Samantha szemszöge:

A szokásos hitetlenkedés, nevetés és gratulációkat követően, Louis és Tony távoztak a szobánkból, hiszen az idő már bőven túljárt a 9-en és másnap a DÖK tagokon kívül minden diák számára tanítás volt, míg nekünk biztosítva volt teljes 24 óra arra, hogy az utolsó simításokat is elvégezzük a bál előtt. Habár legálisan csak a DÖK hivatalos, bejelentett tagjai kaptak szünetet, Louis is velünk fog tartani holnap a szervezkedésben, mivel a bállal párhuzamosan egy szabad szombat akció is kibontakozóban van, melyet ő fog a holnapi nap során a felügyelete alatt tartani. Sajnos az már túl feltűnő lett volna, ha Tina és Tony is ellógják a napot, így ők ketten fogják képviselni a látszatot és falazni Louis-nak a tanórákon. Pár nappal ezelőtt még kicsit tartottam attól, hogy nem e lesz abból baj, ha őket kettesben hagyjuk, ám a történetek után, szerintem már sokkal nagyobb lelkesedéssel várják, hogy fedezhessenek minket.

Természetesen, addig egyikünk se tudott elaludni, míg ki nem beszéltük az elmúlt órák történéseit, melynek következtében a tervezett 10 órai takarodó csúszott egy másfél órát, ami után már lefekvéskor tudtam, hogy ez a holnapi teljesítmény rovására fog menni, ennek ellenére egy cseppet se bántam.

Megmelengette a szívemet a gondolat, hogy Tina végre boldog és mindazok dacára, hogy az én szerelemi életem jelenleg egy szélviharral küzdő gyenge csónak az óceán közepén, együtt örültem vele a friss kapcsolatának. Tény, hogy nem igazán ismertem Tony-t, mert ő így döntött, de a szegényes információim és a szobában tanúsított viselkedése alapján arra jutottam, hogy tényleg fontos számára Tina, nem csak egy futókalandot tervez vele, ami után majd csúnyán eldobja.

Ám egyértelmű módon ennyivel nem zártam le az ügyet. Elhatároztam és ezt Tinával is megosztottam, hogy amennyiben Tony megmeri őt bármivel bántani, akkor bűntudat nélkül megfosztom a nemi szervétől és nem fognak érdekelni a jogi következmények. Akárcsak Tina annakidején, én is a barátnőm pártján állok, bárhogy is alakul a jövő.

Miután kifogytunk a mondanivalóból, letusoltunk és miközben megbeszéltük, hogy délután együtt megyünk ruhát venni a bálra, átadtuk magunkat az álmok világának, melyből legközelebb az ébresztőm rántott ki minket. Egészpontosan csak engem, tekintve, hogy Tina olyan mély alvó, hogy egy bombarobbanásra se ébredne fel, így amint kirugdostam magamat a kényelmes ágyból, eljátszottam a szokásos Tina ébresztő rituálémat is, mely annyit takart, hogy lerántottam őt a takarójával együtt a földre. Biztos léteznek ennél kíméletesebb keltegető módszerek is, de azokat még nem próbáltam, hiszen ez a technika az elmúlt 3 év során még sose okozott csalódást.

A hamisítatlan hétköznap hajnali káoszszerű készülődés után az étterem felé vettük az irányt, az út felénél pedig a fiúk is csatlakoztak hozzánk. Az új szerelmespár tagjai egy apró puszival köszöntötték egymást, majd tőlünk kicsit lemaradva, kettesben kuncogva folytatták az utat a szokásos menza asztalunkig.

A reggelivel megpakolt tálcáinkkal egymásután letelepedtünk az asztalkörül futó padra, melyet követően szokatlan, viszont mégse kínos csend borult a társaságunkra, amit végül Louis tört meg egy váratlan kérdéssel, ami úgy hatott rám azon a kora reggelen, mint a hidegzuhany. Rögtön életre keltem.

- Sam, kivel mész a bálba? – kérdése nem csak engem lepett meg, még a szerelmesek is abbahagyták egy pillanatra egymás combjának a simogatását és ránk függesztették a tekintetüket. Tony-é érdeklődő volt, míg Tináé akár egy keselyű. Nem tudhattam biztosra, hogy mit akarhat vagy mit készít elő ezzel a kérdéssel, mégis volt egy halvány sejtésem, mely miatt a szívem dupla sebességre kapcsolt a mellkasomban.

- Eddig még nem tűnt fel, hogy a DÖK alelnöke vagyok? Én mint szervező leszek ott, levegőt venni se lesz időm – feleltem színlelt közönnyel és erőltetett nevetéssel, amivel az idegességemet igyekeztem palástolni. Nem akartam magamnak bevallani, de a szívem mélyén reméltem, hogy az egyértelműen riasztó válaszom mégse riasztja vissza Louis-t, amennyiben tényleg arra készül, amire gondoltam. – Egyébként se hívott el senki...

- Már hogyne hívott volna! – csattant fel hevesen, mire ijedten rezzentem össze mellette – vagy nem kaptad meg a rózsát?

Lefagytam, de nem csak én. Valamennyien ledöbbenve, tágra nyílt szemekkel dolgoztuk fel az eseményeket, különösen mi lányok, elvégre pár hete egy fél éjszakát töltöttünk azzal, hogy rájöjjünk, vajon kitől származik a rózsa. Nem tagadom, eszembe jutott, hogy akár Louis is lehetett, sőt, nagyon örültem volna neki, viszont azok alapján, ahogy őt ismertem, nem tűnt valószínűnek, hogy kitalál egy ilyen romantikus dolgot. Már akkor se voltak túlzottan nyálas, de aranyos húzásai, amikor egy pár alkottunk, mely miatt szinte azonnal elvetettem annak lehetőségét, hogy ő a titokzatos kérő. A sors fintora, hogy a végén mégis ő lett a rejtélyes személy.

- Te küldted?! – mindössze ennyit tudtam hitetlenkedve kinyögni, a döbbentettől még mindig bénult hangon, mire Lou elkomorodott.

- Sértő, hogy ez ennyire meglep! – morogta panaszosan – láttam már pár nyálas filmet, szóval szorult belém némi romantika

- Haver... - röhögött fel vidáman Tony, pár másodperc után pedig nekünk is leesett, hogy mit talált annyira mulatságosnak. Tinával csatlakoztunk a nevetéshez, míg Louis ingerülten felsóhajtott.

- Nem kell félreérteni! Fogadást veszettem a húgommal és meg kellett néznem vele a High School Musical mindhárom részét – próbálta magát kétségbeesetten kimagyarázni, inkább kevesebb, mint több sikerrel, mivel egyikünk se akarta elmulasztani ezt a ritka alkalmat, mikor Louis ég be előttünk és nem ő éget be minket.

- Milyen kegyetlen – mondta együtt érzően Tony, miközben ki-ki bukott a szájából az elfojtott nevetés, így szavai hamar hitelességüket vesztették.

- Az – helyeselt Louis vehemensen – 20 évet öregedtem közben

A fájdalmas hangjának és megjegyzésének hatására még jobban kezdtünk nevetni, mely addig fajult, hogy elnyomtuk a körülöttünk lévő asztaloknál folyó párbeszédeket, mire kaptunk néhány kíváncsi pillantást diáktársainktól. A nagy vidámság közepette egy kicsit mintha el is feledkeztem volna az előző témáról egészen addig, míg Louis újra fel nem hozta.

- Szóval, Sam, most hogy már tudod, kinek kell igent mondanod, akkor benne vagy? – az éles váltás miatt, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, illetve azt se tudtam biztosra, hogy mit akarok. Nagyon örültem, hogy elhívott és szívem szerint boldogan a nyakába ugrottam volna, viszont az eszem folyamatosan meggátolt. Egyre csak az járt a fejembe, hogy ha elfogadom ezt a meghívást, akkor azzal belépek az ajtón. Azon az ajtón, mely Louis karjaiba vezet és világosan kinyilvánítom felé, hogy kész vagyok újrakezdeni vele, holott erre ő még semmi komolyabb utalást nem adott. Azt se tudom igazából, hogy mi a célja ezzel a bálmeghívással, felelőtlenség lenne gondolkodás nélkül beleugrani, ám fájt volna, ha visszautasítom.

Teljes döntésképtelenségben voltam, miközben Louis feszülten várta a válaszomat, mire én határozottan fontolgatni kezdtem annak a lehetőségét, hogy szó nélkül felállok és kirohanok az étteremből, viszont mielőtt megmozdulhattam volna, egy zaklatott ötödik személy csatlakozott a társaságunkhoz.

- Sam, de örülök, hogy megtaláltalak, óriási gond van! – kezdte feszülten, melynek hatására én is hamar átvettem a lelkiállapotát. Minden figyelmemet ráfüggesztve állásba emelkedtem és karba font kezekkel, türelmetlenül folytatásra ösztökéltem. Nem néztem rá Louis-ra, nem mertem. Nem akartam szembesülni az arckifejezésével. – Morgan Black lemondta! Érted te ezt? Hogy lehet ilyen önző? Holnap lesz a bál és ő csak így lemondja! 1 nappal előtte! – magyarázta, minden mondat után egyre idegesebben és egyre hangosabban, melyből következőleg hamar ránk irányult a teljes menza kitüntető figyelme.

- Héé, nyugodj meg! Kicsit halkabban, nem kéne mindenkinek megtudnia – próbáltam csitítgatni, szerencsére sikerült is, de továbbra is a felrobbanás szélén állt, amit mondjuk megértettem. Kevesebb, mint 24 óránk van, hogy találjunk valakit a helyére, ráadásul az utolsó pillanatban. Csekély esélyt láttam rá, hogy bárki is elfogja így vállalni.

- Ki a tököm az a Morgan Black?