Samantha szemszöge: 

A kicsengetést követően, Louis-al az oldalamon vágtattam le az étterembe, miközben az idegességgel keveredett aggodalom a tetőfokára hágott bennem. Már lassan 2 órája semmi információm nem volt Tina tartózkodási helyéről, nem jött be az órákra, csak eltűnt – valószínűleg Tony-val együtt – és még a hívásaimra vagy az üzeneteimre se válaszolt. Se őt, se Tony-t nem tudtuk elérni és nem tudtam eldönteni, hogy ez jó vagy rossz dolog. Óra alatt Louis próbált megnyugtatni, kevés sikerrel, így amint felcsendült a csengő, az elsők közt távoztam a teremből és rohantam le az étterembe. Az volt az egyedüli reményem, hogy az ebédszünet alatt találkozom vele, hiszen egész nap nem evett, biztosan lecsábítja őt a gyomra.

Szerencsére nem is kellett sokat várnom, hogy megtudjam, megérzésem helyesnek bizonyult, ugyanis a két eltűnt madárka édes kettesben ücsörgött az egyik kör alakú asztalnál és úgy falatozták az ebédjüket, mintha nem lógták volna el az előző órát. Nem vették észre érkezésünket, mivel háttal ültek az ajtónak, így miközben némán közeledtünk feléjük, volt időm megfigyelni őket. Nem ültek közvetlenül egymás mellett, volt köztük egy bő 7-8 centi távolság, viszont az eddig tanúsított távolságtartó viselkedésük semmivé lett. Közvetlenül csevegést folytattak a levesük kanalazása közepette.

Louis-al sokatmondóan egymásra néztünk, miután mindketten felmértük az új párt, majd szemkommunikációt alkalmazva megbeszéltük, hogy ez mindkettőnk számára furcsa és egyikünk se tudja, hogy miképp kezeljük.

Végül úgy döntöttem, hogy nem támadom le őket azonnal és az utolsó pillanatban elkanyarodtam a kaja pultoknál kígyózó sor irányába, szegény Louis pedig alig bírt követni. Tináéknak az egészből semmi se tűnt fel, ezért csak akkor vették észre az érkezésünket, mikor nagy robajjal letelepedtünk velük szembe az asztal köré, melynek hatására úgy szétrebbentek, mintha rejtegetni valójuk lenne.

- Ohh, sziasztok! – köszöntött minket zavarodottan Tina, miközben igyekezett diszkréten minél távolabb csúszni Tony-tól, aki szintén ezen ügyködött az asztal takarásában. Amint szembe kerültem vele, rögtön kiszúrtam, a szemei körül éktelenkedő vörös foltot, melyből nem volt nehéz rájönni, hogy nemrég valami miatt sírt. Tony érdekében reméltem, hogy nem Lost volt a sírása oka, mert akkor nem állok jót magamért. Magamba elhatároztam, hogy nem fogom itt a zsúfolt ebédlő közepén, a fiúk szeme láttára kérdőre vonni, inkább kivárom a pillanatot, hogy kettesben legyünk. Valószínűleg egyébként se nyílna meg nekem ilyen körülmények között, vagy nem mondana igazat. – Sam, hallottam, hogy lehívott a diri. Mi történt? – terelte azonnal a témát Tina, mire én küldtem neki egy láthatatlan kacsintást, jelezve, hogy nyugodjon meg, nem fogok kérdezni.

- Egy fasz volt – csattant fel élesen mellettem Louis, helyettem válaszolva Tina kérdésére, és mindezt olyan energikusan tette, hogy a mellettünk lévő asztalnál ülök egy pillanatra felénk sandítottak. – Rá akarta venni Sam-et, hogy köpjön be minket, cserébe ő megúszott volna mindent – avatta be őket ingerült hangon, amire a két tudatlan reakciója tiszta döbbenet volt.

- Micsoda seggfej – nyilvánított véleményt Tony a maga jellegzetes stílusában, majd lazán kanalazott egyet a levesébe.

- Az – erősítette meg Louis idegesen morogva. Míg a férfiak beszélgettek, én Tinát figyeltem, aki gyanúsan csendesen és szerényen viselkedett. Akárcsak eddig, most is úgy tűnt, csak fizikailag van jelen köztünk, így arra jutottam, amint lehetőségem nyílik rá, mindenképp beszélnem kell vele, mert láthatóan valami nagyon aggasztja őt. Ötleteim voltak arra, hogy mi állhat a háttérben, abban pedig csak bízni tudtam, hogy nem Mr.Hill-el kapcsolatos, de ha mégis, akkor is támaszt fogok neki nyújtani, amíg csak szüksége van rá. Ő a legjobb barátnőm, szinte már a testvérem, mióta 4 éve egyszerre költöztünk be a mostani kolesz szobánkba. Bárhogy is alakult az életem, ő mindig mellettem állt, jóban-rosszban segített és védelmezett, ezért kész voltam én a szerepébe lépni és átsegíteni ezen a nehéz időszakon.

Ilyen gondolatok kavarogtak a fejembe, mikor a semmiből váratlanul Louis erőteljesen az asztalra csapta tenyereit, ezzel magára vonva mindhármunk figyelmét, majd bizalmasan közelebb hajolt hozzánk, ám mi nem követtük mozdulatait.

- Csak egyszer támogatnátok abba, hogy egy filmben érezzem magam – kiáltott fel méltatlankodva, miközben rosszallóan ingatta a fejét.

- De ez nem egy film – jegyezte meg egyszerűen Tony, mielőtt belekortyolt volna a vizébe.

- Mondjuk, ez a sztori tényleg filmbeillő – fűzte hozzá Tina, majd diszkréten Tony-ra sandított a szeme sarkából, viszont ellenben velem, a fiú nem vette észre mozdulatit, ami őt láthatóan csalódásra késztette.

- Vagy egy könyvbe – pörgettem tovább én is fonalat – Már látom is a címét: szabad szombat

- Nagyon eredeti – szólalt meg gúnyos vigyorral az ajkain Tony, mire én érett felnőtt módjára reagálva, egyszerűen kinyújtottam rá a nyelvemet, melynek hatására ő vidáman felröhögött.

- Viszont, bármennyire is király lenne, ez sajnos nem egy film, ami biztosan boldog véget ér, tehát ideje cselekednünk – ragadta magához a szót főnökhöz méltó módon Louis, mely után mindannyian ráfüggesztettük a tekintetünket – mivel a diri ilyen kedves volt hozzánk, úgy döntöttem, ezt nem hagyhatjuk viszonzás nélkül, szóval kitaláltam egy személyre szóló ajándékot neki. Szükségünk lesz hozzá műanyag poharakra és rengeteg post it cetlire. Ja, és ha megoldható a diri számítógépének a jelszavára vagy egy profi hackerre...

- Műanyag poharakra? Megint? – kérdezett vissza döbbenten Tony.

- Rengeteg post it cetlire? – csodálkozott el Tina.

- A diri jelszavára? – csatlakoztam én is az ámuldozáshoz – mégis mit forgatsz a fejedben?

- Igen, igen és igen – válaszolt lazán, majd előkapva a mobilját, serényen kutatni kezdett valami után – ezeket intézzétek ti, addig én megszervezem az extra meglepetést. – Ajkaira olyan örült vigyor ült ki, melyet látva életemben először határozottan félni kezdtem tőle, pedig régi ismeretségünk révén, rengeteg mindent átéltünk már együtt, köztünk számos örült és veszélyes kalandot is – remek példa a mostani szabad szombat akció – ám ilyet még nem láttam. Louis-ban megváltozott valami és féltem, hogy ez a valami ezúttal olyan dolgokra fogja késztetni, ami miatt átfog lépni egy határt. Egy határt, mely után nincs többé visszaút.

De nem is ez volt a leginkább ijesztő, hanem az, hogy kész voltam teljes erőmből támogatni őt és követni bárhova, bármikor, bármilyen veszélyes is. Mert szerettem.