Tina szemszöge:

Értetlenül, haragosan és dühöngve ültem a kocsink hátsó ülésén miközben elutasító testtartást felvéve, karba font kezekkel bámultam ki az ablakon és hallgatással büntettem édesanyámat aki akaratom ellenére tuszkolt be a járműbe. Nem is az autókázással volt bajom, hanem inkább az úti céllal ugyanis hiába titkoltam el sikeresen eddig a legutóbbi szűrővizsgálat eredményét, anya csak megtalálta a szobámba az iskolai orvos által írt cetlit melyen világosan fel volt tűntetve hogy szemüveget javasol számomra. Egyelőre még nem állandó viselésre, mert annyira még nem drasztikus a helyzet, viszont azt mondta, ha nem kezeltetem sürgősen, akkor nem lesz más út. Ezzel csak az volt a gond hogy az én stílusomhoz és a rólam kialakult képhez egyáltalán nem illet a stréber szemüveg, se állandóan, se ideiglenesen. Egyszerűen nem akartam elrontani az évek óta építgetett és karbantartott közösségi megítélésemet azzal hogy pápaszemessé válok ezért is döntöttem úgy hogy minden egészségügyi kockázatot vállalva, nem szólok itthon az orvosi javaslatról.

És ha ez még nem volna elég, itt volt még a képben Ő is, aki előtt főleg nem akartam ilyen béna külsővel mutatkozni. Nagyon nem akartam hogy így legyen, de érdekelt a véleménye és semmiképp se szerettem volna abba a helyzetbe kerülni hogy csak a szemüveg miatt, azt a kevés esélyemet is elvesztem ami talán volt nála. Habár egyre inkább éreztem úgy hogy csak egy illúziót kergetek mikor a nála való esélyeimről gondolkodok. Tony sose mutatta jelét annak hogy komolyabb kapcsolatra vágyik, ő róla inkább az a pletyka terjengett hogy gyors élvezeteket keres egyéjszakás kalandok során.

- Tina, megjöttünk – hallottam meg a távolból édesanyám hangját mire a gondolataim világból vissza zuhantam a valóságba. Abba a valóságba melyben a városi szemészet épülete előtt ültem egy kocsiba és ha akartam, ha nem, rövidesen valamelyik köcsög orvos rám erőltet egy szemüveget.

Egy mély sóhajt hallatva kikászálódtam a kocsiból és elindultam anyám után miközben csendben elbúcsúztam eddigi hírnevemtől illetve minden párkapcsolat felé dédelgetett reményemtől.

Samantha szemszöge:

Hétfő reggel, Tinával karöltve, egyetlen szóváltás nélkül készültünk el és együtt, mégis külön sétáltunk le a lépcsőkön az aulába, majd onnan tovább az étterembe. Mindketten a saját gondolatainkba voltunk merülve így egyikünknek se volt igénye a társalgásra. Én folytattam a vasárnap este félbe szakított, skype beszélgetésen való agyalást, arról hogy Tina gondolatai mi körül forogtak, nem volt információm, meg kérdezni pedig nem akartam, úgy gondoltam, megosztja hogyha szeretné.

Az aulába érve Louis és Tony is mellénk csapódtak így onnantól kezdve a féléber állapotban, zombiként vánszorgó diákok mögé besorolva, négyesben folytattuk az utunkat az étkezőig. Ők se erőltették a társalgást, mindössze egy köszönés pótló „hello"-t dobtak nekünk oda, melyből arra következtettem, hogy az ő fejükben is kattognak a fogaskerekek.

Ilyen előzmények után löktük ki magunk előtt az étterem kétszárnyú ajtaját és léptünk be a suli hivatalos közellenségeként a hatalmas, asztalokkal övezett terembe, habár egyelőre még senki se tudott a halloween-i buli eltörléséről, se arról, hogy tulajdonképpen a mi hibánk.

A sorba beállva, mind tálcát ragadtunk és lépésenként araszolva, végül eljutottunk a konyhásokig akik egy kis tányérnyi müzlit helyeztek a szürkére mázolt műanyag lapunkra, majd ismét egyesülve, egy kör alakú asztal köré telepedtünk. Én ültem le először, Louis mellém, őt követte Tony és végül Tina zárta be a kört így ő került a bal oldalamra. Alap esetben zavart volna hogy Louis a közelembe került viszont a szombat este történtek után kivételesen kíváncsi voltam hogy változik e a felém tanúsított viselkedése így tikon örültem neki hogy ilyen kedvezően alakultak a dolgok és megtudom figyelni.

Leplezett izgalommal vártam hogy mondjon, tegyen valamit ami eltér az átlagostól, amit ráfoghatok arra hogy hatással volt rá az éjszakába nyúló beszélgetésünk de nem történt semmi. Louis tőle nagyon szokatlan mód, néma maradt és gépies mozdulatokkal lapátolta a szájába az olcsó tejbe áztatott, aszalódó müzli szemeket.

Kis társaságunk a teljes étkezés ideje alatt nem hagyott fel új szokásával, a hallgatással, ezáltal ugyanolyan tudatlanul és némán hagytuk el édes négyesben az étkezőt, ahogy érkeztünk és indultunk meg a irodalom órára, melyet a második emeleten tartottak.

A terembe érve, letelepedtünk szokásos helyünkre, az utolsó sorba és mindenki neki kezdett a sajátos módján előkészülni az órára. Tina előkotort a táskájából egy füzet-toll kombinációt, majd előkapott egy könyvet mely felvolt írva a kötelezők listájára. A tanár előző órán kérte hogy mindenki hozza el azt a regényt, melyet elolvasott a nyáron, viszont ahogy körbe néztem az osztályba, ezt kb a diákok negyede nem felejtette el. Tina is köztük lett volna, hogyha reggel, indulás előtt nem figyelmeztetem.

A barátnőm mellett terpeszkedő Louis, szintén előhalászott egy tépett füzetet, ágról szakadt táskája tartalmából aztán kunyerált tőlem egy tollat amit természetesen adtam neki. Tekintetem ezután a sort záró Tony-ra csúszott, aki már kényelembe helyezte magát a széken, oly módon hogy lábait felpakolta a padra, aztán telefonját előkapva, csatlakoztatta a füles egyik részét a készülékbe, a másik végét pedig a füleibe dugta. Ő így várta az óra kezdést.

Egyiküknél se láttam könyvet – ami őszintén nem lepett meg – viszont ennek ellenére, mivel már nagyon untam a csendet, kapva a lehetőségen hogy van okom felszólalni, Tinán átkiabálva, megszólítottam a fiút:

- Louis, elolvastad a kötelezőket? – kérdeztem vigyorogva, már előre tudva a választ mire Louis felhagyott fontos tevékenységével, azaz levette orráról a ceruzát melyet eddig akrobatikus mozdulatokkal próbált a hegyén egyensúlyozni és minden figyelmét nekem szentelte.

- Persze – vágta rá egyszerűen melynek hatására döbbent csend telepedett társaságunkra és mind, ugyanolyan meglepett arccal kezdtük bámulni őt. Tony és Tina a fiú két oldalán hitetlenkedve ingatták a fejüket, míg én köpni-nyelni nem tudtam.

- Melyiket? – érdeklődtem kíváncsian mert hiába vettem végig magamba a teljes listát, egyikre se tudtam volna ráfogni hogy Louis-nak kedve támadt elolvasni. Louis nem az a könyvolvasós típus, inkább az a facebook fal olvasós.

- A listát – felelte mosolyogva melyet valószínűleg az értetlen arcom váltott ki belőle. Eltudtam képzelni milyen viccesen festhetek teljesen összezavarodva, viszont ez a tény akkor a legkevésbé érdekelt, ugyanis az életemet mertem volna tenni arra hogy nem szerepelt a kötelező könyvek listáján „Lista" című mű. Sőt, még hasonló sem.

- Milyen listát? – szólaltam meg az eddigieknél is bizonytalanabb hangon mivel akkor kezdett derengeni hogy Louis nem véletlenül olyan vidám amilyen.

- Végig olvastam a listát a kötelezőkről – mondta majd győztes vigyorral az arcán összepacsizott Tony-val aki röhögve borult rá a padjára. Előéreztem megint nem csalt, Louis valóban egy viccet készített elő a párbeszédünk közben ami miatt lehet haragudnom kellett volna, hiszen tudatosan hülyített, viszont ehelyett inkább örültem amiért megtört az a fagyos hangulat mely eddig beárnyékolta a napunkat.

A következő pillanatban viszont a napot ismét takarásba vonta egy sötét felleg mely vihart ígért maga után és akár egy égzengés, úgy törte ketté a csendet az igazgató hangosbemondóból felharsanó hangja. Az öreg rádió először csak recsegett-ropogott viszont már ez is elég volt arra hogy, az előző eset tapasztalatai alapján és tikos információink nyomán, mind megfeszüljünk idegességünkben. A ceruza melyet pörgettem megfagyott a mozdulat közepén, Tina is felhagyott hajtincse birizgálásával és még Tony szemében is felcsillant egy pillanatra a félelem miközben lassan kihúzta füléből a jobb oldali hallgatót. Halotti csend honolt a teremben mikor a készülék végre felhagyott a ropogással és a némaságot felváltotta kedves igazgatónk kellemetlen hangja:

- Tisztelt diákok! A mai napot egy mindenkit érintő fontos bejelentéssel indítanám....