Sziasztok! 

A facebook csoportba már kiírtam hogy mi volt a csúszás oka de azok számára akik nincsenek bent a csoportba, itt is elmondom hogy szörnyen sajnálom, zsúfult napok vannak mögöttem, a hétvégén itthon se voltam, nem jutott időm az írásra :( Viszont most itt vagyok és velem van az új rész mely tegnap készült el xd 

Samantha szemszöge: 

A skype rendíthetetlenül csörgött miközben én lélegzetvisszafojtva bámultam a kijelzőt. Szemeim hol a zöld gombra, hol a pirosra siklott attól függően hogy éppen melyik felem áll nyerésre. Akkora ellentmondás volt a fejembe Louis hívás fogadásával kapcsolatban amekkora még soha. Egyik felem, mely kedvelte Louis-t, jobban mint egy barátot, repesett az örömtől amiért a fiú önként felhívott engem, míg a másik, aki a csalódástól tartva távol akart maradni tőle, ívből elakarta utasítani a kezdeményezést. Én meg ott álltam a kettő metszéspontjában és mint egy bolond, ledermedve szuggeráltam a gombokat mintha csak arra várnék hogy valaki döntsön helyettem. Egy részem, mely egyik oldalon se állt, abban reménykedett hogy ha túl sokáig húzom a dolgot, Louis magától megunja és leteszi ezzel helyettem megoldva a problémát, viszont nem volt szerencsém. Az idő lassan elérte az 1 percet, ő mégis töretlenül próbálkozott elérni engem.

Végül sóhajtottam egyet majd átgondolatlanul rányomtam a zöld gombra, aztán rögtön leugorva róla mintha semmivé tudnám tenni a dolgot. De már késő volt, kiélesedett a vonal köztem és a fiú között.

- Hallasz?! – kérdezett bele bizonytalanul mire nekem eszembe jutott az a diagramos kép mely a facebook falon jött velem szembe a napokban. A skype beszélgetések 90 %-a a „hallasz?" kérdéssel kezdődik és tényleg, mennyire igaz.

- Igen – feleltem elfojtott hangon miközben a szívem kiakart ugrani a helyéről. Ha most az orvosok az EKG gépen figyelték volna a szívritmusom, azt hitték volna hogy beállt nálam egy magas szintű szívroham. A pulzusom az egekben járt, a fülemben éreztem szívem dobogását, a torkom kiszáradt, gombóc akadályozta a nyelésem és folyamatos légszomj kínzott. Pont mint az első randinkon. – és te hallasz?

- ja, de nem látlak – jegyezte meg kissé elégedetlen hangon ezzel tisztává téve számomra hogy nem csak egy egyszerű ténymegállapítás volt hanem zavarja a helyzet és szeretne változtatni rajta. – bekapcsolod a kamerát? – kérdezte ártatlanul mire nekem újra meglódult a szívverésem. Első körben rögtön rávágtam volna hogy „nem, jobb ha nem látsz és én se téged, így talán elkerülhető hogy feléledjenek bennem a régi érzések" viszont mivel ezt értelemszerűen nem mondhattam és nem is tudtam hirtelen kifogást találni arra hogy miért nem szeretném, inkább végig néztem magamon. Nyakig takaró fedett, az arcom pedig nem volt kevésbé vállalhatatlan mint nap közben. Nyelten egy hatalmasat, megköszörültem a torkomat majd remegő ujjal rányomtam a kis kamera ikonra mire a képernyőm tölteni kezdett aztán rövidesen a sarokban megjelent a fejem mely alig látszódott a szűkös fényviszonyoknak köszönhetően. Louis, egy mémet ábrázoló profilképét láttam egészen addig míg váratlanul el nem sötétült a kép, a nyíl pörögni kezdett és néhány másodperc múlva már szemezhettem az exemmel, aki a mellkasa alatt tartotta a kamerát a plafon felé, és aki kivételesen viselt felsőt. Testét egy bordó póló takarta melynek csak a nyakát láttam és nagy meglepetésemre, az ő szobáját se világította meg több fény az enyémnél.

- Szia Sam – köszönt lágy hangnemben amitől lábujjtól a fejtetőmig libabőrös lettem hiszen évek óta nem szólt hozzám így. Ez is, akárcsak az esti magán skype beszélgetésünk, a kapcsolatunk fény korára emlékeztetett mire akaratlanul is elképzeltem, hogy egy pár vagyunk akik szokásos csevegésüket bonyolítják le éppen. De nem voltunk egy pár, abban se voltam biztos hogy barátoknak nevezhetem magunkat és közel se volt szokásos nálunk nem hogy a skype, még a messengeren való kommunikálás sem. A mi kapcsolatunkban valahogy semmi se egyértelmű vagy alakul úgy, ahogy kellene.

- Most csalódott vagyok – kiáltottam fel színlelt kiábrándult hangon miközben igyekeztem elkeseredett vonásokat erőltetni arcomat melyek folyamatosan vigyorgásba akartak átcsapni. Ekkor döbbentem rá hogy borzasztó hazug vagyok és valószínűleg színész se lesz belőlem.

- Miért? – kérdezett vissza meglepetten míg arcára rémület volt írva. Nem tudtam elhinni hogy tényleg megijedt szavaim hatására és nem csak, velem ellentétben, tökéletes hazug és színész. – Azt hitted félmeztelen leszek? Szeretnéd látni a sexy felsőtestem? – aztán persze, kis megingásából felébredve, rögtön visszatalált önmagához és egyik-pillanatról a másikra már önelégült, perverz vigyorral lesett rám a kamerán keresztül melynek hatására én, szerepemből kiesve, reflexből szemet forgattam. De nem hagytam hogy elrontsa a játékomat, kérdéseiről tudomást se véve, újra felvettem bosszús álcámat majd megválaszoltam a legelső reakcióját.

- A skype azt írta hogy „giga dákó" hív, erre téged kaptalak – mondtam panaszosan miközben alig bírtam ellenállni a mosolynak mely kiakart ülni az arcomra viszont Louis reakciója minden fáradtságot megért. lőször elakadt a szava és másodpecekig csak nagy boci szemeket meresztve pillázott a kamerába, majd egy fogvillantós vigyor közepette a következőt fűzte hozzá:

- szeretnél vele beszélni? ide hívhatom, ha szeretnéd – perverzkedett teljes átéléssel mire rajtam volt a sor hogy a torkomon akadjon a levegő és szerepemből kiesve, szavai hatására paradicsom vörössé válva igyekeztem eltűnni a világ elől. Sejthettem volna hogy Louis-al szembe esélyem sincs humorizálni mert ő tényleg bármilyen helyzetből képes mocskos viccet kreálni és ezen tudományát már számtalanszor megvillantotta, baráti társaságban, osztály kirándulás alatt esetleg egy tanóra közepén, ha éppen ihletet kapott valamiből.

Egészen az orromig csúsztam szégyenemben a takaró alá mely mögül csak a két szemem látszódott ki miközben őszintén reméltem hogy Louis valójában csak viccel és nem lenne képes megmutatni skype-on keresztül a büszkeségét.

- Köszönöm, azt hiszem most kihagyom – nyögtem ki végül bizonytalan, remegő hangon, ezzel Louis tudtára adva hogy e témával kapcsolatban nem váltam magabiztosabbá és még mindig prűd vagyok, akár egy 12 éves. Értem a perverz humort, nevetni is szoktam az ilyen fajta vicceken, sőt, előfordul hogy én dobok be egyet, de ha az én sexuális életemre terelődik a szó, egyből pironkodva visszahúzódik a csigaházamba.

- Egy vissza nem térő lehetőséget szalasztasz el – jegyezte meg sajnálkozva de arcán ott virított a pimasz mosoly.

- Vissza nem térő? – kérdeztem vissza miután kicsit összeszedtem magamat az előbb történtek miatt.

- Csak rajtad múlik, vissza tér e – mondta közönyösen, mintha nem számítana, mégis érződött valami mögöttes érzelem a hangjában mely tovább mélyült a csendben, ami szavait követte. Mindketten tudtuk hogy ezek a szavak többek voltak bolondos flörtnél, ahogy ez a beszélgetés köztünk se volt csak egy egyszerű, hétköznapi, baráti csevej. Louis most kinyitotta előttem azt az ajtót, melyet 3 év közösen zártunk be azzal a tudattal, hogy jobb ha soha többé nem nyílik ki, de nem invitált be úgy, ahogy elsős korunkban, csak csendben hagyta, hogy én döntsem el, merre lépek.