Samantha szemszöge:

Valósággal rettegtem a Louis-val való találkozástól. Tövig rágtam a körmömet, brutálisan meggyilkoltam minden idegszálamat és véresre haraptam az alsóajkamat, amíg a fiú ékezésére vártam.

Abban a pillanatban, hogy belépett az ajtón és pillantása megtalált engem, minden életfunkcióm megszűnt egy végtelen másodpercre. Fogadni mertem volna, hogy még a szívem is kihagyott egy ütemet, az mellett, hogy se lélegezni, se pislogni, se szólni nem tudtam. Csak ültem ott az ágyamon, rémült tekintettel és vártam, hogy a föld megnyíljon alattam. Bárhol szívesebben lettem volna akkor, mint ott bent, Louis-val egy szobában.

Ám legnagyobb meglepetésemre, már a megérkezését követő fél percben kiderült, hogy minden félelmem és idegeskedésem felesleges volt, ugyanis Lou teljesen úgy viselkedett velem, mintha az a csók sose csattant volna el.

Felszabadultan nevetett, hülyéskedett, hozta a szokásos perverz formáját, szóba állt velem, sőt, még mellém is telepedett az ágyra, mindössze annyi szúrt szemet a jobb megfigyelőknek, hogy elmaradtak a nekem címzett kétértelmű utalások. Lou pontosan olyan volt, mint bármikor, csak mintha már nem akarna udvarolni nekem. Egy világ omlott bennem össze, miután pofon csapott a felismerés, hogy Louis azért ilyen, mert lemondott rólam.

A bulin tudomásul vette az egyértelmű visszautasításomat és az eredménytelen próbálkozást megunván, a mostani viselkedésével kívánta a tudtomra adni, hogy tiszteletben tartja a döntésemet, nem fog a továbbiakban érzelmekkel zaklatni.

Ennek rendkívül őrültem volna abban az esetben, ha a szavaim nem álltak volna ellentétben az érzéseimmel, mivel hogy, a szívem áhítozott még egy esélyért. A szívem akarta, hogy Louis tovább próbálkozzon. A szívem Louis-val akart lenni. És a szívem most nagyon utálta az eszemet.

Mialatt a lelkem csendben haldoklott a mellkasomban, az élet folyt körülöttem és Lou vezetésével lassan körvonalazódni kezdett az eddigi legnagyobb szabad szombat akciónk, mely többek között azért is volt különleges, mert a többitől eltérően, ez nem éjszaka fog zajlani, hanem fényes nappal. Mindenki szeme láttára, hiszen ez volt a cél. Mr.Nelck nem fogja tudni letakarni a számokat, mivel a szeme elé visszük, hogy mennyien tiltakozunk a szombati tanítás ellen.

A terv enyhén szólva rizikós volt, bonyolult és őrült vállalkozás. Már most érezni lehetett, hogy sokkal több szervezést fog igényelni, mint az eddigi akcióink, melyből egyenesen következik, hogy ennyivel több helyen bukhatunk el mindent, ha nem vagyunk elég óvatosak és figyelmesek.

Viszont ezeken túllendülve én zseniálisnak is tartottam az ötletet. Elképesztett, hogy milyen hihetetlen dolgot tudott kihozni Louis abból a kis foszlányból, ami még anno a DÖK szoba padlóján pattant ki valaki fejéből, két matrica írogatás közben, valamikor a hajnali órákban.

Már arra se emlékszem, kinek az ajkain bukott ki az ötlet, sőt, valószínűleg az illető se ismert volna magára, de Louis megjegyezte és a lehető legtöbbet kihozta belőle.

Olyan távolinak és egyszerűbbnek tűnik az az este. Lehet, hogy csak az idő szépíti az emléket, de csak pozitív érzések kavarogtak bennem vele kapcsoltban. Akkor még minden rendben volt és a jövő is fényesebbnek látszott, elvégre, akkor lépett szövetségbe a szabad szombat a DÖK-el és mindenki nagy reményeket fűzött ehhez a kapcsolathoz. Egy kicsit az összes diák hinni akart abban, hogy ez a két csoport együtt sokkal többre lesz képes, mint külön – külön.

Egy parányi reménysugár volt ez a suli tanulóinak, hogy talán, de csak talán, van esély arra, hogy elérjünk valamit a lázadással.

És mindezt egyedül Louis-nak köszönhetjük. Ő volt az a személy, aki ahelyett, hogy beállt volna a sorba, némán tűrve az igazgató elnyomását, a tettek mezejére lépett és létrehozott egy az egész iskolát szolgáló szerveztet. Ő volt az, aki nemhogy, csak mert nagyot álmodni, de valóra is váltotta az őrült és rizikós tervét.

Ő volt az, aki, mikor senki se hitt benne, gondolt egy nagyot és megmutatta, mennyivel több rejlik benne.

És ő lesz az, akinek a leginkább hálásak lehetünk majd abban az esetben, ha valamilyen csoda folytán nem fullad kirúgásba ez az egész és nyerünk.

Másnap a két étkezést és az órákat leszámítva sose voltunk jelen egyszerre négyen, mert mindenki számára jutott egy a csak „nagy dobásként" emlegetett terv megvalósításhoz szükséges feladat, amit megkellett csinálnia. Én a média klubbal tárgyaltam, ugyanis Louis kitalálta, hogy szüksége lesz a suli rádióra az akció közben, ám azt már eltitkolta előlünk, hogy pontosan miért, így az én feladatom lett az, hogy megszerezzem a kulcsot ahhoz a helyiséghez, melyben a rádióhoz csatlakozó mikrofont tárolta az iskola és melyet az esetek 98%-ban csak Mr.Nelck használt.

Mindeközben Tina a nyomdában alkudozott az iskolaújság szerkesztőivel, hogy elérje, hogy holnapra valamilyen módon nyomtatásra kerüljön legalább 300 szabad szombat felirat, Tony és Louis pedig eközben terjesztették a már facebook-ra kiírt információkat a diákok szintjén, nehogy valaki lemaradjon a fontos részletekről.

Enyhén szólva se volt ínyemre a feladat, hogy a Mark-os incidens után oda álljak a média klub elé egy újabb szívességgel, de mivel DÖK alelnök voltam és a diákok érdekei előrébb voltak a saját igényeimnél, az összes aggályomat lenyelve, végül nyélbe ütöttem a megbeszélést a klub elnökével, aki a maga sajátos, nyájas viselkedésével tisztelt meg engem.

Miután eltudtuk a gúnyos megjegyzéseket, végül hajlandó volt segíteni és átadni nekem a megfelelő kulcsokat, cserébe meg nem kért többet, mint hogy ismerjem el, nem volt olyan borzalmas az első és egyben utolsó randevúnk. Egy kis hazugságot nem tartottam nagy árnak egy kulcsfontosságú dologért, így teljesítettem a kérését, majd faképnél hagytam anélkül, hogy közöltem volna vele, hazudtam.

Az egyetlen feladatom kipipálása után beálltam a fiúk mellé és minden utamba kerülő diákot megállítottam a kérdéssel, miszerint tudnak-e a holnap esedékes szabad szombat akcióról. Nagy meglepetésemre, a fiúk kiterjedő munkát végeztek, mivel alig botlottam olyan fiatalokba, akik ne tudtak volna a „nagy dobásról", viszont utánam már ők se számítottak többé tudatlannak ilyen téren.

Nagy bánatomra a srácokat és Tinát is csak messziről láttam a folyosókon szaladgálva, az órán pedig nem nyílt lehetőségem arra, hogy részletesebb megbeszélést tartsunk, így a nap végig morzsányi információkon éltem azzal kapcsolatban, hogy miképp halad a terv megvalósítása.

A zsúfolt nap és szorító határidő hatására meglepően későn, csak este 5 után sikerült egy helyiségbe keverednem Tinával, miután kimerülten bevánszorogtunk a szobánkba és bármi fajta kommunikáció nélkül, egy fáradt nyögéssel egyszerre vetettük le magunkat a saját ágyunkra.

A beszédhez is fáradtnak éreztük magunkat, így a párbeszédeket a minimálisra csökkentve, mindössze tőmondatokra és „igen/nem" válaszokra szorítkozva tárgyaltuk meg a nap folyamán történeket, melynek köszönhetően végre választ kaptam az égető kérdésre, miszerint a holnap teljes bukás lesz vagy sem.

Ahogy teltek az órák és a nap kezdett alább bukni a horizonton, úgy nőtt bennünk az izgatottsággal járó adrenalin a holnapi akció miatt, ami mindkettőnket egy kicsit felpörgetett, így lehetőségünk nyílt részletesebb beszámolókat tartani a velünk történtekről, ami, tekintve, hogy kivételesen egy hím nemű se vett körül minket, hamar csajos beszélgetésbe fordult, mely közben egyszer csak azon kaptam magamat, hogy a Louis-val való csókunkról és az ambivalens érzéseimről spekulálok.

Tina az ágyán ült egy doboz cukros, egészségtelen üdítőt kortyolgatva és türelmesen hallgatta a panaszkodásomat, míg a végére nem értem, akkor ugyanis jelentőségteljesen kortyolt egy nagyot a dobozba majd mélyen a szemembe nézve, így szólt:

- Ne haragudj Sammy, de nem teljesen értelek. Hetek óta csak azt hallom tőled, hogy nem látsz közös jövőt Louis-val és bárcsak ne lennél belé szerelmes és ne küldene neked kétértelmű jelzéseket. Én azt hittem, hogy minden vágyad az, hogy Louis eltávolodjon tőled és újra minden a régi legyen, most mégis csalódott vagy amiatt, hogy már nem hajt rád. Nem értem, miért nem vagy boldog, hiszen ezt akartad, nem? – végszóra kiitta az utolsó kortyokat is, aztán a dobozt egy lendületes dobással megpróbálta az ajtó mellé elhelyezett kukába juttatni, de a dobás túl rövidre sikeredett és a doboz jó pár méterrel előrébb ért földet. A barátnőm nem igazán zavartatta magát, nyugodtan ücsörgött tovább az ágyán, ám én nem bírtam elnézni, így helyette én ejtettem bele a szemetet a végső helyére.

Teljesen jogosnak tartottam Tina zavarát, elvégre tegnap még előttem se volt teljesen tiszta, hogy mit akarok, mely miatt nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy mennyire egy éretlen jellemre utal, hogy még ilyen alapvető dolgokban való döntésre se vagyok képes. Ez a gondolkodás nem méltó egy DÖK alelnökhöz, akinek az egyik fő feladata a döntéshozás, méghozzá ennél jóval komolyabb és következményekkel járó helyzetek során.

- Én is azt hittem, hogy ezt akarom, de Louis tegnapi viselkedése ráébresztett, hogy csak a félelem vezérelt engem akkor, mikor megpróbáltam ellökni magamtól. Valójában Louis jól mondta, küzdök a boldogság ellen. Folyamatosan elmenekülök előle, mert fogalmam sincs mit kéne tennem és ez megijeszt. De a fájdalom, amit okozott azzal, hogy többé nem nézett rám úgy, mint eddig, világossá tett mindent – monológomat kénytelen voltam megszakítani egy mély sóhajjal, miközben Tina szemei a kétszeresükre tágultak. Ő is tudta és én is tudtam, hogy mit akarok mondani. Egész pontosan, hogy mit nem merek kimondani hangosan.

Ám mindeközben azt is tudtam, hogy ha már magamnak sikerült, el kell kezdenem másoknak is bevallani, hogy mi rejtőzik a szívem mélyén. Sok ember mellett annak az egynek is, akinek a legfontosabb volna.

Szerencsére Tina, aki nem véletlenül volt a legjobb barátnő a világon, nem várta el, hogy akkor és ott elkezdem a beismerést, többek között azért is, mert ő belelátott a fejembe és mindent tudott.

Mindössze csak felállt és átszelve a szobát, mellém telepedett, hogy aztán egy bátorító ölelésbe részesítsen és hogy a fülembe suttoghasson egy baráti jó tanácsot:

- Még nem veszítetted el. Ha tényleg szereted, akkor most rajtad a sor, hogy elé állj és elmond neki. Ő már megtette, most te jössz.