Louis szemszöge:

- Desspaaciiitooo! – énekeltem együtt a tornateremből felszűrődő sláger előadójával azt az egy darab szót a dalszövegből, ami minden ember számára érthető és énekelhető volt, miközben a lemásolt kulcsommal, némi szerencsétlenkedés után, bejutattam magamat, illetve a társaimat a diri irodájába. Az egyébként se túl barátságos helyiség, amihez kivétel nélkül csak negatív emlékeim fűződnek, így, sötétségbe borulva és üresen még kísértetiesebb látványt nyújtott, de ez csak addig hatott, míg Tony barátom fel nem kapcsolta a villanyt.

Mialatt én azzal szórakoztattam magamat, hogy polgárpukkasztó módon ledobtam magamat a diri irodai székébe és megpördültem benne párszor, a csapatom többi tagja lepakolta a magunkkal hozott cuccokat a földre, majd várakozóan mustrálni kezdtek engem. Ennek egyetlen oka az volt, hogy csak én tudtam, hogy mi a terv, mivel direkt nem avattam be senkit, mert akkor tutira lebeszéltek volna, elvégre, betörni a diri irodájába már hozzám mérten is egy erősen kockázatos vállalkozás volt. Kaptam is volna érte hideget-meleget ide felé jövet, ha nem kellett volna mindenkinek síri csendben lennie abból az okból kifolyólag, hogy ne buktassuk le magunkat. Az esti buli miatt, valamennyi tanár odalent vigyázott a rendre, így elméletben a mostani alkalom tűnt a legbiztonságosabbnak az akció végrehajtására.

- Louis, elmondanád, hogyan tovább?! – rivallt rám idegesen Sam csípőre támasztott karokkal és szigorú vonásokkal. Magas sarkúba bújtatott lábfejével türelmetlenül dobolt a padlószőnyegezett parkettán, mire én, ha már arra járt a szemeim, újra végig mértem a feje búbjáig. Nem tudtam betelni a látványával, annyira csinos és kívánatos volt a combközépig érő szoknyájában és merészen kivágott felsőjével, mely épp annyit sejtetett a dekoltázsából, amennyire nekem szükségem volt. Már akkor elfogott a leküzdhetetlen vágy, hogy hozzáérjek és lekapjam a folyosó közepén, mikor megláttam vörösen izzó tekintettel a tornaterem előtt, viszont se a hangulat, se az időzítés nem lett volna alkalmas, így későbbre halasztottam az akciót. Viszont ennek az volt a hátulütője, hogy azóta is sóvárgok utána, amin nem segít a tény, hogy folyamatosan előttem bóklászik a formás lábaival. Akkor piszkosul irigykedtem a haveromra, amiért volt elég töke ahhoz, hogy elkapja Tinát és zöld utat kapott a vele való terveiben, míg én nekem csak az elejtett villantások jutottak.

Elhatároztam, hogy ma, ha törik, ha szakad, lépni fogok az ügy érdekében, és ha nem is sikerül megszereznem, elérem, hogy beszéljünk kettőnkről. Nem fogom hagyni, hogy megint elmeneküljön.

Már csak egy megfelelő alkalom kell.

Tina figyelmeztető köhintése rántott vissza a valóságba, ahol éppen egy kockázatos betörés kellős közepén jártunk, mely közben muszáj lenne koncentrálnom, így egy fejrázás mellett helyre tettem magamat, aztán neki álltam a terv felvázolásának.

- Oké, szóval, a terv nem bonyolult – szólaltam meg lelkesen, amint megtaláltam a hangomat, ezután Sam –et direkt elkerülve, végigvezettem a pillantásomat a csapaton és a cuccokon – a post it cetlikkel be kéne borítani az egész irodát. Szó szerint az egészet. Mindent ragasszatok tele, amit csak értek, ameddig még van cetli. Amint ez készen van, mondom majd a többit is – a terv nem aratott akkora átütő sikert, mint hittem. A kreativitásom dicsőítése helyett, csupán néhány értetlen és „ez most komoly?" pillantást kaptam, ám mindezek ellenére, mindenki kelletlenül neki kezdett az egybecsomagolt post it cetlik bontogatásának, melyet követően egy-egy falfelület elé lépve, ragasztgatni kezdtek.

Ott a kényelmes székben ülve és a dolgozó barátaimat figyelve, egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy ezúttal is kihúzom magam a munka alól, hiszen senki se lepődne meg rajta, viszont keserűen rádöbbentem, hogy a lufi fújogatás illetve a plakátozás is mekkora buli volt, ebből se akartam kimaradni.

Ha többet nem is nyerünk ezzel az egész szabad szombat dolgokkal, egy élete szóló vicces élményt egymással mindenképpen, amit majd a 10 éves osztálytalálkozóan nevetve felidézhetünk. Na meg, nem megfeledkezve a tényről, megmozgattuk az egész sulit. Elértük, azt, ami még senkinek se sikerült a tanárok közül. Minden diák együtt, békességben, összefogásban dolgozott egy önzetlen cél érdekében. Mire legyek büszke, ha nem erre?

A gondolatment végére sikerült orvosolnom a gondokat odalent, miután végre szégyen nélkül felállhattam – a székből – és egy kupac cetlit felkapva, csatlakoztam a földön ülő Sam mellé a ragasztgatásban.

- Dögös vagy – súgtam oda a lánynak, a tőlem telhető leglazább és közönyösebb módon, miközben a kezeim egy pillanatra se álltak meg a munkában, ellenben Sam olyan hirtelen fagyott le a mozdulatsor közepén, mintha kikapcsolták volna. Vártam, hogy reagáljon valamit vagy elküldjön melegebb éghajlatra, de még bő fél perc után se történt semmi.

- Khm..köszi – mondta végül elcsukló hangon egy öblös nyelést követően és ott folytatta tovább a munkát, ahol abbahagyta. Magamban elkönyveltem ezt egy sikernek, tekintve, hogy nem pofozott fel lendületből, ahogy gondoltam, aztán a többiek példáját követve, sebesen dolgozni kezdtem, hiszen nem állt rendelkezésünkre egy egész éjszaka, ahogy eddig. Megkértem Connor-t, hogy tartsa a frontot a DJ pultnál, ameddig csak lehet és habár tudtam, hogy szívesen segített volna nekem a buli végig, mégse akartam tőle elvárni, hogy a bál estéjét, ahova szórakozni érkezett, az én feladatom elvégzésével töltse, így végezni akartam, amilyen gyorsan csak lehetett. Ám akárhogy néztem, az iroda nagy volt, mi meg kevesen, szóval biztosnak tűnt, hogy nem érhetünk a végére 2 óra alatt.

Végül az idő felénél úgy döntöttem, itt az ideje az alkalmazkodásnak és tervet változottam. Az eredeti elképzelést, miszerint először a cetliket rakjuk végig, aztán jönnek a poharak, a kukába dobtam és kiadtam parancsban, hogy párhuzamosan fogunk dolgozni. A jobb oldalon, ahol már fent vannak a cetlik, elkezdjük ketten a padlót betölteni poharakkal, mialatt a másik két ember turbó sebességben cetlizi az iroda balfelét. Beláttam, hogy lehetetlen, hogy mindent beborítsunk, így csak annyit mondtam, legyen fent minél több cetli és lehetőleg szétszórva tegyék őket, hogy legalább az összkép meglegyen.

Engem lepett meg leginkább, mikor a terv működni látszott és valami csoda folytán, gyorsabban haladt a munka, mint eddig, melynek következtében, csonka 2 és fél óra után ott álltunk az iroda küszöbén mindennel készen, büszkén, de teljesen leizzadva. A padlót fehér pohár szőnyeg fedte, körbe pedig minden bútordarabra és falra jutott bőven elég cetli ahhoz, hogy azoknak mennyisége kiakassza a dirit.

- Ne töltsük meg őket? – vetette fel az ötletet Tony.

- Miket? – jött az értelmes visszakérdezés tőlem.

- A poharakat – felelte egyszerűen.

- Minek?

- Csak arra gondoltam, hogy még nagyobb szívás lenne, ha nem tudná olyan egyszerűen felrúgni őket, mert tele lennének vízzel és minden csupa víz lenne – fejtette ki részletesebben az elképzelését, mire az megjelent a lelki szemeim előtt és a látványra nem tudtam nem elvigyorodni. Tényleg kurva király ötlet volt, és ha több időnk lett volna, kérdés nélkül megvalósítom, viszont az adott körülmények között, sajnos nem nyílt rá lehetőség.

- Fasza ötlet, de sajnos már nincs időnk rá. Szegény Connor már így is túlórázik – osztottam meg a haverommal a rossz híreket lehangoltan, melyre ő csupán megértően bólintott egyet, majd behúzta magunk után az ajtót. A diri számítógépének a monitorján előrelátóan elhelyeztem egy „szabad szombat" feliratú cetlit, csak hogy tudja, kit kell utálnia, így teljes békességben zártam be magunk után az ajtót, ejtettem be a zsebembe a kulcsot és iszkoltam a barátaim után, akik már a lépcsőnél jártak.

Felzárkóztam Sam mellé, aki küldött felém egy mosolyt, aztán együtt léptünk be a feldíszített terembe, mire a pult mögött bulizó Connor rögtön integetni kezdett nekünk.

- Nagyon kösz, haver. Megmentetted a seggemet – hálálkodtam neki a megszokott stílusban, amire ő csak legyintett egyet.

- Ugyan, a csapatért bármit – felelte vigyorogva, majd egy lekezelés után, bevetette magát a táncolók közé. Tina és Tony is elmentek, hogy élvezzék a zenét és egymás társaságát, ami után hirtelen azon kaptam magamat, hogy ismét kettesben maradtunk Sam-el.

Itt az idő.