- Fúj – nyafogta undorodva Tina mikor a jobbján ülő Louis egyenesen az arcába ásított. Megjegyzése hallatán a fiú érett végzős módjára kinyújtotta rá a nyelvét majd visszatért előző tevékenységéhez, azaz a telefonja nyomkodásához. A hall egyik padjának támláján ültünk mivel normálisan ülni a padon már unalmas és onnan figyeltük premier plánban a kapukon beözönlő diákok reakcióit a művünk láttán. Már az ajtókon kaptak egy kis ízelítőt viszont kétségkívül az óriási „SZ" betű, az étkező és Mr.Nelck ajtaja keltette a legnagyobb hatást.

Semmi se utalt rá, diáktársaink mégis kötelességtudóan kikerülték a padlót díszítő, plakátokból megformált „Sz" betűt miközben tágra nyílt szemekkel bámulták. Az elkapott beszélgetés foszlányok alapján mindenkit foglalkoztatott hogy vajon mikor és ki vagy kik által kerültek ezek a plakátok az iskolába. Most már nem volt személy az épületben aki ne találkozott volna a „Szabad szombat" szavakkal.

Valamivel 8 előtt Mr.Nelck is felbukkant a művészi alkotás körül néhány tanár társaságában, hosszan tanakodtak majd amilyen diszkréten érkeztek, úgy is távoztak a tanári folyosó irányában. Nem féltünk a lebukástól, senki se látott minket és nem hagytunk magunk után nyomokat. A kis szövetségünk négyünk közt maradt, nem reklámoztuk tehát elméletileg lehetetlen hogy gyanú vetüljön ránk. Mi csak 4 átlagos diák vagyunk akik túlélik az iskolai napokat és ugyanolyan értetlenül állnak a plakátos esett előtt mint bárki más.

Louis példáját követve én is eleresztettem egy hosszú ásítást, azzal a különbséggel hogy én illedelmesen a szám elé tettem a kezemet, aztán lapos pislantások közepette belekortyoltam az életet adó kávémba. Alapvetően nem szeretem a kávét de most szükségem volt rá ugyanis az akciónak hála nem sokat aludtam az éjszaka.

Hajnali 3 után fejeztük be az étkező asztalainak lefedését és bőven elmúlt háromegyed mire Tina-val beléptünk a szobába. Pusztán annyihoz volt erőm hogy beállítsam az ébresztőt 7-re aztán úgy ahogy voltam, talpig feketében, sapkával a fejemen magamra húztam a takarót és a jelzésig kivoltam ütve akár egy kómás.

Arról nem volt információm hogy a fiúkat mikor nyomta el az álom viszont a kinézetük alapján, ők se aludhattak sokkal többet nálunk. Úgy festettünk mint akik átbulizták az éjszakát. Az emberek azt gondolták hogy magunkra vessünk,minek kell ilyen sokáig fent maradni, sejtelmesük sincs hogy egyedül miattuk mondtunk le a békés alvásról és a titkolózás miatt még csak nem is védhetjük meg magunkat.

- ...és kész! – kiáltott fel váratlanul mellettünk Louis lelkesen mire én első rémületemben majdnem elejtettem a kezembe tartott papírpoharat. Annyira belemerültem a nyitott szemmel alvásba hogy ébresztőként hatott rám a fiú hangoskodása – most már instagram profilja is van a szabad szombatnak – tájékoztatott minket a telefonját mutatva amin valóban megvolt nyitva a weboldal és ha jól láttam, már fel is töltötte a munkáinkról készült képeket. Követőink még nem voltak de azt mondta erről személyesen fog gondoskodni. Érdekelt volna mégis hogyan tervezi ezt úgy hogy inkognitóban kell maradnunk de bíztam benne hogy annyira nem hülye hogy lebuktasson minket.

.................

- Tiffany? Holly? Tamara?! Mond már el! – kérleltem egyre izgatottabban és ingerültebben Sara-t ám rendes válasz helyett be kellett érnem egy önelégült mosollyal amit gyerekes viselkedésem váltott ki a DÖK elnökből. Az aula egyik sarkában ültünk egy teremből kivonszolt egyszerű iskolai pad mögött, két darab kényelmetlen műanyag széken és jó diákokhoz réven pletykáltunk ugyanis mint a DÖK két legmagasabb posztját betöltő személyek, ránk hárult a feladat hogy találjunk pár embert akik segítenek a tornaterem díszítésében a Halloween-i partin. Más szavakkal: azzal töltöttük a szünetek értékes perceit hogy szlogeneket kiabáltunk a diákoknak és próbáltuk rávenni őket hogy önkéntes alapon arra fordítsák a szabadidejüket hogy egy koszos termet aggassanak tele olcsó papírdekorációval. Lehetetlen küldetésnek tűnt.

- Tamara – jelentette ki nagy színpadiassággal mintha éppen a következő elnökünket jelentette volna be mire én egy hosszú „neeeee" felkiáltást hallatva hitetlenkedve hátradőltem a székembe majd a megfelelő hatás elérése érdekében, egy nagyot szívtam az Oreo ízesítésű shake-embe. Nem tudtam elhinni hogy az igazgató számtalan tiltása ellenére is Tamara tovább folytatta a haja extrém színekre festését, sőt, fokozta azzal hogy ezúttal állítólag sötétlila frizurával távozott a fodrásztól.

- És ez biztos? – néztem rá döbbenten biztosra menve hiszen úgy éreztem, hatalmas csalódásként érne ha a lány most szembe jönne velem a folyosón normális színű hajkoronával.

- Nekem Lara mondta, aki Liv-től hallotta aki pedig Bella-tól aki látta őt miközben a pasijával sétált – sorolta el a pletyka okozta lelkesedéssel a szemében Sara melynek hallatán kezdett körvonalazódni bennem hogy talán a forrás mégse olyan megbízható mint amilyennek elsőre tűnt. Sara ezek után mint aki jól végezte dolgát, szintén kényelembe helyezte magát a kényelmetlen iskolai széken aztán elkezdte szívogatnia az üres shake-es poharát mely minden alkalommal kellemetlen szürcsölő hangot hallatott.

Ilyen idilli hangulatban ücsörögtünk mikor váratlanul egy alak libbent oda az asztalunkhoz, nagy hévvel rácsapott a csiszolt fadeszkára majd nagy lendülettel rátámaszkodva, az arcunkba kiabált:

- Ti meg mit csináltok?

- Mindig egy élmény veled találkozni Todson - jegyezte meg unott, lekezelő hangon Sara fel se nézve a lapról melynek sarkába az unalom közepette már egy szép sormintát firkált.

- Részemről az öröm elnök asszony – reagált patetikus hangnemben Louis aztán rám koncentrálta minden figyelmét. Megtisztelve kellett volna éreznem magamat mivel ezt még egyetlen tanárnak se sikerült elérnie a fiúnál az elmúlt négy év során.

- Sam? – ösztönzött beszédre szövetséges társam mire én egy fáradt sóhajt hallatva, röviden elmagyaráztam neki az ittlétünk okát

- Segítőket keresünk a bálterem feldíszítésére

- Van a sulinak bálterme? – értetlenkedett, én pedig szokás szerint szemet forgattam amin ő szokás szerint jót mulatott.

- Oké, a tornaterem feldíszítésére – pontosítottam annak ellenére hogy felesleges volt.

- Rendbe! Írj fel engem meg Tony-t és Tinát – csapott rá drámaian az asztalon fekvő- üres - jelentkezési ívre melynek következtében az én és társam szemöldöke egyszerre ugrott a homlokunk közepére.

- Lószart! – kiáltott közbe dühösen a Tina aki pont a megfelelő pillanatban érkezett vissza hozzánk a shake utánpótlásokkal.

- Szóval, ahogy mondtam, írj fel minket, te gondolom ott leszel alapból – bólintottam – van egy remek ötletem – dörzsölte össze sokat mondóan a tenyereit egy pimasz vigyorral ajkain majd elégedetten távozott az asztalunktól. Ott hagyott minket magyarázat nélkül, pont ahogy szokott.

- Egyszer megfojtom – jelentette ki Tina mérgesen én pedig bólogatva helyeseltem

- Segítek elásni a hullát