Samantha szemszöge:

Kivételesen nagy izgalommal vártam, hogy az este elérkezzen és végre csapatostul bevonuljunk az üres iskolába, azzal a céllal, hogy valami minden eddigit felülmúlóan nagyot alkossunk, így, együtt, közös erővel és együttes akarattal. Volt valami megfoghatatlanul felpezsdítőt abban, hogy társadalmi osztálytól, népszerűségtől, nemtől, kasztoktól és pénztől függetlenül mindenki összefogott azért, hogy együtt megfékezzük a készülő katasztrófát. Gazdag, szegény, népszerű, szürke kisegér, lógós és minta diák mind poharat ragadott aztán az éjszakai alvását beáldozva, eljött velünk betörni az iskolába, csak hogy segítségünkre legyen.

Felemelő érzés volt látni, ahogy az aula területén szétszóródva, mindenfelé diákok guggoltak és egyetlen panasz vagy lusta perc nélkül, fáradhatatlanul pakolták a poharakat a megfelelő minta szerint. Az pedig külön hihetetlen és felfoghatatlan volt számomra, hogy mindezt mi, a szabad szombat és a DÖK, de leginkább Louis értük el. Véghez vittük azt, amit az igazgatónak sose sikerült. Önzetlen, mindenkit megmozgató, közös akció kereti között összerántottuk az iskola diákállományának döntőtöbbségét.

Mr.Nelck rosszul gondolta. Nem maga az elképzelés volt lehetetlen, miszerint a diákok minden előítéletet félretéve összefogjanak, mindössze egy olyan cél kellett, ami mindenkit érintett és ami mellett nehéz lett volna szó nélkül elmenni. Ezt a célt testesítette meg a szombati tanítás ellen való tűntetés, tehát, közvetve, Mr.Nelck sikert aratott, hiszen nélküle nem valósult volna meg az összefogás, ám mégse őt illeti meg a dicsőség.

A diákok dolgoznak, a DÖK támogatta a projektet, a mi kis bandánk tagjai voltak az elsők, akik bizalmat szavaztak az elképzelésnek, de az elismerés tagadhatatlanul Louis-nak járt, mert nélküle még mindig némán tűrnénk az igazgató elnyomását. Ő volt az, aki elég örült volt ahhoz, hogy ezt kitalálja, elég ostoba, hogy elkezdje megvalósítani és elég elszánt illetve meggyőző ahhoz, hogy végül kiterjessze az egész iskolára.

Akkor, ott, az egyébként üres iskolaépület zsúfolt, vidám, lelkes emberi morajlásától hangos aula egyik lépcsőjén ülve, poharakat rakosgatva és Louis-t figyelve kezdtem rádöbbenni arra, hogy a korábbi kijelentésem, mely szerint Louis nem alkalmas a főnök szerepre, nem is lehetne valótlanabb. Elvégre egymaga elindított és felfutatott egy egész lázadást mindössze 18 évesen, úgy, hogy sose tanulta, miképp kell szervezni és hatni az emberekre. Louis egy egyedülállóan örült és félelmetesen elszánt egyéniség melyek csak erősítik a tényt, hogy született vezető.

Lehetne mondani, hogy ez közös érdem, hiszen az egész iskola kellett ahhoz, hogy megvalósuljon és ez vitathatatlan, viszont nincs olyan projekt, mely nem egy embertől indulna, ez az ember pedig az a Louis Todson volt, aki 3 évvel ezelőtt arra is alkalmatlan volt, hogy a foci csapat kapitány pozícióját felelősséggel viselje. El is vették tőle 2 hét után, ami látszólag abszolút nem hatotta meg, ám mégis tanulhatott belőle valamit, elnézve a mostani szervezői és irányítói készségeit.

Most pedig ott ült Tony mellett az aula közepén és kék poharakat pakolgatott majd rendezgetett addig, míg ki nem adták az „SZSZ" betűket miközben körülötte olajozottan zajlottak az eseményeket. Mindenki tudta, mi a dolga és mivel a tét nagy volt, amit csináltak, azt kétségtelenül tökéletesen csinálták.

Mikor gondolatmenetem ehhez a ponthoz érkezett, Louis váratlanul, mintha csak megérezte volna égető pillantásom, felnézett a poharak fedte földről és tekintetünk összefonódott. Ezzel párhuzamosan, a valóság elhomályosult, a pillanat megfagyott és csak mi léteztünk. Ő engem nézett, én pedig őt. Hallottam Tina hangját a fülemben, érzékeltem, hogy egyre türelmetlenebb hangon szól hozzám, viszont szavai nem jutottak el tudatomig. Az agyam kikapcsolt, egyedül látásom működött, melynek segítségével megfigyelhettem, ahogy Louis különös körültekintéssel, óvatos lépekkel kimászik a pohártenger közepéből és egy laza stílusút magára öltve, célba vesz engem.

A késői időpont miatt, szükségem volt egy minimális időre, hogy azon túl, hogy láttam Louis közeledését, az eszemmel is felfogjam, hogy ez mit jelent, melynek hála, a nyugodt állapotból kizuhanva, hirtelen rám tört a pánik. Őszintén reméltem, hogy a fiú csak azért jön oda hozzám, hogy szigorúan véve hivatalos ügyben megvitasson velem valamit vagy élt bennem az arra való hit is, hogy nem is én képzem a célpontját, pusztán elhalad mellettem, ám amikor már nagyon közel járt és lelassított, tudtam, hogy ez veszett ügy. Az agyam visított, hogy meneküljek, míg a szívem vadul vert, azt szajkózva: „Úristen! Ide jött hozzám! Érdeklem őt!"

- Szia! – üdvözölt halkan, majd elfoglalta Tina helyét. Csak akkor vettem észre, hogy a barátnőm eltűnt mellőlem és áttette székhelyét Louis eddigi helyére, tehát történt egy kis partnercsere. A jelent láttán, már biztossá váltam abba, hogy Tina és Tony között vibrál a levegő, nem is értettem a lány miért tagadta nekem annyira, mikor egyik este felvázoltam neki a megfigyeléseim eredményét. Egy hosszú monológba összefoglalta nekem, hogy egyenesen lehetetlen, hogy ő többet érezzen bármilyen férfi iránt, illetve ismét kifejtette, hogy neki semmi szüksége egy férfira, aki a kapcsolatuk alatt majd halálra idegesíti, aztán egyszerűen szakít vele, amivel érzelmi ronccsá teszi. A kiselőadást követően pedig mielőtt bármit reagálhattam volna, felkapta a törölközőjét meg a fürdő cuccait és egy színpadisan távozás közepette, már csak az árnyéka maradt utána. – Úgy láttam, jobb, ha magukra hagyom őket – biccentett sokatmondó fél mosollyal ajkain a páros felé Louis, amivel megerősítette bennem az elméletemet, hiszen egyértelműen nem csak én látom a köztük bimbózó vonzalmat.

- Jó ötlet – reagáltam le szavait bizonytalanul. Megmagyarázhatatlan szorongás jött rám hirtelen, így, hogy kettesben voltunk, holott az elmúlt időszakban, gyakran előfordult ez, viszont most valamiért más volt. Volt valami az éjszakai légkörben és az elemlámpák kellette romantikus félhomályban, mely miatt máshogy láttam Louis-t és magamat. Olyan volt, mintha nem lenne mögöttünk egy szakítás illetve három kihagyott év és csak most kerülgetnénk egymást. A sors iróniája, hogy valahol mélyen, tényleg így volt. Louis teljesen úgy viselkedett, mintha elakarna csábítani és udvarolna, melyet már nem tudtam, nem észrevenni és egyre nehezebb volt azt mantrázni, hogy csak viccel. Fájt a gondolat, hogy bennem fellobbant a láng, miközben neki ez csak egy hülye poén. A hobbija a csajok szédítése és én is csak egy vagyok a tömegből. Titokban a szívem azt kívánta, bárcsak ne lenne így! Bárcsak, több lennék, mint egy a tömegből...

Louis engedélykérés nélkül, ledobta magát Tina helyére, közvetlenül mellém és szó nélkül folytatni kezdte a sormintát, amit a barátnőm félbehagyott. Példáját kötve, én is poharat ragadtam minekután, hosszú percekig csak némán dolgoztunk egymásmellet. Olyan sokáig kitartott a csend, hogy kezdtem beletörődni abba, hogy tényleg csak azért szegődött mellém, mert Tina kiszorította a haverja mellől, ám akkor hirtelen megtört a jég.

- Mit gondolsz róluk? Örülnél nekik? – kérdezte a két „T" betűs tagra célozva, mire én egy másodpercre felhagytam a pakolással és rájuk sandítva, picit figyelni kezdtem őket. Természetesen viselkedtek. Törökülésben ültek egymásmellet, de nem olyan szorosan, hogy a lábuk összeérjen és miközben kezeik jártak, hol az egyik, hol a másik ajkai mozogtak. A hatalmas kontraszt, mely a kinézetükben és viselkedésükben is látszódott, tisztán kivehető volt. Tina vidám mosolya beárnyékolta Tony komor arckifejezését, éppen ezért volt mindenki számára olyan meglepő, hogy pont ők ketten találtak egymásra.

- Ők az élő példa arra, hogy a vonzalom nem válogat – állapítottam meg bölcsen, fél perc megfigyelés után majd folytattam a rakosgatást – nekem csak az a fontos, hogy Tina boldog legyen és ha Tony az, aki mellett boldog lesz, akkor én már örülök. De ha megbántja, akkor nem érdekel semmi, én biztosan tökön rúgom – jelentettem ki erős határozottsággal melyet hallva Louis őszintén felnevetett, ezzel megtörve az aulában kialakult zsivajt, mire a dolgozó diákok egy emberként kapták felénk a pillantásukat, köztük az emelgetett páros is. Tina csak elvigyorodott, míg Tony értetlenül ráncolta a homlokát. – És veled mi van? Örülnél nekik? – dobtam vissza felé a kérdését miközben a munka tovább folyt a megszokott ütemben.

- Őszintén szólva, kicsit szar érzés, hogy Tony előbb szerez magának csajt, mint én – mondta nevetve, bennem pedig megállt az ütő. Az első másodpercben biztos voltam abban, hogy rosszul hallottam és igyekeztem rájönni, hogy mit mondhatott pontosan, azzal, hogy megpróbáltam felidézni a szavait, viszont ahogy egyre többször ismétlődött bennem a hangja, úgy halványodott a reményem, mellyel párhuzamosan, borzasztóan nagy zavar keletkezett a fejemben. Louis kijelentése, pontosan ellentéte volt annak, amit én a gyakorlatban láttam. A folyamatosan lányok körül legyeskedő és perverz fiú, akinek hobbija a szoknyavadászat, és aki nagyon jól tudja magáról, hogy a csajok rajonganak érte, amit ki is használ. Ezt mutatja, de nem ez lenne a valóság? Viszont, ha tényleg ez bántja, akkor át kell értékelnem a köztünk alakuló helyezet is, hiszen, ha nem csak a vicc kedvéért udvarol nekem, akkor a szavai akár komolyak is lehetnek! Vagy csak megint én gondolom túl az egészet...