Tina szemszöge:

A hirtelen események hatására kővé válva, értetlenkedve figyeltem ahogy Sam eltűnik a folyosó végén majd azt ahogy rövidesen Louis is sprintelve a nyomába ered és ekkor már tudtam hogy ide mi is Tony-val vagy minimum én is kellek.

- Gyere! – utasítottam magabiztosan Tony-t miközben határozottan megindultam a csapat két tagja után ám a fekete isten nem hogy nem követett, inkább visszatartott. Hosszú, zongorista ujjait a csuklóm köré kulcsolva igyekezett maradásra bírni mellyel célt is ért, habár nem azért mert ezt akarta, sokkal inkább mert a fizikai kontaktus lesokkolt mely miatt csodálkozáson kívül nem voltam képes másra.

- Hidd el, nem kellünk oda. Bármit is művelnek, le kell rendezniük egymás között – mondta egyenletes, nyugtató hangon majd komoly arccal megtapogatta a farzsebét. – Kell egy cigi – jelentette ki egyszerűen és már fordult is sarkon, a hátsó lépcsőházat megcélozva. Nem várt be és nem jelezte hogy tartsak vele, én mégis utána futottam mert annyira bizonytalan voltam hogy nem bírtam volna egyedül maradni. Gyorsan felzárkóztam mellé és csendesen vártam hogy elküldjön vagy kicsit se finom stílusban lekoptasson ám legnagyobb meglepetésemre egy szót se szólt, láthatóan beletörődött hogy vele tartok. Azt a tényt még gondolatban se mertem megkockázatni hogy örült a társaságomnak de én kétségtelenül élveztem a helyzetet miszerint nem lök el magától azonnal. Ez nagy fejlődés volt ahhoz képest amit legutóbb a messengeren műveltünk.

- Nem kéne megkeresnünk Lucy-t és Connor-t? – jutott eszembe a csapatunk másik 2 segítője akik bizonyára szintén hallották az igazgató szavait és valószínűleg még nálunk is jobban összevannak zavarodva azzal kapcsolatban hogy miképp tovább – vagy Mark-ot? Szerinted nem akar beköpni minket? – ekkor már szabályosan remegtem az adrenalin és a feszültség kettős elegyének következtében viszont Tony vagy remekül palástolta vagy nem érzett semmit. Ugyanolyan nyugodt tempóban vágott át az embertömegen mint egy átlagos nap, átlagos szünetének, átlagos percében.

- Arról már tudnánk – mindössze ennyit fűzött hozzá aggodalmas kérdésáradatomhoz aztán bevágva előttem, befordult a sarkon, én pedig hűséges kutyaként tipegtem a sarkában. Annyira belevoltam merülve gondolataimba hogy se nem hallottam, se nem láttam, melynek következtében a velünk szembe sétáló Robert személyére se figyeltem fel, egészen addig, amíg már késő volt elbújni. Normális körülmények között imádtam volna hogy véletlenül összefutok vele órán kívül is és lehetőségünk van gyanútlanul váltani pár szót, viszont most, ráadásul Tony társaságában, inkább szerettem volna elkerülni őt. Titkon reméltem hogy nem vesz észre vagy annyira elfoglalt hogy nincs ideje rám, de nem lett szerencsém. Ahogy mellénk ért, lelassított és miután féltékenyen végigmérte Tony-t, leszólított.

- Miss.Housen, volna egy perce rám? – szólított meg az etikettnek megfelelően mire én idegesen nyeltem egyet. Két tűz közé kerültem. A titkos, illegális sex partnerem aki ráadásul egyben a tanárom is és a fiú aki iránt elkezdtem helytelen érzelmeket táplálni, éppen farkasszemet néztek egymással a zsúfolt folyosó kellős közepén. Mindeközben pedig egy folyosóval feljebb a barátnőm és az ex barátja isten tudja mit műveltek éppen tökéletes kettesben, a szabad szombatról és a diriről nem is beszélve. Nem elég hogy az egész iskola utál minket, még oda sózunk mellé 2 problémát, csak hogy biztos legyen a káosz. Miért utál engem az univerzum?

- Sajnálom Mr. Toller de most nem alkalmas. A következő szünetben megkeresem – hadartam el egy szuszra aztán Tony-t csuklón ragadva, elsiettem onnan mielőtt Robert bármit is reagálhatott volna. A sietős tempó miatt vadul kapáló szívem még örültebb sebességre váltott melynek hatására, mire elértük a kihalt hátsó lépcsőháztat, amit nem véletlenül pókszállónak is hívtak, már a szédülés kerülgetett.

Soha nem utasítottam még vissza Robert-et az iskolában és előre féltem a következményektől, mert ha valamit, azt biztosra tudtam hogy ez az eset felett nem fog szó nélkül elsiklani. Tony jelenléte pedig csak tetőzte az egészet. Viszont most tényleg nem állhattam le vele beszélni, részben Tony miatt, részben Sam-ék miatt, részben pedig a lelkiállapotom miatt. Gyűlöltem amiért ezt éreztem de szívesebben voltam Tony-val mint Robert-el. Tudtam hogy ez mit jelenet de soha nem ismertem volna be se magamnak, se másnak. Még ha Tony nem is kezelt volna közönyösen és nekem ne lett volna ott Robert, akkor se lehetett volna nekünk jövőnk, éppen ezért, felesleges is hasonlókon gondolkodnom.

Csendben szedtük a lépcsőfokokat a lépteinktől és lélegzetünktől visszhangzó lépcsőházban miközben a szünet percei megállíthatatlanul húztak el a fejünk felett ám valamiért nem éreztem bűntudatot azért amiért nagy eséllyel elfogunk késni a történelem óráról. Kimondottan feldobott ez a Tony-val való közös kaland oly annyira hogy még a közelegő katasztrófáról is elfeledkeztem.

A békétlen csendet mely körül lengett minket csupán a túlsó oldalról, a falon keresztül átszűrődő diákok hangjai és a már nem használt bútorok zugaiban meghúzódó egerek körmeinek kopogásai törek meg, ahogy átrohantak egyik pontból a másikba. Megvoltam győződve arról a tényről hogy Tony nem fog energiát pazarolni arra hogy udvarias csevegést kezdeményezzen velem ám mikor a legkevésbé számítottam rá, mégis nekem szegezett egy kérdést.

- Mit akart tőled Mr.Toller? – morogta kelletlenül miközben felkapaszkodott a tűzlétrán majd a zsebéből elővarázsolt kulccsal, egy pillanat alatt feltörte a vészkijáratot ami egyenesen az iskola tetejére vezetett. Még sose jártam odafent, annak okán hogy köztudott tény volt hogy csak a gondnoknak van kulcsa az ajtóhoz, ezért is ért különösen nagy meglepetésként hogy a közhiedelem ellenére Tony is birtokolt egyet, amihez inkább nem akartam tudni milyen illegális módszerrel jutott hozzá. Tony tipikusan az a személy volt akivel kapcsolatban jobb inkább nem kérdezni.

Én ugyan nem kérdeztem semmit, ellenben az ő hozzám intézett, talán legelső érdeklődő kérdése, legalább olyan hidegzuhanyként ért, mint az, hogy olyan természetességgel mászkál az iskola tiltott területeire mintha mindennap ez csinálni. Mondjuk, talán azért mert így volt, nem csodálkoztam volna rajta.

Igazából nem az lepett meg hogy észrevette, azt hogy Robert leszólított, hanem sokkal inkább az, hogy érdekli ennek miértje, tehát, közvetve én is érdeklem és ez a tény, undorítóan nagy boldogsággal töltött el.

Na jó, most kell leállnom ezzel a csajos szerelem dologgal mielőtt túl késő lesz és azon kapom magamat hogy Sam-mel karöltve, nem tudok döntést hozni azzal kapcsolatban hogy melyik körömlakkot válasszam.

- Fogalmam sincs – hazudtam rezzenéstelen arccal ezzel megkímélve magamat mindenfajta magyarázattól mire Tony bólintott és ennyiben hagyta a dolgot.

Miközben Tony nyomában felkapaszkodtam a tűzlétrán, elhatároztam hogy ahelyett hogy túlgondolom a dolgokat, inkább kiélvezem a helyzetet és kikapcsolom az agyamat melynek következtében, közönyt erőltetve az arcomra, a fiú mellé sétáltam, ezzel pontosan a suli tetejének szélére kerülve. Abból a pontból ahol álltunk tökéletesen belehetett látni az iskola üres udvarát és akadálytalanul hallhattam azt is, ahogy a csengő hangja élesen belehasít a levegőbe. Órám lett volna, fogalmam se volt arról hogy merre van Sam és Louis illetve hogy mi van velük, semmit nem haladtunk a halloween-i buli kapcsán és az egész szabad szombat akció a lebukás szélén állt. Az életünk terhei húzták a vállunkat, mi mégis teljes békességben álltunk egy tető peremén és egyikünk se akart mozdulni. 

- Még soha nem hoztam fel ide senkit - jegyezte meg lassan, óvatosan mintha maga se lenne biztos abban hogy elakarja ezt mondani mire én hirtelen megszédültem. De nem a szédítő magasság miatt, hanem mert villámcsapásként ért a felismerés, hogy mi is történik éppen. Tony elkezdett megnyílni....nekem.