- Kicsit balra...a másik balra! Inkább jobbra...picit vissza. Oh igen! Tökéletes. Meg ne mozdulj! – utasítgattam Markot aki a fokozott koncentrációtól már teljesen leizzadt. Bal kézfejével egy gyors mozdulattal letörölte a homlokára száradt cseppeket míg a másikkal stabilan tartotta az egeret. – Lehetne kicsit erősebb az árnyék és kicsit erőteljesebb a „Halloween" felirat – javasoltam miközben az ujjammal a képernyőn mutogattam melyik részeken szeretném ha javítana. Mindketten az asztalomnál ültünk, ő a székemen a laptopom előtt, én pedig mellette Tina székén. A legutóbbi DÖK gyűlésen rám osztották a plakátok megtervezését a 2 hét múlva esedékes Halloween-i bulira, de mivel én technikai analfabéta vagyok, segítséget kértem a kocka klub tagjaitól így került Mark, az elnökük a szobámba.

Mark serényen kattintgatott párat mire varázsütésre minden kérésem teljesült.

- Így jó lesz? – kérdezte amire én egy bólintással feleltem ugyanis nem találtam több kivetnivalót. A plakát pont olyan volt ahogy elképzeltem, már csak ki kellett nyomtatni.

- Mesés! – csaptam össze a tenyereimet vidáman melynek következtében Mark elégedetten elvigyorodott. – Akkor vállalod a nyomtatást is?

- Igen, hiszen megbeszéltük – felelte magabiztosan miközben felkelt a székemről és vállára akasztotta táskáját. Fekete keretes szemüvege mögött csak úgy sugároztak zöld szemei melyeket kiemelt fehér-zöld kockás ingje. Hosszú lábaira sötét farmert húzott, lábfejeit pedig szakadt, kitaposott tornacipőbe bújtatta. Igazság szerint nem volt ő csúnya srác. Kimondottan helyesnek tartottam volna ha szemüvegét kontakt lencsére cseréli és kicsit felfrissíti a ruhatárát. – Hány példányba nyomtassam?

- Szerintem egy 30 elég lesz – mondtam kis gondolkodás után aztán én is talpra ugrottam annak érdekében hogy az illemnek megfelelően elkísérjem az ajtóhoz.

- És mond csak Sam....- szólalt meg váratlanul idegesen, bizonytalanságról árulkodó visszafogott hangon miközben jobb kezével hajába túrt, ballal pedig az eddiginél erősebben kezdte szorongatni táskája pántját. Ötletem se volt arról mit akarhat mondani mely ennyire feszülté teszi, ezért a kellő tiszteletet megadva, teljes testemmel felé fordultam és kíváncsian vártam hogy kibökje – van már kísérőd a Halloween-i bulira?

- Ohh, én szervező vagyok. Arra se lesz időm hogy levegőt vegyek, nemhogy táncolni – mondtam nevetve amihez egy kis hezitálás után ő is csatlakozott.

Mark éppen reagálni akart ám az események belé fojtották a szót. A következő pillanatban az ajtó nagy hévvel kivágódott és Louis vágtatott be rajta olyan természetességgel mintha mindig is szabad bejárása lett volna a kollégiumi szobámba, pedig 3 éve ez már nincs így.

- Mi van Sam, kocka lettél? – köszöntött lekezelő hangon Markot figyelve mellyel engem mélységesen feldühített, Mark-ot pedig menekülésre sarkalta.

- Te pedig seggfej?! – kérdeztem vissza csípőből hasonló hangnemben mialatt kezeimet a derekamra támasztottam.

- Visszavágásban sose voltál erős – jegyezte meg csevegő hangon majd ledobta magát Tina ágyára.

- Én azt hiszem jobb ha megyek – szólalt fel Mark és mire észbe kaptam, már a küszöbön túl járt.

- Komolyan? Pont Mark!? Ennél jobbat is kaphatsz – vigyorogott rám Mr.Ego, az én tenyerem meg viszketni kezdett egy pofonért. Elképzelni nem tudtam mi vezérelte arra hogy a szobámba jöjjön, főleg a múltunk tükrében. Tudni illik ugyanis hogy nem volt mindig ilyen puskaporos a viszonyunk. A gimi első évében 5 hónapig egy párt alkottunk, aztán én tagja lettem a DÖK-nek melynek következtében kevesebb időm jutott rá amit gyorsan megelégelt. Hamar bekerült a menők társaságba ami nagy hatást gyakorolt a személyiségére és mire kettőt pislogtam, már nyoma se volt annak a vicces, kedves, jólelkű úriembernek akibe annak idején beleszerettem. A kapcsolatunk zátonyra futott és közös megegyezés alapján szét váltak útjaink. Az egykori négyes társaságunk kettészakadt: Tina jött velem, Tony pedig vele. A szakításunk óta, azaz több mint 3 éve, nem tette be a lábát a kolesz szobába. Éppen ezért volt számomra szinte félelmetes hogy most mégis itt van. Valami nagy dolognak kellett történnie ahhoz hogy erre vetemedjen.

- Mit keresel itt? – kérdeztem megadóan majd fáradtan lerogytam a székemre.

- Téged – bökött rám mutatóujjával egy pimasz mosoly kíséretében ezzel szemforgatásra késztetve engem.

- Nem mondod?

- Most miért? Tinát is kereshetném

- Akkor nagyobb idióta lennél mint hiszem ugyanis Tina legszívesebben kiherélne téged

- Na és te? Te nem akarsz kiherélni? – húzogatta a szemöldökét mire én hozzá vágtam az első kezembe kerülő tárgyat az asztalomról: egy tollat. A célzásom meglepően pontosra sikeredett, egyenesen homlokon találtam Todson-t.

- Elárulnád végre hogy miért vagy itt? – ismételtem meg a nemrég feltett kérdésemet remélve hogy ezúttal normális választ kapok rá habár ez Louis esetében szinte lehetetlen volt.

- Hol?

- A szobámban! – kiáltottam rá ingerülten. Mióta szakítottunk mindig ez történik ha véletlenül egymás mellé kerülünk és beszélgetni kezdünk. Én próbálok értelmes párbeszédet folytatni amit ő elviccel ott ahol tud mire én feldühítem magamat és kiabálni kezdek vele.

- Ja, igen. Szükségem van a segítségedre – mondta egyszerűen, a tőle megszokott lazasággal. A szobára akkor csend borult hogy szinte hallani lehetett ahogy az állam koppan a padlón. Nem akartam hinni a fülemnek.

- Elnézést, megismételnéd?

- Mi van drágám? Nem jó a füled? – vigyorgott rám – Habár azt mondják a szopás süketít...

Annyira levoltam döbbenve hogy nem is érdekelt a perverz szövege. Egyszerűen nem tudtam elhinni hogy a múltunk ellenére van képe betörni a szobámba és segítséget kérni tőlem. Legszívesebben páros lábbal kirúgtam volna ki az ajtón viszont kezdett érdekelni hogy mi az a nagy dolog, aminek következtében a nagy Louis Todson legyőzte a büszkeségét és ide jött segítséget kérni a volt barátnőjétől akit elméletileg nem kedvel.

- És mi lenne az?

Louis-nak nem volt lehetősége válaszolni ugyanis ebben a pillanatban az ajtó kinyílt és kedves szobatársam sétált be rajta egy csokit majszolva ám párosunkat látva álkapcsa megdermedt ahogy a lábai is, és tágra nyílt szemekkel kezdett felváltva bámulni minket.

- Huuu, még szerencse hogy van rajtatok ruha – bökte ki megkönnyebbülten egy hosszú szünet után mire Louis perverzen rám vigyorgott én pedig nem akartam tudni mi járt éppen a fejében.