Meglepetés? Azt hiszem! 

A mai nap folyamán eszembe jutott egy novella ötlet ehhez a könyvhöz, aztán most leültem, és gyorsan le is gépeltem. Remélem, hogy tetszeni fog a kis kiegészítés! :)

○•○•○

RILEY 

Sóhajtozva mentem végig a ház felső emeletén, sűrű szemforgatások kíséretében szedtem fel a szétszórt alsógatyákat, pólókat és nadrágokat, amiket a fiam trehányan odahalmozott, miután hazaért az edzésről. Eleve nem értettem, miért olyan ördögtől való dolog megközelíteni a szennyeskosarat, de ezt már az apjától is kérdeztem párszor, amikor a tetején találtam meg a zoknijait. Talán a fürdőszobával bajuk. Ideje lesz megtudakolnom. Erre a közelgő vacsora csodálatos alkalmat nyújtott.

Felsóhajtottam, majd leguggoltam a mosógép elé, és bedobáltam a göncöket. A nadrágok zsebeit egyesével fésültem át zsebkendők, készpénz és némi apró után kutatva. Épp az utolsónál jártam, amikor a kezem ügyébe került egy apró tasak. Csodálkozva emeltem a magasba, a lámpa fénye megvilágította a különböző színű pirulákat.

A szívem rögtön hevesen kezdett dobogni, még a légzésem is elakadt, amikor rájöttem, hogy ezt bizony a gyerekem nadrágjából húztam elő.

– Anya – dugta be a fejét a kisebbik fiam. Egy másodperc alatt rejtettem a kicseszett drogot a pulcsim zsebébe, majd ugyanennyi idő alatt összekaptam magam, és rámosolyogtam.

– Landon? – kérdeztem vissza.

– Apa azt üzeni, hogy siess! – vigyorgott rám a tizenötévesem, majd el is tűnt az ajtó mögött.

– Mondd meg neki, hogy azonnal jöjjön ide! – kiabáltam utána az anyasárkány hangomon, majd dühösen bedobáltam a maradék ruhát a gépbe, és elindítottam a mosást.

Összefontam a kezem, majd nekidőltem a szárítógépnek. Idegességemben a karomon doboltam az ujjaimmal. Néha feszülten megráztam a fejem, míg várakoztam, mert rohadtul felmérgelt a helyzet. Paxton, a nagyobbik fiam, tisztában van mindennel, ami a múltban történt velünk, mégis ilyesmire vetemedett.

Az emlékek utat törtek maguknak, és még így, tizenhét év távlatából is megdöbbentően élénknek tűntek. Összeszorított szájjal hessegettem el Stella élettelen arcának és Liam átvérzett nadrágjának súlyos képét. Nem akartam ezen agyalni. Elmúlt, nagyon rég elmúlt. Legalábbis ezzel etettem magam. Az idő gyógyít, de a tragédiák egész életünkben velünk sodródnak. Csak az a kérdés, hagyjuk-e, hogy maguk alá temessenek. Én nem hagytam, ahogy Liam sem. Inkább felépítettük a nulláról az életünket, hiszen ott volt Paxton, három évvel később pedig már Landon is.

– Tündérkém? – csatlakozott hozzám Liam.

– Végre! – löktem el magam a szárítótól, és becsuktam az ajtót mögötte.

– Valami baj van? – érdeklődött aggódva.

– Igen, van elég! – rántottam elő a zsebemből a kis zacsit. Liam szeme elkerekedett, köztem és az anyag közt kapkodta a pillantását.

– Riley, esküszöm, hogy nem én...

– Nem! A fiad! – nyomtam bele a markába.

– Melyik? – pislogott rám döbbenten. – Pax?

– Igen, az ő nadrágjában találtam – feleltem némileg kimerülten. Feldúlt és közben mélységesen lelombozott a szitu.

– Hát, mit ne mondjak, eldughatta volna rendesen is! – nevetett fel, mire rácsaptam egy hatalmasat a mellkasára. Felszisszent, még az arca is eltorzult.

– Megfojtalak, Caldwell! – sziszegtem. – Ez egy komoly helyzet!

– De tündérkém, egyszer sem vettem észre rajta, hogy máshogy viselkedne. Te igen? – méregetett várakozón. Megrántottam a vállam, mert tulajdonképpen én sem.

– Nem, azért is taglóztam le ennyire – válaszoltam kimérten. – Az ott extasy – közöltem vele a nyilvánvalót.

– Ja, kérsz belőle? – tartotta felém, ajkán egy hamiskás mosoly köszönt vissza. Gyilkos tekintettel méregettem, pont úgy, mint aki menten megforgatja a szívében a konyhakést. – Csak vicceltem! – húzott oda magához, és megcsókolta a homlokom. – Mit kezdjek a kölyökkel? Vegyem el a telefonját és a Playstationét? Hajítsam a kukába, miközben erőszakosan kiabálok?

– Szerintem kérdezzük meg, miért van nála, és várjuk ki, miféle magyarázattal szolgál. Ha elég meggyőző csak a telefonját vedd el, ha nem, akkor a telefonját és a Playstationjét is!

– Díjat érdemelnénk! – dugta a farmerjába a pirulákat. – A világ legkimagaslóbb szülei!

– Aha, azt – ragadtam karon, és kitártam a bejáratot. – Menjünk, vonjuk kérdőre Paxtont!

Liam egy óriási sóhajt hallatott, majd határozott léptekkel letrappolt a barna falépcsőn, és egyenesen a konyhába menetelt. Követtem őt, de előtte felszedtem a földről egy levert fényképet, és visszaállítottam a helyére.

Odaérve a szokványos látvány fogadott. Liam mellett Landon izgatottan várta, hogy ehessen, míg Paxton valószínűleg még a szobájában gyilkolászott a Ps-en.

– Merre van a bátyád? – érdeklődött Liam.

– Honnan tudjam? – fintorgott a kicsi. – Nem nagyon érdekel!

– Landon! – dorgáltam meg morcosan. – Miért mondod ezt?

– Talán azért, mert álladóan csesztet?

– Oké – morogtam tovább, majd elordítottam magam. – Paxton! Azonnal gyere le!

– Jézusom, tündérke! – támaszkodott Liam az asztalra. – Még Kanadában is hallották szerintem a visítozásod!

– Fogd be a szád! – mordultam rá, mire a gyerek szólásra nyitotta a sajátját. – Te is, Landon! Egy szót se többet!

– Apa, anya menstruál? – súgta az apja felé.

– Nem, csak rossz kedvű...

– Itt állok! Én is hallom! – ripakodtam rájuk.

– Most már én is – vágódott le az öccsével szemben Pax, majd rám emelte zöldeskék íriszét. – Mi a baj, anyu?

– Mindjárt megtudod! – fújtattam, és helyet foglaltam mellette.

– Menj a szobádba, Landon! – szólalt meg Liam igazán vészjósló hangon. – Szeretnénk négyszemközt beszélni a bátyáddal.

– Kizártok a családból? – háborgott a fiú. – Ráadásul, ha hárman vagytok, az már hat szempár, apa, ha nem tudnád. Legalább vihetek a kajából? Éhen halok!

– Vigyél, csak haladj már! – sürgette őt az apja, míg én szigorú pillantásokkal bombáztam.

Landon szörnyülködve kelt fel, majd felkapta a tányérját, és csordultig szedte tésztával. Beleszúrta a közepébe a villáját, és felmarkolt egy dobozos kólát a hűtőből. Kitárta az édességes szekrényt, és a foga közé vett egy chipsszes zacskót és mellé egy tábla csokoládét is.

– Landon! – emeltem meg a hangom. – Nem lesz szükséged három heti hidegélelemre!

– Idegesítőek vagytok, anya! – duzzogott megállás nélkül, majd hatalmasakat trappolva felvonult a szobájába. Az ajtót úgy bevágta, ahogy nem szégyellte.

– Öhm... tettem valamit? – tette fel a százmillió dolláros kérdést a fiunk, így átültem Liam oldalára, hogy én is szembe kerüljek vele.

– Tettél valamit, Paxton? – kérdezett vissza Liam. – El szeretnél mondani nekünk valamit?

– Nem – rántott vállat, majd beletúrt a feje tetején lévő göndör tincsekbe, és hátradőlt a széken.

Annyira hasonlított Liamre, mintha a kis klónja lenne. Landon sem járt rosszul, ő tőlem örökölte a hajszínét, az apja gyönyörű, zöldeskék szemével, és helyes, gödröcskés mosolyával.

– Biztos? – szorongatta tovább.

– Aha – figyelt minket úgy, mintha mi lennénk a hülyék, és nem ő tartana drogot a gatyája zsebében.

– Rendben – bólintott. – Mi a véleményed az extasy-ról?

– Nem tudom, mi az – hazudta a gyerekem szemrebbenés nélkül.

– Nem? – hajolt előre az apja.

– Apa, mire megy ki a játék? Nem drogozom! Erről van szó?

– Erről! – csapta elő az eddig zsebében tartott zacskót egyenesen a srácunk orra elé.

– Anya, apa – vihogott fel Paxton, majd mulatozva elvette a kis színes tablettákat. Kinyitotta, megemelte, és bekapott egyet.

– Paxton! – tépte ki a kezéből Liam. – Elment az eszed? Ki adta ezt neked? Miért csinálod ezt?

– Apa – csámcsogott jóízűen, amitől igencsak felment bennem pumpa. Aztán összevontam a szemöldököm. Mi a francért eszi ilyen sokáig?

– Pax, válaszolj már! – tört ki belőlem a frusztrációm. – Halálra aggódom magam!

– Anya, apa – hajolt át az asztalon, és visszaszerezte a cuccost. Fogta magát, és bekapott még kettőt. – Ez... cukorka!

– Cukorka? – kiáltott fel Liam.

– Ja, kóstold meg! – nyújtotta felénk, majd türelmetlenül megrázta. – Gyerünk már!

Összepillantottunk a férjemmel, majd visszanéztünk a gyerekünkre, aki magabiztosan tartotta felénk a bogyókat. Vonakodva fogadtam el tőle egy darabot, majd megszagoltam. Édekés illat ütötte meg az orrom, így felbátorodva bekaptam.

– Riley? – hűlt el mellettem Liam. – Na? Mi az?

Megtámasztottam a könyököm a falapon, az arcom a tenyerembe temetve vihogtam fel. Nem akartam elhinni, hogy ez történt. Talán a paranoia és a múlt tapasztalatai ütköztek ki, de nem bírtam abbahagyni a kacagást. Ahogy a cukorka egyre csak olvadt szét a számban lassan már félő volt, hogy félrenyelek, és megfulladok tőle.

– Elég kellemetlen – törölgettem a szemem sarkát. – Egyél belőle!

– De, kisfiam! Miért van ilyen zárható tasakban a cukorka? – kérte számon habozás nélkül.

– Mert kivettem belőle a csavarokat, amiket az íróasztalhoz kaptunk, aztán betettem helyette a gémkapcsokat, amiket Mr. Ellis kért rajzra. A suliban az egyik csaj kiborította a cukorkát, és ez volt nálam. Mivel segítettem neki összeszedni, nekem adta a maradékot. – A végén elvigyorodott, majd elégedetten, oldalra döntött fejjel vizslatni kezdett bennünket.

Liam bekapott egy darabot, majd rögtön ki is köpte.

– Ez citromos! – nyavalygott, majd kidobta a szemetesbe, és megmosta a kezét. – Szerencséd van, Paxton! Olyan szerencséd, amilyen még soha senkinek nem volt ezen a kicseszett földön, fiam!

– Vizsgáltassátok ki magatok! – szúrt oda Paxton. – Talán egy pszichológus segíthet!

– Fogd vissza magad! – figyelmeztette Liam. – Szedjél magadnak vacsorát, aztán húzd meg magad a szobádban!

– Nekem mindegy! – válaszolta a gyerek, majd megtette, amire az apja kérte, és eltűnt az emeleten.

– Felsültünk – meredt rám Liam a mosogatónak dőlve. – Nagyon!

– Igen – helyeseltem megkönnyebbülten. – Azért ez nem volt semmi!

– Akkor most, hogy elhárult a cukorkaprobléma, akár kajálhatnánk – bökött az ételre.

– Remek ötlet! – egyeztem bele. – Csipkedd magad, Caldwell! Éhes vagyok!

– Tudod, tündérke, igazán befejezhetnéd azt, hogy a vezetéknevemen szólítasz. Egy pár éve már te is viseled – hunyorgott rám.

– Te is leszokhatnál a tündérkézésről, nem vagyok már tizennyolc éves, naiv kislány! – vágtam vissza azonnal.

– Nem – sétált hozzám közelebb, majd átkarolta a nyakam, és lehelt rá egy csókot. – Már az én gyönyörű, tündérhajú, okos feleségem vagy, akit még nyolcvan éves nagymamaként is így fogok hívni, mert pont olyan vagy, mint egy csodálatos tündérke. Az én tündérkém!