Oldalra döntöttem a fejem, miközben óvatosan megmozdítottam elgémberedett karom. Nehéz, valami nagyon súlyosnak bizonyult, így megpróbáltam felemelni a kezem, de határozottan beakadt. Grimaszolva nyitottam ki szemem, majd nagyokat nyelve balra pillantottam.

A pánik egy kósza másodperc alatt tört rám, ahogy megláttam a mellettem békésen szuszogó Liamet. Rémületemben lenéztem magamra, majd ismét a fiúra. Olyan heves szívdobogás tört rám, hogy azt hittem, mentem eljön értem a kaszás.

Anyaszült meztelenül feküdtem, mindössze egy lenge takaró fedte a derekam, míg a karom teljesen beszorult Liam alá. Még nagyobbakat nyelve próbáltam meg kihúzni onnan végtagom, majd csigalassúsággal ülésbe kecmeregtem. Hirtelen kaptam lüktető homlokomhoz, még a víz is levert, ahogy apránként tudatosulni kezdett a történet.

Ijedten kerestem a kiutat a kínos helyzetből, amibe keveredtem, de nem bírtam tisztán gondolkodni a kemény fejfájástól, ami ismételten túl hamar tört rám.

Összeszorított fogakkal bújtam ki az ágyból, majd lábujjhegyen eltipegtem a földön szanaszét hagyott ruháimhoz, és sebtében felkaptam őket. Szemem váratlanul megakadt egy feltépett óvszeres zacskón, ami hanyagul az éjjeliszekrény elé volt hajítva. Szó szerint a szívemhez kaptam, aztán nyugtáztam, hogy bármi is történt, legalább védekeztünk.

Olyan gyorsan fogtam menekülőre, ahogy a forgószél kapja fel az elhullott leveleket egy viharos napon. Kirontottam a helyiségből, majd átfutottam a szemközti szobába, ahol sebtében magamra kapkodtam a gönceim. Egy laza kontyba fogtam a hajam, majd szélesre tártam az ablakot, hogy némi oxigént juttassak az agyamba. Gondolkodnom kellett, méghozzá nagyon erőszakosan, hogy visszaemlékezzek a pontos történtekre.

Egy dologban biztos voltam: Liam és én lefeküdtünk az este. Erre tökéletes bizonyítéknak tűnt a gumi, amit szerencsére észrevettem.

Ezen kívül nem jutottam többre, így igyekeztem nagy levegővételek közepette lenyugtatni magam. Biztos voltam benne, hogy a vérnyomásom száznyolcvanig' szökött a hirtelen jött riadalomtól, amit az újfent kialakult kellemetlen helyzet váltott ki belőlem.

Hogy lehettem ennyire meggondolatlan? Alig három napja tartózkodtam a házban, de sikerült a második éjszakán ágyba bújom a házigazdával. Legalább emlékeztem volna az aktusra, de őszintén, azt sem tudtam, hogy fiú vagy lány vagyok.

Az ablak előtt állva legyeztem arcom egy darabig, végül összekapartam sajgó végtagjaim, és eldobott erényem a képzeletbeli padlóról, majd elindultam a konyha irányába, hogy megajándékozzam magam egy hatalmas pohár vízzel. A torkom teljesen kiszáradt, egy méretes gombócot éreztem benne, miközben lesétáltam a lépcsőn.

Azonnal csurig töltöttem egy poharat jéghideg csapvízzel, majd lerogytam az egyik székre. Várakozás nélkül döntöttem magamba a hűsítő folyadékot, aztán leraktam a poharat, és felsóhajtottam.

Pörgettem az elmém, hátha válaszokra bukkanok, de azon kívül, hogy megint undorító módon részegre ittam magam, nem ötlött eszembe más.

Halántékom masszírozva könyököltem a falapra, még a szemem is lehunytam egy kicsit, hogy úrrá legyek az estével kapcsolatos kicsapongó gondolataimon. Őrjítően hatott a tudatlanság, ami folyamatosan lelkemet rágta.

Emlékeztem, hogy miért kezdtem vedelni, mint egy iszákos, de nem értettem, mégis hogy vitt rá a lélek a Liammel való összebújásra. Egyáltalán ki kezdeményezett?

Éppen idegesen fújtattam, amikor meghallottam egy trappolást a lépcső irányából. A szemem ezerszeresére tágult a félelemtől, majd automatikusan hátradőltem a széken.

– Jó reggelt, tündérke! – lépett be Liam az étkezőbe, majd a pulthoz sétált. Elővett a szekrényből egy tálat, majd teleöntötte müzlivel, végül a hűtőhöz lépett, és hozzáadta a tejet is. Helyet foglalt velem szemben, majd rám emelte zöldeskék pillantását. – Baj van? – Szóval úgy fogunk csinálni, mintha nem történt volna semmi köztünk?

– Nincs – motyogtam kérdő tekintetébe bámulva.

– Nagyon furcsa dolgot álmodtam – váltott témát, mire felvontam a szemöldököm. – Érdekel? Te is szerepeltél benne.

– Nem! – vágtam rá a kelleténél gyorsabban. Talán így volt a legjobb, még annak ellenére is, hogy Liamet most egy bődületesen nagy faszfejnek gondoltam. Azt hitte, csak álmodta, ami kettőnk között történt? Létezik, hogy egy csávó ennyire tompa legyen?

– Oké – rántotta meg a vállát, majd bekapott egy kanál müzlit. – Te nem eszel?

– Nem vagyok éhes – csóváltam meg a fejem.

– Sosem szoktál enni? – szaladt ráncokba homloka. – Egyáltalán ettél már valamit, mióta itt vagy? – folytatta értetlenkedve. – Azt látom, hogy ismét felöntöttél a garatra tegnap – bökött evőeszközével az üres vodkásüveg irányába, ami tegnap este óta eldőlve búslakodott az asztalon.

– Elképzelhető – harapdáltam ajkam kínomban.

– De miért? – kérdezte teli szájjal.

– Hát, elég rossz híreket kaptam – vallottam be lesütött szemmel. – Téged is érint.

– De micsoda, kislány?

– Néztem a híradót, ahol bemondták, hogy elfogtak két embert a mexikói határnál – emeltem rá tekintetem, hogy szemébe nézzek. – Felismertem az apáinkat.

– Komolyan? – lelkesedett fel Liam egy pillanat alatt. – Hát ez fergeteges! – tört ki belőle a nevetés. – Mennyire megérdemelte az a rohadt szemétláda!

– Téged nem is zavar? – suttogtam halálra váltan. – Nekem csak az apám volt, lényegében így a nyakadon maradok.... nem is tudom. Ezer évig?

– Ne aggódj, tündérke! – vigyorgott rám. – Nem raklak ki. Ha rosszra fordulna a helyzet, majd elmész dolgozni – közölte, mire szemöldököm ismét felszaladt. 

– Kösz – vetettem oda sértődötten. – Igazán kedves tőled.

– Miért? Mit gondoltál? – kapott be egy újabb falatot jóízűen. – Vegyelek feleségül, vagy mit szeretnél?

– Kérlek – morgolódtam szarkasztikusan. – Induljunk is Vegasba!

– Hm – dőlt hátra. – Majd átgondolom.

– Inkább ne! – emelkedtem fel. – Jobb lesz, ha nem is beszélgetünk egymással!

– Most miért mondod ezt?

– Mert idegesítesz! – közöltem vele a nyilvánvalót. Illetve jobb lesz, ha távol maradunk egymástól, tekintve az esti kis afférunkat. Nem szerettem volna erről társalogni, így némileg örültem neki, hogy ennyire idióta volt, és csak egy álomnak hitte a történeteket. Még az óvszer sem tűnt fel neki? Ő mi a francért nem emlékezett... – Te merre voltál tegnap?

– Stellánál – nyelte le az utolsó falatot. – Féltékeny rád.

– Mi? – nyögtem elfúlóan. – Nem értem.

– Azt hiszi, hogy veled csalom – villantott felém egy gödröcskés mosolyt, mire inkább oldalra pillantottam. Tulajdonképpen így történt. – Amúgy haragszik még, így összefutottam az egyik haverommal a kocsmában. Lehet, hogy kicsit sokat ittunk, de... nem tudom. Az az igazság, hogy nem emlékszem. Azt sem tudom, hogy jöttem haza.

– Szuper – vetettem oda, majd nagy léptekkel felmasíroztam az emeletre.

Ott lehuppantam az ágyra, majd erőszakosan igyekeztem elterelni a gondolataim Liamről, és a vele történt igencsak kurta jellegű dolgokról. Az, hogy nem emlékezett arra, mit tettünk, szinte gyilkolta az elmém, de valamiért mégis megkönnyebbülést éreztem. Talán így sosem tudja meg, mit műveltünk, legalábbis én biztosan nem fogom közölni vele. Mit mondhatnék?

„Hé, Liam, sikeresen megfektettél, és még csak nem is emlékszel rá!"

Nem, nem! Ezek után már egy büdös szót sem terveztem szólni.

A telefonom nyomkodva terültem el a matracon, mígnem felcsendült odalentről a csengő dallamos hangja. Aztán két percen belül lépések zaja csapta meg a fülem a folyosó felől, végül felismertem Stella hangját.

– Macika – nyávogta a lány undorítóan éles hangon. – Tegnap túllőttem a célon!

Döbbenetesnek tartottam, hogy csukott ajtónál is ennyire jól hallottam, mit magyarázott.

– Jól van – válaszolta Liam kimérten. – Akkor gyere!

Liam szobájának ajtaja nyitódott, majd csukódott, ezzel pedig minden elcsendesedett. Bólogatva vettem tudomásul, hogy a hallottak alapján, kibékültek.

Talán délután fél három körül kordult meg a gyomrom a mai napon először. Odébb dobtam a telefont, majd kikukucskáltam az ajtón. Senkit sem láttam, még csak zajokat sem hallottam Liam hálója felől, így sietősen leszaladtam a konyhába. Kapkodva próbáltam összerakni egy szendvicset a tegnapi kenyérből és felvágottból, még véletlenül sem akartam összefutni a párosukkal.

Épp indultam volna vissza a biztonságot nyújtó szobába, amikor Stella megjelent a küszöbön. Pislogtam rá egy darabig, megvártam, amíg kellőképp végigmért, végül tekintetünk találkozott, mire a lány elmosolyodott.

– Jó étvágyat! – mondta továbbra is vigyorogva. – Van kedved velem kajálni? Liam elugrott a boltba.

– Aha – motyogtam, miközben igyekeztem leplezni a hirtelen feltörekvő rémületet. Reméltem, hogy nem ült ki az arcomra, habár kételkedtem benne.

– Akkor – bökött az asztal felé, így kénytelen voltam kelletlenül leereszkedni az egyik szabad székre.

Stella festett szőke haját a válla mögé dobta, majd készített magának egy adag müzlit, és elhelyezkedett velem szemben. Elképesztő módon kellemetlenül éreztem magam. Alig bírtam a csaj szemébe nézni a birtokomban lévő információk tudtával.

– Szóval Riley – kanalazott bele az ételbe, majd rögtön be is kapta. – Mindig is jó kapcsolatot ápoltatok Liammel?

Szinte éreztem, ahogy a kín átszaladt ereimen, mint a legerősebb méreg. Sejtettem, hogy Stella sarokba próbált szorítani, és nagyon könnyen összejöhetett neki, hiszen semmit sem egyeztettünk Liammel az unokatestvéres hazugságokkal kapcsolatban.

– Igen – rántottam vállam nemtörődöm módon. Kezdett idegesíteni, hogy még én aggódtam amiatt, hogy Liam barátnője ne bukjon ki, ha esetlegesen elszólom magam.

– Nem emlékszem pontosan, az anyja bátyjának a lánya vagy? – Honnan kellett volna tudnom, hogy Liam mit kamuzott össze neki? Feldúltan haraptam bele a szendvicsembe, hátha ezzel nyerek némi időt gondolkodni.

– Miért? – kérdeztem vissza válaszadás helyett. – Mármint ez miért számít?

– Csak kérdeztem – védekezett a lány, még világosbarna szeme is kitágult a váratlan reakciómtól. – Liam elég rejtélyes, nem mondd nekem semmit.

– Igen – feleltem végül előző kérdésére, aztán rögtön terelni kezdtem. – És ti mióta vagytok együtt? Liam valamiért sosem beszélt rólad tüzetesebben.

– Ez elég furcsa – ráncolta homlokát két falat között a lány. – A gimi utolsó évében jöttünk össze, évfolyamtársak voltunk. Három éve már ennek.

Egy szimpla másodperc alatt árasztott el a bűntudat, méghozzá oly mértékben, hogy egy fáradt sóhaj is kiszökött a számon. Hogy leplezzem néma kiakadásom, inkább magamhoz vettem még egy kis táplálékot. Azonban agyam csak úgy küldte felém az ingereket, miszerint én cseszek szét egy három éve tartó szerelmet. Habár ötletem sem volt, ki kezdeményezett az este, de ettől még megtettük, így ugyanannyira hibásnak számítottam, mint Liam.

– Az jó – reflektáltam bólogatva, még egy hamis kis mosolyt is eleresztettem, hátha nem buktatom le Liamet, és vele együtt magam is.

– Ne haragudj, Riley, de nekem nem kerek ez az egész – dőlt hátra hirtelen Stella a székben. – Miért laksz itt? Eddig miért nem hallottam rólad soha? – Szinte biztosra vettem, hogy ez már támadásnak minősült a részéről, így ráemeltem kék tekintetem, és erőteljesen úgy tettem, mintha nem tudnám, miről beszélt.

– Ezt Liamtől kérdezd – vágtam vissza csöndesen. – Nem tehetek róla, hogy nem mesélt rólam neked.

– Eléggé sértő, ami itt zajlik – fonta össze karját melle alatt, miközben megcsóválta a fejét, amitől szőke haja csak úgy repült a levegőben.

– Nem értelek – tettettem tovább a hülyét, holott pontosan tudtam, miről beszélt.

– Rohadtul idegesít, hogy a pasimnál – aki amúgy velem nem akar összeköltözni –, megjelenik egy ilyen csaj – emelte felém a tenyerét. – Szerintem nem vagytok ti rokonok, más áll e mögött! Érzem!

– Öhm... milyen... csaj? – pislogtam rá óriásiakat. Ötletem sem volt, mire akart utalni. Ennyire ronda lettem volna?

– Nem tudom, Riley – mormolta szemét forgatva. – Néztél mostanában tükörbe? Úgy festesz, mint azok a modellek a kifutón.

– Tessék? – szakadt ki belőlem önkéntelenül a nevetés. – Ezt te sem gondoltad komolyan!

Kuncogtam még egy darabig, hiszen Liam barátnője nonszensz dolgokat állított rólam. Ezer éve még csak fodrásznál sem jártam, arról nem is beszélve, hogy Stella sokkal vékonyabbnak tűnt nálam. Ráadásul még az arcom sem volt annyira sima, ápolt, mint az övé. Leginkább úgy festettem, mint egy három gyerekes anyuka a bugyuta kontyommal és állandóan kialvatlan ábrázatommal.

– Mi folyik itt? – jelent meg Liam a küszöbön, mire rögvest felé kaptam íriszem. Az ajtófélfának dőlve figyelt minket. Annyira belefeledkeztem Stella vicces mondataiba, hogy fel sem tűnt, hogy hazaért.

– Beszélgetünk – válaszolt sértődötten Stella. – Megtudtam, hogy Riley a nem létező nagybátyád lánya – mosolygott rá gúnyosan.

– Tényleg nem bírsz magaddal, igaz, Stell? – érdeklődött Liam.

– Nem, tényleg nem! – emelte meg a hangját a lány. – Szemmel láthatóan valami nem stimmel itt!

– Paranoiás vagy – vágta hozzá Liam könyörtelenül. – Nem bízol bennem?

– A tavalyi után? – ugrott fel Stella a székről. – Szerinted?

– Oké – lökte el magát Liam a fától, majd beljebb lépett, hogy szabaddá tegye a kijáratot. – Akkor arra találod az ajtót, Stella! – bökött oda hüvelykujjával, mire még én is kitágult szemmel pislogtam rá. Azért ez elég durván hangzott.

– Neki szól ez a műsor? – pillantott rám futólag Stella, majd vissza Liamre.

– Nem! – vágta rá Liam. – Te vagy az egyetlen itt, aki műsort csinál, Stella! Elindulnál innen kifelé, vagy idegesítesz még?

– Mi lett veled? – suttogta Stella fájdalmasan, majd kimasírozott a konyhából, felszaladt a lépcsőn, majd két perc elteltével le. Nyitódott a bejárat, majd csukódott, s a lány már itt sem volt.

Nem lepődtem meg, szinte biztosan én is leléptem volna, ha a pasim ekkora bunkó lenne. Jóformán megsajnáltam szegény csajszit.

– Elég durva voltál vele – estem neki Liamnek, mire a srác leült velem szemben, majd odébb tolta Stella tálját.

– Ez igazán nem a te dolgod – döntötte oldalra a fejét. – A csaj őrülten féltékeny. Mit mondtál neki, tündérke?

– Milyen kapcsolatban vagyunk, kinek a kije vagyok – magyaráztam halkan. – Aztán közölte velem, hogy úgy nézek ki, mint egy modell, ezért kinevettem.

– Értem – jelentette ki Liam hűvösen.

– Miért nem akarsz vele összeköltözni? – támaszkodtam meg az asztal szélén.

– Tündérke, Stella nem normális – sóhajtotta. – Őrülten féltékeny! - hangsúlyozta ki újra.

– Miről beszélt? Milyen tavalyi? – folytattam a kérdezősködést, hátha válaszokra lelek.

– Azt hitte, megcsalom – fintorgott Liam. – Sosem csaltam meg. – Pedig tegnap megtetted.