Miután áttanulmányoztam az újonnan megvásárolt ruháim, felvittem őket az újdonsült szobámba. Aztán eszembe jutott, hogy lehet ki kellene mosni őket, így besiettem velük a fürdőszobába, ahol elég sokáig pislogtam a mosógép irányába, mert a készülék egyelőre még ismeretlen volt számomra, aztán végül csak összeszedtem magam, és bepakoltam a göncöket.

Sikerült elindítani egy programot, így nyugtáztam, hogy végtére nem is tűntem annyira bénának.

Időközben megakadt a szemem a kádon, így elég hirtelen kezdtem mocskosnak érezni magam. Nem is fecséreltem tovább az időt, felkaptam a törölközőt, amit a szobában találtam, majd megrohamoztam ismét a fürdőt.

Legalább egy teljes órán át álldogáltam a meleg víz bársonyos ölelésében. Az időérzékem teljesen eltompult, ahogy a kellemes, átlátszó cseppek végigszaladtak kimerült testemen. Tüzetesen átmostam magam, még a hajamat is, hogy elmúljon a rossz érzés, ami meglepően váratlanul tört rám, amikor rájöttem, hogy tegnap nem fürödtem.

Úgy tűnt, Liam nem tartott hajszárítót a házban, legalábbis erre a következtetésre jutottam, miután áttúrtam az összes szekrényt a helyiségben, de nem leltem meg a megfelelő eszközt, így kénytelen voltam vizes hajjal átcaplatni a szobába.

Egy ideig csukott szemmel pihentem az ágyon, illetve vicces, cicás videókat néztem Youtube-on, de nem kötött le túlzottan, ráadásul a gyomrom is megkordult végre. A fejfájásom meglepően hamar alábbhagyott, így eljött az ideje egy kiadós vacsorának.

Már délután öt óra múlt, amikor a konyhában lévő órára esett pillantásom. Kitártam a kétszárnyú hűtőt, ahol szemben találtam magam némi felvágottal és sajttal, így egyből magamhoz is vettem. Nem zavartattam magam, pofátlan módon terveztem kienni Liamet a vagyonából, ha már az apám ide száműzött engem.

Találtam némi kenyeret, így két szendviccsel baktattam át a nappaliba, ahol egy tíz perces keresgélés után a tv alatt elhelyezett, hosszúkás, fekete, alacsonyabb szekrényen leltem meg a hőn áhított távirányítót.

Elkényelmesedtem a széles, sötét árnyalatú bőrkanapén, még a lábam is felhúztam, hogy komfortosabban érezzem magam, majd beizzítottam a készüléket. Keresgéltem egy ideig az adók között, amíg az ételem majszolgattam. Végül megakadt pillantásom a híradón, ahol éppen nagy elánnal ecsetelte egy riporter, hogy kiraboltak egy bankot Texasban. Az elkövető nem volt a helyzet magaslatán, tekintve, hogy mindenféle álca nélkül tervezte megvalósítani gonosz tervét a pénzhez jutás érdekében. Nem jött össze.

Az egyik szendvicsen már túl voltam, amikor felugrott egy reklámblokk, ahol müzlit akartak rásózni az emberre, illetve néhány aktuális sorozatot és fogkrémet hirdettek. Utána végre ismét a tárgyra tértünk, és még a másik fele is elfogyott a vacsorámnak.

„ Drogdílert fogtak a mexikói határnál" – mondta be a szőke, vállig érő hajú nő a mikrofonba.

A szívem feldobogott, élesen szívtam be a levegőt, ahogy kimért mozdulatokkal lehelyeztem magam mellé a tányért, majd könyökömmel a térdemre támaszkodva előrébb hajoltam.
– Ne! – súgtam elhalóan, alig jött ki hang a torkomon, inkább egy rekedtes nyögésnek hangzott.
Az alak, akit bilincsben elvezettek, pontosan úgy festett, mint Christopher. Ugyan az arca ki volt takarva, mégis megismertem a jellegzetes „apa testet". A társa, akit szintén hátraszorított kezekkel vezettek el a képernyőn néhány felvétel erejéig, Jacknek tűnt.

A kezem szüntelenül remegett, ahogy megpróbáltam a fenekemen maradni, de a lábam elgyengült, és lerogytam a szőnyegre. Szerencsére puha volt, így nem ütöttem meg túlzottan semmimet, kivéve a lelkemet, ami ebben a szent másodpercben zúzódott darabokká. A remény elillant, csak a könyörtelen kétségbeesés maradt a helyén.

Ez pontosan azt jelentette, hogy elárvultam. Nem számítottam már kisgyereknek, mégis hontalannak éreztem magam és magányosnak. A sokk teljesen ellepte az elmémet, ahogy lassan tudatosult, hogy talán az apám sosem szabadul.

Hogyan dől dugába egy jól megfontolt elhatározás? Igen, pontosan így.
Gondolkodás nélkül pattantam fel, berontottam a konyhába, majd lecsavartam a vodkáról a kupakját, és csak nyeltem, mintha más nem is számítana. Felejteni akartam. Mindent!
Nem érdekelt a másnaposság, még a fejfájás sem. Most nem, mikor egyedül maradtam egy idegen házában és egyben a világban is. Az apámat börtönbe csukják, így nem maradt más választásom, mint vegetálni és felejteni.

Két kíméletlen korty között, eltűnődtem rajta, hogy lehet alkoholista leszek. Az édes tudatlanság tengerében fuldokolva élem napjaim, amik csak telnek és telnek, én meg észre sem veszem, de már harminc vagyok, munka és család nélkül. Nem tűnt kimagasló jövőképnek, de szintén nem foglalkoztam vele. Csak döntöttem magamba az alkoholt, mintha köteleztek volna rá.

Égette a torkom, mint a legforróbb parázs egy jól megrakott kandalló legmélyén. Ezzel sem törődtem, csak ittam, amíg el nem fogyott az egész üveg.

Ezután nem volt más teendőm, mint várni. Várni, hogy a határtalan kín szép lassan eloszoljon, és átvegye helyét a gondatlanság.

Levágtam a kiürült vodkásüveget az asztal közepére, ami szinte azonnal megdőlt, majd felborult. Vállat rántva rogytam vissza az egyik üres fotelba, miután kikapcsoltam a tv-t. A csend teljesen körülölelt. Csak az óramutató lágy kattanásait lehetett kivenni, még a légy sem zümmögött.
A saját halk, egyre lassuló lélegzetvételeimre koncentráltam, és próbáltam lenyugtatni az elmémet, amiben akkora vihar tombolt, mint még soha.

Egy idő után az ujjaimmal kezdtem babrálni, ahogy az idegesség fokozatosan cikázott mellkasomban. Erős késztetést éreztem rá, hogy felmásszak a tetőre, és inkább levessem magam onnan. Hamar elvetettem a gondolatot, helyette fel-alá kezdtem járkálni a nappaliban, míg ökölbe szorított kezem a csípőmhöz préseltem. Csak pörgettem az agyam, és vártam, hogy végre eltompuljon.

Talán fél óra elteltével érkezett az első pozitív inger, amikor eszembe jutott, hogy tulajdonképpen mennyire szürreális az életem. Mégis hogy kerülhettem ilyen helyzetbe?

Már a puszta tény is humorosnak tűnt, így a kanapéra roskadva kuncogtam, miközben a tv alatti óra felé hunyorogtam. Megvakultam?

Talpra szökkentem, majd közelebb tántorogtam a digitális szerkezethez. Odaérve döbbenten vettem tudomásul, hogy már fél kilenc volt. Kitágult szemmel fordultam egyet magam körül, mert teljes zavar alakult ki csorbult elmémben. Mikor szaladt el így az idő?

Ismét vihogni kezdtem, ahogy újra leültem a ülőgarnitúrára, majd vettem pár levegőt, hogy csillapodjon az indokolatlan felspannolt állapotom. Úgy éreztem, hogy megbolondultam. Eljött értem az Éjkirály, hogy magával vigye a sárkányom. Persze csak átvitt értelemben, nekem nem voltak ilyesfajta misztikus lényeim, de szívesebben lettem volna most Daenerys Targaryen helyében. Egy késszúrás végzett vele, ami valljuk be, nem túl kellemes halál. Valamiért mégis kicsit irigyeltem a szőke lányt, hiszen neki már nem fájt semmi.

Zabolázatlan gondolataim közül a bejárati ajtó nyitódása szakított ki. Odakaptam a buksim, majd a kanapé háttámlájába kapaszkodva fordultam ültömben az éppen betántorgó Liam felé. A fiú rám kapta ködös tekintetét, majd összevonta szemöldökét.

– Kislány – motyogta kábán. – Mondták már, hogy úgy nézel ki, mint egy tavi tündér?

 – Nem – nevettem fel visszafogottan. – Miért?

 – A hajad – mutogatott a saját feje felé, majd lehajította kulcsát a szekrényre, és levette dzsekijét. A művelet közben néhányszor kicsit kilengett oldalra, amitől újfent kacagnom kellett. Furcsának ítéltem meg mozgását, de nem terveztem firtatni, ahhoz túl nagy zsivaj volt az elmémben.

 – Nem értem! – nyávogtam idiótán. – Milyen a hajam?

 – Hullámos – állapította meg Liam fél perc bámulás után. – Mint egy tündérnek.

 – Jó! – bólogattam beleegyezően. Nem értettem, de nem zavart.

 – Megyek! – indult meg az emelet felé. Megkapaszkodott a korlátban, majd felbotorkált a lépcsőn, mint egy öregember.

 – Hova mész? – kiabáltam utána, aztán felpattantam, azonban elég rossz ötletnek bizonyult, mert elvesztettem egyensúlyom, és leborultam a szőnyegre. Kiszakadt belőlem a féktelen jókedv saját bénázásomra, miközben lassan, de biztosan felhúztam magam az egyik fotelbe kapaszkodva, hogy Liam után induljak.

Óvatosan tettem meg az utat az emeletig, nehogy lezakózzak a fokokon, habár nem bántam volna. Ma már lényegében semmit.

Liam szobájához érve nyitva találtam az ajtót, így az ajtófélfába csimpaszkodva megálltam a küszöbön. A srác az ágya szélén ült, miközben görnyedve próbálta leapplikálni magáról a cipőjét, viszont nem igazán akart sikerülni neki. Túlságosan ingatagnak ítéltem hozzá.

– Segítsek? – vigyorogtam rá, mire Liam rám emelte tekintetét.

– Nem kell – rántotta le magáról különös hirtelenséggel a lábbelit, majd így folytatta a másikkal is. Végül lekapta magáról a pólóját, majd villantott felém egy meglehetősen elkápráztató mosolyt. – Tündérke, gyere ide! Van kedved beszélgetni?

– Van! – rántottam meg a vállam hanyagul. Lehuppantam mellé a franciaágyra, aztán felé fordítottam a kobakom. Liam végigmért, majd megragadta az egyik tincsem, és két ujja közé véve morzsolgatni kezdte.

– Nagyon puha – motyogta értetlenül felém pislogva. – Miért?

– Csak ilyen! – bólogattam nagyokat. – Biztos a sampon!

– Stella haja nem ennyire finom tapintású – ráncolta szemöldökét, miközben eleresztette, majd felhúzta jobb lábát a heverőre, és felém fordult teljes alakjával. Pillantásom kidolgozott felsőtestére esett, megengedtem magamnak, hogy elidőzzek rajta egy darabig, ha már így levetkőzött előttem. Egyébként is nőből voltam, ki ne bámulna meg hat kockát?

Egyáltalán miért volt ez a pasi ilyen szexi formában? Nem állt össze a kép, azt sem tudtam összerakni, hogy miért találtam különösen vonzónak.

– Hol voltál? – néztem vissza zöldeskék íriszébe, mire Liam elvigyorodott.

– Gondoltam, ideje jól érezni magam egy kicsit – válaszolta nemtörődöm módon. – Te nem akarsz jobb kedvre derülni kicsit, tündérke?

– De! – helyeseltem. Liam arcán kirajzolódtak gödröcskéi, ahogy ismét felfelé kezdett kunkorodni a szája, végül megérintette a felkarom, és végighúzta ujjbegyét a tetején. Kirázott a hideg gyengéd érintésétől, az egész testem libabőrös lett tőle.

– Nem értem – araszolt hozzám közelebb. Térde a combom oldalát súrolta, mire lenéztem, majd vissza rá.

– Mit? – pislogtam rá nagyokat.

– Elkápráztató vagy – döntötte kicsit oldalra a fejét. – Mint egy igazi tündér.

– Ezért hívsz így? – hajoltam hozzá közelebb.

– Igen – nyúlt az állam alá, majd megemelte kicsit. – Megértem, miért akarta Christopher, hogy vigyázzak rád.

Apám említésére egy fintor szaladt át arcomon, de ebben az állapotba, amibe kerültem, már nem éreztem különösebb undort irányába. Leginkább hidegen hagyott.

– Aha – reflektáltam.

– Tündérke – ejtette le kezét, majd ellökte magát az ágytól, és megpróbált felállni, azonban elég hamar veszítette el az egyensúlyát ahhoz, hogy megragadja karom, ezzel egybekötve pedig egyenesen rám boruljon. A váratlanul jött súlytól hátraborultam a matracra, míg Liam arca vészesen közel került az enyémhez. Lepillantott a szám felé, majd vissza a szemembe. Teste nekem préselődött, míg tenyerével fülem két oldalán támaszkodott meg. A szívem feldobogott, de nem tudtam eldönteni, hogy a közelsége okozta ezt, vagy a hirtelenség keltette pánik.

Liam vett egy mély levegőt, de pillantását nem vette le számról. Elég sokáig figyelte, aztán egyszeriben rásimította az övét az enyémre, mire egy másodperc erejére megmerevedtem. Döntésképtelen voltam egy darabig, de miután nyelve végigsimított elnyílt alsó ajkamon, feladtam a küzdelmet. Beletúrtam a felül göndör tincsek közé, s mit sem törődve a józan ész határaival, visszacsókoltam őt. Szája vad keringőre hívta az enyém, míg keze arcom oldalára simult. Nem agyaltam tovább, egyértelműen hagytam, hogy elragadjon a pillanat felfűtött heve, s magába szippantson az édes élvezet nyújtotta gyönyör.