Az egyik kezemmel a telefont tartottam, míg a másikkal beleapplikáltam a kulcsot a zárba. Nagyot nyeltem, amikor kattanva elfordult benne kettőt, s a szekrény hátulja tulajdonképpen kinyílt. Csodálkozva vettem tudomásul, hogy az egész hátsó része egy nagy ajtóhoz tartozott, amit belökve egy lépcsővel találtam szembe magam. Hátrasandítottam a mögöttem ácsorgó Liamre, aki eddig kitágult szemmel figyelte ténykedésem.

Magam elé világítva tipegtem le a betonfokokon. Amikor leértem, megkerestem a villanykapcsolót, s feloltottam azt.

Csodálkozva vettem tudomásul, hogy a házunk alatt egy konkrétan marihuánaültetvény növekedett. Csinos cserepekben, legalább húsz darab a bal oldali falhoz tolva, míg a jobb oldalt végig fehér fémszekrények szegélyezték.

Várakozás nélkül siettem oda, s szélesre tártam az összeset. Tettem hátra két lépést, majd bólogatni kezdem. Az összes bútor tömve volt különböző tablettákkal, mind felcímkézve. Ezen kívül néhány por állagú zacskóba tömött anyag is lapult mellettük.

– Elégedett vagy? – pillantottam Liamre.

– Honnan a fenéből tudtad? – állt meg mellettem, így együtt meredtünk a több ezer dollárt érő droghalomra.

– Talán mégsem vagyok annyira buta, csak naiv – rántottam vállat. – Mindegy is. Hogy szeretnéd innen kihordani ezeket? Az a csomó növény is hozzátartozik?

– Kétlem – motyogta Liam.

– Király! Akkor élvezettel égetem majd el őket – emeltem rá tekintetem, s vártam a reakcióját.

– Rendben, tündérkém – bólintott. – Segítek benne.

– Szuper! – vágtam rá sértődötten, s inkább kifordultam a kokainraktárból.

– Most hova mész? – jött utánam Liam, de nem válaszoltam. Megvártam, amíg kijön onnan, majd visszacsuktam az ajtót, még a szekrény ajtaját is bevágtam.

– Indulj, és szerezz valamit, amibe bele tudjuk pakolni! – adtam ki az utasítást. – Addig megyek, és megpróbálok megnyugodni, különben félő, hogy megkeresem odalent a Xanaxot!

– Csak, ne idegeskedj, nem tesz jót a...

– Kuss legyen! – pirítottam rá, majd kiviharoztam a helyiségből vissza a házba. Ott levágódtam a kanapéra, s a háttámlának vetettem a hátam. Lehunyt szemmel igyekeztem uralkodni a kicsapongó gondolataimon.

– Elmegyek akkor... néhány táskáért – szólalt meg Liam. – Addig maradj itt.

– Hova mennék? – pattant fel a szemhéjam.

– Csak... nem akarom, hogy véletlen lelépj, én... szeretnék még mondani valamit...

– Liam, kérlek! – vágtam közbe. – Csak hagyj egy kicsit magamra, majd később elmondod! Hozd a táskát!

Liam nem felelt, csak kiment az ajtón, miután legalább egy teljes percen át bámult rám. Amint elment, kezem a tenyerembe temetve ültem egy darabig, s próbáltam dűlőre jutni saját magammal.

Nem akartam elhinni, hogy mibe keveredtem. Ráadásul az, aki átvert, egyben azt is állította, hogy szerelmes belém. Hogy jutottam idáig? Hogy hihetnék neki ezek után?

Felkaptam a fejem, amikor meghallottam, hogy egy autó parkolt le a ház előtt. A rémület átszaladt rajtam, ahogy odasiettem a konyhaablakhoz. A kék Toyota nem volt ismerős, azonban tartottam tőle, hogy kizárólag bajt hoz magával, bárki is érkezett vele.

Összevont szemöldökkel lépkedtem vissza a nappaliba, és vártam. Egyelőre az sem volt biztos, hogy ide érkezett a rejtélyes idegen.

Számításaim nem jöttek be, amikor a csengő megszólalt. Szemem forgatva tártam szélesre az ajtót, majd egyből hátrahőköltem, amikor megláttam Stellát.

– Te... mit keresel itt? – pislogtam rá megilletődve.

– Gondoltam, borítsunk fátylat a múltra – mosolygott rám a lány. – Bemehetek? Csak szeretnék kérdezni valamit.

– Öhm... – hebegtem zavartan. – Gyere! – léptem hátrébb.

Stella becsukta maga mögött az ajtót, míg én a kanapé mögé hátráltam. Szélesen rám vigyorgott, míg jobb kezét a háta mögé emelte. Valamiért borzalmasan rossz érzésem támadt, így tettem hátrafelé még egy lépést. A csaj úgy nézett, mint aki menten meggyilkol.

– Megmondtam neked – döntötte oldalra a fejét. – Megígértem neked egy hónappal ezelőtt, Riley...

– Mit? – vágtam a szavába, majd nyeltem egy nagyot. Tökéletesen emlékeztem, hogy halálosan megfenyegetett.

– Elvetted tőlem! – emelte meg vészjóslóan a hangját.

– Én nem...

– De igen! – sikoltott fel fülsiketítően élesen, s előrántott egy pisztolyt a nadrágja hátuljából. A szívem feldobogott, ajkam elnyílt, egy másodperc alatt vert le a víz, ahogy belenéztem a fegyver csövébe.

– Stella... én...

– Kussolj el, te ribanc! – kiáltotta. – Fogd be a szád, vagy szétlövöm a fejed!

A tenyerem automatikusan siklott a hasamra, ahogy egyenesen Stella szemébe néztem. Elhittem neki, hogy megteszi. Meghúzza a ravaszt, s kioltja vele az életem. Úgy halok meg, akár csak az édesanyám.

A szám remegni kezdett, ahogy Stella kibiztosította a pisztolyt, s újra elmosolyodott.

– Utolsó szavak, te kurva?

– Liam ma azt mondta, hogy szerelmes belém – válaszoltam, mire Stella megremegett. A következő pillanatban lebuktam a kanapé mögé, majd négykézláb iramodtam meg apa szobája felé. Hallottam, hogy Stella megindult felém, de legkevésbé sem foglalkoztam vele.

Amint beértem, magamra zártam az ajtót, s elbújtam az ágy alá. Ide esélye sem volt bejutni ennek az őrült picsának.

– Te rohadt kurva! – üvöltötte odakint magánkívüli állapotban. Csak ütötte az ajtót, ahogy az ökle bírta.

Kitágult szemmel igyekeztem úrrá lenni zihálásomon, amit a Stella által kiváltott pánik okozott. A lány csak verte a fát, egy idő után attól tartottam, hogy egyszerűen csak áttöri.

Rendes esetben azonnal a rendőrséget hívtam volna, de jelenleg nem tehettem meg, mikor a pincében halomban állt a drog. Ráadásul valamikor a telefonom is elejtettem.

Fújtatva csusszantam ki az ágy alól, miközben hevesen forgattam agyam kerekeit egy élhető megoldás után. De mindhiába, egyszerűen lefagytam, amikor Stella elcsendesedett odakint.

Léptek zaja hallatszott, mire rögvest az ajtó melletti falhoz húzódtam.

– Stella? – csendült fel Liam hangja, az ereimben pedig megfagyott a vér.

– Ez az egész miattad van – sírt fel Stella.

– Jézusom, Stell! – kiáltotta Liam, mire feltéptem az ajtót, így egyenesen Stella háta mögé kerültem. A lány ráfogta a pisztolyt, de amint kiléptem, egyből felém fordította.

– Mondd csak, macika – beszélt Liamhez, miközben az én szemembe bámult. Világosbarna írisze némileg elsötétedett, míg pupillája indokolatlanul kitágultak. Szinte biztos voltam benne, hogy bevett valamit. – Szereted Rileyt?

– Igen – válaszolta neki Liam, de én csak megráztam a fejem, míg Liam tett felé egy lépést kezét maga elé tartva. – Stell...

– Ha közelebb jössz, macika, szétloccsantom a kurvád fejét! – fenyegetőzött Stella.

– Te sem ezt akarod – próbálkozott Liam a lelkére hatni. – Stella, ne bántsd őt. Riley nem tehet arról, ami köztünk történt.

– Szerelmes vagy belé, macika? – meredt rá Stella, de a pisztolyt továbbra is felém tartotta.

Liam a szemembe nézett, majd Stellára. Összeszorította egy másodpercre a száját, majd bólogatva felelt.

– Nem, Stella, félreérted – araszolt hozzá közelebb, majd megfogta az arcát, s végighúzta karján az ujját, így a lány leeresztette a kezét. – Nincs erre szükség – nyúlt a pisztoly felé, mire Stella elrántotta magát tőle, s egyenesen a mellkasához nyomta a fegyvert.

– Kibaszottul gyűlöllek – sziszegte a lány. Nem volt más választásom, így rávetettem magam a hátára. Együtt zuhantunk a kemény parkettára. Felnyögtem, ahogy a gerincem mentén végigszaladt egy tompa fájdalom, míg a fejem belesajdult az ütésbe.

– Riley! – kiáltotta Liam, ahogy Stella legördült rólam, majd ismét rászegezte a fegyvert. Nem bírtam mozdulni, mert a szemem előtt egyre csak homályosodott a kép. Ájulás szélén álltam, a tüdőm elnehezedett, valószínűleg attól, hogy hanyatt estem.

A légzésem felgyorsult, a szívem kalapált, a gyomrom forgott, míg a látásom teljesen megszűnt. Egy éles, sipító hang morajlott fel, valami durrant egy nagyot, azonban nem bírtam többé ezzel foglalkozni, mert a világ teljesen elsötétült előttem.

○•○•○

–Riley! Riley! Kérlek, tündérkém! Nyisd ki a szemed, drágám!

Több kéz érintését is tapasztaltam a testemen. Vagy talán csak egy volt, de nagyon gyorsan tapogatott?

Egy tenyér az arcomra simult, s lágyan cirógatni kezdte. Erőt vettem magamon, hogy felnyissam elnehezedett szemhéjam. Kábán pislogtam a plafon felé, ahogy egyre jobban kitisztult előttem a világ.

– Riley? – Liam aggódó hangja törte át bágyadt elmém, mire egy nagyot nyelve felé fordítottam a fejem, mely úgy sajgott, mint még soha. A végtagjaim teljesen elnehezedtek.

– Mi... mi történt? – krákogtam rekedten.

– Hála Istennek! – sóhajtotta Liam, s szorosan magához ölelt. – Mit érzel, tündérkém?

– Nagyon fáj... a fejem – emeltem meg a karom, de nem volt erőm a homlokomhoz nyúlni. Csak forgattam a szemem, és igyekeztem rájönni, mégis mi a franc folyik itt.

Abban biztos voltam, hogy a földön feküdtem, méghozzá Liam ölelésében, de azon kívül semmi másra nem jutottam.

– Bemegyünk a kórházba – simogatta tovább nyugtatóan az arcom. – Viszont... neked... kéne vezetned.

– Tessék? – hebegtem megtörten. – Mi...

Azon nyomban ülésbe húztam magam, mit sem törődve a kínzó fájdalommal. Megtámaszkodtam a padlón, s végigmértem Liamet, kinek a lábán egy rusnya vérfolt terült el. Ugyan elszorította egy övvel, de a vér hömpölygött belőle. Egy másodperc alatt pánikoltam be, és elkapott az undor a vér látványára.

– Ne félj! – ragadta meg a kezem. – Stella már nem tud bántani – pillantott a háta mögé, ahol a lány feküdt. Alatta szintén vöröslött a parketta.

– Mi... mi lett vele?

– Meglőtt – válaszolta halkan, ahogy lepillantott a combja felé. – Aztán... meg-meg-megölte magát.

– Mentőt kell hívnunk – jelentettem ki azonnal. – Elvérzel! – kászálódtam talpra, majd remegő térdekkel meglódultam a pince felé, miközben felnyaláboltam a nappaliban korábban elejtett telefonom, s tárcsáztam a mentők számát. Minden egyes lépés kínkeserves volt, amíg elértem a felső pinceajtóig, amit nagy erőfeszítések árán becsuktam.

Elrebegtem a diszpécsernek egy történetet arról, hogy Stella ránk támadt, majd visszatántorogtam Liamhez, s lerogytam mellé. Reménykedtem benne, hogy nem találnak rá a szekrény mögé rejtett drogokra. Ha eddig se lett meg, talán újra mellénk szegődik a szerencse.

– Sajnálom – suttogta Liam fájdalmasan, habár nehezen tudtam csak eldönteni, hogy a testi vagy a lelki fájdalmai miatt szorította össze ennyire erősen a fogát.

– Azt mondtam, hogy ránk támadt – közöltem vele is remegő hangon.

– Jól van – bólogatott, miközben eszeveszettül gyorsan kezdte kapkodni a levegőt. – Riley... el fogok... ájulni.

– Micsoda? – térdeltem fel minden kínom ellenére. – Nehogy! – paskoltam meg az arcát. – Elég filmet láttam ahhoz, hogy tudjam, ilyenkor nem szabad elaludni, Caldwell!

– Nem bírom nyitva tartani a szemem – motyogta egyre álmosabban.

Nos, nem tétlenkedtem. Egy akkora pofont kevertem le neki, amekkorát nem szégyelltem, s még így is, hogy jócskán erőm híján voltam, sikeresnek tűnt, mert Liam szeme felpattant, s arcához kapott tenyerével.

– Baszki, tündérke!

– Sajnálom – kaptam el a csuklóját. Stella holttestére esett pillantásom, de nem bírtam tovább nézni, így visszacsuklottam Liam mellé. – Ne aludj el! – vettem az ölembe a kezét. – Nekem is szükségem van rád. Ha tényleg szeretsz, kurvára ne ájulj el nekem!

– Igazat mondtam, tündérke – mormolta elég összeszedetlenül, majd felszisszent, ahogy megmozdította sebesült jobb lábát. – Szerelmes vagyok beléd.

– Azt... azt hiszem – dadogtam. – Én-én is beléd – emeltem rá tekintetem. Arcára egy kedves mosoly húzódott, ahogy találkozott pillantásunk. A gödröcskéi kirajzolódtak.

– Ezek után is?

– Nem érdemled meg – döntöttem neki homlokom az övének. – De... igen, Caldwell. Ezért fáj annyira. Összetörted a szívem.

– Mindent... meg-megteszek, hogy megbocsáss – lihegte egyre elesettebben.

Az ajtó kicsapódott, mire egyből elhúzódtam Liamtől.

– Itt vagyunk! – kiáltottam el magam. A két mentős habozás nélkül térdeltek le Liam mellé, azonnal elkezdték az ellátását, míg engem egy harmadik ragadott karon, és segített ki egyenesen a mentőig.

Amint beültetett, tüzetesen átvizsgált. Elmagyaráztam neki, hogy hét hetes terhes vagyok, mire azonnal hordágyra fektetett, majd jelzett a sofőr kollégájának, hogy induljunk.

Őszintén megrémültem, amikor szirénázva meglódultunk előre, de a kedves, középkorú nő egyre csak nyugtatott, miközben egy infúziót kötött be. Ahogy a folyadék átjárta a vénáim, a világ úgy lett egyre sötétebb, s a tompa hangok között teljesen összemosódott az álom a valósággal.