Autóval érkeztünk a bíróság épülete elé. Liam bevezetett a helyiségbe, ahol a hosszú folyosón meglepően sok ember tolongott. Átfurakodtunk közöttük, majd megközelítettük a megfelelő termet. Odaérve a leghátsó padba húzódtunk be, hogy még véletlenül se keltsünk feltűnést. Liam Superman trükkjét vetette be, ugyanis egy szemüveget vett fel, míg én kivételesen egy szoros copfba kötöttem a hajam. Nem voltunk profik, azt hiszem. Az álcázás művészetét még tanulnunk kellene. Mondjuk ilyen esetekben hasznos dolognak tűnt senkinek lenni, ahogy Arya tette a Trónok harcában. Csak felkapnám egy random ember arcát, s rohangálnék kedvemre.

A tárgyalás meglepően hamar kezdetét vette.
Amikor bevezették a vádlottakat, automatikusan csúsztam lejjebb. Ilyen formában látni az apám, döbbenetesen megrázó élménynek bizonyult. Liamnek talán igaza volt. A kép örökre az elmémbe égett.

Úgy tűnt, nem vettek észre minket. Ez köszönhető volt az előttünk üldögélő toronymagas férfinak, aki mögé mindketten befértünk. Nem nyújtogattam a nyakam, csak csendben, meghúzódva hallgattam végig az ügyvédek védőbeszédét. Határozottan kitettek magukért, azonban nem tudtam, hogy Christopher mégis miből finanszírozta őket.

Amikor apa kisétált a tanúpadhoz, még összébb húztam magam. Nem akartam megkockáztatni, hogy véletlenül megakadjon rajtam a szeme. Liam is kicsit közelebb araszolt hozzám, hogy eltakarja a testes csávó.

Ajkam rágcsálva pislogtam magam elé, amikor egy hosszabb szünet után visszasomfordáltunk a terembe. Liamnek feltűnhetett, mennyire ideges lettem, ezért megfogta a kezem, és kedvesen összekulcsolta az övével. Futólag rápillantottam, de nem szóltam semmit. Mindennél jobban esett a támogatása, főleg most, mikor kiderül, hogy mi lesz Christopher sorsa.

A bíró megköszörülte a torkát, tekintete bejárta a belteret, végül megállapodott az esküdteken. Legalább fél percig merengett, majd apára emelte pillantását, és kiszabta az ítéletet.

Néhány enyhítő körülmény felsorolása után megtudtuk, hogy Christophernél kis mennyiségű anyagot találtak, így mindössze tíz év börtönbüntetést kapott, míg a terjesztéssel kapcsolatos vádakat ejtették, ellentétben Jackkel, aki tizennyolcat. Döbbenten vettem tudomásul, milyen olcsón megúszták. A pénzbüntetésről nem is beszélve, ami fejenként ötvenezer dollárt súrolta.

– Menjünk – súgta Liam, mire bólintottam, s kikászálódtam a padból.

A kocsihoz érve egyből beültünk, s Liam nagy gázt adott. Rásandítottam, de nem szóltam semmit, szokásomhoz híven a jobb oldali műanyag kapaszkodót markolásztam, illetve csendben reménykedtem, hogy nem csavarodunk fel egy fára.

– Na? – kérdeztem tőle, amikor megállt egy pirosnál.

– Kicsit meg vagyok lepve – felelte halkan. – Mindketten jól jártak.

– Igen – motyogtam a gumiszőnyeget fixírozva. – Azt hittem, sokkal erősebb lesz az ítélet. Habár tíz év börtönben...

– Nem kevés – fejezte be mondatom, majd folytatta. – Hány éves, Christopher? Negyven?

– Negyvenkettő – pillantottam Liam felé.

– Nem vészes – válaszolta. – Mire kijön ötvenkettő, viszont apám jobban rábaszott. Negyvenhét éves. Ha egyáltalán kijön onnan, már a hatvanötöt fogja súrolni.

– Sajnálom – érintettem meg a karját.

– Ne sajnáld, tündérke – simította tenyerét a combomra. – Magának csinálta, éljen a döntésével.

Nem tudtam mit mondani, hiszen igaza volt. Mindenki a saját sorsának a kovácsa, így minden érzelmi kötődésem ellenére is úgy gondoltam, hogy Christopher megérdemelte, amit kapott. Az apám, így szerettem, de valamiért mégsem rémített halálra az, hogy börtönbe kerül. Talán az utolsó húzásával vágta el nálam magát, amikor fontosabbnak érezte a menekülést, mint azt, hogy velem maradjon. Némi sértettséget éreztem ezzel kapcsolatban, pedig egészen jól alakultak az utóbbi két napban a dolgaim.

Azt hittem, jobban meg fog rázni Christopher tárgyalása, de most, hogy már túlvoltunk rajta, egyáltalán nem szomorkodtam. Belenyugodtam, hogy megkapta méltó büntetését, azonban az egész kicsit keserédesnek hatott. Meghatározhatatlan érzések keringtek bennem, de a megkönnyebbülés csúcsosodott ki a leginkább, ami némileg megrémisztett.

Csapongó gondolataim közül a telefonom egyenletes rezgése szakított ki. Kihalásztam a zsebemből, majd fintorogva vettem tudomásul, hogy Diana keresett.

„Riley, minden oké? Ma tudtam meg, mi történt, miután elviharoztál. Jól vagy?"

„Aha."

Mindössze ennyire futotta.

– Ki az? – tudakolta Liam, miközben bekormányozta az autót egy mélygarázsba. Nagyokat pislogva kapkodtam a fejem. Nem értettem, miért jöttünk a plázába. Talán vásárolgatni támadt kedve?

– Diana – kaptam végül felé tekintetem. – Mit csinálunk itt?

– Arra gondoltam, hogy vehetnél magadnak pár cuccot – hozta fel, majd kikapcsolta a biztonsági övet, és kiszállt a kocsiból. Értetlenül figyeltem, hogy megkerülte a Mustangot, majd kitárta az ajtót nekem. – Gyere, tündérkém!

– De... nincs is szükségem semmire – tiltakoztam, de közben kikászálódtam az ülésből.

–De igen! – vágta rá Liam. – Először is kell valami, ami leköt eléggé ahhoz, hogy ne akarj autók elé kiugrálni, aztán talán vehetnénk pár ruhát is.

– Te most meg akarsz engem kínozni? – grimaszoltam nagyokat, ahogy behúzott a liftbe, és megnyomta a gombot. – Mondtam már, hogy nem szeretek vásárolni!

– Nem nagyon érdekel – rántotta meg a vállát. – Most fogsz!

Egy mély sóhaj szakadt fel a tüdőmből, nem terveztem tovább ellenkezni, feleslegesnek bizonyult.

Liam élvezettel cibált végig négy bolton, és mindenhonnan vett nekem valami teljesen felesleges holmit. Minden tiltakozásom ellenére, vásároltunk egy akkora tévét, mint a fél fal, habár azért titkon örültem neki, de kész őrültség volt, hiszen nekem a nappaliban lévő is tökéletesen megfelelt.

Liam kicipelte a kocsiig, majd betuszkolta hátra a csomagtartón keresztül.
Hazaérve várakozás nélkül szerelte fel a szobám falára, egyenesen az ággyal szembe.

– Na, milyen? – állt meg mellettem csípőre tett kézzel.

– Nagyon... szükségtelen – nyögtem ki, mire Liam rám kapta zöldeskék íriszét. – De szuper, nagyon tetszik!

– Most már zavartalanul tudod majd az időt az ágyban tölteni! – vigyorgott rám. – Fizessünk elő a Netflixre?

– Azt nem értem, hogy eddig miért nem voltál előfizetve – húztam fel az orrom.

– Mert nincs rajta egy értelmes műsor sem – ereszkedett le mellém az ágyra, majd átkarolta a vállam. – Viszont nézzünk valamit! – kapta fel a távirányítót, ami eddig türelmesen az éjjeliszekrényen várakozott sorsára.

– Mondjuk fejezzük be a Miutánt? – vetettem fel, mire Liam elfintorodott. – Akkor válassz te!

– Fejezzük be – csókolt halántékon.

Egész csendben ülte végig az egészet. Néha felsóhajtott, a legutolsó jeleneteknél csak a szemét forgatta, és tett néhány megjegyzést ismét arról, hogy jutott eszembe ehhez a csávóhoz hasonlítani.

– Annak ellenére, hogy egy szerelmes cucc, van némi mondanivalója – pillantottam Liamre.

– Nem értelek – ráncolta homlokát. – Mégis micsoda?

– A srác hazudott a csajnak, lényegében elhitette vele, hogy szereti. Miért tenne ilyet bárki? Miért népszerűsítik az ilyenekben a toxikus kapcsolatokat?

– Nem tudom – válaszolta Liam elgondolkodva, majd egy mély levegővétel kíséretében felkelt mellőlem. – Nem vagy éhes, tündérkém?

Kicsit úgy éreztem, hogy abszolút nem érdekelte a felvetésem, de úgy döntöttem, ezúttal sem firtatom.

– Tudnék enni – motyogtam a lepedőt kémlelve.

– Maradj itt, hozok! – villantotta felém a gödröcskés mosolyát, és elsietett.

A korábban az ágyon hagyott telefonomra emeltem a tekintetem, majd feloldottam, aztán rögtön fáradtan kifújtam a levegőt. Diana vagy tíz üzenetet hagyott. Az összes arról szólt, hogy meg akarja ismerni Liamet, na, meg sajnálkozott egy sort, amiért nem keresett előbb.

„Átmegyek, viszek neked csokit!"

Az utolsó üzenet elolvasása után a szemem kitágult.

„Nem vagyok otthon." – Pötyögtem le gyorsan.

Még véletlenül sem akartam, hogy szembesüljön az ajtóra tűzött sárga szalagokkal.

A készülék megcsörrent, mire kiszakadt belőlem egy óriási sóhaj. A francba már!

– Szia Diana! – köszöntöttem unottan.

– Riley! – nyávogta a vonal túlvégén. – Annyira sajnálom! Nem akartalak megbántani! Hadd menjek át, csak el akarok búcsúzni, holnap utazom New Yorkba!

– Nem vagyok otthon – közöltem ismét, amit az előbb is.

– Csak nem a motoros csávónál vagy? – vihogott a lány.

– De, lehet – mormoltam vonakodva.

– Odamegyek! – jelentette ki Diana.

– De...

– Küldd át a címet, puszika! – Ezzel ki is nyomta a hívást.

A kezem a mobillal együtt az ölembe esett. Rémülten pislogtam a fal irányába. Amikor Liam megérkezett, összerezzentem.

¬ Mi ütött beléd, tündérke? – helyezett le elém egy adag ételt a tegnapi maradékból.

– Diana ide akar jönni – nyögtem ki a problémám.

– Mármint a csaj, aki miatt elütöttek? – emelte meg a szemöldökét, mire picit felkuncogtam.

– Én szaladtam el, nem az ő hibája – keltem védelmébe, habár nem érdemelte meg.

– Szóval most jön? – ült le velem szemben. – Egyél! – bökött a tányér felé.

– Még át kéne neki küldjem a címet – húztam el a szám oldalra. – Illetve... Diana azt hiszi, hogy... – akadtam meg. Annyira kínos bevallani, hogy azt hazudtam, hogy a pasim.

– Mit? – méregetett Liam várakozón.

– Öhm... – hajtottam le a fejem kínomban. – Elképzelhető, hogy azt mondtam neki... vagyis... – hebegtem, mint egy idióta. – Szóval azt hiszi, hogy a pasim vagy.

– Csak ennyi? – nevetett fel. – Azt hittem, valami nagyobb gond van.

– Akkor... el-eljátszanád? – dadogtam borzalmasan szégyellve magam.

– Nem akarom eljátszani – mászott mellém, majd leheveredett az oldalára, és tenyerébe fektette az állát. – Akár lehetnék is az, nem?

– Kezdem azt hinni, hogy neked teljesen elment az eszed – bukott ki belőlem. – Komolyan beszedtél valamit?

– Miért? – nyúlt szabad kezével az arcom felé, és megsimította. – Csak veled szeretnék lenni.

– Nem tudom – ráztam meg a fejem. Döntésképtelennek bizonyultam. Számomra ez az iram túl gyors volt. Nem értettem, mégis mi történt vele két nap alatt.

– Ugyan már, tündérkém – húzta magát ülésbe, majd maga felé fordította az arcom. – Szerintem te is vágysz rám – hajolt vészesen közel hozzám. Az orrunk összeért. Gyengéden végighúzta ajkát az enyémen, miközben állta a pillantásom. A testemen végigfutott a borzongás, majd nyeltem egy nagyot. De mégis kinek a szíve ne dobogna fel, mikor egy ilyen kaliberű pasi éppen incselkedik vele?

– Én... – rebegtem vékony hangon. – Nem... nem tudom. Ta-talán...

Liam halványan elmosolyodott, s lassan megcsókolt. Nyelve elég hamar tört utat magának a számban, én pedig ismételten nem tiltakoztam. Még akkor sem, amikor az ételt odébb lökve felülkerekedett rajtam, és lenyomott a párnák közé. Magabiztosan csókolt, míg keze a combomra tévedt.

Egy másodpercre sem eresztett, úgy becézgette az ajkam, mint aki menten' felfal. Alig győztem levegőért kapkodni, amikor egy másodpercre elhúzódott, hogy áttegye a kaját az éjjeliszekrényre.

Visszagördült fölém, majd újfent egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg. Azonban mielőtt újra lecsaphatott volna a számra, megszólaltam.

– Várj! – kértem tőle, majd a telefonom a kezembe véve elküldtem Dianának a címet.

– Mi volt ennyire fontos? – érdeklődött, amikor leeresztettem a készüléket.

– Írtam Dianának – motyogtam szemébe meredve.

– Jól van – cirógatta végig az arcom oldalát, majd szájával folytatta állam vonalának feltérképezését. Egy apró sóhaj szakadt ki belőlem, amikor leért a nyakam ívéhez, és ott is finom puszikkal kezdett kényeztetni.

– Miért csinálod ezt? – kérdeztem halkan. – Nem értelek!

– Nem esik jól? – suttogta ajkamba. – Vagy esetleg azt szeretnéd, ha máshol csókolnálak meg? – Nem bírtam felelni, mert a szavak a torkomon akadtak, amikor keze levándorolt a belső combom irányába, majd végighúzta ujját a szeméremdombomon. – Mondjuk itt?

– Én... nem is tudom... – Csak ezt bírtam mantrázni, mint egy lemezjátszó, ahol beakadt a bakelit. Baszki! Biztos voltam benne, hogy bármit tenne velem, hagynám neki.

– Akarod? – harapott rá finoman alsó ajkamra.

– I-igen – vallottam be pironkodva.

Liam nem tétlenkedett, az egész testem csókokkal hintette be, majd óvatosan, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon, megszabadított a ruháimtól. Nem tudtam, helyesen cselekedtem-e, csak azt, hogy őrülten vágytam arra, ami következett.

○•○•○

Még mindig vágtázott egy kicsit a szívem, amikor leereszkedtem a kanapéra, miután igencsak részletesen felfedeztük egymás testét Liammel. Nos, ezúttal határozottan emlékeztem minden egyes másodpercére a dolognak, és kellőképpen vert a víz már magától az emlékképtől is, amikor nyelvével ott érintett meg, ahol a legjobban vártam.

– Tündérke – kiabált már a lépcsőről. – Mikor ér ide a csaj?

– Szerintem bármelyik percben – pislogtam a telefonom képernyője felé. Diana öt perce küldött egy üzenetet, miszerint három perc és itt van. Nos, igen, sosem volt időérzéke.

– Akkor addig megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, szép, kerek feneked van – vigyorgott rám, a konyha küszöbéről.

– Kösz – nevettem fel visszafogottan.

– Egyébként jól vagy?

– Igen – eresztettem el egy pici mosolyt.

– Szuper, akkor most már... – Liam szavait a csengő szakította félbe. Rám nézett, majd öles léptekkel megiramodott az ajtó irányába. Szinte felpattantam a helyemről, azonban borzalmas ötletnek bizonyult, hiszen a csípőm továbbra is sajgott. Még fel is nyögtem kínomban, majd lassú mozdulatokkal elbotorkáltam a kanapé hátuljáig, ahol megtámaszkodtam.

Liam nem habozott, kitárta a bejáratot, mire a barátnőm álló jóformán a padlót verte.

– Szia! – mosolyodott el csábosan Diana. – Te minden bizonnyal Riley barátja vagy.

– Igen, te pedig a barátnője, aki miatt majdnem kinyiffant – jött a velős válasz. Összeszorítottam a szám, s odaintegettem Dianának.

– Gyere be! – szóltam, mielőtt kiélesedhetett volna egy konfliktus kettejük között.

– Így van – lépett odébb Liam. – Fáradj beljebb!

– Riley! – ért elém Diana, majd megfogta a kezem és tetőtől talpig végigmért. – Hogy vagy? Nagy fájdalmaid vannak? Azért durva, hogy átment rajta egy kocsi – ráncolta homlokát.

– Azért az túlzás, csak nekem jött – motyogtam kedvtelenül. – Amúgy megvagyok.

– Baszki, Riley – hajolt közelebb, s suttogva folytatta. – Honnan a francból szedted össze ezt a palit? Valami eszméletlen jól néz ki!

– Már mondtam...

– Szóval, Diana – állt mellénk Liam, mire mindketten rákaptuk a tekintetünk. – Mi jártadban erre?

– El szeretnék búcsúzni Rileytól – válaszolta meg Diana a kérdését. – Holnap utazom New Yorkba, oda fogok járni egyetemre – vigyorgott elégedetten.

– Gratulálok – fonta össze a karját Liam. – Ezek szerint új életet kezdesz.

– Tervben van – bólintott Diana.

– Akkor üljünk le oda – bökött állával a kanapé felé Liam. – Biztos sok mindent tudsz mesélni New Yorkról!