Ahogy teltek a hetek, és a hónapok közösen, egyre boldogabb lettem. Találtunk munkát is az egyetem mellett. Én egy kávézóban, Harry pedig egy könyvesboltban. De szerencsére mindenre van idõnk, és még keresünk is. Minden egyes dolog a legjobb volt abban, hogy már együtt laktunk. De volt valami, amit nem felejtettem el. Valami, amit Harry egyszer csak megemlített nekem, de én azóta is gondolkodok rajta. Elmesélte anno, hogy itt az egyetemen már mindenkinek van egy külön kis terme ahol tud festeni. Hisz már magasabb fokozatan sajátítják el a festést, és kell ehhez hely. Õ általában az erkélyen szokott festeni, ha rossz idõ van, akkor pedig valamelyik szobában. És sose panaszkodik, de látom hogy ez így sokkal nehezebb neki. És ekkor rájöttem, hogy van egy szobánk, amit nem is nagyon használunk, és az tökéletes lenne neki. Liamet megkértem egyik hétvégén, hogy vigye el magával Harryt, és csak vasárnap engedje haza. Addig pedig kitakarítottam, és berendeztem neki. Odavittem a vásznait, a festékeit, ecseteit, és még egy boltba is elmentem, venni kisebb szekrényt, és polcokat, amikre szintén tud pakolni. Egész nap dolgoztam rajta, de a végére teljesen úgy nézett ki mint egy festõ szoba. Természetesen Harry majd úgy pakolja a dolgait ahogy szeretné, de meglepetésnek tökéletes. Így aztán vasárnap este, még annyira volt erõm, hogy mielõtt hazaér, rendeljek magunknak pizzát, és gyújtsak az asztalon egy gyertyát. Izgatottan kaptam fel a fejem, amikor hallottam, hogy Harry a kulccsal a zörög, ami azt jelentette hogy itthon van. Az elõszobába siettem, és boldogan támadtam le.

- Szia baby. - kulcsoltam a nyaka köré a karom.

- Hali Lou. - virult fel az arca ahogy meglátott, és egybõl a derekamra vezette a kezét, majd mosolyogva megcsókolt.

- Milyen volt a hétvége? - kérdeztem, míg levette a cipõjét.

- Nagyon jó, hiányzott már hogy Liammel csak úgy kimenjünk festegetni, vagy akár beszélgetni. - mondta, és láttam rajta hogy tényleg, õszintén boldog ettõl.

- Örülök neki. - néztem rá kedvesen. - Éhes vagy? - kérdeztem.

- Igen, eléggé. - bólintott.

- Akkor szerencse, mert rendeltem pizzát. Itt is a Tommo étterem. - mutattam a gyertyafényes vacsoránkra az étkezõben.

- Azta, szépen van megterítve a Tommo étteremben. - biccentett elismerõen.

- Ugye? - néztem én is végig rajta elégedetten, majd helyet foglaltunk. Amíg elfogyasztottuk a vacsorát, kérdezgettem még a hétvégérõl, és boldogan ittam a szavait. Bármit mondott, érdekelt. Pluszba, olyan beleéléssel mondta, hogy még élvezetesebb volt. De az agyam már egy kicsit azon járt, hogy hogy fog reagálni. Vajon biztosan tetszeni fog neki?

- Ömm Harry. - köszörültem meg a torkom miután végeztünk. - Van egy meglepetésem. - mondtam kicsit bizonytalanul.

- Micsoda? - kapta fel a fejét.

- Megmutatom. - álltam fel az asztaltól, és a kezemet nyújtottam a göndör felé. Összekulcsolva az ujjaink, indultam el a pár méterre levõ szobához. Az ajtó elõtt megálltam, és Harryvel szembe fordultam. - Tudom, hogy szerettél volna egy ilyet, bár sose mondtad, de ezt így tökéletesen megtudtam oldani, és... remélem hogy tetszeni fog. - vezettem fel az ajándékot, de Harry csak értetlenül nézett rám.

- Nem értem mirõl van szó. - rázta meg a fejét.

- Nézd meg. - mondtam, majd egy mély levegõt véve, lenyomtam a kilincset és belöktem az ajtót, hogy tárva legyen, és az egész szobát belássuk. Ahogy elfordította a fejét, hirtelen teljesen lefagyott. Csak a reakcióját néztem, ami eddig nem volt sok. A szeme cikázott össze vissza, a lábai földbe voltak gyökerezve, és a szája tátva maradt. Pár pillanat múlva pedig a szája elé kapva a kezét nézett rám.

- Te jó ég, ez komoly? - kérdezte vissza tartott lélegzettel.

- Igen. - bólintottam mosolyogva. - Gondoltam így jobban tudnál dolgozni, és gyakorolni a festményeken, és rendesen elférsz. Csak a te kis zugod. - mondtam, mire Harry megint végig nézett a szobán. - Tetszik? - kérdeztem kicsit félve.

- Basszus Louis, nagyon. El sem hiszem. - kapta rám a tekintetét, és hirtelen a karjaiba zárt. Lehunyva a szemeim, boldogan szorítottam magamhoz. Harry annyira ölelt, hogy kicsit elemelkedtem a földtõl, míg folyamatosan 'köszönöm'-öt motyogott a nyakamba. Mikor elengedett a szemei könnyesek voltak.

- Köszönöm. - suttogta még egyszer, és az ajkaimra hajolt. Viszonoztam csókját, míg majdnem felrobbantam az örömtõl, hisz tudtam hogy boldog, és tetszik neki, és csak ez volt a lényeg.

- Nézz körbe. - simítottam a hátára, és én is elindultam vele. Innentõl kezdve pedig teljesen elveszett a szobában. Mindent csillogó szemekkel nézett végig, és a vigyora levakarhatatlan volt. Én pedig csak az ajtófélfának támaszkodva néztem, örömteli szívvel, mosolyogva ahogy mint egy kisgyerek örül, és meséli, hogy hol mi lesz pontosan....

***

A karácsony hamar eljött. Az elsõ karácsonyunk úgy, hogy együtt laktunk. A téli szünetünk ahogy elkezdõdött, vásároltunk díszeket, és teljesen télies hangulatba estünk. Az egész házat napokon át aggattuk fel sok hülyeséggel, míg karácsonyi zenéket hallgattunk. Aztán másik nap egész nap sütiket sütöttünk, esténként pedig az ünnephez illõ filmek jöhettek az éjszakába nyúlóan. Anyáéknál is voltunk ünnepelni, plusz a srácokkal is találkoztunk. De a Szentestét együtt töltöttük. Csak ketten. Ahogy reggel felvettük a csúnya pulcsinkat, le se vettük egész nap. Egy szép kis vacsorát összerittyentettünk közösen, majd ajándékoztunk. Nekem a szülinapom is ma volt, így kaptam egy meglepetés tortát.

- Kívánj valamit. - mondta Harry, míg a gyertyákat néztük.

- Inkább nem. - ráztam meg a fejem egy pillanat után. - Mindenem megvan már, hisz te itt vagy velem. - fogtam meg a kezét, és arra gondolva hogy mennyire szeretem az angyalt, fújtam el a gyertyákat. Õ pedig csak boldogan mosolyogva nézett rám.

- Már 19 vagy, te jó ég. - nézte az arcom minden pontját. - Amikor öt éve találkoztunk, akkor még nagyon baba voltál. - mondta kuncogva, én pedig csak a szememet forgattam.

- Te beszélsz? Akkor az erõdben annyira megsajnáltalak, ahogy hihetetlen ijedt voltál. És annyira aranyosnak és ártatlannak tûntél. Most meg baszki, megjelentél hosszú hajjal, tetkóval, és még én ijedek meg. - mondtam, mire édesen elnevette magát. Egyébként csináltattunk közös tetkót. Õ egy hajót, én pedig egy iránytût. Hisz, így mindig egymáshoz találunk, és ezt is jelképezi. Hogy ennyi idõ után is egymásra találtunk. Ahogy befejeztük az evést, egy pillanatra kimentünk az erkélyre, ahol esett a hó. Harry mögém lépett, és a vállamra hajtva a fejét, átkarolt. Néztünk, ahogy egész Manchestert fehérség borítja, és minden karácsonyi fényekbe borul.

- Emlékszel amikor azt mondtam hogy új életet szeretnék kezdeni? - kérdeztem a tájat nézve. A leheletem meglátszódott annyira hideg volt.

- Igen. - suttogta a fülembe. - Miért? - kérdezte. Lassan megfordultam, így már szemben voltunk egymással. A hajában hópihe darabok voltak itt ott, míg kíváncsian fürkészett.

- Mert tényleg új életet szeretnék kezdeni. - mondtam, mire hirtelen kicsit össze vonta a szemöldökét, és értetlenül nézett rám. De mielõtt mondhatott volna bármit is, folytattam. - De veled szeretném. - mondtam, mire felfogva a szavaim, egybõl lazult a tartása, és elmosolyodott. Az arcai kipirultak voltak a hidegtõl.

- Én is veled szeretnék új életet kezdeni. - válaszolta, mire boldogan, kicsit lábujjhegyre állva megcsókoltam. Mindketten borsóztunk pillanatok alatt, ami jelzés volt, hogy ideje bemenni a mínuszokból. Így ezek után a nappaliba mentünk, és bekapcsoltuk a tévét, ahol egy karácsonyi film ment. Bár igazából csak a szõnyegen ültünk, a kanapénak döntve a hátunk, míg egy-egy forró csoki volt a kezünkben. Önfeledten nevettünk, és boldogok voltunk végre. Nem is figyeltünk a filmre, csak beszélgettünk, és a másikkal voltunk elfoglalva. Az innivalót leraktuk az asztalra, és Harryt az ölembe húztam. Ahogy szembe ült velem, az ujjait összekulcsolta a tarkóm mögött, és édesen nézett le rám, megint melegség öntötte el a mellkasom. A haja fel volt fogva egy laza kontyba, míg én a csípõjére emeltem a kezem.

- Úgy szeretlek Harry. - néztem mélyen a szemébe. Tudtam volna egy regényt is mondani neki, de ezzel tudtam inkább össze foglalni. - Nem köszönhetek jobban semmit, csak hogy találkoztam veled. Te vagy mindenem, és hálás vagyok neked mindenért. - mondtam. Õ meghatódva nézett rám, és már szólásra nyitotta a száját, de lágyan megcsókoltam. Ott a nappali padlóján, a közös lakásunkban, míg körülöttünk minden karácsonyi díszben volt, és kint esett a hó.... nekem csak az számított hogy õ itt van velem szemben. A mézédes ajkait újból, és újból megcsókoltam, míg nem mosolyogva váltunk el.

- Én is nagyon szeretlek Louis. - mosolyodott el. Egyszerûen már körbe se tudtam volna írni, hogy mennyire de mennyire boldog voltam, így csak levakarhatatlan vigyorral, halkan elnevettem magam, és hátra döntöttem a fejem, a kanapénak. Harry szintén boldogan kuncogott, és megint felém hajolt. Majd ahogy elborított minket a szõnyegen, végtelen nagy boldogsággal csókoltuk meg a másikat, és voltunk hálásak amiért itt lehettünk..

A Harry iránt való szeretetem sose fog megszûnni, ezt érzem. Õ az életem, a lelkitársam, az angyalom. Aki megmentett, és miatta keltem fel, õ lett az életem. Anno öt éve mikor elõször találkoztunk, ötletem sem volt, hogy én azzal a kis ijedt, aranyos sráccal szeretném leélni az egész életem. De ahogy teltek a hónapok, az évek, ez egyre csak erõsödött, és már mindenem oda adtam volna érte. Õ lett a legfontosabb. És még ha ez az utóbbi idõ meg is tört minket... itt van velem. Ennyi szar után itt van velem, és ez a reménytelen 10 hónap ami megmutatja hogy a szívem igenis hozzá tartozik. Mert bármennyi ideig is nem láttam, mindig is vártam volna rá, és sose adtam volna fel. Soha többet nem engedem el, de bármi is történne, az örökkévalóságig is várnék rá. Bármit megtennék érte, és érzem hogy õ is értem. Nála tökéletesebbet nem is találhattam volna, és még mai napig nem hiszem el hogy, engem választott. De szerencsésnek érzem magam, és soha nem is adom oda másnak. A szerelmünk megmutatta hogy van miért harcolni, és van kiért. Olyanokat éreztem, és olyan erõs kötõdésem lett, amilyen még soha. És már alig várom, hogy minden egyes napot vele töltsek, soha el nem engedve az angyalom...

~Vége~

Hát ez is eljött. Az utolsó részt direkt Valentin napon szerettem volna kirakni de egy nagyon picit elcsúsztam vele. 1 évvel ezelőtt ilyenkor raktam ki az első részt, és akkor még bele se mertem gondolni hogy valaha is 25K megtekintés lesz rajta. Köszönöm mindenkinek aki olvasta, voteolt, kommentelt és bíztatott hogy folytassam. Borzasztóan jó érzés volt olvasni hogy tetszett nektek és éppen mit váltott ki belőletek a könyv. Ajánlom esetleg hogy később olvassátok újra, mert vannak benne elrejtve dolgok amik lehet csak második olvasásra esnek majd le. Nagyon hozzám nőtt ez a kis történet és amikor elkezdtem nem számítottam rá hogy ilyen hosszú lesz. Élveztem minden egyes percét amikor írtam. De most itt az idő elengedni ezt is. Mostanában sajnos se időm, se ihletem új történet írásához, de bízom benne hogy idővel megjön és akkor tudok még írni. Mégegyszer köszönök nektek mindent!!!
Puszi Fikusz <3

(ha esetleg gondoljátok, lehet írok egy plusz részt amiben kérdéseket teszek fel nektek egy kis szórakozás képpen bónuszban, vagy ha esetleg bármi kérdés merül fel bennetek akkor ott tudok válaszolni rájuk :)) )