A lehetõ leglassabban tápászkodtunk fel Harryvel. Lassan odasétáltunk a gardrób ajtajához és megálltunk elõtte. Lyukat égetett a hátamba pár kíváncsi tekintet. Harry félénken rám nézett, én pedig kitártam az ajtót és elõre engedtem. Becsuktam az ajtót és innentõl tudtuk, hogy nincs menekülési útvonal. A gardrób egyébként elég szép volt és hangulatos. Szerencsére nem volt korom sötét, mert a plafonon volt egy rövid led csík, ami most piros színben égett, remek hangulatot adva. Elég szûkös volt a hely, hisz körülöttünk szekrények, vállfára akasztott ruhák és cipõk voltak. Viszont az egyik oldalon egy alacsonyabb, faltól falig elhelyzkedõ komód szerûség volt, amire nem volt pakolva semmi. Ezt Harry is egybõl kiszúrta, és a tetejére szépen fel is ült. Nagyot sóhajtott és lehajtotta a fejét. Az ölébe ejtett kezét piszkálta, míg kicsit a lelógó lábát mozgatta elõre-hátra, hiszen nem ért le neki. Én vele szemben az ajtónak döntöttem a hátam. Másfél méter lehetett köztünk, de mégis olyan nagyon távolinak éreztem. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Borzasztóan eltávolodtunk az utóbbi jó pár hónapban miattam. Pedig annyira nem ezt szerettem volna. Tudom, hogy megígértem magamnak hogy távol maradok tõle de nem bírom. Amióta nem beszélünk nem vagyok önmagam. Nem tudok õszintén nevetni ha tudom, hogy õ utál. Bár jogosan utál. Többször is belerúgtam ebbe a törékeny fiúba. De elég volt ebbõl. Nélküle nem fogom tudni folytatni, és érzem hogy neki sem jó így. Bár lehet tévedek. És ha õ már nem akarja és elküld akkor elfogadom, de muszáj megpróbálnom. Gyorsan erõt veszek és szólásra nyitom a szám.

- Harry... - mondom halkan. Meg se moccan. Mintha nem hallotta volna. Mivel lefele néz és tincsei az arcába hullanak, így még abból se tudok kiolvasni semmit ebben a félhomályban. De nem adom fel.

- Harry kérlek.. - próbálkozom újból, de még mindig semmi. - Kérlek, kérlek hallgass meg. - könyörgök neki miközben elrugaszkodom az ajtótól és egy picit közelebb megyek. Lassan felnéz és látom ahogy szemei csillognak a könnytõl.

- Miért hogy megint belém rúgj? Tudom, én voltam a hülye hogy elhittem lehet bármi is ebbõl. De a legrosszabb, hogy az elsõ elutasításod után nem adtam fel. Annyira fontos voltál, hogy megpróbáltam még egyszer, de azok után legalább rájöttem. Rájöttem arra, hogy csak egy játék voltam. És ez fáj a legjobban. Elhittem, hogy végre valaki nem kihasználni akar. Megbíztam benned, de hiába. És kösz de nem kell többször elmondani mennyire nem bírsz. Csak legyünk túl ezen a 7 percen és utána kimehetünk úgy mintha soha nem is ismertük egymást. - mondta dühösen, de a szemében ott volt a fájdalom. Ezt az árulkodó könnycseppek is megmutatták, amik végig az arcán folytak. Én sem voltam különb, én is utat engedtem nekik. Viszont nem engedhetem, hogy ebben a hitben legyen. Ha nem is fogja elhinni én akkor is elmondom az igazságot.

- Nem.. - kezdtem de a szavamba vágott.

- Mi nem Louis? - kérdezte idegesen.

- Nem jól gondolod. - mondtam gyorsan nehogy újra közbevágjon. - Az egészet nem így akartam, és tudom jól hogy elcsesztem de kérlek hagyd hogy elmagyarázzam. - kértem könnyes szemmel míg közelebb léptem, így alig egy méter volt közöttünk. Nem mertem közelebb menni bármennyire is szerettem volna.

- Mit szeretnél elmagyarázni? - kérdezte össze zavarodottan.

- Hogy mi az igazság. És hogy hogy terveztem az egészet, de miért így alakult. Kérlek. Ha azok után is úgy döntesz, hogy utálsz akkor legyen, hisz megérdemlem. De kérlek had mondjam el. - mondtam halkan a szemébe nézve.

- Nem utállak.... nem vagyok rá képes. - suttogta de nem nézett rám.

- Akkor kérlek szépen, csak had mondjam el. - kértem, mire lassan felnézett és egy aprót bólintott. Lehunytam a szemeim, és pár másodperc múlva bele is kezdtem.

- Nem lerázni szerettelek volna évzárón. Nagyon nem, de úgy éreztem muszáj ameddig nem beszéltem Liammel..

- Liammel? - kérdezte értetlenül. - Miért pont vele?

- Harry én õszintén nagyon megkedveltelek az utóbbi hónapokban. Sõt egyre jobban, mint egy barátot. Tudtam hogy más vagyok, de még senkinél nem éreztem ilyet. Mindenképp lépni szerettem volna, de nem mertem amíg nem beszéltem Liammel. Tõle szerettem volna megtudni, hogy esetleg tud-e valamit a te érzéseidrõl, mert nem akartalak letámadni téged, hátha te ezt nem szeretnéd és akkor mindent elcseszek. - Harry szemei egyre kerekebbek lettek. Vagy azért nem kérdezett, mert nem akart vagy mert elakadt a szava.

- Szóval nem tudtam vele beszélni és addig nem szerettem volna veled találkozni, mert féltem hogy nem bírnám vissza tartani az érzéseimet. Viszont évzáró után már nem találtam és akkor hirtelen megjelentél te. Legszívesebben rávágtam volna, hogy minden egyes napon szeretnék veled találkozni de nem tettem. Nem tudtam kezelni a helyzetet és ezzel mindent elrontottam. - Harry szemébõl újra folyni kezdtek a könnyek. - Átgondoltam mindent, mert évzáró után felakartam adni. Úgy gondoltam elrontottam mindent, de Niallék azt mondták hogy van még esélyem és minél elõbb beszéljek veled. Így átgondoltam és július elején felhívtam Liamet. Nem engedte, hogy elmagyarázzam és megtiltotta, hogy a közeledbe menjek mert én csak bántalak. - szinte biztos voltam benne, hogy errõl Harry is tud, de a felháborodott arckifejezése nem errõl árulkodott.

- Teljesen magamba fordultam, de arra jutottam hogy igaza van Liamnek. Én csak rossz vagyok neked. Nem akartalak soha többet megbántani, így eldöntöttem hogy így jobb lesz neked ha távol maradok. Aznap amikor a gördeszkapája mellett találkoztunk, akkor alig bírtam kimondani amiket mondtam. De muszáj volt mert csak így tudtalak távol tartani. A szívem megszakadt de tudtam, hogy jobb lesz neked. - mondtam miközben egy könnycseppet töröltem le az arcomról. - Annyira rossz volt látni nap mint nap a suliban úgy, hogy nem mehettem oda. De megértelek mert egy seggfej voltam és sajnálom. Nem kérlek arra hogy bocsáss meg de köszönöm hogy meghallgattad. - fejeztem be. Nem vártam arra hogy megszólaljon, mégis felkaptam a fejem a hangjára.

- Annyira hülye vagy. És Liam is. Miért döntöttetek helyettem arról hogy mi jó nekem? - emelte fel a hangját és kicsit megijesztett hogy így látom õt. - Nem vettétek észre hogy így csak rosszabb nekem. Louis szükségem volt rád, de nem voltál ott nekem. Mást sem szerettem volna, de úgy éreztem eldobtál. Ami viszont még jobban dühít, hogy Liam ezt nem mondta el. Akkor teljesen máshogy lenne minden. - akadt ki de közben meg annyira fájdalmas volt a hangja.

- Ezt hogy érted? Hogy máshogy? - kérdeztem zavarodottan.

- Igaz amit mondtál? Tényleg nem utálsz? - kérdezte figyelmen kívül hagyva a kérdésem. Nem bírtam tovább és közelebb léptem hozzá. Terpeszben ült a komódon így a lábai közé álltam. Hirtelen kicsit megszeppent, de nem szólt egy szót sem.

- Soha nem utáltalak egy percre sem. Higgy nekem, minden igaz abból amit elmondtam. Nem hazudnék neked hisz te vagy a legfontosabb nekem. - mondtam és az utolsó mondatra Harry szemébõl megint egy könnycsepp folyt le. Óvatosan megfogtam a kezeimmel az arca két oldalát és a nagy ujjammal letöröltem a szomorúságának cseppjét. Nagyokat pislogva figyelt rám. 20 centiméter alig lehetett köztünk.

- Sajnálom Harry. Megtudsz nekem bocsátani? - könyörögtem suttogva.

- Én is elcsesztem de nem bírom nélküled. - mondta õ is alig hallva. A megkönnyebbülés olyan volt mintha egy szikla gördült volna le a mellkasomról. Mosolyogva Harry homlokának döntöttem az enyémet. Az hirtelen öröm pillanatában csak egymás levegõvételeit hallgattuk, ám õ törte meg a csendet.

- Tényleg komolyan gondoltad amit mondtál arról, hogy mit érzel irántam? - kérdezte bizonytalanul. Pár centivel arrébb húztam a fejem és úgy szólaltam meg.

- Igen, teljesen õszintén. De abban nem vagyok biztos, hogy te hogy érzel. - estem kétségbe. Láthatta a szemeimben a hirtelen jött félelmem, mert egyszer csak a kezeit a nyakam köré kulcsolta és egy óvatos puszit nyomott az arcomra. Biztos voltam benne, hogy a bőröm lángol, és erre abból is következtettem hogy már ennyitõl hirtelen kimelegettem, pedig nem hiszem hogy ennyire magas lett volna a hõmérséklet.

- Én is így érzek, de nem mertem volna bevallani. - suttogta a fülembe, majd elhajolt, de nem hagytam, hanem magamhoz szorítottam. Legszívesebben sosem engedtem volna el. Végre érzem õt, és soha többet nem engedem el. Az az epres, mentolos illat már úgy hiányzott. Harry a nyakhajlatomba szuszogott, amitõl majdnem elolvadtam. Annyira meghitt volt a pillanat. El sem hiszem hogy megbocsátott. Nem érdemlem meg, de mégis vagyok olyan önzõ hogy ezt a földre szállt angyalt ne engedjem el magamtól.

- LEJÁRT AZ IDÕ, KIJÖHETTEK. - ordította valaki. Lassan elhúzódtunk egymástól, ami elég nehezünkre esett. Harry lemászott a komódról és mielõtt kimentünk volna, még egymásra mosolyogtunk. Viszont ahogy nyílt az ajtó mindketten érzelemmentes arccal mentünk ki. Liam furcsán méregetett minket, Ni és Zayn pedig kérdõn néztek rám, de egy csak olyan 'majd elmesélem' kifejezéssel néztem rájuk. Lement még pár kör, és vége volt a játéknak, majd mind mentünk vissza a nappaliba. Semmi kedvem nem volt már itt maradni csak Harryvel lenni, így írtam neki.

Louis: Nincs kedved hazamenni? Elkísérnélek :)

Pár perccel késõbb érkezett is a válasz.

Harry: Dee, találkozzunk a ház elõtt

Louis: Rendben

Mosolyogva raktam el a telefont és odamentem Zaynékhez.

- Srácok én hazamegyek. - mondtam nekik.

- Máris? - kérdezte Niall.

- Igen, dolgom van meg nincs is már kedvem de majd holnap beszélünk. Sziasztok. - mondtam és mentem is a fogashoz felvenni a farmerdzsekim. Kiléptem és Harry alakját már megpillantottam az utcán. Mosolyogva mentem oda hozzá. Õ rám nézett és pirulva hajtotta le a fejét.

- Mi az Harry? - kérdeztem kíváncsian.

- Semmi, csak nagyon jól nézel ki. - motyogta az orra alatt. Elégedett mosoly terült szét az arcomon, de közben megtelt a szívem melegséggel hiszen annyira aranyos ez a csöppség mellettem, még akkor is ha nem igazán kisebb nálam.

- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. - mondtam miközben elindultunk Harryék háza felé. Rajta egy pöttyös ing volt, fekete szûk farmerrel. Hívtam közben egy taxit mert nincs valami sok kedvem, se bátorságom hazasétálni.

- Hogy tetszett a buli? - kérdeztem tõle.

- Nem volt rossz. A vége tetszett a legjobban. Az elején csak nézegelõdtem, de héé. - torpant meg idegesen. - Láttalak Bellával táncolni. Akkor az mi volt? - kérdezte és sütött róla a féltékenység.

- Semmi komoly elmesélem, de gyere mert elég hideg van nem lenne jó az utca közepén ácsorogni. - Harry elindult körbefont kezekkel mellettem. Nevetni támadt kedvem a durcás fején, de inkább nem tettem hátha csak rontom a helyzetet.

- Szóval, annyira nem volt kedvem az elmúlt hónapokban semmihez, hogy a buliba se akartam eljönni. De Z és Niall rávett szóval eljöttem hátha egy picit eltudom terelni a gondolataim. Vagy 1 órát a konyhába voltam de meguntam szóval úgy döntöttem táncolok kicsit, abból baj nem lehet. Egy idõ után megtalált Bella, de úgy voltam vele hogy úgy se jön be és ez csak tánc. Viszont õ ezt máshogy gondolta ami egy idõ után már kezdett frusztrálni és akkor láttalak meg. Egybõl eltoltam és utánad mentem de akkor meg Alex szólalt meg. De ennyi, semmi komoly. - vontam meg a vállam. Pont a kapujukhoz értünk és szembefordultunk egymással. Harry leengedte a kezeit és látszólag megelégedett a válasszal.

- Jó elhiszem. Tényleg nem volt semmi durva. - mosolyodott el. - De remélem nem akarsz többet vele táncolgatni. - nézett rám összehúzott szemekkel. Megforgattam a szemeim és elnevettem magam.

- Persze hogy nem. - mondtam és egy ölelésbe húztam. Sajnos nem sokáig élvezhettük, mert megérkezett a taxi. Elhúzódtam tõle és szomorúan néztem rá.

- Még van pár nap szünet, remélem van kedved találkozni. - néztem rá reménykedve.

- Van kedvem. - mosolygott rám.

- Akkor írok majd. Jó éjszakát Harry. - mondtam és egy puszit nyomtam a homlokára.

- Jó éjt Louis. - mondta mosolyogva. Megvártam míg bemegy a házba és utána beugrottam a taxiba. Levakarhatatlan volt a mosoly az arcomról. Végre rendbe jött minden. Egyszerûen nem hiszem el, mintha csak egy álom lenne. Harry nem utál és a napokban találkozunk is. Viszont mostantól mindent átgondolok mert semmit sem akarok elszúrni újból. Kifizettem a taxit majd halkan bementem a házba. Anya már aludt. Gyorsan lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba. Ennél jobb nem is lehetett volna a mai nap. Nem is tudtam másra gondolni elalvás elõtt csak arra a két szép borostyán szempárra. Már a következõ találkozónkat terveztem amikor elnyomott az álom....