Nem vettem fel a kapcsolatot senkivel, miután kiderült hogy elkapták apát. Pedig megtehettem volna. Akár még Harryvel is beszélhettem, és találkozhattam volna. Plusz, ugye vissza költözni Londonba, újra a normális életembe. És egy percet se hezitáltam volna megtenni, ha.... ha nem tudom meg Nialltõl a dolgokat. Mert ez rengeteg mindent változtatott a szemléletemen. Több, mint fél évet szenvedtem itthon, megölt Harry hiánya, és csak vele szerettem volna találkozni ez idõ alatt. Belepusztultam a fájdalomba, és bármit meg tettem volna, hogy láthassam. És még ha teltek is folyamatosan a hónapok, maradt reményem. De csak õ miatta. Majd kiderül, hogy õ tovább lépett, amit még mindig nehéz felfognom, már nincs értelme. Hisz minek? Természetesen, eszméletlenül hiányzik Liam, Zayn és Niall is. De... úgyis most egyetem jön, és mint kiderült õk hárman Londonban maradnak. Nekem még ötletem sincs, de nem hiszem hogy anya oda jelentkezett, mikor akkor apa még meg se volt. Harryrõl fogalmam sincs, így ezt számításba se tudom venni.

Úgyhogy összeségében Harryt nézve, két dolog miatt nem lenne érdemes vissza mennem. Az elsõ, hogy ugye elvileg együtt van az osztálytársával. Attól függetlenül, hogy ezt nem vagyok képes elfogadni, tény. És fõleg ilyen messziségbõl nem is tudok ezzel mit csinálni. Ha tovább lépett rajtam, akkor el kell engednem. Még akkor is, ha én ebbe belepusztulok. Csak azt szeretném, hogy boldog legyen.

A második ok, pedig, hogy.... féléve egy levelet hagytam magam után. Azóta nem tud rólam semmit, csak hogy elmentem. Nem várhatom el tõle, hogy semmit se tudva várjon rám örökkön örökké.... még akkor sem, ha én ezt tenném. És ha tovább lépett, akkor nem bukkanhatok fel, és zavarhatom össze megint. Hogy 'Héé, elmentem hat hónapja, igaz hogy már mással vagy, de itt vagyok újból. Gyere vissza hozzám, mintha nem történt volna semmi, és hagyd el a másik emberkét.' Ezt nem tehetem meg.

Így, még ha óriási szívfájdalommal is, de megszakítottam a kapcsolatot mindenkivel. Vagyis az a mindenki Niall, és a többiekkel továbbra se fogok beszélni. Így a legjobb, ha szeretnék mindent tiszta lappal kezdeni. De egyszerûen nem fogom tudni elkerülni, hogy a múlt ne kísértsen. Minden éjjel lehet megfogom bánni, hogy nem mentem vissza az angyalomhoz, és álomba sírom magam megint, de meg kell próbálnom.

Május utolsó hete volt az egész vizsgahét. Minden nap valamibõl érettségiztem, sõt pár még júniusba is átlógott. Rengeteg, és rengeteg üzenetet, plusz hívást kaptam Nialltõl. Hisz, már vagy 2 hete nem vettem fel neki. De miután már meguntam, egyszerûen letiltottam a számát könnyes szemekkel. Így, már senki se fog elérni Londonból. Letöröltem a könnyeim, egy mély levegõt szívtam, és még utoljára megsimítottam a fehér ingemet. Majd görcsölõ gyomorral léptem be az épületbe, ahol az elsõ vizsgámat teszem meg. Rengeteget készültem, és úgy érzem, hogy mindent tudok. Már csak nem kéne az idegesség miatt elszúrni...

***

Minden vizsgámnak vége. Az összes írásbelinek, és szóbelinek is. Ahogy teltek a napok, úgy szoktam hozzá az izgalomhoz, így már nem stresszeltem az utolsó napon annyira, mint az elsõn. Nem volt könnyû egyik sem, de szerencsémre olyan tételeket húztam amiket szinte kívülrõl tudtam, és úgy érzem, hogy az írásbelivel sem volt gond. Így mind a négyen, vidáman ültünk az étkezõben, és míg a papa pezsgõt töltött mindenkinek, addig anya a sütit rakta az asztalra.

- A legokosabb gyerekemnek. - emelte fel a poharát anya.

- De csak egy van nem? - kérdeztem értetlenül.

- De, szóval igaz amit mondtam. - mosolyodott el, mire a többiek nevetni kezdtek, én pedig csak megforgattam a szemem.

- Köszi szépen. - koccintottam elmosolyodva. Míg elkezdtünk enni a sütibõl, mindenki áradozni kezdett.

- Nagyon büszkék vagyunk rád Louis. - mondta a nagyi.

- De még semmi eredmény nincsen. Csak én úgy gondolom, hogy elég jók lettek. - mondtam megvonva a vállam. Egyáltalán nem biztos, hogy nekem igazam van.

- Az már bõven elég. - vágta rá a papa. Elnevetve magam ettem tovább a desszertet, legalább egy pillanatra megfeledkezve a többiekrõl.

- Mikor költözhetünk? - kérdeztem két falat között.

- Körülbelül másfél-két hét múlva. - mondta anya boldogan. Már õ is nagyon várja, hisz hetek óta intézkednek mindent. Ide kell bemenni, onnan kell elvinni a papírt, vele kell beszélni, ezt még el kell intézni, ez így nem jó stb. Már bele fáradhattak rendesen ebbe a sok dologba, és jó lenne végre a mi kis lakásunkban lenni.

Vacsora után, megkönnyebbülten borultam le az ágyamra. Letudtam az érettségim. Azt amitõl már esküszöm, kilencedik óta féltem. És nem is volt annyira vészes. Mondjuk az, hogy annyira szar volt körülöttem minden, hogy a tanulással vontam el a figyelmem, sokat segített. Hisz ha Londonba maradtunk volna, nem történik semmi, akkor lehet rosszabbra sikeredett volna. Bár... akkor meg Harry segített volna. Mindegy, már nem is ez a lényeg, hanem túlestem rajta. Egy kõ gördült le a mellkasomról, és boldogan mentem be a fürdõbe, hogy megtegyem az elsõ zuhanyom úgy, hogy már nem kell tanulnom a gimiben. Sõt, ha úgy vesszük, én le is tudtam a középiskolát. Nekem nem lesz ballagásom, sem évzárom. A bizonyítványom, az érettségimmel együtt június közepén kapom meg. Nagyjából akkor amikor elköltözünk. És ennyi. Végeztem. 4 évet letudtam. Ahogy folyattam a vizet, egybõl eszembe jutott amikor megkaptam a levelet, és ó te jó ég mennyire örültünk Niallel. De persze mennyire rettegtünk is. Az elsõ nap, majd... a szervezett tábor, ami megváltoztatta az életem.

"- Várjatok egy picit srácok. Elmegyek vécére. - mondtam, és egy pár méterre levõ bokorhoz mentem. Már majdnem végeztem amikor Niall össze nem téveszthetetlen sikítását hallottam, majd gyors lépteket. Kiszaladtam vissza az útra, de ott már nem volt senki. Se Ni se Zayn. Kétségbeestem, de nem kiabáltam mert egyrészt tudtam, hogy nem hallanának, és fölösleges is lett volna. Próbáltam megnyugodni és kifújtam a levegõt. Oké, egyedül is megtudom tenni. Csak haladjak egyenesen. Pár percig csukott szemmel álltam a síri csendben. Lassan kinyitottam a szemem, bár nem láttam sokkal többet, és elakartam indulni amikor hirtelen valami nekem jött.

- Oops. - hallottam meg egy egyenetlen zihálást, és hirtelen egy könnyes szempár nézett rám. Az illetõ ha lehetett még jobban megijedt. Már szegény szinte nyüszögött a félelemtõl.

- Szia. - nyögtem ki meglepõdve. Amennyit kitudtam venni belõle, hogy göndör sötét haja van. Kicsit alacsonyabb volt nálam, viszont amit még ebben a sötétségben is egybõl észrevettem, hogy milyen gyönyörû zöld szemei vannak. Fõleg így hogy a Hold fénye megcsillant rajta. Arca piros volt. Biztos fázhatott hiszen eléggé lehûlt a levegõ, de rajta csak egy pulcsi volt. A borzasztó félelmet árasztó smaragdok hoztak vissza a jelenbe.

- Mi baj? - kérdeztem halkan, és nem nagyon tudtam, hogy mit csináljak vele.

- Én csak...én csak....eltévedtem és amúgy is félek.....a sötétben. - mondta miközben könnyek folytak végig az arcán. Nagyon megsajnáltam szegényt.

- Engem itt hagytak a barátaim szóval én is egyedül vagyok. Megyünk együtt? - kérdeztem és láttam ahogy végig fut rajta a megkönnyebbülés, és a szemében való félelem helyét átveszi a hála.

- Köszönöm. - pislogott rám könnyes szemekkel. Halványan rámosolyogtam, és bólintottam a fejemmel, hogy merre induljunk. Gyorsan szedte a lábait mellettem nehogy megint elvesszen. Nem akartam, hogy kínos csendbe menjünk végig, így beszélgetést kezdeményeztem.

- Mi a neved? - néztem rá féloldalasan.

- Harry.. - mondta halkan. Annyira kis ijedt volt szegény. - A tiéd? - nézett végre a szemembe.

- Louis. - mondtam, mire halkan elkuncogta magát.

- Mi az? - kérdeztem én is mosolyogva, mert a kis gödröcskék az arcán engem is erre késztettek.

- Semmi.... csak a hörcsögömet is így hívták. - mondta, mire kicsit elnevettem magam.

- De azért remélem nem hasonlítok is rá. - mondtam kicsit sértõdötten. Rám kapta a pillantását, és a szemeimbe nézett. Mikor másodpercek után se nézett el, megijedtem mert azt hittem hülyén nézek ki. Így inkább megköszörültem a torkom. Harry így hirtelen kapta el a fejét.

- Nem, nem hasonlítasz rá. - motyogta, és lehajtotta a fejét. Esküszöm mintha elpirult volna, de ezt ebben a sötétségben nem mondhatom biztosra. Annyira ártatlan ez a fiú. Lassan ritkult az erdõ, és hangokat hallottunk. Harryvel megkönnyebbülten összemosolyogtunk mielõtt még kiértünk volna. Ott egybõl odarohant hozzám Niall és Zayn"

A szívem összefacsarodott az emlékektõl, de a vízcseppek között, a könnyeim elvesztek. Itt kezdõdött minden. És hova jutottunk...

Mélyeket lélegezve, lehunyva a szemeim próbáltam kizárni a gondolataim. Nem szabadna Harryre gondolnom, ha elakarom felejteni. De fölösleges, hisz tudom, hogy képtelen leszek rá. Így kiszálltam, megtörölköztem, és a szobámba belépve csak zenét hallgattam, míg a plafont néztem.

***

- Készen állsz? - kérdezte anya izgatottan az ajtó elõtt állva.

- Nem hiszem. - mondtam visszafojtott lélegzettel. Itt vagyunk a lakásunk elõtt, és pillanatokon belül végre látni fogjuk. A második emeletre, még gyalog is hamar felérünk, de van egy lift is. A lépcsõház már kulturált volt, és biztos voltam benne, hogy a többi lakás is az. A mi szintünkön, rajtunk kívül csak kettõ ajtó volt még. - Anya nyisd már ki. - mondtam türelmetlenül. Így hát anya a zárba dugta a kulcsot, és miután elfordított, kinyílt az ajtó, ezzel elénk tárult az új otthonunk. Kíváncsian léptem be az elõszobába, ami elég tág volt. Tükör, akasztófa, cipõtartó, és még egy kisebb pad is volt, ahova le lehet ülni. Ha az ajtótól jobbra kanyarodtunk, kilépve az elõszobából, elénk tárult az egész lakás. A falak mindenhol szürkék voltak, sötétek, de nem annyira hogy már feketének látszódjon. Balra, egy nagy konyha helyezkedett el. A fal tetején végig ablak húzódott, így nagyon világos volt a helyiség.

- Te jó ég. - mondtam ámultan, végig simítva a halványszürke márványpulton. Egy apró fal, ami igazából pultnak volt nevezhetõ, ez választotta el a konyhát, és az étkezõt. Itt az egyik fal, szinte teljesen üveg volt. Az asztalnál hat fõ is elfért volna, így majd lesz elég helyünk anyával. Az étkezõ mellett jobbra volt egy ablakos ajtó, elõtte egy áttetszõ fehér függönnyel.

- Ez mi? - kérdezte anya kinyitva.

- Az erkély. - suttogtam elkápráztatva. A nagy erkély, egész Manchesterre nézett. A második emelet nincs túl magason, de innen is gyönyörûen belehetett látni a várost. Itt egy kisebb asztal volt, az erkély bal szélén, a két oldalán egy-egy székkel. Fel se fogva a látványt mentem vissza a lakásba. Az erkélyajtótól jobbra, magyarán az étkezõvel szemben volt a nappali. Halványszürke nagy kanapé, két fotel, egy dohányzóasztal, tévé, és persze szõnyeg. Azért tûnt a lakás nagyon tágasnak, mert ezeket a helyiségeket nem választotta el fal. Mind egyben van, de mégsem zsúfolt.

- Ez gyönyörû. Nézzük meg a szobákat. - mondta anya forogva, nem betelve a látvánnyal. Ahogy az elõszobából kiléptünk, jobbra, a konyhával szemben volt egy fal, ami egészen a nappaliig vezetett. Itt három ajtó volt. Az elsõbe belépve, egy normális nagyságú szoba volt, ami még nem volt berendezve, mert azt majd mi fogjuk. A második ajtó az egyik fürdõszoba volt. Nem volt se kicsi, hogy ne férjünk el, de óriási sem. Volt egy kisebb szekrény benne, egy viszonylag nagy zuhanyzó, amibe még ketten is bõven elférnek, wc, tükör, és mosdókagyló. A gond, hogy a zuhanyban sokáig gyönyörködtem, hisz azon felül, hogy tényleg hatalmas volt, az üvegen kívülrõl alig lehetett átlátni, és volt a plafonból rögzített négyzetalakú zuhanyrózsa.

- Aztakurva. - suttogtam magam elé, de meghallottam hogy anya már a másik szobában van, így hozzá mentem. A harmadik ajtó mögött a legkisebb szoba volt. Persze nem volt parányi, de a többihez képest, ez volt a legkisebb. Ami szintén üres volt, a berendezésünkre vár. Ahogy ezeket megnéztünk, újból a nappaliba lyukadtunk ki. A végénél, volt egy kisebb folyosó, ahol ha elkanyarodtunk, megtaláltuk az utolsó ajtót. Ez volt a legnagyobb szoba, aminek az ablakai szintén a városra néztek. És már csak azért is volt valami fantasztikus, mert ennek a szobának volt külön fürdõszobája. Oda benyitva, én majdnem össze estem annyira tetszett. Majdnem ugyan olyan volt, mint a másik, de itt sarokkád volt. - Na jó, ez lesz az én szobám. - mondtam végig nézve a hatalmas szobán.

- Gondoltam. - nevette el magát anya. - Az enyém az elsõ. A harmadik szobával meg még nem tudom mit kezdünk, szóval addig üres marad. Végülis amúgy sem olyan nagy. - mondta, míg megint kimentünk, hogy újból körül nézhessünk ebben a csodában. Az biztos, hogy sokkal szebb volt, mint a régi házunk. Persze, ennek nincs udvara, és a második emeleten vagyunk, messze nem egy ház, de... nem bánom. Mert attól függetlenül, így több pénz maradt, amibõl egy ilyen csodás lakást tudtunk venni. Modern, és káprázatosan szép.

- Akkor hozzuk a cuccokat. - csaptam össze a tenyerem. Lementünk az autóhoz, és kivettünk pár zsákot, meg dobozt, amibe a személyes dolgaink voltak. Ahogy ezeket csak a kis szobába berakosgattuk, már mentünk is vissza, és vezettünk az egyik nagy boltba, elvinni, a már elõre kiválasztott bútorokat, amik már csak minket vártak.

A következõ napok, inkább hét, hihetetlen új volt. Emberek összeszerelték a bútorokat, és szépen lassan berendeztük a szobákat. Az enyémnek a fala szürkéskék lett, fehér bútorokkal. Egy kétszemélyes ágy, hatalmas szekrény, íróasztal, könyvesszekrény, tévé, komód, éjjeliszekrény, és szõnyeg. Plusz persze minden kidíszítve. Az ágyamon párnák, az íróasztalon kipakolva, és szépen elrendezve a dolgaim, és még egy pici kaktusz is odafért. De a ruháim, és még pár dolog zsákokban volt. Hisz nem tudtam mindent kipakolni egyszerre, sok idõbe telt. Anya is berendezkedett, és napközben elment bevásárolni. A hûtõt tele pakolni, venni poharakat, tányérokat, evõeszközöket. Egyéb dolgokat, mint seprû, porszívó, felmosó, ezeket mind bekellett vásárolni. De lassan, ahogy teltek a napok, egyre otthonosabb lett, én pedig egyre jobban szerettem bele.

Anyával boldogan vacsoráztuk, a rendelt pizzánkat a nappaliban ülve, míg mosolyogva néztük a bizonyítványom, és az érettségim. A jegyeim is nagyon jók lettek, de az érettségim meg hihetetlen. Az összes tantárgyam, mint érettségi, mint szóbeli 90%-on felüli. Elõször el sem hittem mikor elolvastam.

- Annyira büszke vagyok rád kincsem. Biztos felvesznek az egyetemre. - mondta vidáman. Mosolyogva hallgattam a szavait, és már nagyon vártam, hogy kiderüljön hogy hova megyek, de teljesen bíztam anyában.

- Mikor jön meg arról a levél? - kérdeztem.

- Biztos vagyok benne, hogy július közepére meglesz. - mondta, én pedig bólintottam. Jó, az már csak egy hónap. - Nagyon tetszik ez a lakás anya. - néztem körbe csillogó szemekkel, és vagy már harmincadszorra mondtam el ezt neki. Anya pedig ilyenkor csak boldogan nevette el magát. Élveztem, és úgy éreztem hogy jól döntöttem ezzel, hogy az új életet választottam. A változást. És tényleg nagyon boldog voltam, nagyon tetszett a lakás, jók lettek az eredményeim, mit kívánhattam volna még?

De ott voltak azok a sötét napok, amik hát elég gyakran voltak. Amikor este csak néztem ki az ablakon, és sírtam. Mert Harryt akartam. Mert tudtam, hogy Harrynek annyira tetszene ez a hely, fõleg a konyha. Mert tudtam, hogy minden nap elmennénk a közelbe akár csak autózni közösen. Mert tudtam, hogyha felvettem volna vele a kapcsolatot, akkor lehet most boldogok lennénk. De tudtam, hogy ez mind nem így van. És leginkább tudtam, hogy õ már mással van..