+1 karácsony miatt :)))

~

Másnap szintén a szokásos üreséggel keltem fel, de egy parányi fény volt bennem. Niall miatt. Persze a hiány, a félelem, és szomorúság leverhetetlen volt, de az a kis beszélgetés már az utóbbi másfél nap csúcspontja volt. Másnap mivel hétvége volt, így nem kellett azt számolnom hogy mikor lesz neki vége a sulijának. Így aztán rendesen felöltöztem, és a nappaliban anyuékhoz léptem.

- Elmegyek egyet sétálni. - álltam meg mellettük.

- Vigyázz magadra nagyon, és ne menj messzire. Plusz a telefonod legyen nálad. - mondta el anya ezeket. - És ne maradj sokáig. - mondta aggódva.

- Rendben. - bólintottam, majd egy kis szünet után megint szólásra nyitottam a szám. - Beszéltem tegnap Niallel. - mondtam, mire felnézett a kávéjából.

- Niallel? Õt választottad? - kérdezte érdeklõdve.

- Igen.. Jobb ez így. És megkértem hogy senkinek se szóljon egy szót sem arról hogy beszéltünk. Biztonságosabb így. - mondtam halkan.

- Helyesen döntöttél kincsem. - simított a vállamra. Elindultam at ajtó fele, de akkor még egyszer utánam szólt. - Louis!

- Igen? - fordultam meg.

- Találtam munkát.. holnap megyek az állásinterjúra. - mondta lelkesen.

- De mi lesz ha megtalálják apát? Akkor vissza megyünk Londonba ugye? - kérdeztem kétségbeesve. Anya csak a száját harapdálta, és sóhajtott egyet.

- Kincsem... apádról még mindig semmi hír. Másfél hónapja egy kis nyom sem. Nem bízhatunk ebben, muszáj tovább lépnünk. Persze reménykedünk hogy meglesz, de eddig nem úgy tûnik. - mondta nehézkesen. Tudtam hogy minden szava igaz, de akkor is fájt. Ez az idõ már így is túl hosszú. Soha nem voltam még ilyen sokáig távol Harrytõl.

- Megyek. - suttogtam, majd választ sem várva léptem ki a hideg decemberbe. A kabátom össze húztam, és átkoztam magam hogy nem vettem fel sapkát. Így mikor az erõs szélben elindultam a nagyon közeli, szinte mellettünk levõ parkhoz, felhúztam a kapucnim. Már megint ez a rohadt tél vette kezdetét. Leültem az egyik padra, bízva abban hogy nem fázok fel, és elõvettem a telefonom. Ahogy anya szavai csengtek a fülemben, akaratlanul is bekönnyesedett a szemem. Azzal, hogy talált egy új munkahelyet, azzal mér szinte idekötöttük magunkat Stockport-ba. De nem akarok itt maradni. Itt nincs Harry, nincsenek többiek. Nincs a közös kajáldánk, nincs semmi amit szeretnék. Így letörölve a sós cseppeket oldottam fel a készüléket, és nyomtam rá a hívásra. Pillanatokon belül fel is vette Niall.

- Szia Abby. - köszönt vidáman, így még a szomorúságom ellenére is kicsit elnevettem magam.

- Szia.. - mondtam elhaló hangon.

- Mi a baj? - kérdezett rá egybõl.

- Az nem elég baj, hogy rohadt messze vagyok mindentõl, és mindenkitõl aki fontos nekem? - kérdeztem csalódottan. - És apáról semmi hír, így még nyomasztóbb itt lenni, úgy hogy nem tudni mikor mehetünk vissza. Csak hiányzik minden... - mondtam a cipõmet nézve.

- Annyira de annyira kívánom hogy minél hamarabb vissza gyertek. - sóhajtotta. - De Tommo? Miért írtál egy búcsú levelet Harrynek, ha haza fogsz jönni? - kérdezte.

- Mert kitudja mikor megyek haza. Lehet hogy sosem. - mondtam nagyon halkan, mert nem akartam hogy igaz legyen amit mondtam. - Minden azon múlik, hogy mikor kapják el a rendõrök. És ha az nem mostanában van, bár mindegy mikor mert ez a másfél hónap már így is bõven sok... Tudnia kellett mindenrõl amit leírtam. Plusz... - akadtam meg egy kicsit, mert nem akartam elkezdeni sírni. - Abban sem voltam biztos hogy túlélem, azt a napot. Hisz apa mindenre képes. És meg is tette volna, csak szerencsénk volt. Arra az esetre pedig szintén fel kellett készülni. - mondtam el tömören, de már így is többet beszéltem mint az elmúlt hetekben.

- Igazad van bocsi, nem kellett volna megkérdeznem. - mondta, és éreztem a hangján a megbánást.

- Semmi baj. - mondtam. - Ugye nem mondtál a többieknek semmit? - kérdeztem, bár bíztam benne.

- Nem, és mivel megkérted így nem is fogok. Én is a hallottak alapján felmértem a helyzet súlyosságát, és nem szólok egy szót sem. Még akkor sem ha a tudat hogy jól vagy, megnyugtatna mindenkit. - mondta gondterhelten. Hirtelen csak az jutott eszembe, hogy mindenki ezen pörög naphosszokat, hogy hol vagyok, és mi van velem.

- Hogy van? - kérdeztem. Tudtam, hogy nem kell kimondanom az illetõ nevét, hisz pontosan érti Niall hogy kirõl van szó.

- Nem nagyon szeretnéd tudni. - mondta fájó hanggal. A szívem kicsit megint megtörött.

- Kérlek. - suttogtam, még ha nem is voltam felkészülve a válaszra.

- Nem jól Louis. - kezdte. - De ez egyértelmû. Nincs vele a barátja, aki egy búcsú levelet hagyott neki, és azóta nem tud rólad semmit. Addig nem nyugszik ameddig nem tudja hogy jól vagy. És.. nem igazán beszél velünk. Vagyis senkivel. Eljön velünk kajálni, vagy ha Liamékhez megyünk, de nincs fejben velünk. Néha próbál bekapcsolódni a beszélgetésbe, de aztán eszébe jut valami, elkomorul, és magába fordul. Ezzel mondjuk mindannyian így vagyunk, és messze nem olyan a hangulat mint régen, de próbálunk a másik mellett ott lenni. - mesélte, de ez csak azt eredményezte hogy a könnyeim folyni kezdjenek. - Eszik, iszik, és tanul is rendesen, csak nincs úgymond jelen. Mintha mindent megcsinálna, de nem érzékelné a külvilágot. De nem segíthetünk neki, hisz ezen mi nem tudunk. - mondta tovább, mire inkább csak szipogva megszólaltam.

- Ne mondd tovább. Nem bírom egyelõre hallani. - mondtam szaggatottan.

- Rendben. - fejezte be. Ameddig elõvettem egy zsebkendõt és kifújtam az orrom, addig néma csend volt. Csak a szipogásom hallatszódott.

- Kérlek tartsatok össze, és legyetek ott a másik mellett továbbra is. Nem tudom mikor mehetek vissza hozzátok, de addig ne maradjatok egyedül. - kértem.

- Azt csináljuk... de látni a többiek reménytelen arcát nehéz. - suttogta. Magam elé bólintottam, még ha nem is látta, és próbáltam megnyugodni.

- Zayn és Liam hogy van? - kérdeztem, mert õk is ugyanúgy hiányoztak minden nap.

- Jól, sokat vannak együtt, egymás mellett kitartva. - mondta, mire kicsit megkönnyebbültem. Reméltem, hogy ott lesznek egymásnak, és így is lett. Csak én nem vagyok Harrynek.

- Jelentkeztetek az egyetemekre? - kérdeztem.

- Igen. Nekem maradt London, ahogy Liamnek és Zaynnek is. - mondta, mire boldogan kaptam fel a fejem, hisz akkor Harrynek nem. Akkor Manchestert választotta.

- És Harry? - kérdeztem kis izgatottsággal.

- Nem tudom. - mondta ki, mire egybõl lelombozódtam. - Nem mondta el senkinek.

- Bassza meg. - néztem fel az ég felé. - Nagyon remélem hogy Manchestert választotta. - suttogtam inkább magamnak.

- Biztos helyesen döntött, csak most nehéz vele kommunikálni. - mondta szomorúan. Egy ideig csak megint hallgattunk. Jó volt hallani a másik hangját, még akkor is ha nem éppen a legvidámabb dolgokról beszéltünk. - Ne hibáztasd magad Tommo. Errõl nem te tehetsz, és hamar minden rendbe jön, majd megint újra együtt lesz a csapat. - bíztatott kicsit, de sajnos semmit sem változtatott a kedvemen.

- Rendben. - suttogtam. - Majd még beszélünk Ni. - mondtam.

- Mindenképp... - válaszolt. - Szeretlek Tommo, ne add fel. - mondta, mire a hiánytól megint bepárásodott a látásom.

- Én is szeretlek. - válaszoltam halványan elmosolyodva. - Szia Niall. - köszöntem el tõle.

- Szia. - mondta ki, majd leraktuk. De én még mindig csak a telefon kijelzõjét néztem, ami már lassan elsötétedett. De kilépve a hívásból a héttérképre siklott a tekintetem. Harry volt rajta, amikor egyszer festett, én pedig mellé léptem. Ekkor felnézett, és ahogy észre vett, aranyosan elmosolyodott. Ezt pedig pont elkaptam, és egybõl háttérképnek állítottam. Ahogy egy könnycsepp lefolyt, pont a kijelzõn landolt. A kabátom ujjával letöröltem, majd inkább elraktam a telefont. Bárcsak már otthon lehetnék...

***

Szépen lassan elérkezett a téli szünet, ezzel együtt pedig a szülinapom, karácsonnyal. Nem esett még semmi hó, így gondolom idén fekete karácsony lesz. A nagyi, már teljesen bevolt zsongva és minden féle sütiket készített nekünk. A papa hozott be a házba egy kivágott fenyõt, majd szépen a nappali sarkába állította. Anyának próbáltam segíteni a ház díszítésében, de nem sok hasznomat vette. Hisz néha csak elbambultam, és ácsorogtam mellette. Vagy kiesett a kezembõl a dísz, mert nagyon nem ott járt az agyam.

- Kincsem, ha akarsz bemehetsz addig. - szólalt meg anya kedvesen. Idõközben felvették az új munkahelyére, és próbál minél pozitívabban állni a dolgokhoz, hátha ez egy kicsit ragad rám is.

- Nem, csak ha nem baj akkor inkább csak figyelek. - vakartam meg a tarkóm.

- Nyugodtan. - bólintott. A kanapéhoz sétáltam, és onnan néztem körbe a házban. Szép volt, és családias hangulatú, így hogy négyen voltunk.

Este vacsoráztunk közösen, és mivel megbeszéltük elõtte, így nem volt ajándékozás. Legalábbis erre számítottam, de a nagyiék adtak ajándékot. Pontosabban pénzt, mert úgy voltak vele, hogy amire igazán vágyom azt vegyem meg. Kicsit szerencsétlenül éreztem magam, hogy én nem adtam semmit. Nem voltam már lassan két hónapja boltban, így nem tudtam venni se semmit. Persze õk mondták, hogy nem is kell, ezen ne aggódjak. De hogy mégse legyen olyan szar az egész, este ott maradtam velük megnézni egy filmet. Közösen, mind a négyen ott ültünk, és jól éreztem magam. A végére már majdnem elaludtam, de ott voltam. A szobám nem volt feldíszítve egyáltalán, de nem is érdekelt. Csak leültem az ablak elé, és néztem a sötét eget.

- Boldog Karácsonyt Harry. - suttogtam egy csillagra nézve. Egy évvel ezelõtt még minden tökéletes volt, és bele se tudtam volna gondolni hogy itt kötök ki. Eszembe jutott, amit még nyáron beszéltünk meg... hogy különlegessé tesszük a másik 18-ik szülinapját. Már az különlegessé tudná tenné az enyémet, ha egy percre is láthatnám. De itt vagyok az ablak elõtt, már 18 évesen, rengeteg kilométerre tõle. Így csak remélni tudtam, hogy tudja mennyiszer gondolok rá most is. Mivel a közösségi platformjaim letöröltem, így az SMS-be léptem, hisz néha Niallel ott tudok beszélni. Igaz hogy már késõ volt, de válaszoltam neki.

Niall: Kellemes ünnepeket Tommo, és persze szülinapot! :)

Louis: Köszönöm Niall. Neked is!

Fájdalmasan pötyögtem be a szavakat, mert hiányzott hogy lássam, és megölelhessen õt. Ahogy kiléptem volna, megakadt a szemem egy másik üzeneten. Tudtam hogy a többiek is sok SMS-t írtak, hátha ott válaszolok, de nem foglalkoztam velük. Meg se nyitottam õket egy idõ után, mert képtelen voltam. Most viszont egybõl felugrott Harryé, és hevesen dobogó szívvel nyitottam meg.

Harry: Boldog Karácsonyt és Szülinapot Lou. Sajnálom, hogy nem tudom betartani az ígéretem, és nem tudom különlegessé tenni. Hiányzol... Szeretlek <3

Ennyi állt benne, de mégis némán zokogni kezdtem. Hihetetlenül hiányzott, és fájt hogy nem válaszolhattam. Így csak újra és újra elolvasva gondoltam rá. Még mindig nem adta fel 2 hónap után sem. Bár biztos voltam benne hogy én sem adnám fel, akár egy életen át sem. Így csak megint egy egész este rá gondolva sírtam, majd hagytam hogy elnyomjon az álom hajnalban.

***

Szilveszterig nem csináltam semmit, szokásosan. Csak minden nap azt vártam hogy hívjanak a rendõrök, hogy elkapták apát, és minden rendben lesz. De a telefon csak nem szólalt meg. Így inkább tanultam, hátha elterelem a figyelmem. Így aztán már kezdtem elég jól tudni a tételeket. Az új évet a szobámban, az ablak elõtt kezdtem. Anyáék tiszteletben tartották, hogy nincs kedvem semmihez, így õk még éjfél elõtt le is feküdtek aludni. Én pedig csak zenét hallgatva képzeltem el, milyen jól éreznénk magunkat egy buliban. Csak nevetnénk, koccintanánk, táncolnánk, majd Harryvel részegen felmennénk a vendégszobába.. De ehelyett csak várok. Nem tudom már mit várok, de nem fogyott el a reményem. Talán várom a csodát, ami még nem jött el. A legrosszabbul kezdve az évet léptem be a galériámba, és Harry képeit nézegettem folyamatosam. Ahogy aranyosan nevet, vagy megpuszil. Éppen alszik, és az ajkai kicsit elnyílnak. A könnyeimen át mosolyodtam el, és szaggatottan kifújtam a levegõt.

***

Január elkezdõdött, és folytatódhatott így hogy a tanár naponta jött, és gyakoroltunk. Megdicsért amiért már így tudok sok tételt, én pedig csak úgy tettem mintha örülnék neki. Egyik nap mikor nem bírtam már otthon ülni a sok kavargó gondolatommal, úgy döntöttem elmegyek a mellettünk lévõ parkba. Most már gondolkodtam, és vittem magammal sapkát. Rettentõ hideg volt, de akkor is muszáj volt kiszellõztetnem a fejem. Anya szokásosan elmondta hogy vigyázzak magamra, és ne maradjak sokáig. Bólintottam, majd otthagytam. Persze hogy félek, hogy apa felbukkan, de már csak azt kívánom hogy öljön meg. Harry hiánya csak egyre rosszabb, és semmit se tudok tenni ellene. Amikor leültem a jéghideg padra, nem érdekelt hogy valószínûleg majd felfázok. Már semmi nem érdekelt. Elõvettem a fülhallgatóm, és csak azokat a dalokat hallgattam amiket tudom hogy Harry mennyire szeret. Ahogy megint nem láttam magam elõtt mást csak azokat a borostyán szemeket, és göndör tincseket, teljesen elbambultam. Nem figyeltem az idõre, hogy hányadik zene jön már, csak elvesztem az emlékekben. Egészen addig, ameddig nem éreztem, hogy valami rám esik. Körül nézve láttam meg, hogy elkezdett esni a hó. De nagyon. Az idei télen még egy szem sem hullott, de most úgy igazán. Pillanatok alatt látszódott meg a többi padon is, ahogy kezd egyre nagyobb lenni. Mivel rettentõ hideg is volt, így nem olvadt el. Én pedig ahogy a fehér pelyheket néztem, egybõl a tavalyi emlékek játszódtak le a fejemben.

" Mindenkin volt sapka, sál, kesztyû, csizma és kabát. Mint mikor 7 évesen mentünk ki. Harry olyan édes volt a sok kis ruhájában. Kiléptünk a hidegbe ahol még mindig elég rendesen esett a hó ezzel csak növelve a nagyságát.

- Hógolyó csataaaa. - ordibálta Ni és már gyúrta is az elsõt, ami Z-t találta el. És innentõl el is indult a harc. Le sem állva hajolgattam folyamatosan le újabb és újabb golyót gyúrva.

- Gyere ide te idióta. - fordultam Liam felé és a kupac havat a kezemben szorongatva futottam utába. Viszont ez a 30 centis hóban nehezen ment és alig láttam mi hol van. Pár méter után valami szarban telibe elõre estem. Li szakadva nézett le rám. Idegesen vettem új erõt és pattantam fel. Mikor elkaptam telibe mellkason lõttem.

- NEEE. - kiáltotta és eldõlt a hóban. Nevetve néztem ahogy ott fekszik. Majd a nyakamnál hirtelen irtózatosan hideget éreztem meg. Megpördültem és Harry huncut fejét láttam ahogy a kezében tartott hóval néz rám. Közben a hideg végig folyt a hátamon.

- Elkaplak Harry. - néztem rá összeszûkített szemekkel és hirtelen ugrottam rá. Ezzel elborultunk és Harry teljesen a hóba süppedt, én pedig rajta voltam. Nevetve nyitotta ki a szemeit de mikor komoly fejemre nézett hirtelen elhalkult. Az ajka most piros volt a hidegtõl és szólt nekem hogy kóstoljam meg. Mindketten lihegtünk, ezzel párát keltve magunk körül. A könyökeimre támaszkodtam, ezzel csak pár centire léve Harrytõl.

- Ezt miért kaptam? - kérdeztem halkan. Õ pedig megvonta a vállát.

- Mert unatkoztam. - mosolyodott el ártatlanul.

- Gonosz vagy. - suttogtam olyan közel, hogy ajkaink néha-néha érintkeztek. Harry levezette tekintetét párnáimra és a hátamra vezetve kezeit húzott le de én gyorsan el is váltam ajkaitól. - A-a nem bocsátok meg ilyen könnyen. - ingattam a fejem. Értetlenül nézett rám és még mindig kiéhezve. - Azt ki kell érdemelned ezek után. - mondtam komolyan és úgy tettem mintha gondolkodnék. - Nem is tudom mivel tudnál kiengesztelni. Márpedig addig örök harag van. - néztem rá és elhúztam a szám. - Talán... á nem, ezt sajnos nem tudom semmivel sem megbocsátani. - folytattam, Harry pedig itt unta meg.

- Fogd már be. - forgatta meg a szemeit és gyorsan magára húzott. Ajkamba harapva, nyelve utat tört a számba. A hidegtõl és az érzéstõl, borzongás futott végig rajtam. Teljesen elvette az eszem ízletes, de most jeges párnája. Már csak annyit éreztem hogy hirtelen megmozdul és én kerültem a hóba. Félig fölém mászva még párszor megcsókolt majd nekem is segített felállni..."

A könnyeim törölgetve ráztam meg a fejem, és próbáltam vissza jönni a jelenbe. Bárcsak minden ilyen jó lenne most is. Ahogy körülöttem gyûlt a hó, úgy döntöttem, jobb ha hazamegyek. Már így is folyamatosan folyt az orrom, és lefagyott mindenem. Egy fokkal sem jobb kedvvel értem be a meleg házba, és folytattam amit eddig is mindig csináltam. Reménykedni hogy holnap jobb lesz..