- Miért megy ilyen hamar az idõ? - borult le félig a kanapéról Niall. Az utolsó elõtti napunkat töltöttük Liamnél.

- Ha ilyen jó társaságban vagy, akkor csak repül. - ivott bele az üdítõjébe Zayn.

- Mikor is kezdõdik a suli? - kérdezte Liam.

- A jövõhetünk van még itthon, aztán hétfõn már évnyitó. - adta a választ Harry.

- Neee. - gurult tovább a szõke, így már a szõnyegen feküdt. Nem bírtam ki hogy ne nevessem el magam a szenvedésén, még ha én is így éreztem.

- Nem akarom elengedni ezt a nyarat. - szólaltam meg. - Ez a tanév után már mindannyian egyetemre megyünk, és kitudja hogy hova. Lehet már nem is fogunk így itt nyaralni jövõre. Ezért legszívesebben leállítanám az idõt most. - néztem végig rajtuk, és szépen lassan mindenki lehangolt lett.

- Bele se gondoltam ebbe eddig. - nézett rám Zayn. - És nem is akarok, hisz ha valamelyikõtökkel is máshova megyek és nem látom minden nap akkor nem tudom mit csinálok. - sóhajtotta.

- Akkor csináljunk valami emlékezeteset. - nézett fel a telefonjából mosolyogva Niall. - Most beszéltem Quincyvel, és még nem voltunk vele deszkázni. Itt az idõ, így legalább a többiek is megismerik õt. - mondta teljesen feldobódva. Teljesen el is felejtettem, hogy nem találkoztunk még vele a baleset miatt. De mindenesetre ez egy jó ötlet.

- Én nem tudok gördeszkázni. - mondta Harry.

- Én sem. - vágta rá Liam. Így mindenki már csak Zaynre nézett.

- 4 feles után bármit is tudok csinálni, szóval gyerünk. - pattant fel, mire elnevettük magunkat.

- Hát akkor a többség nyert. - álltam fel én is, és a durcás Harry kezéért nyúltam. - Most megtanulsz. - húztam magam mellé.

- Elfogok esni. - fonta össze maga elõtt a karját.

- Nem fogsz, elkaplak. - gyõzködtem.

- 15 perc múlva indulunk. - mondta Niall, így mindannyian indulhattunk készülõdni. Egy fekete rövidnadrágot vettem fel, és egy halványkék vékony pólót.

- Louis ha te elesel akkor viszont nagyon csesztük. Az épphogy gyógyult sebeid nem ütõdhetnek meg. - mondta, míg õ is kiválasztotta a ruháját.

- Nem fogok trükköket csinálni rendben? Csak téged tanítalak. - néztem rá, mire bizonytalanul bólintott. Mikor lementünk és beültünk az autóba, rájöttünk hogy nincs deszkánk. Liam talált egyet a garázsukba, minket Niallel pedig gyorsan kidobott a házunk elõtt is beraktuk a csomagtartóba. Az enyémet használja majd Harry, Zayn pedig osztozik Liammel.

- Várom már hogy nevethessek rajtatok. - vigyorgott Niall a hátsóülésen.

- Kapjad be. - nézett rá egy pillanatra Liam. Hamar odaértünk a pályára és kiszálltunk. Egybõl megláttuk Quincyt és a haverjait. Az említett ahogy észrevett minket, egybõl elénk sietett.

- Sziasztok. - köszönt, és mindannyiunkkal kezet fogott, és bemutatkozott a többieknek.

- Hogy vagy? - lépett mellém, míg a pályához értünk.

- Már rendben, sokkal szarabbul voltam egy hónapja. Szerencsére már nem is fáj semmim, de Harry nem igazán enged bármit is csinálni egyedül. Ma se fogok deszkázni. - nevettem el magam halkan. A többiek elkezdtek már pakolgatni, sõt Ni már trükközött. Harry 1 méterre állt tõlünk, és nézett. Tudom, hogy nincs baja Quincyvel és megbízik bennem, de nagyon egy féltékeny típus.

- Akkor nem igazán erõltetted meg magad nem? - kérdezte. Addig egy lépést közelebb mentem Harryhez, és a derekára vezettem a karom mielõtt még elviharzana. Meglepõdve pillantott rám, de látványosan lazult el a tartása.

- Nem, Harry mindenben segített és egy pillanatra se hagyott egyedül. - böktem meg az orrommal az arcát, mire megjelentek a gödröcskéi.

- Jól jön az, ha segít nekünk valaki ilyenkor. Hálás lehetsz Harrynek. - mosolyodott el, és kedvesen nézett minket.

- Hát igen Tomlinson. - vigyorgott rám a göndör.

- Héé ha elkültelek volna, akkor se hagytál volna magamra. - nevettem el magam.

- Jó, ez igaz. - préselte egy vonallá az ajkát.

- Sokszor jöttetek azóta le? - néztem Quincyre.

- Igen, voltunk párszor a srácokkal. De szerencsére sosincsenek annyira nagyon sokan. - nézett végig a pályán a világító halványzöld szemeivel. - Te tudsz deszkázni Harry? - pillantott rá. A göndör csak egy kicsit volt alacsonyabb nála.

- Nem, úgyhogy jobb ha én csak nézegelõdöm. - hátrált meg egybõl.

- Neem. - szólaltunk meg egyszerre Quincyvel. - Muszáj kipróbálnod, egyszer ráérzel és menni fog. - mondta a feket hajú neki.

- Tényleg baby, és mindenki segít neked. - simogattam a derekát a hüvelykujjammal.

- Jó, de az elsõ esés után kiszállok. - sóhajtott.

- Rendben. - bólintottam és nyomtam egy puszit az arcára.

- Akkor menjünk. - intett Quincy vidáman, mi pedig követtük. A pálya szélére leraktam a deszkát, és megfogtam a göndör kezét.

- Menni fog pár gyakorlás után. - néztem rá, majd a lábát odaigazítottam. Harry mintha most kicsit bátrabb lett volna, és teljesen rám bízta magát. Quincy a többiekkel is deszkázott, de néha odajött hozzánk, és adott néhány tanácsot. Büszkén engedtem el a fürtös kezét fél óra múlva, hogy egyedül próbálja meg.

- Annyira ügyes vagy. - néztem rá büszkén, ahogy nagyon koncentrálva löki el magát gyengén, és gurul fél métert. Nem mert nagyobbat lökni, de elsõnek is ez bõven jó volt. A próbalökések után messzebb álltam. - Gyere ide. - tártam ki a kezem. Harry szélesen mosolyogva lökte el magát, és kezdett gurulni felém. Mindkét lábát felrakta a szürke gördeszkára, és mikor elém állt, én állítottam meg a csípõjénél fogva. Nevetve kulcsolta a nyakam köré a karjait, és érintette össze a homlokunk.

- Nem is olyan rossz. - mondta, míg a tincsei az arcába hullottak.

- Látod milyen kár lett volna kihagyni. - simogattam az oldalát.

- Ühüm. - bólogatott lenézve rám, hisz most még magasabb volt mint eddig. Így aztán nekem igazán kikellett törnöm a nyakam hogy lássam.

- Remélem nem szeretnél ilyen magasra megnõni. Akkor már magassarkút kéne felvennem hozzád. - fojtottam el a mosolyom.

- Hát nem tudom, megnéznélek abban. - billentette kicsit oldalra a fejét kuncogva.

- Arra várhatsz. - forgattam meg a szemem. - És egyébként milyen az idõ odafent? - kérdeztem.

- Hmm sokkal jobb mint ott lent nálatok. Kár hogy te sose fogsz megnõni. - cukkolt tovább.

- Héé ez most fájt. - kaptam a mellkasomhoz. - Gyere próbálgasd még. - léptem hátrébb, de Harry nem engedett el és velem együtt gurult arrébb. - Nem szeretnél elengedni? - húztam fel az egyik szemöldököm.

- Nem kaptam meg még a jutalmam. - nézett rám komolyan. Mosolyogva emelkedtem lábujjhegyre, de még így sem értem el Harryt. - Hát úgy látszik nem érsz fel. - nevetett a göndör.

- Akkor így jártál. - mondtam megsértõdve és bújtam volna ki a karjai alól, de nem engedett.

- Naa nyugi, lehajolok. - mondtam mintha szívességet tenne. Ahogy megint lábujjhegyre emelkedtem, Harry lejjebb hajolt hogy végre megcsókolhassuk a másikat. Boldogan ízleltem ajkait, de belemosolyogtam a csókba, ezzel megszakítva azt.

- Na gyerünk baby, ügyeskedj. - löktem arrébb nevetve. Ahogy láttam Liam is szépen tanulgatott, Zaynt pedig nem érdekelte hogy hányszor esik el, nem adta fel. Igaza volt hogy a 4 felese után bármit megtesz. Niall már simán csinálta meg azt a trükköt amivel én elestem.

- Szimpi Quincy? - kérdeztem Harrytõl.

- Aham, rosszabbra számítottam. De tényleg nagyon rendes, és a legjobb hogy nem mászik rád. Szóval megnyert. - bólintott vigyorogva. Nevetve csóváltam meg a fejem, és néztem tovább ahogy próbálkozik.

Órákat töltöttünk lent a pályán és addig el sem mentünk ameddig mindenki egy alap szinten nem tudott. Egy nagyon picit megengedte Harry hogy én is gördeszkázzak, de csak ha ott figyel rám végig. Elfáradva borultunk be az autóba, és mentünk vissza Liamékhez. Ott mindenki lefürdött és a játék szobába telepedtünk. A legegyszerûbb megoldás az volt, hogy rendeltünk pizzákat és megnéztünk egy filmet levezetésként. Bár annyira fáradtak voltunk, hogy csak reggel vettem észre, hogy mindannyian elaludtunk a kanapékon. Délután mindannyian teljesen lehangoltan mentünk haza. Túl hamar lett vége ennek az egy hétnek. Miért van már itt a suli a nyakunkon? Az érettségire rá se merek gondolni, mert már most gyomorgörcsöm lesz.

Hétfõn Harryvel elmentünk ahhoz a kisebb tóhoz ahol tavaly is voltunk, és bejött az ölemben a vízbe. Már késõbb mentünk, hogy ne a legnagyobb melegben süljünk meg, így már a Nap kicsit lemenõben volt. Leültünk a móló szélére, és levéve a cipõnk, a nem annyira hideg vízbe lógattuk a lábunk, míg egymás mellett ültünk. Kezeink egymás mellett voltak, és csak a kisujjunk ért össze.

- Esküszöm már érzem ahogy jön a nyár vége. - nézte Harry a tájat. Ahogy a szél fújta a nádat körülöttünk, és kicsit a göndör tincsekbe is belekapott, olyan nyugalmas volt. A Nap gyengén sütött minket, míg a víz csikizte a lábunk.

- Az egész nyár összefolyt nekem. A baleset elvette a nagy részét. - néztem a vízre, ahol a tükörképünk hullámzott.

- Sajnálom. - nézett felém.

- Ne Harry. - ráztam meg a fejem. - Felejtsük el ami akkor volt, fölösleges azon agyalni. Ami a legfontosabb nekem hogy ott voltál velem végig, és most is. - pillantottam fel a smaragdokba. Harry csak sóhajtva hunyta le a pilláit. - Az a szerencse hogy nem suliidõben volt. Ennyit nehézkesen hiányoztam volna. - húztam el a szám.

- És most hogy fogsz tesizni? - kérdezte.

- Elõször biztos beszélek a Tanár nõvel és könnyített feladataim lesznek, de lassan muszáj lesz visszaszoknom. - vontam meg a vállam. - De úgy õszintén, a tesi ami a legkevésbé érdekel. Fõleg az utolsó évben amikor lesz elég dolgom. - nevettem el magam halkan.

- Nem bántad meg hogy a földrajzot választottad plusz tantárgynak? - nézett vissza a semmibe.

- Nem, szeretem a föcit. - mondtam õszintén. - Miért te megbántad a bioszt? - kérdeztem.

- Kicsit. - bólintott lenézve. - Az irodalom jobban jött volna az egyetemi szakhoz.... De ez sem rossz végülis. - vonta meg a vállát.

- Tudod már milyen szakra mész? - kérdeztem meglepõdve.

- Nagyjából felvázoltam hogy mik jöhetnek szóba, és mik lennének a sorrendek. Hisz nem sok idõnk van már. - fordította felém az arcát. - Te nem tudod? - kérdezte kicsit meglepõdve.

- Ötletem sincs. Valami angollal kapcsolatosat csak találok, csak el kell kezdenem nézni. - mondtam, de elfogott az idegesség. Alig van már idõm dönteni, és még gõzöm sincs mi legyen.

- De azt csak tudod hogy melyik városban szeretnél lenni egyetemen. - nézett rám reménykedve.

- Hát jó lenne itt maradni Londonban. Anya is a közelben lenne, hisz mégse szeretném itt hagyni egyedül. Ez a legegyszerûbb. - vontam meg a vállam és Harryre néztem, akinek az arca aggodalommal lett tele. Elkapta a fejét, és csak a tavon cikázott a tekintete. - Mi baj Hazz? - kérdeztem ijedten.

- S-semmi. - csóválta meg, majd lehajtotta a fejét. Viszont ennyivel nem tudott megnyugtatni.

- Mond el kérlek mi a baj. - raktam a combjára a kezem. Harry csak némán piszkálta a kezét, míg mélyeket lélegzett. A siettetéssel nem értem volna el semmit, így csak vártam hogy mondjon valamit.

- Én tudom már hova szeretnék menni. - mondta halkan.

- De mi ezzel a baj? Örülök neki ha van már terved. - simogattam a combját, és halványan elmosolyodtam, hogy tudja, nem kell emiatt bizonytalannak lennie.

- De nem... nem Londonban van. Ez a szak amit kinéztem csak egy helyen van, és az nem itt. - nézett fel rám szomorúan. A félelem hirtelen járta át minden porcikám.

- Nagyon messze van? - kérdeztem tartva a választól, mert ha mondjuk kevesebb mint egy óra innen azt még tökéletesen megtudjuk oldani.

- Eléggé. - mondta elhaló hangon. A gyomrom összeszorult, és nem akartam tudni a választ, de muszáj volt.

- Hol van? - kérdeztem az arcát fürkészve.

- Manchester. - suttogta. Éreztem amint egy hideg hullám fut végig a tarkómon, ahogy megállt az idõ, és elnyílt ajkakkal néztem rá. Manchester nagyon messze van innen. Autóval is minimum 4 óra. A pánik átvette rajtam az uralmat, és ijedten néztem rá hogy mondjon még valamit. Azt hogy mégsem, csak viccelt és van ilyen szak Londonban is. Vagy mondjuk azt hogy van egy magán helikoptere amivel megtudjuk oldani hamar ezt a hosszú utat.... De nem mondott semmit, csak az én válaszomra várt.

- V-valahogy megoldjuk majd. - fogtam meg a kezét, de a hangom nem volt meggyõzõ.

- Louis 4 óra az út, hogyan oldjuk meg? - kérdezte könnyesedõ szemekkel.

- Nem tudom, de most ne aggódj ezen. Van még idõ-

- Nincs basszus. Nincs idõnk. Nem mondhatjuk mindig ezt, mert pár hónapon belül a végleges választ kell leadnunk. Nincs már idõnk semmire. - akadt ki. Lélegzetvisszafojtva néztem ahogy kifakad, és tudtam hogy igaza van. De egyszerûbb csak mindig késõbbre tolni.

- Akkor gondolkodni fogok rajta, de minden rendben lesz. - próbáltam összeszedni magam. Harry a tenyerébe temette az arcát, és csak a fejét rázta.

- Nem megyek Manchesterbe, itt maradok veled. Nem vagyok képes itt hagyni téged. - kezdett pánikolni.

- Nem Harry, nem fogod miattam eldobni az álom szakod. Azt sosem bocsátanám meg magamnak. Találunk majd más megoldást jó? - nyúltam a csuklójáért. - Tudom hogy nincs idõnk, de legalább mára ne gondolkodj ezen rendben? - kérdeztem gyengéden, és elemeltem a kezét az arca elõl. Könnyes szemekkel nézett rám, míg pár sós csepp kiszökött. Hozzányúlva letöröltem a hüvelykujjammal azokat, majd a válaszát vártam.

- Rendben. - suttogta rekedten. Valamit kikellett találnom, hogy jobban érezze magát.

- Gyere, mártózzunk egyet. - biccentettem a tó felé.

- De a sebeid még nem érheti ilyen mennyiségben víz. - mondta komolyan.

- Hát akkor úgy érzem csak egy megoldás van. - kezdtem el vigyorogni. - Sajnos csak az öledben tudok bemenni. - mondtam, mire Harry elkuncogta magát.

- Jó, de ha túl nehéz vagy akkor a tó közepén hagylak. - állt fel, és levette a felsõjét.

- Köszi. - forgattam meg a szemem, és én is követtem õt. Kicsit bizonytalanul csúszott bele egy szál alsóban az enyhén hideg vízbe Harry, de hamar megszokta, és elém állt a lábam közé.

- Na gyere. - nyúlt a combom alá, és leemelt, míg megkapaszkodtam a vállában.

- Baszki, azt hittem melegebb a víz. - szisszentem fel egy kicsit. Harry mosolyogva lépett kicsit beljebb, de ügyelt arra hogy ne érje a sebeim víz, maximum csak kicsi. Szemei még mindig kicsit pirosak voltak az elõzõ könnyeitõl, de legalább már mosolygott. Közelebb préseltem magam hozzá, és közelebb hajoltam az arcához, viszont most neki kellett felnéznie rám. Arcát a lemenõ Nap, szép narancsra festette, míg szemei csillogtak.

- Minden rendben lesz. - mondtam halkan, de nem szakítottam meg a szemkontaktust. Harry halványan bólintott, és szorosabban tartott.

- Szeretlek. - suttogta, összeérintve az orraink.

- Én is szeretlek. - válaszoltam elmosolyodva, és lágyan megcsókoltam. Minden érintésemmel próbáltam nyugtatni, és érezze hogy mindig itt leszünk egymásnak. Addig becéztem ajkait, míg a Nap már el nem bújt teljesen, így kimásztunk és megszáradva hazamentünk a szürkületben. A mellkasunkon viszont akkor is ott volt az a súly, ha próbáltuk minél jobban kizárni..