Erõs szél, sajgó bokámmal nyomom a gázt, a Nap a szemembe süt, mindenem sajog, az érzéseim kavarognak, hagyom el a fákat, erõsen szorítom a kormányt, Harry, eszméletlen gyorsan megyek, nem gondolok a következményekre, feladom és egy fának ütközök, óriási zaj és minden sötét..

Levegõért kapva nyitottam ki a szemeim, ahogy minden eszembe jutott a baleset estéjérõl. Ahogy beülök az autóba, egészen az ütközésig. Ami eddig kiesett, az most égette a gondolataim. Pánikolva a képkockáktól vettem gyorsan a levegõt. Hirtelen mindenem fájt, és izzadtam. Minden emlék rám zúdult és ijesztõ volt, nem tudtam kezelni.

- Hé Lou mi a baj? - hallottam meg egy aggódó hangot a jobb oldalamról. Sokkoltan kaptam oda a fejem és láttam hogy Harry az egyik kezén támaszkodva néz rám, míg a másikat az arcomra simította. - Nézz a szemeimbe, nyugi nincs baj.. - mondta halkan, míg a levegõt kapkodtam. Szûknek tûnt minden és nem bírtam felfogni amikre emlékeztem. Mintha megint átéltem volna, és a pánik elöntötte a testem.

- Harry. - alig bírtam kimondani, míg könnyes szemekkel fogtam meg a csuklóját. Nem akartam hogy elmenjen, nem akartam elveszíteni.

- Mi történt picim? - kérdezte, míg láttam rajta hogy nem tudja mit csináljon.

- Maradj itt velem. - könyörögtem, míg a könnyeim elkezdtek folyni. - Ne hagyj itt. - mondtam, míg már a könyökére támaszkodva hajolt közelebb.

- Itt vagyok, nem megyek sehova. Nincs semmi baj. - nyugtatgatott, és ujjaival eltörölte a sós cseppeket, majd az arcomra egy lágy puszit nyomott. - Lélegezz nyugodtan. - mondta halkan és a fülem mögé tûrte a kilógó tincseim, hogy nyugtasson. Lehunytam a szemeim, míg Harryre próbáltam csak koncentrálni. - Ügyes vagy. - mondta ahogy nyugodtabban vettem a levegõt.

- A baleset. - nyögtem ki. - Emlékszem. - mondtam, mire kicsit kikerekedtek a szemei és nyugtatás képen a mellkasomra hajtotta a fejét. Egyik kezem megfogta, és összekulcsolta az ujjaink.

- Mindenre? - kérdezte halkan.

- Igen. - suttogtam erõtlenül, míg megint kitörtek belõlem az érzések. Harry hirtelen kelt fel megint, és próbált valahogy közel kerülni hozzám, úgy hogy ne fájjon nekem.

- Úgy megakarlak ölelni. - sóhajtotta tehetetlenül. Szinte lehetetlen volt ez most a jelenlegi állapotomban. Össze-vissza nézegetett, hogy hogy tudna hozzám férkõzni. Óvatosan kelt fel, és a lábát átlendítve ült az alsó hasamnál, hogy a bordámat nehogy érintse. Kezével a fejem mellett támaszkodott meg, és a homlokát az enyémnek döntötte, míg ügyelt hogy a mellkasunk ne érintkezzen. - Nincsen semmi baj. Már biztonságban vagy. - nézett a szemeimbe, amik megnyugtattak. Itt volt velem, és nem megy el.

- Csókolj meg. - szipogtam, míg egy csepp megint leszánkózott az arcomon. Harry elnyílt ajkakkal nyúlt egyik kezével fel és törölte le a könnyeim, majd kicsit oldalra billentve a fejét csókolt meg nagyon lágyan. Kezeimmel erõtlenül fogtam meg az oldalát és csókoltam vissza, ahogy kicsit az én ajkaim is elnyíltak. Így mélyebben tudtam csókolni, ahogy minden érintésére szükségem volt. Az orrán keresztül, óvatosan fújta ki a levegõt, míg elõrébb hajolt, így feljebb kellett emelnem a fejem. Alsó párnáját kicsit megszívtam, míg a pólójába markoltam. Harry rózsaszín arccal hajolt hátrébb és adott még egy puszit.

- Jobban vagy? - kérdezte, még mindig aggódva.

- Ühüm. - bólintottam, ahogy már sokkal nyugodtabb voltam.

- Szeretnél róla beszélni? - kérdezte bizonytalanul, míg még mindig felettem támaszkodott meg, így a pólója kicsit lejjebb lógott.

- Nem tudom. - néztem a mellkasát, majd hogy ne feltûnõen stíröljem visszapillantottam a szemébe. Biztonságot éreztem, mikor íriszeit néztem, és gondolkodás nélkül csúsztak a szavak a nyelvemre. - Csak emlékszem ahogy beültem az autóba, miután eljöttem tõled és észvesztve vezetni kezdtem. Mindenre emlékszem, az érzéseimre, az idõjárásra és arra a pillanatra is amikor a fának csapódtam. - mondtam megtörten. Sokkoló élmény.

- Nagyon erõs vagy Louis. - suttogta a hajamat piszkálva.

- Nem érzem magam annak. - néztem el mellette, így a tévét szuggeráltam. Mindennek éreztem magam, csak erõsnek nem. Ha elég erõs vagyok, akkor tudom irányítani az érzéseimet, és nem hagyom hogy elveszítsem a kontrollt a testem felett.

- Ne mondj ilyet. - fogta meg az állam, és maga felé fordította. A szám sarkába hagyott egy hosszú puszit, majd mellém ült.

- Mennyi az idõ? - kérdeztem.

- Háromnegyed 6. - nézett a telefonjára.

- Mindjárt vesznek tõlem vért. - hunytam le a szemeim fájdalmasan. - Még szarabbul fogok kinézni. - nevettem el magam nagyon halkan.

- Szerintem nagyon jól nézel ki ezekkel a kötésekkel. - hallottam meg titokzatos hangját, mire kinyitottam a szemem. Harry mosolyogva harapta be a száját, mire a szememet forgatva nevettem el magam már rendesen. - De komolyan. Még ez sem rontja el a tökéletes Tomlinson imidzsedet. - mondta, mire a tenyeremmel kezdtem eltakarni az arcom, hogy ne lássa hogy elpirulok.

- Hagyd abba Styles. - csóváltam a fejem. Hallottam ahogy elkuncogja magát, és elvéve a kezeim az orrát az enyémnek érinti.

- Miért? Az én barátom a leghelyesebb. - folytatta, mire csak próbáltam ellökni magamtól. Ekkor viszont kopogást hallottunk és a szokásos nõvérek jöttek be. Harry gyorsan felállt, és arrébb ment az útból.

- Kicsit korábban jöttünk ha nem baj, mert a vérvételt is meg kell csinálni. - mondták, míg lerakták a vacsorát az éjjeliszekrényre a gyógyszerekkel együtt. - Valami panasz van? - kérdezte az egyikük.

- Nincs most semmi. - csóváltam a fejem. Hozzám léptek, és segítettek teljesen ülésbe helyezni, majd a bal kezemet kellett kinyújtanom. A felkaromat kicsit elszorították, és a könyökhajlatomnál lefertõtlenítették a bõrt.

- Csak 3 fiolát veszünk, hipp hopp meglesz. Kezdhetjük? - kérdezte a vörös hajú nõvér, mire nagyot nyelve bólintottam. Nem az hogy félnék tõle, de nem egy olyan program amit szívesen csinálok. Mikor a tût elõvette, inkább Harryre kaptam a fejem és a szemeibe néztem. Nem akartam látni amint éppen a vénámba böki. A göndör halványan elmosolyodott, így a gödröcskéit kezdtem nézegetni. Éreztem egy apró bökést ami kicsit kellemetlen volt, de kibírható. Harryt tanulmányoztam, ami tökéletesen elvonta a figyelmem. A haja már az álláig ért, és olyan puha volt mindig. Mikor a Nap rásütött szinte arany színben pompázott. Karját összefonta maga elõtt, így még határozottabbnak tûnt. Lábait a feszes farmer fedte amin most semmi karc nem volt. Lábain pedig egy barna csizma volt. Mikor vissza néztem a szemeibe, Harry még jobban vigyorgott. Ekkor jöttem rá, hogy én szépen végig néztem õt teljesen feltûnõen. Gyorsan elkaptam a tekintetem, és már elakartam volna ásni magam amikor szerencsére megszólaltak.

- Kész is van. - mondták, mire odapillantottam. Épp akkor raktak oda egy kis vattát és ragasztották le. - Az eredménnyel majd a doktor úr fog bejönni holnap, és mindent elmond. - mondták, míg a 3 fiolát a kocsira tették. - A fürdésben kell segítség, vagy az úr majd segít? - kérdezték mire szólásra nyitottam a szám, de Harry megelõzött.

- Segítek neki. - mondta, mire a nõvérek bólintottak és kimentek.

- És ha én az õ segítségüket szerettem volna? - fontam össze magam elõtt a karom.

- Hát akkor is az enyémmel kell beérned. - vigyorgott, míg leült a fotelbe. - Na egyél, aztán megyünk fürdeni. - csapta össze a tenyerét.

- Várj Hazz. Neked mikor kell hazamenned? Már dél óta itt vagy. - kérdeztem pánikolva.

- Szóltam anyának, míg aludtál. Fél 8-ra értem jön. - mondta, mire sóhajtottam egyet. A vacsora egy joghurt volt és egy narancs.

- Hmm bõséges. - nézegettem, míg megbontottam a joghurtot.

- Hozzak az automatából valamit? - ajánlotta fel.

- Köszi Harry, de nem bírnék többet enni. Mármint viccelõdök a kajával, de igazság szerint elég is. - vakartam meg a tarkóm.

- Jó, de bármi kell szólj. - mondta, mire bólintottam. Ezt a kis ennivalót hamar megettem, és bevettem gyorsan a gyógyszereket is a vízzel. Harry közben a táskámhoz ment, amit anya hozott be pár cuccommal. Kivett egy fekete alsónadrágot egy fekete rövidnadrággal és egy sárga nagy pólót. - Mehetünk? - kérdezte hozzám lépve, és segített felülni. Az egyik kezével a csípõmet tartotta, míg a másikkal a hónaljam alatt fogott a jobb oldalamon.

- Nem fáj így sehol? - kérdezte az arcomat fürkészve.

- Nem, így jó. - bólintottam, míg lassan lépkedtünk a mosdóba. Szerencsére pár méterre volt, és már ott is voltunk. Harry becsukta az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. A mosdókagylóra rakta a textileket, és felém fordult.

- Bírsz állni? - kérdezte. Egyre jobban erõsödtem, de mivel a zuhanyzóban állnom kell, ezért inkább most kihagytam.

- Inkább leülök. - mondtam, és a vécé tetejére ültem. Harry elém lépett és a pólómhoz nyúlt. Óvatosan kezdte felhúzni, nehogy a sebeimet érintse. Majd kicsit felemelve magam, Harry lehúzta a rövidnadrágom, és felsegített. A zuhanyzó elõtt állva a boxeremhez nyúltam és lejjebb húztam, hagyva hogy a földre essen. Attól függetlenül, hogy már sokszor látott így, kicsit szégyenlõsen léptem be a fülkébe és húztam el a függönyt.

- Nem kell segíteni? - hallottam meg kicsit zavarodott hangját.

- Múltkor sikerült egyedül, de szólok ha mégis. - mondtam, és elindítottam a vizet. Nagyon óvatosan kellet folyatnom magamra a sok kötés miatt, így nehezebb volt. Még bírtam állva  és sikerült szinte semmi probléma nélkül lemosakodnom. De Harry éreztem, hogy végig itt van szorosan a függöny elõtt, ha valami baj van. Mikor már majdnem végeztem, kicsit elhúzta a függönyt és benézett. Látta ahogy a falba kapaszkodom támaszként, ezért egyik kezével a csípõmet megfogta és tényleg sokat könnyített ez így. Elzártam a vizet, és kiléptem a leterített törölközõre. Harry, míg egyik kezével tartott, a másikkal egy fehér törcsit tekert körém.

- Gyere picit erre. - tolt óvatosan hátrébb, míg a hátam érintkezett a hideg csempével. Így tudtam támaszkodni, míg a göndör lassan elkezdte feláztatni rólam a vizet. - Bírod még tartani magad? - kérdezte rám pillantva.

- Igen. - válaszoltam, és a jobb kezemmel ahol nem volt sérülés a vállába kapaszkodtam. Vicces, hogy alap esetben már biztos egymást falnánk, de most még egy olyan pillantásunk sincs. Miután rendesen áttörölt, az alsónadrágot vette a kezébe és belebújtatott.

- Úgy érzem magam mint egy baba. - hajtottam hátra a fejem.

- Az is vagy. - puszilta meg gyorsan az orrom, majd a rövidnadrágért nyúlt, hogy azt is rám adja. Elmosolyodtam, még ha nem is értettem egyet, majd elemeltem a kezeim, hogy rendesen a pólóba tudjon bújtatni. Mielõtt teljesen lehúzta volna, a mellkasomhoz hajolt és lágy csókokat hagyott. - Ez segít meggyógyítani. - motyogta, majd a nyakamra is adott párat, míg leengedte a sárga anyagot. A nyakánál fogva az ajkaimra húztam, és érzelmesen megcsókoltam. Viszont már nagyon lekellett volna ülnöm.

- Menjünk vissza. - szakadtam el. Harry bólintott, majd össze szedve a cuccaim vezetett ki és segített befeküdni az ágyba. Elpakolt a táskámba, majd mellém ült. A telefonom az éjjeliszekrényen rezegni kezdett, így Harry odaadta nekem.

'Szia anyu' - vettem fel.

'Szia kincsem. Ne haragudj hogy nem mentem ma be, de elcsúsztam kicsit a munkával'

'Semmi baj, Harry eljött'

'Komolyan? Minden rendben?' - kérdezte izgatottan.

'Igen, szóval holnap sem muszáj jönnöd. Az orvos úgyis majd csak délután mondja el hogyan tovább'

'Rendben, de hívlak'

'Okés' - válaszoltam és lassan elköszöntem tõle. Harry a kézfejem simogatta a nagyujjával, míg nézett.

- Holnap is jövök. - szólalt meg.

- Reméltem. - vigyorodtam el. Sokkal jobba volt, hogy itt volt velem. Imádom mikor anya, vagy mikor a srácok voltak itt, de Harry más. Mikor az anyukája érte jött, és egyedül maradtam, végre egyszer úgy aludtam el, hogy úgy éreztem tényleg minden rendben lesz...

Reggel mikor felkeltem, nem tudtam mennyi volt az idõ, de ami biztos volt, hogy Harry ült a fotelben és telefonozott.

- Hali. - szólaltam meg rekedten és elmosolyodtam, míg a szememet dörzsöltem meg.

- Louis. - mondta boldogan. - Voltak már itt a nõvérek és hozták a gyógyszered, de majd már csak ebédet kapsz. - mondta, és az órára nézve láttam hogy dél múlt.

- Mióta vagy itt? - kérdeztem.

- Nem olyan régóta, mert tudtam hogy sokáig alszol. - kuncogta el magát. Kék farmert viselt fekete pólóval. - Adjam a gyógyszert? - kérdezte, és ekkor vettem észre hogy kevésbé fáj a fejem mint szokott, és jobban is éreztem magam egy fokkal. Nyilván még mindenem fájt, de jobb volt. Azért bevettem mind a két gyógyszert, és vártam a hatását.

Harry egész délután itt volt velem, és éppen mellettem feküdt amikor rezgett a telefonom.

- Valaki írt. - mondta Harry nekem nyújtva a telefont.

- Megnézed légyszi? - kérdeztem lehunyt szemekkel. Pár másodperc múlva meg is szólalt.

- Ömm Quincy írta hogy hogy vagy és hogy mikor mentek deszkázni. - olvasta fel, mire kinyitottam a szemeim. Nem láttam Harry arcát, de tartottam attól hogy féltékeny lesz.

- Õ az aki megvizsgálta a bokám, amikor elestem nyugi. Csak azt kérdezi hogy hogy van. - szögeztem le gyorsan.

- Tudom, emlékszem. - motyogta, és a kezembe adta a telefont.

Louis: A bokám már tökéletes köszi. Az a gond hogy történt egy kis balesetem így kórházban vagyok és egy ideig nem igazán fogok tudni deszkázni, de majd írok egybõl.

Írtam, és már egybõl jött is a válasz hogy hogy kerültem ide. Pár perc alatt gyorsan elmagyaráztam neki, és befejezve a beszélgetést leraktam a telefont, majd Harryre néztem.

- Rendes srác, remélem nincs semmi baj. - mondtam kételkedve mert nem igazán tudtam semmit sem leolvasni az arcáról.

- Nincs, hiszek neked. - mosolyodott el õszintén, és feljebb hajolva megcsókolt. - Hisz mégis én fekszek itt a karjaidban egy kórházban és nem más. - mondta komolyan, mire elnevettem magam.

- Na látod. - bólogattam, majd a tincsekbe vezettem az ujjaim..

Este bejött Dr. Miller egy mappával a kezével.

- Hogy érzi magát? - kérdezte.

- Sokkal jobban, mint hétfõn. - mondtam õszintén.

- Fejfájás?

- Még van, de gyengébb. - válaszoltam.

- Szédülés, hányás, egyéb mellékhatás? - kérdezte tovább.

- Nincsen már. Még kicsit gyenge vagyok, de legutóbb csütörtökön hánytam. - mondtam, mire jegyzetelt.

- A sebeket hogy érzi?

- A fejemen már nagyon jól múlik el, a kulcscsontomon és a bordáim pedig fájnak, de próbálom minél kevesebbet erõltetni és úgy jó. - mondtam, majd csönd lett és nem kérdezett többet hanem a lapján cikázott a szeme. Majd egy sóhaj után megszólalt.

- Jó hírem van Mr. Tomlinson. - mondta, mire izgatott lettem. - A véreredménye is teljesen jó lett, valamint az állításai szerint az állapota is javult annyit hogy holnap hazaengedhessük. Természetesen sok mindent be kell tartania amiket holnap megbeszélünk, de délután már otthon lesz. - mosolyodott el halványan, mire azt hittem hogy kicsattanok a boldogságtól.

- Köszönöm. - vigyorogtam, és legszívesebben felugrottam volna táncot járni. Dr. Miller pár dolgot még elmondott, de most csak arra tudtam koncentrálni hogy holnap már otthon leszek végre. Mikor kiment, Harry egybõl mellém ült és vidáman csókolt meg.

- Úgy örülök Louis. - mondta az arcomat simogatva.

- Én is. - mondtam csillogó szemekkel és nyúltam a telefonért hogy felhívjam anyát..