Nem szabad feladnod Tomlinson, nem szabad. Egy pillanatra már meglágyult, ez már jó jel. Inenntõl már csak jobb lehet....ugye? Akaratlanul ettem minden nap egyre kevesebbet, pedig ez nem volt a terveim között. Már lassan én is éreztem magamon, ahogy az így is kevés súlyom csökken, beesik az arcom, és kezdenek kiállni a csontjaim. Mint Niall pár hónapja. De én nem akarom ezt, mindent csak úgy szeretnék mint régen. Csütörtökön viszont egész nap nem láttam, még egy pillanatra sem. Az utolsó szünetben elkaptam Liamet.

- Hol van egész nap? - kérdeztem aggódva.

- Nem megy ki egy pillanatra sem a termekbõl, nem akarja hogy meglásd. - hajtotta le a fejét, és jobban fájtak a szavai mint kellett volna. - Hiányzol neki Louis nagyon. Nem csak neked ő. Csak rohadt makacs, ezzel pedig mindkettõtöknek árt. De mintha minden nap egy kicsit törne a jég, mert már õ se bírja. Látom ahogy próbál kizárni téged, de mindig titokban les. Próbál nem beszélni rólad, de mivel a gondolataiba járkálsz folyamatosan, így néha nem bírja ki és kicsúszik. Akkor pedig elkomorul és magába fordul. Õt is felemészti a hiányod, úgyhogy legkésõbb hétvégig próbálj meg vele beszélni, ha õ nem is akar. Muszáj ez mindkettõtöknek. - simított a vállamra szomorúan. A szavai vegyes érzéseket váltottak ki. Õrült hiányt, szomorúságot, szerelmet, idegességet, aggodalmat és még annyi olyat amit körül se tudok írni.

- Köszönöm Li, hogy itt vagy és segítesz. - öleltem meg, de közben végig arra vágytam hogy mást tartsak a kezeim között.

- Bármikor Louis. - mosolyodott el, és ment az órájára. Suli után se láttam. Talán ez az egyik legnehezebb nap volt, hogy még messzirõl se tekinthettem rá. Így még jobban fájt. De az egészben az fájt a legjobban, hogy egy viccbõl indult az egész. De elcsesztem, mert nem gondoltam az érzéseire. Mert tudom hogy nem reagálta túl, hiszen teljesen megértem amiért haragszik rám, de már nem bírom sokáig nélküle. Otthon miután megtanultam, és vacsoráztam, írtam neki. Úgy éreztem muszáj minél elõbb már beszélnem vele.

Louis: Tudom hogy haragszol rám, és megértem de kérlek beszéljünk..

Nem írtam többet, mert amit szeretnék, azt úgy is szóban fogom elmondani, és biztos õ sem írásban akarja hallani. Ha egyáltalán szóba áll velem. Nem vártam hogy egybõl válaszoljon, de mikor lefekvés elõtt is még olvasatlan volt az üzenetem, akkor nem tudtam mást csinálni csak álomba sírni magam..

***

Mint egy robot úgy készültem el, és már kaját se vittem magammal a suliba. Egyre gyengébbnek éreztem magam, de úgy voltam vele hogy megérdemlem. A suli elõtt megálltam, és ránéztem a telefonomra, reménykedve abban hogy választ kaptam. Viszont amit láttam az még szomorúbbá tett. Harry megnézte az üzenetem, de nem válaszolt rá. Ezzel egyértelmûvé tette, hogy nem akar. Könnyeimet visszanyelve indultam be, és ültem le a srácok mellé. Szegények nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, csak lelkileg támogatni, ami már tökéletes. Ha õk nincsenek akkor már rég a szakadék legmélyén lennék. A maradék erõm, õk tartják bennem. Észrevettem hogy egész nap szokatlanul sokat fürkésztek. Fõleg a testem, hisz már észrevehetõ volt a fogyás. Minél jobban takargattam magam a ruhámmal, nehogy mondjanak valamit. Az utolsó óra után kicsit fellélegeztem. Ez az egy hét olyan volt mintha minimum egy hónap lett volna. Mert nem csak testileg, de még lelkileg is lefárasztott.

- Akkor a szokásos kajálás mehet? - kérdezte Niall a suli elõtt.

- Én nem hiszem..... Ömm ezt most inkább kihagynám. - motyogtam lefele nézve.

- Akkor mi lenne ha nem a Hungers-be mennénk, hanem csak sétálnánk egyet, és útközben vennénk egy gyrost? - dobta fel az ötletet. - Hé Liam az úgy jó nektek? - kérdezte a szõke mikor mindketten odaértek.

- Hogy? - kérdezte Li értetlenül.

- Hogy most csak sétálni mennénk, és útközben vennénk kaját. - mondta Zayn.

- Persze. - mondta, és a göndörhöz fordult. - Harry?

- Rendben. - mondta feszengve. Zayn és Liam kézen fogva ment elõl, mellettük Niall, aki nem hagyta õket békén és be sem állt a szája, a másik oldalukon pedig Harry, akit néha-néha bevontak a beszélgetésbe. Én pedig mögöttük kullogtam lehajtott fejjel. Akárhányszor meghallottam Harry hangját, a gyomrom görcsbe rándult. Láttam ahogy néha elmosolyodott, de azt is hogy közben mennyire szomorú, és mennyire nem ott jár az esze. Ismerem már ennyire. Leírhatatlanul hiányzik. Fel sem fogtam mennyit mentünk, csak hogy egy pár utcányira arrébb levõ parkba megyünk. Nem voltam még itt, de nagyjából tudom merre van.

- Van itt egy gyorsbüfé. Ki mit kér? - nézett körbe Niall.

- Én egy gyrost. - mondta Z.

- Én is. - válaszolta Liam.

- Jó, nekem is az lesz szóval akkor már három. - számolta az ujjain. - Te Harry? - fordult felé.

- Sültkrumplit kérek. - mondta, Ni bólintott és felém fordult.

- Tommo? - kérdezte. Ha akartak se tudtak volna még egy falatot sem lenyomni a torkomon. Annyira összeszûkült a gyomrom, hogy már az ennivaló gondolatától is rosszul lettem. Egy hete nem ettem rendes ételt. Csak pár falatot, és ezt mindenhogy megérzem. Hamarabb elfáradok, nehezebben alszok, nagyon gyenge lettem, nincs kedvem semmihez, és sokat fogytam.

- Én nem kérek semmit. - csóváltam meg a fejem. Mindenki aggódva nézett rám, Niall pedig közelebb lépett.

- Egyél valamit Louis. - lágyult meg. Láttam a szemében a féltést.

- Nem vagyok éhes.. - mondtam halkan, és nem bírtam állni a tekintetét. Mindenki teljes csendben nézett minket, és vágni lehetett a feszültséget.

- Ne tedd ezt haver. Mikor ettél utoljára rendes ennivalót. Nem ropit, nem egy kekszet. Rendeset. - nézett rám komolyan.

- Nem tudom, de ez nem lényeg..

- De nagyon is lényeg. Louis aggódunk érted. Annyit fogytál, hogy rossz nézni. Nézd meg, a pólódon átüt a kulcscsontod és a bordáid is látszanak. Az arcod beesett, ez nem te vagy. Ez így nem jó. Kérlek hallgass ránk. - könyörgött. A szemeim össze vissza kapkodtam, és a gombóc a torkomban növekedni kezdett.

- Köszönöm Niall hogy aggódtok, de nem kell. - kezdtem, de közbe szólt.

- De kell, mert ez így nem lehet. Ha így folytatod, akkor elveszíted magad, és azt nem hagyhatjuk. Nagyon féltelek, és borzasztó látni hogy a legjobb barátom nem eszik már egy hete. Tönkreteszed az egészséged, és nem sokáig tudod még ezt húzni kockázat nélkül. - szavai kezdtek túl sokak lenni. Megfojtottak, nem bírtam hallgatni, a fejem zúgott. Zaklatottan körbe néztem. Liam és Zayn aggódva néztek rám, és egyetértettek Niallel. Harry teljesen felém volt fordulva, és egy pillanatra sem vette le a szemét rólam. Olyat láttam a tekintetében mint már régen. Aggodalmat, megbánást. A testemen kapkodtam a szemét, és egyre nyugtalanabbul nézett, ahogy észrevette amiket Niall megemlített. Nem láttam már a haragot a smaragdokban, csak a régi Harryt.

- Niall én... - próbáltam összerakni egy mondatot, de képtelen voltam. A könnyek marták a szemem, és azt hittem megfojt a levegõ.

- Kérlek, kérlek Louis beszélj velünk. Hadd segítsünk. - fogta meg a vállam.

- Én ezt...nem...erre most képtelen vagyok. - mondtam ki gyorsan, és hátrébb léptem. Láttam amint Harry megindul felém és mondani akar valamit, de én megfordultam, és elrohantam. Utcákon át meg sem álltam. A sírást nem bírtam visszatartani, és alig láttam a könnyeimtõl. Ez már túl sok, nem bírom. Belefogok õrülni. Nekem jó így, így legalább szenvedek azért amit Harryvel csináltam. Nem kell nekem segítség, jól vagyok.... Kinek akarok hazudni? Kurvára nem vagyok jól. Semmi sem jó. Nincs itt Harry, hogy megvigasztaljon, átöleljen és azt mondja hogy minden rendben lesz mert itt van mellettem. Nincsenek itt Zaynnék, mert ellököm magamtól az összes embert aki törõdik velem. Mert nem érdemlem meg hogy bárki is foglalkozzon velem. Ellesznek õk nélkülem is. Nem fogok teher lenni az életükben. Ha Harry is így szeretné, akkor békén hagyom. Csak azt akarom hogy boldog legyen, akkor is ha én abba belepusztulok. Sírva rohantam a szobámba, és roskadtam össze egybõl a padlón. Úgy zokogtam, mint még soha. Minden egyes fájdalom most jött ki úgy igazán. Már alig érzékeltem a külvilágot, csak szorosan lehunytam a szemeim, de nem tudtam megakadályozni hogy azok a könnycseppek ne szökjenek ki. Körülöttem már sötétedett be a szoba, mikor anya jött fel, és szó nélkül segített bemászni az ágyamba.

- Aludj egyet kincsem. - puszilt a homlokomra, majd kilépett a szobából, engem pedig elnyelt az álomtalan álom..

***

Nem éreztem értelmét hogy felkeljek. Nincs miért, nincs kiért. Mikor azt hittem az eddigi napok voltak a legrosszabbak, akkor tévedtem. Úgy éreztem magam mint a mosott szar. Sõt még durvább volt. Anya csalogatott le nagy nehezen uzsonnára. Biztonságban éreztem magam mellette, és megnyugtatott.

- Egy film? - kérdezte reménykedve. Halvány mosollyal bólintottam, és lefeküdtem a kanapéra. Isteni finom illatokat éreztem meg a konyha felõl, és a gyomrom rándult egyet. - Csináltam egy kis palacsintát neked kincsem. - tette le, majd bekapcsolta a tévét. Egy ideig csak néztem az ennivalót, de anya olyan csillogó szemekkel nézett, hogy megfájdult a szívem. Nekem csinálta...nem tehettem meg hogy legalább ne kóstoljam meg. Kezembe vettem egyet, és beleharaptam. A számban ízbomba robbant, hisz mióta nem éreztem ilyen finom ízt. Közben elkezdtük nézni a filmet, én pedig magamhoz képest remekül teljesítettem. Kettõ egész palacsintát megettem. Igaz a végére úgy éreztem már, hogy megfulladok, de jól esett.

- Örülök drágám hogy ettél. - simított a hajamba. Mosolyogva bújtam hozzá, és figyeltem tovább a filmre.

Mire végeztünk, vacsora idõ volt, de nem voltam éhes, így felmentem és megmosakodtam, majd befeküdtem az ágyba. A kedvem nem javul, bár hogy is lenne ez lehetséges? Képtelen vagyok tanulni, és ha így folytatom akkor rohamosan fogom lerontani a jegyeim. Pedig most az nagyon nem lenne még pluszba jó. Mikor már eleget néztem a plafont, és csak bambultam, a telefonomért nyúltam. Nem hittem el amit kiírt a telefonom. Harry írt. A szívem egybõl hevesen dobogni kezdett, és remegve nyitottam meg az üzenetet.

Harry: Rendben

Ennyi állt benne. Összeráncolt szemöldökkel olvastam el újból, mert nem értettem. Aztán visszanéztem hogy még csütörtökön írtam neki hogy beszéljünk, és valószínûleg arra válaszolt. A szemem már csak ez az egy szó láttán is könnyes lett, és akaratlanul is elmosolyodtam. Leraktam a telefont az éjjeliszekrényre, és a lámpát lekapcsolva, egy fokkal jobban aludtam el..

***

Ebédre keltem fel, és az izgatottság egybõl a bõröm alá kúszott. Örültem volna ha ez el is felejtet velem minden rosszat, de ez nyilván nem így mûködik. Nem számíthattam a legjobbra elõre, hisz azt nem tudhatom hogy Harry miért akar velem beszélni. Lehet kibékülünk, de az is ott van a pakliban hogy lezárja a kapcsolatunk. A torkom összeszorult a gondolatra, és ezt egybõl próbáltam is kiverni a fejembõl. Nem fordulhatok be megint.

- Gondolj a pozitív dolgokra Tomlinson. - suttogtam magam elé, és mély levegõket vettem. Már az haladás hogy rám írt, és szóba fog állni velem. Vagyis gondolom, mert csak nem síri csendben fogunk csak lenni egymás mellett. Ebéd közben elmeséltem anyának hogy ma találkozok Harryvel. Örült a hírnek, és tanácsokkal látott el. Nem beszéltem Harryvel idõpontot, de õ is biztos számít rá, hogy ma találkozunk. Kicsit lepihentem, mert még fura rendes ennivalót enni ennyi idõ után. Meg kell szoknia a szervezetemnek. A baj csak az, hogy az étvágyam még mindig nem a régi, és nem is akar nagyon visszajönni. Addig nem, míg Harryvel nem rendeztem a dolgokat. Addig a rossz érzés még bennem lesz. Háromkor készülõdni kezdtem. Alaposan megfürödtem, mert az utóbbi napokban nagyon elhanyagoltam magam. Felvettem a farmerom, és egy hatalmas pulcsit, amiben elveszek. A hajam csak hagytam ugyanúgy kócosan. Egy fokkal már igényesebben, és illatosabban néztem ki, de ha valaki az arcomra nézett, az elszörnyülködött. A szemeim alatt lila karikák éktelenkedtek, a szám ki volt száradva, falfehér voltam, és az arcom még mindig beesett volt. Hát nem egy csodás látvány az biztos. Lementem a lépcsõn, és magamra kaptam egy vékony farmerkabátot, és a cipõmet. Az idõ egyre jobb lett ahogy teltek a napok. Bár nekem a március igen szarul kezdõdött.

- Sok sikert. - puszilt meg anya az ajtóban, és még pár bíztató szóval látott el. Beültem az autóba, és miután egy nagyon sóhajtottam, elindítottam. A szívem zakatolt, és a légzésem is egyenetlen volt, míg haladtam az utcákon Harryék háza fele. Nyugtató szavakra próbáltam gondolni, de a gyomrom végig görcsölt mikor leparkoltam a kapu elõtt..