az egész nap zajból áll. bőröndnyi súlya van a meggondolatlanságnak. úgy görnyedek alatta, mint atlasz az ég alatt. szép lassan leér a térdem. fokozatosan süllyed bele a puha földbe, körülötte fű sarjad. jönnek az őzek, bátortalanul pislognak rám. sürgetni akarom őket, hogy gyorsan egyenek a fűből, mielőtt összenyomja őket is az ég, és nem marad más, csak a zaj.