· ✧ ⋆ · ✧

ISMERETSÉGEK
━━━━━━━━━

Konkrétan nem aludtam semmit az éjszaka folyamán, de már nem lep meg.
Forró kávéval indítom a reggelt.

Hétvége gyanánt tanulnom kéne, ám mivel a Mama rájött a hazugságaimra, ezért megnyertem magamnak az öcsémet.
Bár... lehetett volna sokkal rosszabb is a büntetésem, ha azt vesszük, hogy tényleg mennyit hazudtam neki.

Szeretem Austint, mivel az öcsém. Viszont miután megszületett, a Mama számára nem létezett más. Igen, sokat beszélt velem is, mindig számíthattam rá, és mai napig számíthatok, de... Austinnal egészen más a kapcsolatuk. Olyan, mintha még annyi év után is össze lennének kötve a köldökzsinórral.

Fura példa, igaz?
Pedig akkor is így van.

━ Na, kész vagy? - kérdezi Austin, miközben a kanapéra huppan. Megmasszírozom a nyúzott arcomat, majd lehúzom a bögrémben maradt kávémat.

━ Öt perc és igen. - mondom és felkelek a kanapéról. Austin nem mondd semmit, amiért jelenleg őszintén hálás vagyok, ugyanis ebből megint egy hatalmas veszekedés lenne. És nincs semmi kedvem veszekedni.

Miután elkészülünk (már rendes téli kabátban és alatta egy meleg pulcsiban) gyalog indulunk el a város szíve felé, ahol a filmkölcsönző is van. Austin egész úton mesél nekem arról, hogy mi történt vele a héten a suliban, én pedig csak hallgatom. Érdekes, de valóban foglalkoztat a mondanivalója.
Talán többet kéne vele lennem. Akkor lehet a viszonyunk is jobb lenne, és nem civakodnánk annyit feleslegesen. Meglehet a Mama is örülne ennek.

━ Egyébként ha tudni szeretnéd, az én beadandóm lett a legjobb, amit Hawkinsról írtam! - dicsekszik.

Megforgatom a szemeimet, de azért halványan elmosolyodom és összeborzolom a haját. Feltolja a szemüvegét az orrán.

━ Ügyes vagy. - dicsérem meg, mire megtorpan.

━ Te most komolyan... - képed el, de én csak újból elindulok.

━ Ennyire hihetetlen? - kérdezek vissza.

━ Ki vagy te és hova rejtetted a nővéremet? - ugrat, amit újból megmosolygok.

Még mindig fájnak a szemeim az egész estés kiadós sírástól, de a hideg levegő némiképpen segít. Végül ismét összeborzolom a haját, és egy jó kis séta után el is érünk a városközpontba.
A templomból hangosan megszólal a harang, ami tizenegy órát üt. A fákról hollók szállnak fel a tiszta égbolt felé.

Amikor átmegyünk az úton, elsuhan előttünk egy gördeszkás alak. A vörös hajú lány meglát és felismer. Int egyet, majd suhan is tovább. Visszaintek neki.
Talán egyszer beszélni fogok vele.
Néha az ember megérzi, ha sorstársakkal sodorja össze az élet. Max Mayfield is kissé elveszettnek tűnik.

Kinyitom Austin előtt az üzlet ajtaját és beengedem, ám amint belépek, egyből megpillantom a szőkésbarna hajú lányt, aki rám mosolyog. Elfordítom a tekintetemet és követem az öcsémet a sci-fi részlegre. Viszont valahol én is tudom, hogy nem úszom meg ennyivel.

━ Neva, szia! - köszön rám a lány, mintha ezer éve ismernénk egymást. Felé fordulok, de tartja a három lépés távolságot. - Figyelj, tudom ez most furán fog hangzani... Mármint, nem úgy furán, de azért furán... - kezd el beszélni, én pedig csak csendben hallgatom. Látom a szemem sarkából, ahogy Austin felénk sandít és kérdőn néz rám, de csak megvonom a vállamat. - Szóval csak annyit akarok mondani... Hogy félreértetted a múltkorit.

Összevonom a szemöldökömet, mint aki tényleg nem érti, hogy mit akar a lány, bár egyből leesik. Nem nehéz kitalálni.

━ Nekem pedig nagyon úgy tűnt, hogy nem értettem félre semmit. - makacskodom.
Ez elég béna bocsánatkérés tőle. De mondjuk pont nem nekem kéne a bocsánatkérés körülményeiről papolnom... - Felejtsük el. - legyintek inkább, hogy minél előbb lerázzam magamról őt. Ám Robin Buckley nem tágít. Ahogy elfordulok tőle, hallom és érzem, hogy közelebb lép.

━ Figyelj én sajnálom, hogy így vette ki magát ez az egész! Tényleg nem fogadtunk. Mivel a tesód ide jár hozzánk, ezért elmondtam a bulin Steve-nek, hogy ki vagy. Gondoltam, hátha nyerő lesz. - von vállat, aztán rájön, hogy nem egészen fogalmazott jól. - Vagyis... Úgy gondoltam, lehet szimpatikusnak találnád! - javítja ki magát.

━ Te mindig ennyit beszélsz? - kérdezek vissza, és a kezembe veszek egy DVD-t. Szárnyas fejvadász.
Lehet kiveszem. - nyugtázom magamban.

━ Általában igen, vagyis igyekszem leszokni róla, csak tudod... - mutat a fejére. - Gyorsabban pörög az agyam, mint a nyelvem.

Magam sem tudom miért, de viccesnek találom Robint. Először tényleg nem akartam elhinni a magyarázatát, de látva az arcán ülő őszinteséget és a kedves vonásait, már elhiszem. Kinyújtom felé a kezemet. Próbálja leplezni, de jól láthatóan meglepődik.

━ Neva Antonov. - mutatkozom be, hiszen így illik. Felvonja a szemöldökét, de az arcán mosoly virít. Elfogadja a kezemet.

━ Robin Buckley. - mutatkozik be ő is, bár ez az egész teljesen felesleges, mivel tényleg mindketten ismerjük egymást névről, de ez egyikünket sem zavarja.

━ Én mondtam, hogy valaki kicserélt téged. - jegyzi meg már a másik sorból Austin somolyogva.

Azt hiszem, talán mégsem vagyok annyira lehetetlen eset.