Wade Harris

A teraszról pillantottam le a hatalmas embertömegre. Mindannyian az udvarunkon hömpölyögtek, bájcsevejt folytatva, pezsgőt, és más drága italokat fogyasztva.
Poharam tartalmát ürítve megkerestem apámat a tömegben. Éppen John és Cherilyn Martintól vett át egy üveg bort, anyám pedig mellette állva ezer wattos mosolyokat villogtatott mindenkire, aki a közelben volt.
Undorodtam ezektől a partiktól.
Undorodtam a saját partinktól. Minden évben mi tartottuk az elsőt, ezzel elindítva a lavinát. Mindenki elegáns ruhánkban mászkál fel alá, iszogat és falatozik. Úgy teszünk, mintha jól éreznénk magunkat, közben mindenki csak az üzletet és a megfelelő kapcsolatokat keresi, minden egyes ilyen nyári partin.
Hogy lenyeljem a számban lévő keserűséget kiittam a pohár whiskym maradékát, majd elindultam lefelé, hogy újratöltsem.
Ahogy kiléptem az udvar ajtaján, azonnal megbántam a tettemet.
- Wade! Nem is láttalak még!
- Ó, helló Miss Blue – üdvözöltem Krissy Blue-t, majd adtam neki két puszit. – Csodásan fest!
- Köszönöm – mosolygott. – Milyen az egyetem?
- Egyelőre élvezem, túléltem az első évet – próbáltam rövidre zárni.
Szerencsémre Krissy pár mondat után már rohant is tovább, mert meglátta Olivia Hayes-t, akivel valószínűleg sürgősen ki kellett beszélni a férjeiket, vagy valami más, hasonlóan fontos témájuk lehetett.
A Krissyvel való találkozás annyiban volt jó, hogy megbizonyosodtam róla, hogy Keaton már itt van, akibe hamarosan belebotlottam az öcsém, Ed társaságában.
- Wade! – örült meg nekem őszintén Keaton.
- Hello – nyújtottam neki kezet, majd egy gyors ölelést is váltottunk.
- Meddig kell még itt feszítenünk? – kérdezte Ed idegesen.
- Alig egy órája kezdődött a buli – mondtam.
- Pont egy órája utálom – rázta meg a fejét, majd beleivott a whiskyjébe.
Az öcsém a nadrágja zsebébe tett kézzel ácsorgott, kissé felgyűrve a zakóját.
Nem igazán hasonlítottunk. Nekem sötétbarna hajam volt, míg neki inkább szőkés, benne néhány sötétebb tinccsel. Stílusában ő sokkal hivalkodóbb és elegánsabb volt volt, míg én a sportos egyszerűséget támogattam.
- A szüleitek szokás szerint kitettek magukért – mondta Keaton körbenézve.
- Muszáj nekik, tudod – forgattam a szemeit Edward. – Kell a rongyrázás, meg minden...
Az öcsém még egy jó darabig tudta volna szidni ezeket a partikat, hogyha Keaton nem ejt el egy halk „húú"-t, mire mindketten abba az irányba kaptuk a fejünket ahova nézett.
Az embertömeg szélén három női alakot vettünk észre.
Középen állt Winter, fehér ruhában, jobbján Faith balján pedig Brooklyn, mindketten feketében.
Majdnem olyanok voltak, mint Charlie angyalai.
- Azért van jó oldala is ezeknek a buliknak – végezte ki az italát Ed. – Brooklyn mindig ilyen dögös volt? – mérte végig.
Nagyot nyelve én is végignéztem a szőke lányon, akinek a csipkeruhája tökéletesen kiemelte az alakját és a domborulatait.
Mindhárom lány gyönyörű volt, de engem mégis zavart, hogy az öcsém, pont Brooklyn-t szúrta ki.
Lehet túl sokáig néztem őket, pontosabban Brooklyn-t, ugyanis ez feltűnt neki, és mosolyogva integetni kezdett.
- Legyünk jó házigazdák, és köszöntsük a hölgyeket – csapott a vállamra az öcsém.
Keatonnal a hátunk mögött mentünk oda a három lányhoz, akik mind elmosolyodtak, amikor észrevették, hogy közeledünk.
- Sziasztok – köszöntöttem őket széles mosollyal. – Kösz, hogy eljöttetek.
Mindenki mindenkinek puszival köszönt, majd egy kis kört alkotva kezdtünk beszélgetni.
- Még mindig gyönyörű ez a ház srácok – mondta Winter, a ruhája zsebébe tett kézzel.
- És a kaja is isteni – mutatott Faith a kezében tartott kis szendvicsre.
- Mindig jó a nyár első partija – bólogatott Brooklyn.
- Az első parti mindig a legjobb – értettem egyet.
- Az előbb még azt mondtad, hogy – kezdett bele Keaton, de röhögve oldalba böktem a könyökömmel, jelezve, hogy fogja be, mire gyorsan köhintett egyet. – Hogy szomjas vagy – fejezte be.
- Én is – jelentkezett Winter.
- Srácok, van egy ötletem – szólalt meg Ed. – Mi lenne, ha lenyúlnánk egy üveg piát és lemennénk a partra?
- Házigazda vagy öcskös – emlékeztettem.
- Nem hiszem, hogy nagy baj lenne belőle, ha eltűnnénk egy órácskára – vont vállat. – Lányok?
A három lány egymásra nézett, majd vissza ránk.
- Nem vagyunk már kisgyerekek – mondta Faith. – Tíz éve balhé volt belőle, idén már nem lesz. És már Wade-nek sem kell felelősséget vállalnia – vigyorgott rám.
- Én csak próbáltam úgy viselkedni, mint egy érett tizenhárom éves – védekeztem.
- Hát haver, az nem jött össze – röhögött Keaton.
- Ha most Faith nem akar fürdeni, akkor nem lesz gond – biztosítottam.
- Akkor sem akartam! Keaton kergetett!
A Blue és a Martin család minden évben a nyár végén átjön hozzánk megünnepelni a golfidény lezárását, és még bőven elsztorizgattak volna hasonló emlékekről a gyerekkorunkból, ha Ed nem szól közbe:
- Most megyünk vagy nem? – toporgott idegesen.
- Menjünk – egyeztem bele.
Az elegáns ruháinkban elindultunk a part felé, fél úton pedig Keaton és Ed elcsentek egy üveg eredeti orosz vodkát.
Hátrább sétálva figyeltem, ahogyan a lányok nevetve dobálják a hajukat, Keaton és Ed pedig összesúgnak a hátuk mögött. Csak mosolyogva ráztam a fejemet, és reméltem, hogy egyikük sem fog semmi hülyeséget csinálni.
Viszonylag hallgatag voltam, de ez nem a pár év korkülönbség miatt volt. Az sosem zavart, mindenkivel könnyedén tudtam beszélgetni, legyen az akármilyen nemű és korú.
Inkább csakfelvettem a megfigyelő szerepét.
Figyeltem, ahogyan Brooklyn óvatosan leül a homokba, ügyelve, hogy továbbra is nőies maradjon. Hogy hogyan dobja át a szőke haját a vállán. Hogyan mosolyog, hogyan nevet, hogyan emeli a szájához az üveget. Kék szemei csillogtak a kalandvágytól és a vidámságtól.
Már rég foglyul ejtett ez a kék szempár, de tudtam, hogy nem közelíthetek felé. Az a hat év korkülönbség mindig soknak tűnt. Tudtam, hogy felnőtt korban már nem számít annyira, és ő nyáron lesz tizennyolc, én pedig a tél végén születtem. De akkor is, tudtam, hogy nem lenne helyes, ezért mindig távol tartottam magamat attól a gyönyörű kék szempártól.
Távolságtartásom hátulütője viszont az lett, hogy a vele egy korban lévő öcsém, észrevette, hogy milyen gyönyörű is ez a lány, ezért folyamatosan a kezébe adta a vodkásüveget. Hozzám csak háromszor vagy négyszer került, így én voltam az, aki észlelte, hogy lassan menni kéne, mert hiányolhatnak minket a partiról.
- Ne már – ellenkezett az öcsém. – Maradjunk még.
- Itt van még az egész nyár, hogy iszogassunk, viszont most már tényleg illene visszamenni – tápászkodtam fel.
- Igaza van Wadenek – értett egyet Winter, és az ő szavára a lányok is elkezdtek bólogatni, ezzel végleg leszavazva Edwardot.
A lányok magas sarkúikat levéve, kissé imbolyogva indultak felfelé.
Keaton egyből Winter segítségére lépett, Ed pedig Brooklynhoz, így én automatikusan Faith-hez mentem, akiről tudtam, hogy akármilyen rosszul is lenne, nem hagyná, hogy támogassam.
- Nyugi, jól vagyok – mosolygott rám. – Direkt nem ittam sokat. Nincs kedvem egy Harris-partin berúgni. És még tudom, hogy rengeteg pezsgőt kéne innom.
- Ennyi mindenkivel akarsz koccintani?
- Nem, ennyire finom – mondta, mire elnevettem magam.
Kedveltem Faith-et. Egy laza csaj volt, kellő önbizalommal. Nem volt egy túlzottan mély barátság a miénk, de mindig el tudtunk beszélgetni, megvolt a közös hang, és sose unatkoztunk, ha valamilyen oknál fogva egy társaságba kerültünk.
- Mi történt a lábaddal? – néztem a térdén lévő kötésre.
- Ó, elestem deszkával – legyintett. – Megesik.
- Jobbulást – mondtam. Faith-tel gyakran történtek kisebb-nagyobb balesetek, de ilyenkor úgy tett mintha semmi sem történt volna.
Amikor visszaértünk a parti helyszínére olyan volt, mintha semmi nem változott volna azóta, hogy elmentünk onnan.
Fent újra egy kisebb kört alkottunk. Winter Keatonba kapaszkodva állt, aki mosolyogva ölelte át a derekát. Nem tudtam eldönteni, hogy mitől csillog a lány szeme, valószínűleg részben az alkoholtól, részben pedig csak jól érezte magát. Faith továbbra is jól volt, Brooklyn azonban egyre hallgatagabb lett, és a mosolya is kezdett lehervadni, és nem tudtam, hogy ez miért van.
- Nahát, Paige – csillantak fel az öcsém szemei, majd egyből odalépett a lila ruhás lányhoz.
- Sziasztok – mosolygott a lány.
Paige végigpuszilt mindenkit. Barna haját egy kontyba fogta, zöld szemei erősen ki voltak festve, amikkel többször is végigmérte Ed-et.
Paige apám egyik kollégájának a lánya volt, szintén Hamptonban töltötte a nyara nagy részét.
Senki sem tudta, hogy mi van pontosan Ed és Paige között. Néha eltűntek kis időkre, találkozgattak, aztán meg úgy tettek, mintha nem is ismernék egymást. Olyan viszony volt ez, amit inkább nem akartam megérteni.
Rövidesen Ed és Paige az italokhoz mentek, távozásukra pedig a többiek is elkezdtek feloszlani. Winter és Keaton a svédasztalhoz mentek, Faith azt mondta megnézi a húgát, Brooklyn pedig a kert vége felé kezdett sétálni.
Nem tetszett a szituáció. Nem értettem, hogy miért megy el a barátaitól, miért vonul félre, és miért van annyira elkenődve.
Utánamentem.
A vastag sövény mellet lévő padra ült. Ezt a padon én mindig feleslegesnek gondoltam, szinte soha senki nem használta, de a márványburkolat illett a kert többi tartozékához.
Brooklyn lehajtott fejjel ült, hullámos szőke hajzuhataga eltakarta az arcát, amit a tenyerébe temetett.
Zsebre tett kézzel, csendesen sétáltam oda mellé. Megálltam vele szembe, de nem vett észre, vagy csak nem akart rólam tudomást venni.
Leültem mellé, és aggódva néztem.
- Minden oké? – kérdeztem halkan.
- Nagyjából – felelte a lány, majd felnézett rám. - Egy kicsit úgy érzem, hogy zsong a fejem. Valószínűleg csak a tömeg és a zene, de jól esett kicsit félreülni.
- Rosszul vagy?
- Nem igazán – felelte bizonytalanul.
- Kicsit sápadt vagy – állapítottam meg.
Brooklyn a haját oldalra fésülte, így az egész a jobb vállán omlott le. Habár nem ez volt a legjobb pillanata, így is gyönyörű volt.
- Szeretnél itt maradni, vagy inkább menjünk be?
- Hogy be menjünk, azért át kell menni az egész vendégseregen. Nem biztos, hogy jó lenne, ha így látnának. Mármint nincs komoly bajom, csak a szüleim biztos kérdezősködni kezdenek, ha tényleg sápadt vagyok.
- Ha csak ez zavar, akkor megkerülhetjük a házat, és bemehetünk az első ajtón – mondtam.
Brooklyn kicsit összehúzta kék szemeit, a hallottakat átgondolva.
- Biztos nem lenne gond abból, ha bemennénk egy kicsit?
- Biztos – mosolyogtam rá.
Brooklyn bólintott, majd feltápászkodtunk. A karomba kapaszkodva ügyetlenkedett a magas sarkú cipőjében, aminek nem tetszett a pázsit, amin átvágtattunk.
Megkerültük a hatalmas házat, majd a tornácra fellépve a bejárati ajtóhoz mentünk, amit szerencsére a szüleim nyitva hagytak.
Szélesre tártam az ajtót, majd intettem Brooklyn-nak, hogy menjen előre. A lány nagyokat pislogva mérte végig a márvánnyal borított előszobát. Velünk szemben két lépcső volt, amik az emeletre és a galériára vezettek. A két lépcső között egy boltív szerű rés volt, ami belátást engedett a nappali egy részébe.
Ezeken kívül a helységben csak egy kis asztal volt, rajta egy hatalmas csokor vörös rózsával.
Brooklyn mellé léptem, aki úgy kapkodta a szemét ide-oda, mintha illetlenség lenne valamit két másodpercnél tovább néznie.
- Gyönyörű. Még sosem jártam igazából a házatokban a mosdón kívül. A partik nagy részét mindig a kertben töltöttem, hisz ez egy nyár indító kerti parti és... És ha zavarban vagyok, sokat beszélek értelmetlen dolgokról, ahogyan azt most is teszem, és igazából még mindig beszélek és... - rám pillantott, majd rögtön elhallgatott, amikor látta, hogy mosolyogva fürkészem, és talán egy kicsit el is pirult. – Sajnálom.
- Gyere, nézzük meg azt a jól ismert fürdőszobát.
Brooklyn ismét elcsendesedett, és követett a fürdőbe.
Én leültem a kád szélére, amíg ő kezet mosott és az arcát megfröcskölte egy kis vízzel, hogy életet leheljen magába. Megtámaszkodott a pulton, majd lefelé nézett, mintha a lefolyó alját akarta volna felfedezni.
Bár nem volt illendő, nem tudtam nem észrevenni, ahogyan ebben a pózban a tűsarkú cipőibe bújtatott lába milyen egyenesen feszül meg, és csípőjét kissé hátratolta, előtérbe helyezve a kerek fenekét.
Szerencsém volt, hogy jól bírtam az italt és aznap este még nem ittam sokat, így még idejében elkaptam a tekintetem, és inkább a padló csempéit kezdtem el számolni.
Tizenegynél tartottam, amikor hallottam, hogy újra megnyílik a csap, ezért odakaptam a fejem. Nem kellett volna. Brooklyn éppen ivott, ezáltal még jobban előre kellett hajolnia. Fejben tovább számoltam a csempéket, azonban nem bírtam elvenni a tekintetem a lány tökéletes alakjáról, még akkor, sem amikor elzárta a csapot, és meg nem törölte az arcát egy törülközőbe, miközben a tükörbe nézett, ahol a tekintetünk találkozott.
Meglepetten pislogott rám. Szinte láttam, ahogyan azt kérdezi, hogy miért nézem. Ami persze nem lett volna bűn, ketten voltunk csak, mi mást figyeljek, ha nem őt?
A probléma nem is a tettem volt, hanem a tettem módjával.
Megköszörültem a torkom.
- Tudok valamit segíteni?
- Nem – rázta meg a fejét, és még mindig a tükörből nézett rám. – De már sokkal jobban vagyok.
- Nincs szükséged semmire?
- Talán egy kis friss levegő jól esne. De nincs kedvem visszamenni az emberek közé. Illetve majd később persze, csak most jobb lenne egy kis nyugalom. Talán visszamegyek a padhoz.
- Persze megértem – bólintottam. – De van egy jobb ötletem.
Brooklyn kíváncsian nézett rám, majd én felálltam és intettem, hogy kövessen.
Kimentünk a nappaliból, vissza az előszobába, fel a lépcsőn, ki a teraszra, ahol én az egész estémet indítottam. Brooklyn egészen a korlátig követett, ahol a karját megtámasztotta az enyém mellett, és együtt néztünk le az alattunk hömpölygő emberekre.
- Ez a ház legjobb része. Mindig ide menekülök az összes ilyen partiról.
- Nem szeretsz lent lenni?
- A legkevésbé sem – ráztam a fejem. – Csak apámék miatt jelenek meg. Egyébként távol állnak tőlem az ilyen dolgok.
Brooklyn bólintott. Nem igazán tudott mit reagálni.
Tovább szemléltük a tömeget. Néha rápillantottam a lányra, próbáltam kitalálni, hogy kiket figyelhet, különösen akkor, amikor kék szemeit ismét összehúzta.
- Mi az? – kérdeztem.
- A tesód és Paige... Mi van köztük? – kérdezte.
- Ó, ha én azt tudnám – nevettem fel. Igyekeztem lazán kezelni azt, hogy Brooklyn az öcsém felől érdeklődik. – Gyakran eltűnnek kettesben egy kis időre, de sosem jutnak el a randizásig. Átugorják az udvariaskodást és egyből az élvezetekre térnek.
- Ez Ed stílusa?
- Nem tudom – vontam vállat. – Nem én tanítottam csajozni.
- Akkor hogyan csinálná?
Ránéztem a már újra csillogó szemű lányra, és elgondolkodtam.
Hogyan csinálná Ed, ha én tanítgattam volna, ha én neveltem volna belé az udvarlás művészetét?
Az a baj, hogy nekem se tanították soha. Tudtam, hogy milyen eseményre milyen nyakkendőt illik venni, tudtam a túlbonyolított evőeszközök használati sorrendjét és tudtam, hogyan kell tisztelettudóan és egyben tiszteletre méltóan viselkedni.
De nem tudtam, hogy milyen virágot kell venni egy nőnek különböző alkalmakra. Nem tudtam, hogy hogyan kérhetnék fel egy velem egykorú lányt lassúzni. És fogalmam se volt róla, hogy hogyan mutassam ki a vonzalmamat és az érzéseimet, és így magammal is nehéz volt elhitetni, nemhogy a másik személlyel.
Ezért válaszoltam csak annyit, hogy:
- Fogalmam sincs.