Emily Cook

„Mert az enyém voltál nyáron,

Most tudjuk, hogy ez majdnem véget ért.

Úgy érzem magam, mint a hó szeptemberben,

De én mindig emlékezni fogok,

Te voltál az én nyári szerelmem,

Mindig a nyári szerelmem leszel.

Mikor vége lett a dalnak, az öregek meghatódva tapsoltak, Evelyn pedig még mindig mosolyogva nézett Hugh-ra. Ez most neki szólt? Tényleg írt neki egy dalt?

- Hogy tetszett? – kérdezte Hugh, mikor visszasétált mellé, és miután fogadta az elismeréseket.

- Ez...Ez nekem szólt? – hitetlenkedett Evelyn.

- Szerinted kinek? – nevetett, de aztán leolvadt az arcáról a mosoly..."

Becsuktam a könyvet, majd pár másodpercig elidőztem, ahogy a kemény borítón végig simítottam. Az előlapon egy homokba ejtett napszemüveg, és egy könyv volt, háttérben a csillogó, kék tengerrel. A cím pedig a homokba volt rajzolva: Nyári szerelem.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha is megjelenik egy könyvem. Mióta az eszemet tudtam, író akartam lenni. Imádtam a könyveket, imádtam olvasni, minden egyes betűt úgy fogtam fel a könyvek lapjain, mintha valami csoda folytán kerültek volna oda. Most pedig... Most itt fogtam a kezemben ezt a csodás könyvet, és a saját közönségtalálkozómon tartottam felolvasást, egy londoni kis könyvesboltban.

Gondolataimból egy kisebb tapsvihar zökkentett ki, mire felemeltem a tekintetemet, és zavart mosolyt küldtem a velem szemben ülő embereknek. Egy-két kéz már a magasba emelkedett, jelezve, hogy szeretnék feltenni kérdéseiket.

- Igen? - mutattam rá egy fiatal lányra, aki az első sorban ült, és ő is a könyvemet szorongatta.

- Miss Cook! - kezdte cérnavékony hangon.

- Csak Emily! - biztattam mosolyogva – Nem vagyok olyan öreg.

- Öhm... Emily! Igaz, hogy a könyv a te életedet írja le? Evelyn valójában te vagy, ugye?- tette fel a kérdést, amire szerintem a fél világ kíváncsi volt. Feszült csend övezte, és mindenki azt várta, hogy feleljek.

- Nos, gondoltam, hogy ezt a kérdést valaki fel fogja tenni előbb-utóbb. - nevettem zavartan – Hát... Igen! Evelyn valójában én vagyok.

- Hugh pedig Harry Styles? - jött a következő kérdés egy idősebb nőtől, akinél toll, papír, és egy diktafon volt. Valószínűleg újságíró lehetett.

- Igen! - bólintottam. Biztos voltam benne, hogy ezeket a tényeket már mindenki régen tudta, csupán a megerősítésemre vártak. Sosem szerettem volna igazán kimondani, hogy a könyvem Harry és az én történetemet írja le, mert nem akartam, hogy csak miatta vegyék meg. - Mint azt már mindenki tudja, én voltam a lány, akivel évekkel ezelőtt Harry együtt nyaralt, majd letagadott. De a teljes történetet elolvashatják a könyvben. Legalábbis egy részét.

- Számíthatunk folytatásra is? - tette fel az újabb kérdését a riporter.

- Nem tudni. Lehet róla szó. - rántottam meg a vállamat – Attól függ, hogy mekkora lesz rá a kereslet. Ha sikeres lesz a könyv, akkor talán írok egy újat.

- Ez amolyan önéletrajz lett az ön részéről, nemde? - folytatta a kíváncsi újságíró.

- Valóban rólam szól a könyv, de nem írok le benne minden kis részletet. Amit csak rám és rá tartozik, az köztünk is fog maradni. Mondjuk úgy, hogy mi és a kapcsolatunk csak az alapköve volt a könyvnek.

- Hát, mindenesetre kíváncsiak vagyunk rá, hogy mit tartogat még számunkra.

- Én imádtam a könyvet. - szólalt meg a fiatal lány, aki feltette az első kérdést. Mosolyogva nézett rám. - Akkor is tetszene, ha nem tudnám, hogy Harry-ről szól.

- Ennek örülök. - mondtam megkönnyebbülve, mert láttam, hogy többen is egyet értettek a lánnyal – Nem azért írtam meg ezt a történetet, mert híres akartam lenni. Sosem akartam hírnevet magamnak, főleg nem Harry Styles által. Csak írni akartam. Ha azt szerettem volna, hogy miatta vegyék meg a könyvet, eleve nem titkolom, hogy rólunk szól.

- Én szívesen olvasnék mást is tőled. - erősködött tovább a lány, én pedig egy hálás mosollyal jutalmaztam a támogatását.

- Rendben! - lépett elém Jade, a legjobb barátnőm, aki azóta a menedzserem is lett. Ő biztatott, hogy kezdjek el végre írni, és írjam meg ezt a majdnem hét évvel ezelőtti történetet. - Aki még nem vette meg a könyvet, az megteheti a bejárat mellett. Miss Cook pár perc múlva megkezdi a dedikálást, addig is köszönjük a figyelmet.

- Ez valami borzalmas volt! - túrtam a hajamba, mikor félrevonultam Jade-del, a tömeg pedig oszlani kezdett.

- Miért? Dehogy volt az! Szerintem imádták! - barátnőm lazasága mit sem változott az évek során.

- Csak azért, mert tudták, hogy róla szól. - morogtam dühösen – Tudtam, hogy ez lesz.

- Szerintem ez hülyeség, Mondta a kislány, nem? Akkor is szeretné, ha nem tudná, hogy Harry-ről szól. - nyugtatott – Most pedig menj, mert alá kell írnod pár könyvet.

A dedikálás elég lassan zajlott, de minden percét imádtam, annak ellenére is, hogy nyomasztott a könyvem sikere.

- Szia! - köszönt a soron következő személy. Felnéztem, és felismertem benne a lányt, aki annyira támogatott a felolvasás után.

- Szia! - mosolyogtam rá – Hogy hívnak?

- Ashley! - mondta vérvörös arccal.

- Nagyon szép neved van. - feleltem, miközben aláírtam neki a könyvet – Köszönöm, hogy úgy kiálltál mellettem.

- Ez természetes! - húzta ki magát büszkén – Nagyon szerettem olvasni a könyvedet. Szerintem csodálatosan írsz, és engem egyáltalán nem érdekelt, hogy ki kicsoda benne. Nem azért olvastam el már kétszer az elmúlt egy hétben, hanem mert tényleg imádom.

- Ez igazán jól esik. Köszönöm, Ashley! - mondtam meghatódva, és átnyújtottam neki a könyvét, már aláírva.

- Én köszönöm! - mosolygott hálásan, és távozott.

Legalább két órán keresztül írtam még alá a könyveket, mire az utolsó ember is kisétált a boltból. Jade már hazament, mert még rengeteg dolga volt a többi közönségtalálkozóm megszervezésével. Komolyan, igazi felnőtt, felelősségteljes nő lett belőle, mióta befejeztük az iskolát. Minden dolgomat játszi könnyedséggel el tudott intézni a saját élete mellett. Az üzlet tulajdonosa rám bízta a zárást, így egyedül pakolgattam, mikor felcsilingelt az ajtó feletti csengő, jelezve, hogy valaki belépett a boltba. Pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy a „Zárva" táblát fordítottam kifelé.

- Már zárva vagyunk! - kiáltottam egy halom könyv mögül.

- Pedig reménykedtem benne, hogy még kapok egy autogramot a könyvembe. - hallottam meg a jól ismert, reszelős hangot, minek hatására majdnem kiugrott a szívem a helyéről, és egyből elejtettem a kezemben tartott könyveket.

- Te...te mit csinálsz itt? - akadozott a hangom.

- Tegnap akadtam rá erre egy Los Angeles-i könyvesboltban. - mutatta fel a kezében tartott könyvet. Az én könyvemet. - Arra gondoltam, hogy még ideérek a mai dedikálásra. De úgy látszik, elkéstem. - nézett körbe.

- Hát... Még van egy kis tinta a tollamban. - mosolyogtam el magamat.

- Gyere már ide! - nevette el magát türelmetlenül, és kitárta a kezeit felém. Nekem több sem kellett, nagy lendülettel megkerültem az asztalt, és szinte a nyakába ugrottam.

- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem miután kibontakoztam az öleléséből – Nem Los Angelesben kéne lenned? Mi lesz a filmforgatással?

- Az most nem olyan fontos. Te fontosabb vagy, és rettentően hiányoztál.

- Te is nekem! - bólintottam, és egy csókot leheltem az ajkára. Ő egyből viszonozta, amitől a szívem újra olyan heves kalimpálásba kezdett, mint mindig, mikor megcsókolt.

- Fantasztikus lett a könyv. - ismerte be – Egy nap alatt kiolvastam. De...Hugh? Nem találtál valami jobban hozzám illő nevet? - viccelődött, mire nekem egyből rosszabb kedvem lett.

- Ne köss bele! - löktem egyet rajta, és távolabb sétáltam tőle.

- Mi a baj? - lépett elém, és megsimította az arcomat.

- Az, hogy úgy érzem, csak miattad veszik és olvassák. - ismertem be.

- Ugyan már! - nevette le magát – Ez badarság.

- Badarság? Mióta használsz te ilyen szavakat? - nevettem – Mióta felcsaptál színésznek, nagyon kifinomult lett a beszélőkéd.

- Ne gonoszkodj! - húzta fel játékosan az orrát.

- Csak viccelek. - öleltem magamhoz – Tényleg nem baj, hogy hazajöttél?

- Nem. - tekerte meg a fejét – Még pár napig maradhatok is, de utána vissza kell mennem.

- Neeeee! - nyavalyogtam, és még jobban magamhoz szorítottam, mintha úgy nem tudna újra itt hagyni.

- Már nem tart sokáig, és akkor együtt leszünk. - ígérte, és lágy csókot lehet a hajamba.

- Beszéltél a többiekkel? - simítottam meg rövidre vágott haját. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a göndör fürtjei nélkül látom, de aztán be kellett ismernem, hogy sokkal felnőttesebb és férfiasabb lett a fazonra vágott hajával.

- Aha. - bólintott – Írogatják az új dalokat.

- Akkor visszatértek?

- Nagyon úgy néz ki. Talán még Zayn is benne lesz. - hangja reményt sugárzott. Tudom, hogy mennyire megviselte őket, mikor Zayn kilépett a bandából. Harry teljesen összetört lelkileg, de a többiekkel sem volt más a helyzet.

- Jobban szerettem, amíg énekes voltál. - mondtam elgondolkodva – A színészkedés sokkal több idődet elveszi.

- Tudom, kicsim. - nyomott egy újabb csókot a fejem búbjára - Térjünk vissza a könyvedre. - tolt magától távolabb, és felém mutatta az irományom azon példányát, amit még mindig a kezében tartott – Valami nem igazán stimmel vele.

- Micsoda? - húztam össze a szemöldökömet.

- Cook? - kérdezte, nekem pedig egyből mosolyra húzódott a szám.

- Ez a nevem. - bólintottam megjátszott komolysággal.

- Ez volt a neved. Miért nem használod az újat? - morogta.

- Harry! - mosolyogtam rajta, hiszen még ennyi idősen is úgy tudott duzzogni, mint egy kisgyerek.

- Jobban szeretném, ha tudná mindenki, hogy már összetartozunk hivatalosan is.

- Tudja mindenki, hogy összetartozunk. Ezek után meg főleg. - mutattam rá a könyvemre – Összetartozunk. Eddig is így volt, és ezután is így lesz.

- Akkor is jobban tetszene, hogy Emily Styles szerepelne rajta. - vonta meg a vállát, de láttam, hogy már megenyhült.

- Tudom! - bólintottam – De a lány, aki a könyvet írta, az még Emily Cook volt. Majd talán a következőt már Emily Styles írja.

- Lesz következő? - csodálkozott.

- Csak rajtunk múlik. - mosolyomat egyből viszonozta, és egy csókkal koronázta meg. Tökéletes volt.

Végre minden tökéletesen stimmelt az életemben.

Csak egy nyári románcnak indult, de örökké tartó szerelem lett.