Emily Cook

- Felejtsd el! – ráztam meg a fejemet, majd amilyen gyorsan csak tudtam, megfordultam, és elindultam visszafelé. Harry azonban természetesen rögtön elém állt, és kiskutya szemeket meresztett rám.

- Naaaaaa! Kérlek! Tök jó lesz, hidd el! – győzködött, de én álltam a tekintetét.

- Nem! – vágtam rá.

- Te mondtad, hogy unatkozol itt, és ez milyen jó időtöltés lenne már.

- Nem akarom, Harry! – enyhültem meg egy picit, de még mindig nem győzött meg.

- Vigyázok rád, nagyon jól tudod. – mondta, és megfogta az államat, majd maga felé fordította az arcomat.

- Legyen. – forgattam meg a szemeimet, és gyorsan távolabb léptem tőle. Nem akartam, hogy hozzám érjen.

- Szuper! Akkor vetkőzz, és irány a víz. – mondta vidáman, és elindult a tenger felé. Én pedig kaptam az alkalmon, és szépen csendben, de gyors léptekkel hátrálni kezdtem, majd megfordultam, és futottam, ahogy a lábaim bírták.

- Micsoda kis hazudós vagy. – hallottam meg a hátam mögött, majd arra lettem figyelmes, hogy a lábaim elhagyják a talajt. Harry észrevette, hogy le akartam lépni, utánam futott, és a hátára kapott. Így vitt vissza a vízhez.

- Tegyél le! – csapkodtam a hátát mindkét kezemmel.

- Miért futottál el? - nézett rám, mikor végre ismét talaj... vagyis homok volt a talpam alatt.

- Mondtam, hogy nem akarom. – válaszoltam duzzogva.

- Én pedig mondtam, hogy vigyázok rád. Ne aggódj, nem engedem, hogy a szép pofidnak baja legyen. – mosolygott rám, és az egyik kezével végigsimított az arcomon.

- Ajánlom is! – mondtam, majd kibújtam a ruhámból, és csípőre tett kézzel, mérges arccal álltam előtte.

- Most mi van? – nevette el magát Harry – Miért durcizol?

- Nem durcizok. – vettem kicsit lazábbra – Nem kezdjük az órát, tanár úr?

- De. – mosolygott rám, majd megfogta a kezemet, és el sem engedte a vízig.

- Hogy kezdjük? – kérdeztem zavartan, és félve.

- Nem tudom. – ismerte be, és egyszerre nevettük el magunkat – Gyere, menjünk beljebb.

- De csak lassan, oké? – szorítottam meg a kezét, és mire ellepte a hasamat is a víz, szerintem az ujjaiban már nem volt vér a szorításomtól.

- Ne félj. – nyugtatott végig, de nem segített semmit sem.

- Könnyű azt mondani. – mondtam felháborodva, de azért figyeltem minden egyes léptemre – Nem akarok elmerülni, és megfulladni.

- Mondtam, hogy vigyázok rád, ha meg elmerülnél, megmentelek. Tudod, hogy szuper vízimentő vagyok, és hidd el, hogy szívesen újra is élesztelek, ha kell. – mondta huncut mosollyal.

- Kösz, de erre inkább nemet mondanék. – vágtam rá egyből.

- Mi? – állt meg hirtelen – Miért?

- Mi miért?

- Miért ne élesszelek újra?

- Mert.... – nevettem el magam – Ha ez megtörténik, inkább várd meg a mentőket. A végén még bekerülünk az újságba, hogy a parton csókolóztunk.

- Igaz. – bámult maga elé, de még most sem mozdult meg.

- Nem megyünk tovább?

- Nem. Itt pont jó lesz. Add a másik kezedet is. – mondta, én pedig úgy tettem, ahogy kérte – Csak fogd a kezem, és próbálj meg elszakadni a talajtól.

- Rendben.

- Hátrafelé emeld a lábaidat, én tartalak. – mondta teljes komolysággal, én pedig csak mosolyogva figyeltem – Mi az? – nézett rám hirtelen.

- Nagyon komoly a tanár úr. – kuncogtam.

- Én az vagyok, legyél te is az. – mondta szigorúan, de láttam, hogy a szája sarkában mosolygott.

- Igenis! – mondtam, majd próbáltam követni az elhangzott utasításokat. Felemeltem a lábamat, de a fejem egyből a víz alá került, és prüszkölve ugrottam ki a vízből. – Ez nekem nem megy. – néztem rá félve. Azt hittem, hogy csalódott lesz, vagy ami még rosszabb, hogy kinevet, de csak biztatóan nézett rám.

- Oké, akkor próbáljuk máshogy. – bólintott, majd mellém állt, és megfogta a derekamat meg a hátamat – Most pedig dőlj hátra, és emeld fel a lábaidat.

- Hogyisne! – csattantam fel – Hogy aztán megint a víz alatt kössek ki?

- Bízz bennem!

- Ha elmerülök, akkor itt hagylak. – mutattam rá összehúzott szemekkel.

- Dehogy hagysz. – tekerte meg a fejét magabiztosan mosolyogva.

- Nagyképű! – löktem rajta egyet, majd megtettem, amit kért, és pár másodperc múlva a víz tetején lebegtem. Csodálatos érzés volt, mintha repülnék. Teljesen biztonságban éreztem magam, sőt még a szememet is becsuktam. A kezeimmel evezni kezdtem, ahogy a lábaimmal is.

- Ügyes vagy. – hallotta meg Harry hangját, ami most hirtelen távolinak tűnt. Kipattantak a szemeim, és ijedtembe abbahagytam az evezést, így megint a víz alá kerültem.

- Azt mondtad, hogy nem engedsz el. – locsoltam le idegesen Harry-t, és elindultam kifelé a vízből.

- Jóóóó! Bocsáss meg, de látod, hogy sikerült. – mondta, mikor utánam úszott. Megálltam, és ránéztem.

- Az én fejem vizes, legyen a tiéd is az. – mondtam, majd benyomtam a víz alá. Azonban mikor elengedtem, nem jött fel onnan, sőt, mire eltűntek a buborékok és a hullámok, amiket gerjesztettünk, már nem is láttam, hogy hol van. – Harry! – néztem körbe ijedten – Harry, ez nem vicces. – nevettem zavartan – Basszus! Harry! – kezdtem totál kétségbe esni, aztán hirtelen elkapta valami a lábamat, és kiugrott a vízből.

Harry volt az, és hangosan nevetve nézett rám. – Te idióta. – löktem el magamtól, és elég zaklatott idegállapotban siettem ki a vízből.

- Emily! – kiabált utánam – Nem már, csak szórakoztam. Különben is, te kezdted!

- Ez egyáltalán nem volt vicces. – fordultam felé, mikor már a parton voltam.

- Megijedtél, hogy bajom esett? – nézett rám megint a kiskutya szemeivel – Aggódtál értem?

- Kit érdekel, hogy mi van veled? – húztam fel az orromat, neki pedig leolvadt az arcáról a vigyor.

- Ohhh. – mondta maga elé – Pedig jól esett volna, ha azt mondod, hogy igen.

- Olyan hülye vagy. – nevettem el magam – Megijesztettél.

- Tényleg? – nézett fel rám reménykedve.

- Igen. Elvégre, hogyan mentettelek volna meg, ha még úszni sem tudok? – löktem meg a mellkasánál fogva, de ő csak mosolygott. Kezdett egyre kényelmetlenebb lenni a helyzet, főleg, hogy megint elég közel állt hozzám. – Folytatjuk az órát? – váltottam gyorsan, és elindultam újra a vízbe. Harry követett, és ezután már sokkal normálisabban viselkedett, és tényleg nem engedett el többet.