Emily Cook

- Fogadjunk, hogy ebben a te kezed van benne! - húztam össze a szemeimet, mikor beindítottam az autót, és elindultunk haza.

- Mi? - nézett rám játtszva az értetlent a legjobb barátnőm - Ezt meg honnan szedted? Miből gondolod, hogy bármi közöm van hozzá?

- Jade... - néztem rá újra - Tuti, hogy végig Harry-vel üzengettél, és nem Liam-mel, ahogy én gondoltam.

- Dehogy. - nézett rám angyalian mosolyogva.

- Hát persze. - szemeimet újra az útra szegeztem, és csak mosolyogtam. Magam sem tudom, hogy miért, de valahogy jobb lett a kedvem. Jobb, mint az elmúlt pár hétben.

- De tényleg! - bizonygatta Jade - Nem hiszem, hogy én erőltettem annyira ezt a kis szombati kiruccanást.

- Tessék? - nem értettem, hogy mire céloz.

- Az én ötletem volt a mai program? Nem hiszem.

- Nem. Nem a tiéd, hanem... Kim? - néztem a húgomra a visszapillantóból.

- Igen?

- Honnan jött az ötlet, hogy a London Eye-hoz akarsz menni? - kérdeztem gyanakodva.

- Harry kért meg rá. - felelte lazán.

- Tessék? - csodálkoztam, Jade pedig bólintott - Mikor találkoztál vele?

- Nem találkoztam, hanem telefonon beszéltünk.

- Hogyan?

- Az én segítségemmel. - szólt közbe Jade.

- Tehát mégis benne volt a kezed.

- Csak segédkeztem egy kicsit. - rántotta meg a vállát.

- Mégis mikor történt ez?

- Nem tudom. Pár napja. Mikor nálatok voltam, te meg Dylan-nel enyelegtél telefonon.

- Ahhhhh... - fújtam ki a levegőt, és hirtelen szörnyű súly nehezedett a mellkasomra - Dylan...

- Mi van vele?

- Nem tudom, Jade. - tekertem meg a fejemet, és rosszul éreztem magam.

- Együtt vagytok, vagy sem?

- Ő azt hiszi, hogy igen. De én nem vagyok ebben olyan biztos. És különben is... Most mondtam igen Harry-nek a randira.

- Tényleeeeg? - kiáltott fel Jade vidáman.

- Igen. - mosolyodtam el újra, és megint átjárt az a melegség, amit akkor éreztem, ha Harry eszembe jutott. Vagyis szinte minden egyes percben.

- Ez remek. - biztatott.

- Tudod ez annyira furcsa nekem.

- Mi?

- Hogy nem is olyan régen, még meg tudtad volna ölni őt, azért, amit tett velem, most meg szinte a karjaiba löksz. - nevettem fel.

- Mert tudom, hogy amit akkor tett, azt félelemből tette, és rájött, hogy hibázott.

- És ha megint hibázik? - bukott ki belőlem, amitől mélyen, belül rettegtem.

- Nem fog. Tudja, hogy mit veszíthet, ha újra elrontja, és tudja jól, hogy akkor már nem lesz több lehetősége.

- Remélem is, hogy tudja. - biztattam magamat, hogy elhiggyem amit mond.

Nem sokkal ezután leparkoltam a házunk előtt, és mind a hárman kiszálltunk a kocsiból.

- Mikor lesz a randi? - kérdezte Jade, miközben kinyitottam az ajtót.

- Nem tudom. Azt mondta, hogy majd felhív. - válaszoltam, és alig pár másodperc múlva megcsörrent a telefonom a kabátom zsebében. Mikor ránéztem a kijelzőre, a szívem egy hatalmasat dobbant, és mosolyra húzódott a szám. A mai napon már nem először.

- Hmmmm... - adta ki magából a sokat sejtő hangot Jade, és Kim-mel együtt bementek a házba, és pedig a fülemhez emeltem a telefont.

- Szia! - szóltam bele, és a vonal másik végén meghallottam a jól ismert búgó hangot.

- Szia, szépségem! - köszönt, és hallottam a hangján, hogy mosolyog - Hogy vagy?

- Éppen úgy, mint fél órával ezelőtt. - nevettem el magam, mert tudtam, hogy zavarban van, és nem tudja, hogy mit mondjon.

- Nem baj, hogy máris felhívtalak, ugye? - a hangja megváltozott, és most érződött belőle az aggódás is.

- Persze, hogy nem. - nyugtattam meg, mire egy hatalmas sóhaj szaladt ki a száján - Csak azért hívtál, hogy megkérdezd, hogy vagyok?

- Nem. Illetve azért is, de igazából azt szerettem volna kérdezni, hogy...öhm...

- Bökd már ki! - nevettem fel újra.

- Hogy eljönnél-e velem randizni. - hadarta el.

- Ezt már megbeszéltük, nem? Már belementem.

- De úgy értem, hogy ma.

- Ma? - lepődtem meg.

- Aha.

- De hát lassan este lesz.

- Egy óra múlva ott vagyok érted, ha megfelel.

- Hát...öhm... Nem is tudom. A szüleim nincsenek itthon.

- Jade majd vigyáz Kim-re. - jelentette ki, tudván, hogy mire célzok.

- Rendben. Legyen. - egyeztem bele, hiszem mélyen belül alig vártam, hogy újra vele lehessek, láthassam, érezhessem.

- Akkor egy óra múlva.

- Egy óra múlva. - bólintottam, minha látná, majd kinyomtam a telefont.

- Biztos, hogy tudsz vigyázni rá? - kérdeztem meg már legalább századszorra Jade-et, mióta Harry felhívott. Lassan letellik az egy óra, és én már tűkön ülve várom, hogy ideérjen, és vele tölthessem az estét.

- Milly! - barátnőm kezdett ideges lenni - Hányszor mondjam még el?

- De nem volt semmi terved? Liam-mel? Elvégre szombat van.

- A szüleid amúgy is hamarosan hazaérnek. Majd utána lesz időm Liam-mel lenni.

- A szüleim... - esett le a tantusz.

- Mi van velük?

- Megölnek, ha megtudják, hogy Harry-vel vagyok.

- Akkor majd azt mondom, hogy Dylan-nel vagy. - rántotta meg a vállát, és csatornát váltott, amivel felbosszantotta Kim-et, aki éppen a kedvenc meséjét nézte.

- Őt sem hívtam fel! - jutott eszembe, és egyre idegesebb lettem.

- Fejezd már be! - nevetett rajtam Jade - Nem is a szüleid, és Dylan miatt izgulsz, mi?

- De! Dehogy nem.

- Szerintem te Harry miatt vagy totál berezelve.

- Egy kicsit...egy kicsit talán miatta is. - ismertem be, és befejeztem a fel-le járkálálst - Megjött! - néztem ki az ablakon, és most estem kétségbe teljesen.

- Ne parázz már! Inkább neki kéne izgulnia, és hidd el, hogy ezerszer jobban izgul, mint te. - próbált meg nyugtatni Jade, miközben még egyszer belenéztem a tükörbe. Nem öltöztem ki, elvégre ez nem is igazi randi, hiszem úgy beszéltük meg, hogy csak barátként kezdjük. Egy fekete feszes nadrágot, és egy szintén fekete, csipke garbót vettem fel. Divatos volt, de mégsem kihívó.

- Majd jövök. - intettem vissza az ajtóból.

- Majd hívj fel, ha hazaértél. - kiáltott utánam Jade, mielőtt becsaptam magam mögött az ajtót.

A fekete Range Rover a ház előtt állt, és én amilyen gyorsan tudtam lépkedni a magassarkúmban, olyan gyorsan siettem Harry felé.

- Szia! - köszöntem, mikor bepattantam mellé.

- Szia! - szinte suttogta, és le sem vette rólam a szemét - Gyönyörű vagy.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá, és éreztem, hogy elpirulok. Te jó ég! Úgy viselkedek, mint egy kislány. Mintha még soha semmi nem történt volna köztünk.

- Indulhatunk? - kérdeze, mire én csak bólintottam. Beindította a kocsit, és kikanyarodott a ház elől. Ahogy gyorsult az autó, úgy gyorsult az én szívverésem is. El sem hiszem, hogy itt ülök mellette. Talán végre minden jól fog alakulni. Remélem.