Emily Cook

- Ma veled fogok lenni egész nap! – jelentette ki Jade, mikor ötödik óra után találkoztunk, és észrevette, hogy a kávéfolt mellett, egy újabb paca virít a pólómon.

- Már nincs több órám, megyek haza – bólintottam – Neked?

- Nekem sincs! Elkísérlek. – örvendezett, és láttam rajta, hogy tényleg velem akar maradni. Na, nem mintha annyira jól meg tudna védeni a felém száguldozó kajamaradékoktól. El sem hiszem, hogy hogyan lehetnek ilyenek az emberek. Miért kell minden egyes pillanatban megalázniuk?

- Nocsak! – hallottam meg az ismerős, idegesítő hangot a hátam mögött, és láttam Jade arcán az utálatot, mikor ránézett a felénk közeledő személyre. Bree Ross. Az iskola legmenőbb csaja, a pom-pom lányok vezetője, aki a focicsapat kapitányával jár. Ez az egész olyan, mint a tipikus tini filmekben. A gonosz, szőke plázacica, akitől mindenki retteg, de most természetesen én vagyok a fő célpontja.

Eddig is utált, mert Jade és én nem alázkodtunk meg előtte, de most még jobban rám szállt. – A kis híresség piszkos ruhában mászkál a suliba? Mi van, Mrs. Styles? Nincsen pénzed ruhára?

- Kopj le, Bree! – sziszegte felé Jade.

- Mi van? – nevetett gúnyosan, és minden szónál dobott egyet a haján – Te lettél a kis sztárocska testőre és szóvivője?

- Hagyj engem békén, Bree! – fordultam felé unottan – Különben is, te és az utánfutóid tudjátok a legjobban, hogy miért nézek ki így. – mutattam végig magamon.

- Ezt miért mondod? – nyávogott, és ártatlan képet vágott.

- Mert te öntöttél rám kávét tegnap, és ma is.

- Véletlenül kiborult. – legyintett – De mindegy is, nem ezért jöttem.

- Mit akarsz?

- Kérd már meg a pasidat, hogy szerezzen nekem jegyet a koncertjükre. – mondta tök komolyan, majd elkezdett fülsiketítően vihogni.

- Menj a francba. – mondtam neki, és Jade-del együtt, elindultam a kijárat felé, de hallottam, ahogy a magassarkúiban utánunk tipeg, és az ajtóban csatlakozott hozzá a két kedvenc pincsikutyája is.

- Most hova menekülsz? – folytatta tovább a sipákolást, én pedig szerettem volna minél messzebb kerülni tőle – Várj már egy kicsit. Valamit elfelejtettem.

- Mit? – fordultam meg idegesen.

- Ezt! – kiáltotta, és nevetve az arcomba öntött egy újabb adag, forró kávét. Az égető folyadék a szemembe, és az orromba is behatolt, és hirtelen nem kaptam levegőt.

- Te hülye picsa! – hallottam Jade hangját, majd végre a szememet is ki tudtam nyitni. Körülöttem több diák nevetett, és a hasukat fogva mutogattak rám. Elöntött a kétségbeesés, és nagy lendülettel fordultam meg, hogy el tudjak futni, azonban beleütköztem valakibe. Ebben a pillanatban megszűnt a nevetés, helyét pedig suttogás vette át.

- Minden rendben van, szépség? – kérdezte az illető. Mikor meghallottam a hangját, a lélegzetem is elállt. A szemeimet egyből rákaptam, mondjuk nem sokat láttam a kávétól, és a könnyektől, amik időközben elöntötték a szememet.

- Liam? – csak ennyit tudtam kinyögni, majd magam sem tudom, hogy miért, megöleltem. Erős kezeit egyből megéreztem a hátamon, egy pillanatig sem tiltakozott. Mégis mit keres itt? Nem fél, hogy meglátják velem, vagy hogy most vele hoznak össze?

- Indulhatunk, lányok? – kérdezte egy pár pillanat után.

- Persze! – válaszolt helyettem Jade.

- Te jó ég! – Bree mellénk lépett, és szinte ellökött Liam-től – Te Liam Payne vagy?

- És ha igen? – felelt neki flegmán Liam, ami emlékeztetett arra az énjére, amit a szigeten adott elő. Akkor nem tetszett, de most valahogy jól esett, hogy így beszél Bree-hez.

- Mit csinálsz a mi sulinknál? – dobta hátra a haját.

- Emily-ért és Jade-ért jöttem. – mondta lazán – Talán problémád van vele?

- Honnan ismered te ezeket? – mutatott ránk undorodva.

- Neked ahhoz semmi közöd. – rántott egyet a vállán, majd felénk fordult – Menjünk! – javaslatára bólintottam egyet, majd mind a hárman elindultunk a kocsija felé. – Hazaviszlek titeket!

- Én bicajjal vagyok, köszi! – mondta egyből Jade, és elindult az ellenkező irányba – Holnap találkozunk, csajszi. – mosolygott rám, és intett egyet Liam-nek. Most meg miért hagyott itt? Méghogy biciklivel van... Na, persze.

- Kisasszony! – Liam hangja térített magamhoz, mikor kinyitotta nekem az ajtót.

- Köszönöm! – mondtam elfúlt hangon, mikor már mellettem ült, és elindította az autót.

- Mit? – nézett rám.

- Hogy megvédtél... De nem lesz ebből gondod? Úgy érem, hogy elég sokan láttak velem. Mi lesz most a pletykákkal?

- Szerinted engem érdekelnek a pletykák? – nevette el magát.

- Nem... - válaszoltam neki, és talán magamnak is – Te nem olyan vagy, mint... - kezdtem, de aztán elharaptam a mondatot.

- Tudod, mit? – váltott vidámabb hangra Liam. Tudtam, hogy el akarja terelni a figyelmemet, és a témát Harry-ről. – Mi lenne, ha elmennénk valahová?

- Te most komolyan beszélsz?

- Miért ne?

- Liam... Szerintem éppen fél perce beszéltünk erről... - néztem rá lemondó tekintettel.

- Ne már! Majd tisztázom a helyzetet valami riporterrel, vagy egy Twitter bejegyzéssel. – rántotta meg a vállát.

- És mégis mit mondasz? – nevettem el magam. Hihetetlen, hogy ennyire laza, és aranyos. Csak azt akarja, hogy nekem jó legyen. Oké, azt bevallotta, hogy tetszek neki, de miért ilyen kedves? Tudja, hogy nincs nálam esélye úgy, mint pasinak.

- Azt, hogy bármennyire is örülnék neki, ha a csajom lennél, csak nagyon jó barátok vagyunk. – mosolygott, és megvonta a vállát.

- De most komolyan... - löktem meg.

- Komolyan mondom. – bólintott határozottan.

- Na jó! Hova megyünk? – adtam meg magam, ő pedig csak ravaszul rám mosolygott, és az első körforgalomnál visszafelé vette az irányt.

Harry Styles

Muszáj látnom őt! Látnom kell, hogy jól van-e, és hogy biztonságban van-e a rohadt paparazzik elől. Az egyik újságban leírták, hogy melyik iskolába jár, és én szerencsére elég jól tudtam, hogy merre találom a helyet. Tudom, hogy nem mutatkozhatok a közelében, senki nem láthat meg, de akkor is látnom kell. Pontosan ezért álltam meg az iskolája előtt, a szemközti oldalon. Természetesen sötétített volt az üveg a kocsimon, így senki sem vehetett észre. Még csak az kéne, hogy meglássanak, miközben Emily után kémkedek. Na, akkor aztán jönnének az újabb pletykák, kiderülne, hogy hazudtam, és akkor aztán tényleg felfordulna az életem. Még ennél is jobban.

Tudom, hogy nem kellett volna lelépnem a srácoktól, és változtatnom kéne a viselkedésemen is, de nem tudok. Egyszerűen nem megy.

Idegesen bámultam ki az autó ablakán, ugyanis már eléggé untam a várakozást. Látni akartam, ez volt az, amire mindennél jobban vágytam már napok óta. A közelében lenni, megcsókolni, és erősen magamhoz ölelni. Erről azonban lehetehek...örökre. Hol van már? Lehet, hogy már régen hazament? Vagy iskolába sem jár miattam? De, hiszen Liam azt mondta, hogy ma is bántották. Ott van! Mikor megláttam, a szívem majdnem kiszabta a mellkasomat, és a gyomrom is izgatott rángatózásba kezdett. Aztán olyan hirtelen történtek a dolgok, hogy fel sem tudtam fogni. Láttam Emily-t kijönni az iskolából, mögötte egy plázacica-féle csaj tipegett, aki egyik pillanatról a másikra, arcon öntötte őt valamivel. Mi az? Megint kávé? Forró kávét borított az arcába? Ezeknek elment az esze? Miért kell így viselkedni vele? Miért bántják? Persze a válasszal tisztában voltam... Miattam bántják. De ennek most véget vetünk. Nem érdekel, hogy ki lát meg, vagy ki mit mond, melyik újság címlapján leszek, muszáj megvédenem őt. Talán nem is gondolkoztam, mikor kipattantam a kocsiból, és a járdán elkezdtem sietős léptekkel megközelíteni az iskolát. Aztán amilyen hirtelen elindultam, olyan hirtelen fékeztem le, és beugrottam az egyik ház mögé. Onnan figyeltem, hogy mi fog történni.

És, hogy miért tettem ezt? Mert nem kellett már megvédenem őt, ugyanis megjelent Liam, akinek egyből a karjaiba omlott. Mit is mondott Lou? Hogy nem akart közénk állni? Aha. Akkor most mi a francot keres itt? Miért lépett közbe, mikor az az én dolgom lett volna? Idegesen dőltem neki a ház falának, és becsuktam a szememet, mikor valaki megszólalt mellettem.

- Mit csinálsz te itt? – mondta egy ismerős hang, és én egyből felé kaptam a fejemet.

- Csak látni akartam! – néztem Emily felé, aki éppen akkor szállt be Liam kocsijába, és el is hajtottak.

- És miért akartad látni? – kérdezte gúnyosan, és flegmán Jade.

- Mit csinál Liam-mel? – kíváncsiskodtam, mit sem törődve a kérdésével.

- Miért is érdekel az téged? – húzta fel a szemöldökét.

- Mert törődöm vele. – hajtottam le a fejemet, és egyből rájöttem, hogy hülyeséget mondtam. Már hogy törődnék vele? Ha úgy lenne, akkor most én vinném haza, az én kocsimban ülne, és nem bujkálnánk a világ elől.

- Pffff... - nevette el magát Jade – Ezt te sem gondolod komolyan. Tudod mit? Szerintem gyorsan tűnj el, mielőtt valaki meglát. Nehogy beijedj megint a paparazziktól, és világgá menj. Hagyd őt békén, így is tönkre tetted, ne tetőzd a helyzetet. Talán szép lassan leszállnak róla a zaklatói, de ha te itt ólálkodsz, akkor előbb utóbb valaki észre fog venni. Te persze megint letagadnád őt, és kezdődne minden elölről. Húzz a francba, és ne gyere a közelébe! Jobb neki nélküled. – mondta idegesen – Remélem érthető voltam! – amint befejezte a mondanivalóját, sarkon fordult, és gyors, határozott léptekkel távozott. Szomorúan, lehajtott fejjel álltam még mindig ugyan ott, és nem érdekelt, ha meglát valaki. Igaza van. Minden egyes szava igaz volt.