Az első találkozásunk óta hat év telt el. 
Noha sokan gondolták azt, hogy a mi kapcsolatunk is tiszavirág életü lesz, mint általában a sztároké, de minden "általában" alól vannak kivételek. Yoongi és én is ilyenek vagyunk. Vagy mondjam, hogy a férjem és én?

Mikor négy éve Suga bejelentette a sajtótájékoztatón, hogy járunk, elég vegyes reakciókat kaptunk. Voltak, akik csak elfogadták minden különösebb hozzászólás nélkül. Egyesek kutatni kezdtek utánam, minden követ felforgatva, csakhogy valami olyan információt találjanak rólam, amiről Yoongi sem tud, így megutál és szakít velem. Mások egyszerűen elmondták a véleményüket, sokan sírtak, még többen üvöltöztek (már ott, a kint álló rajongók), de a legtöbben azok voltak, akik nem csak, hogy elfogadták a kapcsolatunkat, hanem gratuláltak, virágcsokrokat küldtek, cikkeket írtam arról, hogy mennyire örülnek, hogy mennyire jó Yoongit boldognak látni. A csapat többi részét is érintette ez, természetesen, először is mindenki tudni akarta, hogy Suga titokban tartott-e engem a tagok elől is, aztán, hogy ők is olyan rég óta ismernek engem, ésatöbbi. A kedvencünk az volt, amikor kiderítették, hogy van egy húgom, s mivel a koráról nem szereztek tudomást, mindenképp össze akarták hozni a maknae-val.
Persze ahogy minden vihar, ez is lecsendesült, s egykettőre visszatért minden a normális kerékvágásba... Kit akarok átverni? Nem megy az olyan könnyen. Rengeteg utálkozó üzenetet kaptam, a közösségi oldalaimat elárasztották szeméttel, rengeteg blogbejegyzés és cikk íródott rólam, amiben lehúztak, s így tovább. A kezdet nagyon nehéz volt, de aztán idővel már kevésbé fájt, kevésbé érdekelt. Ami leginkább bátorított ezidő alatt, az az volt, hogy tudtam, a fiúk mellettünk állnak. Namjoon "kerti beszéde" sosem fog kimenni a fejemből, amikor azt mondta, hogy ők is együtt akarnak látni minket. Tudom, hogy ez azóta sem változott. Rengetegszer bebizonyították ezt, úgy személyes beszélgetések, mint közösségi bejegyzések és nyílvános bejelentések által. Több koncerten beszéltek arról, hogy mennyire megdöbbentek az utálkozó Armykon, hogy ők nem ezt várták, s megértik, hogy nehéz elfogadni, de remélik, hogy menni fog, mert ők akkor boldogok, ha minden tag boldog - és Min Yoongi akkor boldog, ha Tekla mellette van. Idővel aztán tényleg csitult a helyzet, és így, négy évvel a nagy BEJELENTÉS után már nem nagyon foglalkoznak a témával - főleg, mert azóta kaptak más kivesézni valót, zeneileg és magánéletileg egyaránt. Bőven.
Fél évvel a bejelentés után a férfi, aki többet jelent nekem mindenkinél, megkért, hogy legyek a társa egy életre. Természetesen igent mondtam, nagy sírás és vigyorgás közepette, szegény emberből majd' kiszorítva az életet. Egy hónapra rá összeházasodtunk, átvettem a Min nevet, hivatalosan - sokkal praktikusabb, mint a Deák, amit a munkahelyemen leegyszerűsítettek "Di"-re -, volt egy hivatalos és egy privát, családi esküvőnk, egy hétre hazarepültünk Romániába, aztán ment minden tovább. A fiúk Európa túrnéra mentek, amivel rengeteg embernek okoztak örömet. Mindeközben én az óráimon szenvedve ástam bele magam a marketing rejtelmeibe.
A következő nagy esemény a Cypher pt. 5 kiadása volt, amiben végre Taehyung is megjelent, noha csak két sor erejéig, de mindenki boldog volt. Ezután Bang PD meglepett mindenkit egy vokál alegyüttessel, majd Jungkook megnősült, hirtelen, ezzel mindenkit meglepve (na jó, kivéve a mi kis csapatunkat, nekünk bemutatta MinAh-t, még a kapcsolatuk legelején). Egy év múlva bejelentettük, hogy babát várunk, s lassan két éve, hogy megszületett a mi kis Markunk, aki apja szeme fénye, Bang bácsi az unokájaként szereti, és hat pótnagybácsi boldog tulajdonosa, emelett számos híresség utal rá úgy, mint a "mi Markink". A legnagyobb port ebben a négy évben talán mégis az kavarta, mikor Namjoon és Seokjin egyszerre jelentették be, hogy kapcsolatban vannak - és nem egymással.
Persze a nyílvánosság elől azért sok minden takarva van. Ilyen például Jimin se veled - se nélküled kapcsolata a, hát jelenleg barátnőjével, vagy Hoseok kétségbeesett próbalkozásai arra, hogy "végre" barátnőt találjon magának. V-t nem igazán zavarja, hogy egyedül van, s pont ezért gyanítjuk, hogy ez nem sokáig marad így, ellenben Hobival, aki néha mindenkit az őrületbe kerget a hisztijeivel - de őt így szeretjük.

Most, hogy minden szennyest kiteregettem, rátérek a mi őrülten rózsaszín, gusztustalanul romantikus és boldog családi életünkre. Mark jelenleg épp alszik az apja karjaiban a kanapén, illetve ha jobban megnézem, inkább a férjem az, aki alszik, a fiúnk meg a haját csodálja, ami megint rózaszín, habár inkább lila felé hajlik. Úgy tűnik, ez a hajszín jön be eddig leginkább Marknak, mert ma délelőtt azzal jött oda hozzám, hogy lila csíkokat festett a hajára - szerencsére csak vízfestékkel, amit most sem tudom, hogy szerzett meg. Én a vacsora nyomainak eltüntetését fejeztem épp be, de mielőtt ágybadugnám a kis sajtkukacunkat, s felkelteném a csendesen horkoló Yoongit, leülök, hogy még egyszer átnézzem a reklámkampányt, amin dolgozom. Tavaly sikeresen levizsgáztam, s friss diplomámmal fel is vettek egy apró céghez, ahol jelenleg is dolgozom. Boldog vagyok ott, szeretem a feladatkörömet, barátságos munkatársaim vannak, és sokat dolgozhatok otthonról, ami Marki miatt tökéletes.
Így visszagondolva, nem hittem volna, hogy bármikor is itt kötök ki. Tizenegyedikben egy kisváros egyetlen cukrászdájának főnökeként láttam magam, aki a macskájával él egy könyvtárnak is beillő lakásban - amiv egyébként semmi baj nincs, csak nem nekem lett megírva. Amúgy hasonlít az elétem az akkori elképzelésemhez, csak feltúrbózott változatban.Cukrászkodni még nagyon szeretek, ezt a körülöttem lévők nem is bánják, van egy fiam, aki legalább annyit mászik, mint egy macska (bár aludna is annyit), és óriási könyvkollekcióm(nk) van. De azért mégis más: az életemet azzal az emberrel élem, akire álmaimban sem mertem volna férjemként gondolni, s akivel van egy fiúnk, Szöulban, ami szintén álomba illő, szeretem a munkámat, sok jó barát vesz körül... Mi kell még?
Boldog sóhajjal lecsukom a laptopom képernyőjét, felkapom a lassan álomba szenderülő csöppséget Suga öléből, és addig sétálok vele az ágya mellett, míg a lélegzete le nem csendesül, akkor leteszem, betakargatom, bekapcsolom a babafigyelőt, és halkan becsukom az ajtót. Csendben a konyhába megyek inni, közben hallom, hogy a férjem mögém lép, érzem a karját a derekamon, s hallom, ahogy azt súgja:
- Szeretlek, drágám.
- Én is szeretlek. - fordulok meg karjaiban, hogy aztán hozzábújhassak, és érezzem, hogy minden valóban rendben van.

Brühühühü...
Nem akarom befejezni... :(   De muszáj, egyszer minden véget ér, s ennek most van itt az ideje.
Szerettem ezt a sztorit írni, ez az első olyan történetem, amit megosztottam a nagyközönséggel, veletek, s be is fejeztem.
Sajnálom, hogy a saját hibámból ennyire kevesen maradtunk az események végére... Folyton azon rágódom, hogy ha ekkor és ekkor rászántam volna az időt, s megírtam volna a következő részt, akkor nem csökkent volna ennyire drasztikusan az olvasók száma...
De a múlton aggódni nem érdemes, változtazni ezen már úgysem tudom, az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy 2018-ban összeszedem magam.
Kívánok mindenkinek egy nagyon-nagyon boldog új évet, sok tartalommal, új élményekkel, barátokkal, könyvekkel, zenével, filmekkel...! ♥
Olvassunk együtt jövőre is!

Pusszancs, 미리 🐼

U.i.1: Ezennel ünnepélyesen is megígérem, hogy ha bármelyik kedvencem bejelenti, hogy kapcsolatban van, akkor gratulálni fogok nekik. Mindenki ezt kellene tegye...
Támogassuk együtt ebben is rajongásunk tárgyait! ^^