Ez a nap is eljött.
Reggel a tyúkokkal keltem, ki akartam használni minden pillanatot, bár sejtettem, hogy mindenki más még alszik, így igazából semmi értelme sincs felkelnem, mégis megtettem.
Miután felöltöztem és magamhoz vettem a telefonomat a fülesemmel együtt, kiültem a ház elé, majd elindítottam egy dalt, és csak élveztem a felkelő nap látványát.
Nem engedtem meg magamnak a sírást, noha erőssen szorongatott, de nem akartam arra gondolni, hogy az az utolsó napunk együtt. Nem akartam, hogy bármi is elrontsa a hangulatomat, ami egész vidám volt, és kifejezetten hálás, márpedig a sírás tönkre tette volna nem csak az én kedvemet, hanem a srácokét is, Yoongiét is, s nem tudnánk igazán hálásak lenni az együtt töltött hétért. Ígyhát, mielőtt még a sok feltörő emlék és gondolat teljesen ellepett volna, bementem a konyhába, és nekiláttam reggelit készíteni.

Az utolsó darab muffint töltöttem a formába, halkan dúdolgatva, mikor egy kezet éreztem a derekamon, amitől majdnem felsikoltottam. Szerencsére még idejében felismertem a kuncugó hangot, mielőtt mindenkire a frászt hoztam volna.
- Jó reggelt, Tek! - vigyorgott rám oldalról Yoongi, nyomott egy puszit az arcomra (amitől, természetesen, elpirultam), aztán a vállamra helyezte az állát.
- Jó- jó reggelt! - motyogtam vörösen, miközben igyekeztem  a csokidarabokat nem a tepsi mellé szórni. Nehezen ment a koncentrálás úgy, hogy a fiú, akiről sokáig álmodni sem mertem, mögöttem állt, átölelve, lényegében a fülembe szuszogva, ráadásul még meg is puszilt...
- Kaphatok egy darab csokit? - Válaszra sem várva nyitotta a száját, s vigyorogva ráharapott a csokit tartó ujjamra
- Áu, ez fájt! - szorítottam szimpadias sóhajjal magamhoz az ujjamat, hogy aztán hallhassam Suga édes nevetését. *Bár minden napom így indulna...!*

Amint megsültek a sütik, egy kancsó limonádé és egy doboz gyümölcslé társaságában kivittük őket az ebédlőbe, ahová éhesen sorakoztak be a többiek.
Déja vu. Olyan érzésem volt, mint az első napon. Furcsa volt belegondolni, hogy egy hét alatt ennyi dolog történhet, pozitív dolgok, s negatívak egyaránt - de örülök, hogy mi a pozitívból sokkal többet tapasztaltunk.

Reggeli után bezsúfolódtunk az autókba, hogy visszamenjünk a házhoz. Útközben zenét hallgattunk, ezúttal szerencsémre (vagy szerencsénkre?) nem az én válogatásomat, hanem Jin-ét, ami igazából nagyon tetszett, noha senki sem fordított sok figyelmet a dalokra, inkább beszélgettünk, nevettünk. Hátul ültem, Jimin és Yoongi között, végig szórakozva az utat, pont, mint mikor a farmra igyekeztünk, csak ez esetben nem rajtam szórakoztak, hanem velem együtt. Változnak a dolgok.

- Anya, apa, ugye ti is leültök velünk képeket nézni? Utána berakunk egy filmet, a srácok már választottak valami akciót. - támadtam le a nappaliba belépő szüleimet.
- Persze, ki nem hagynánk! Kíváncsi vagyok, milyen képeket csináltál, hátha van rólam is egy jó köztük. - kacsintott rám apa, miközben anyát magával húzva lehuppant a kanapé egyik felébe. Én a másik oldalt foglaltam helyet, előttem Yoongival, mellettem pedig Fabellával, aki az egyik tál popcorn-t tartotta - nem, még véletlenül sem azért ültem mellé.
Jona elindította a kis videómat, ezzel mindenki tekintetét a képernyőre vonzva. Az első kép még a koncerten készült, a bátyám készítette, az arcomon hatalmas vigyor terpeszkedik ahogy a szinpadot nézem, ott pedig úgy tűnik, mintha mind épp engem néznének, pedig az egész közönséget figyelték. Következett még pár kép a koncertről, majd továbbiak a kosarazásról, a kép, amit a fűben fekvő barátomról lőttem, képek a farmról, étkezésekről, a közös vacsora-készítésről Mari néninek, egy kép V-ről a kutyákkal - a képet tweetelte is -, a trambulinokról, illetve, a rajta ugráló fiúkról és Fabelláról, egy részlet a fiúk "magankoncertjéből", néhány kép a túráról, majd egy közös képpel zártam a videót, amit Kiki bácsi készített a túra reggelén. Ez volt az a pont, ahol már tényleg nem bírtam visszatartani a könnyeimet, de nem csak én sírtam, hanem anya és Fabe is, sőt a fiúk felől is gyanús szipogást hallottam. Suga hátradöntötte a fejét az ölembe, felemelte a karját, megsimogatta a könnyes arcomat, aztán magához húzott, s megpuszilta a homlokomat, ezzel mintegy azt jelezve, hogy ő is szomorú, és minden rendben van azzal, ha sírok.

A film valami akcióvígjáték volt, de nem sokra emlékszem belőle, a címre meg pláne nem. Anyáék és Fabella elmentek aludni a film felénél, így Suga felült a megüresedett helyre mellém a kanapéra, ahol a film végéig csókolóztunk.

Azt hitted, mi?
Par perc múlva bealudtunk, ezt az érdekfeszítő tevékenységet addig folytatva, míg a film végén Hobi meg nem dobott minket egy párnával. Inkább a csörgőóra, mint ez ébresszen...
Senki nem akart aludni menni, de tekintve, hogy anyáék már aludtak, nem igazán tudtunk bármit is csinálni bent, így TaeTae javaslatára kimentünk kosarazni egyet a "régi idők emlére", hogy őt idézzem. A csapatfelosztás hasonló volt, mint legutóbb, Fabella ugyan hiányzott, de én úgy se csináltam sokat, szóval a másik csapat sem érezte az emberhátrányt. A meccs végéhez kezdtem érteni, hogy miért mindig kosarazni mennek a doramákban, ha feszültséget akarnak levezetni. Ez a játék tényleg megfelelő egy idegölő helyzet lecsititására.
Ahogy mondtam, a másik csapat nem érezte az emberhátrányt, viszont a miénk ezúttal megérezte az én jelenlétemet, mert szépen elvesztettük a meccset, így az én csapattársaim hordozták körbe a győztes csapat tagjait. Nem is a BTS lenne, ha balesetmentesen sikerült volna véghezvinni a büntetést.
Jungkook kitalálta, hogy ő biza nem fog kapaszkodni egy kicsit sem, sőt, Suga se fogja őt, mert meg tudja ő tartani az egyensúlyát úgy is. Így történt, hogy utolsó emlékként Kookie két felhorzsolt könyökkel gazdagodott, és igazán boldog lehet, hogy nem többel.
A győzelmi körbehordozás után még leültünk egy kicsit a fűre, és hallgattuk, ahogy Jimin és Tae utánozzák a tücsköket, majd miután egy hangosabb nevetés után legalább három kutya is ugatni kezdett, jobbnak láttuk bemenni, mielőtt még felverjük az egész szomszédságot, és egy "Jó éjt!" után mindenki aludni tért.

Gondolom, arra számítottatok, hogy ha már utolsó nap, akkor valami nagyon különlegeset csinálunk, de én így is teljesnek érzem a napot, még ha semmi extra sem volt benne. Mi benne voltunk, s azt hiszem, tudunk mi elég extrák lenni, főleg ami a fiúkat illeti, s nekem ennyi elég volt. Tökéletes utolsó nap.

Heyyyy
Remélem, tetszett ez a rész, tudom, hogy semmi extra nincs benne, de ahogy Teklával elmondattam fentebb, én így is teljesnek éreztem. :)

Most pedig megyek, s degeszre tömöm magam thai kajával.

Pusszancs,
미리  🐼