*Ígéreteket tenni nagyon könnyű. Egy szempillantás alatt kiejtheted a szádon, még csak véletlenül is. Azonban, nincs visszaút. Az ígéret, az ígéret. Úgy jó, ha betartják. De ez nem mindig megy könnyen.
Az ígérgetésnek én is nagy mestere lettem az utóbbi időben. A gáz az, hogy erőmön felül ígérek, betartani pedig nehéz azokat az ígéreteket, amelyekről gőzöm sincs, hogy valósítsam meg. A BTS-nek tett ígéretem, miszerint ha törik, ha szakad, megszerettetem őket Mari nénivel is ilyen. Szép, meg minden, és lehet, hogy ha más személyről lenne szó, könnyebben menne, de pont Mari néni?! Még abban sem vagyok biztos, hogy szeret egyáltalán valakit... De ha már megígértem, akkor tennem is kell valamit.*
Leültem a kanapéra, és nagyot sóhajtottam.
- Már megint nagyot ígértél, hugi. Mari néni, meg a szeretet... Nem hinném, hogy bármit is szeret a hasán kívül... - szólt hozzám Jona magyarul. Ekkor beugrott valami.
- Ez az! Kaja! Jona, kösziiiiii! - ugrottam fel, és szorosan megöleltem a bátyámat. Ő felnevetett a hirtelen támadás hatására, átkarolt, de aztán eltolt magától, és értetlenül rámnézett.
- Kaja?
- Igen! Emlékszel, hogy, amikor kisebbek voltunk, egy karácsonyon a nagyiékat meglátogatta vacsorára Kiki bácsi és Mari néni? Mi is ott voltunk. Papi forraltbort készített és olyan finom fahéjas almalevet, nagyi pedig a kedvenc krumplis zsömléinket. Mari néni akkor azt mondta, hogy az volt a legfinomabb vacsora, amit valaha is evett. - idéztem fel mosolyogva az emléket.
- Tényleg! Akkor hallottam a nénit először és utoljára megdícsérni valamit. - nevetett Jonathán.- De mi köze van ennek a Bangtanhoz?
- Vacsorát készítünk Mari néninek. Együtt, mind. - jelentettem ki, koreaira váltva.

Az ebédet eléggé nyomott hangulatban költöttük el, Mari néni fagyos pillantásokat lövelt a BTS felé, a fiúk pedig kényelmetlenül fészkelődtek a székeiken. Engem egyrészről a nevetés fojtogatott, másrészről viszont idegesített a tény, hogy a néni ennyire nem tudja elfogadni őket. Jona és Fabe halkan beszélgettek, Kiki bácsi csak tologatta az ételét a tányéron. Anya és apa, házigazdákhoz - és persze szülőkhöz - méltóan próbáltak vidám hangulatot kelteni, mosolyogtak, cseverésztek és mindenkit kínálgattak a finom marhapörköltből. Ami amúgy a fiúk egyik kedvence, de alígha tudták élvezni a néni pillantásaitól követve.
- Na jó. Ebből elég volt. - tette le a villáját Kiki bácsi. - Mária. Ne bámuld a fiúkat, had egyenek! És mi ez a gyászos hangulat?! Máskor alíg hallom a saját hangom a zsivajtól, most meg a leejtett morzsát is hallani. - teremtett le minket. - Ne ijjedjetek meg ettől a vénasszonytól, nem harap, csak ugat. - kacsintott rám, mire én felnevettem. A Bangtan kérdő tekintettel fordult felém, de miután összefoglaltam nekik Kiki bácsi szózatát, ők is elnevették magukat.
- Heltzor Miklós! - visított a néni dühösen. - Hogy beszélhetsz így a nővéredről?!

Ebéd után Kiki bácsi és a nővére átmentek a bácsi lakrészére, mi pedig előadtuk az ötletünket anyának, aki egyetértett velünk. A srácokkal felosztottuk a tennivalókat - Jin kikötötte, hogy "a saját és a tárgyaink biztonsága érdekében Rap Monster-t ne bízzuk meg semmi bonyolulttal" - , majd mindenki nekilátott a feladatának. Jonathán Hoseokkal és Namjonnal a bor forrását felügyelte apa irányítása alatt, a többiek pedig a zsömléket kellett elkészítsük: Suga és V a megfőtt krumplit pucolták meg, Jimin és Jungkook a tiszta burgonyát törték össze, amit aztán én gyúrtam bele a tésztába. Jin zsömléket csinált a masszából, és be is tehettük sülni a kenyérkéket. Az idő teltével finom illatok szálltak a házban, ami keveredett a fahéjas forralt bor és a pincéből előkerült almalé illatával, ezzel előcsalogatva Mari nénit, aki óvatosan kukucskált be a konyhaajtón.
- Hát itt meg mi készül? Csak nem a kedvenc zsömlém? - kérdezte meglepődve, szemeiben valami eddig sosem látottal: izgalommal és kíváncsisággal.
- De igen, Mari néni. Vacsorára készítettünk friss zsömléket, és mivel elég hideg van kint, forraltunk bort is. Azt szeretnénk, hogy jól érezze magát köztünk. Szeretettel készítettük, mindanyian, együtt.
A néni arcára csodálkozás ült ki. És egy halvány mosoly. Mosolygott!
- Köszönöm, kedveseim... Olyan régen volt már, hogy valaki csak miattam csináljon valamit... Már el is felejtettem, milyen jó érzés... - motyogta, mi pedig csak mosolyogni tudtunk. *Szóval igaz. Szeretettel, kedvességgel a legkeményebb szívek is meglágyíthatóak.*

A vacsora már sokkal hangulatosabban telt. A fahéj illata ugyan túlságosan is karácsonyiassá tette a légkört, de ezt nem bántuk, még ha a valóságban nyár közepe is volt. Mert megérte. Mari néni sokkal barátsagosabban ült az asztalnál, balján a hugommal, jobbján Jinnel.
Vacsora után a néni búcsúzni kezdett. Elköszönt anyától, apától, a tesóimtól, tőlem, aztán a fiúkhoz fordult.
- Tenkjú. - mondta borzalmas kiejtéssel, de mosolyogva. - Tekla, megmondanád nekik, hogy bocsánatot kérek a reggeli viselkedésemért? - És akkor leesett az állam. Bocsánatot kért?! Tolmácsoltam a fiúknak, akik először maguk is meglepődtek, de hamar túlléptek ezen, és vigyorogva meghajoltak a néni előtt.

- Ez a nap is jól alakult végül. - mondta anya, miközben együtt mosogattunk. - Nem gondoltam volna, hogy ezt megérem. Mari néni és a bocsánatkérés! Hah. - nevetett. - Elképzelhetetlennek tűnt.
- Az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy te valaha is megszereted a BTS-t. És nesze neked, odáig vagy értük. - vigyorogtam anyára.
- Hé, mondtam én valaha is, hogy nem szeretem őket? - kérdezte anya felhúzva a szemöldökét.
- Öhm, hát így konkrétan nem.
- Na látod. - kacsintott rám. *Anya. Kacsintott. Oké. Mi lett az én anyukámmal?! Brühühü...*
- Akkor be is kapcsolhatok egy BTS-dalt? - kérdeztem vigyorogva.
- Inkább ne, légyszi.
- Te mondtad, hogy szereted őket, anya. Akkor fogadd a következményeket. - hallattam egy "ördögi" kacajt, ami minden volt, csak nem ördögi. Na mindegy. Rácsatlakoztam a hi-fi rendszerre, és elindítottam az elsőnek felugró BTS-dalt. Save me. Anya, tudván, hogy a szavai jelenleg mitsem érnek, csak megrázta a fejét, és visszafordult a mosogatóhoz.
Hamar kiderült, hogy a Bangtan fiúk nem tudják nem énekelni a saját dalaikat. Alíg kezdődött el a szám, Jimin és Jungkook meg is jelentek a konyhában, szorosan utánuk Jin és V érkezett, aztán Suga, Hoseok és RapMon is belépett. Azonnal rákezdtek a dalra, én meg majd' elolvadtam. *Még mindig nem tudtam feldolgozni. A BTS, a legeslegkedvencebb bandám a házunkban van! És a konyhánkban énekel! Áááááá...!*
Ahogy véget ért a dal, Suga megszólalt azon az egyszerre eszméletlenül cuki és szexi hangján:
- Te komolyan YouTube-ról hallgatsz minket, mikor itt vagyunk a házban? - kérdezte, én pedig újra felvettem a szép piros színemet. Már egészen megszoktam...
- Csa-csak megszokás... - motyogtam.
- Énekelnétek nekünk? - kérdezte őket angolul anya. És ezzel ismét sikerült meglepnie. - Csak kíváncsi vagyok, vajon előben is olyan-e a hangotok, mint a stúdiófelvételen.
- Anya! - sziszegtem. - Hogy mondhatsz ilyet?
- Ha egyszer kíváncsi vagyok. Érdekel, vajon igaziak-e.
- Naná, hogy énekelünk! Ugye, srácok? - fordult a társaihoz lelkesen V. A többiek bólintottak. Uuuuu, saját BTS koncert! *-*
Átmentünk a nappaliba, kicsit átrendeztük a berendezést, hogy legyen helyük a fiúknak, aztán a családdal kényelembe helyeztük magunkat a kanapén. Kezdődhetett a koncert. És muszáj volt felvennem. És nem azért, hogy aztán megosszam mindenkivel, hanem csak emlékbe. Emlékekre szükség van. Persze, előbb engedélyt kértem a fiúktól, amit ők készségesen megadtak.
A kedvenc dalaimat adták elő. I need you, Second grade, Born Singer, Fire, Just one day, Tomorrow, Jump. És még egyet, a Danger-t, Jonathán kérésére. Csodálatos este volt! Apa és anya egymást átölelve hallgatták, ahogy a fiúk mindent beleadva énekelnek és rappelnek. No, meg táncoltak is. Mert azt nem lehet, nem szabad kihagyni! Fabella csillogó tekintettel nézte a röngtönzött előadást, Jonathán az ütemre dobolt a térdén és a fejét mozgatta, én meg legszívesebben felugrottam volna, és őrült ugrálásba-táncba kezdtem volna. De visszafogtam magam. Meg aztán, nem akartam még egy rohamot. Ígyhát csak a helyemen mocorogtam, velük dúdoltam a dalokat és megfigyeltem.
A "koncert" végén a fiúk meghajoltak, mi pedig hatalmas tapssal köszöntük meg.
- És igen. Ezt akartam tudni. Igazán tehetségesek vagytok! Köszönöm, hogy énekeltetek a kérésemre.
- Ez csak természetes. Önnek bármit, 어머디. - kacsintott rá Yoongi. Ém meg ledermettem. *Eomeoni??? Mivan?!*

Halihó, embik! Hiányoztam? :D
Sajnálom, hogy nem hoztam hamarabbb a részt, de el voltam, vagyok havazva. Tévedtem, amikor azt mondtam, hogy több időm lesz, mint a nyáron... :/
De, remélem nem haragudtok nagyon rám... :)

어머디 (eomeoni) = anyuka, anyós

Kedcencek:
Túl sok van. Majd leírom egyszer. (;

U.i.: A hozzászólások bátorítanak... ❤
Pussz, 미리 ❤❤❤