Jimin közelebb hajolt, hogy megoszthassa velem sötét titkait... Ja, nem, az másik sztori. Hogy megoszthassa velem a biasomról szóló titkait.
- Tudod, Yoongi hyung... ő kicsit furcsa. Néha. Van, hogy ugyanolyan hiperaktív, mint mi - vagy méginkább, pedig köztudott, hogy minket nehéz überelni. Ugrál, vigyorog, nevet egész nap. Máskor meg a világért se lehetne kicsalogatni az ágyból, vagy arról a helyről, ahol épp álomba zuhant. Vannak napjai, amikor becsukódik, órákig hallgat, egy helyben ül, és ír, zenét hallgat, gondolkozik, vagy mi. Egyszóval, elérhetetlen. De... Amióta itt vagyunk, olyan, mintha kicserélték volna. Mintha nem is Min YoonGi lenne. Az a Min YoonGi, akit én ismerek, nem nevet ennyit, nem hülyül naphosszat, nem ilyen bőbeszédű... Komolyan, már az is megfordult a fejemben, hogy nem is igazi, hanem valami robot, vagy klón. - mondta halál komolyan, mire a helyzet érzelmessége (van ilyen szó? :')) mindegy) ellenére is felröhögtem. - Klón? Robot? Nem nézel te túl sok filmet? - csóvaltam meg a fejem.
- Hé. Én épp komoly problémákat taglalok, te meg kinevetsz? Nem is érdemled meg, hogy befejezzem. - húzta fel az orrát Jimin, és feltápászkodott melőllem.
- Nem akartalak ennyire kinevetni. - szóltam utánna. - Biztos, hogy nem folytatod?
- Nem. Kinevettél. Nem érdemled meg. - *Ó, de cuki, mikor morcos...!*
- Naaa... Bocsi.
- Aj. Miért vagy ilyen édes? Nem lehet rád haragudni. - nevette el magát, majd visszaült mellém. Én meg épp elolvadtam.
*Komolyan azt mondta, hogy édes vagyok? Jimiiiin! Te vagy édes. Mint egy fagyigombóc. Vagy mint egy cukormázas fánk. Nyami... Tuti, hogy még mindig vörös vagyok.... Argh, Tek, szedd össze magad!*
- ...vagyok. - fejezte be a mondatát ChimChim. Amire én nem emlékeztem. Egy szóra sem.
- Te-tessék? Mi vagy? - kérdeztem zavarodottan.
*Ez. Nem. Lehet. Igaz. Deák Tekla-Adónia! Először kineveted, aztán nem figyelsz. Most igazán megsértette...*
- Le sem tagadhatnád, hogy szerelmes vagy...
- Tessék? Dehogyis! Nem vagyok szerelmes! - tiltakoztam. - Azt hittem, ezt már tisztáztuk az előbb.
- Nem. Te azt mondtad, hogy nem tudod. Ez azt jelenti, hogy szerelmes vagy. Higyj nekem. - jelentette ki magabiztosan.
- Miért is kellene higyjek neked?
- Mert én Park Jimin vagyok. - szedte elől a magabiztos, ezerwattos vigyorát.
- Ez magától értendő... Miért is kérdeztem meg? - próbáltam ironizálni, de aztán rájöttem, hogy semmi értelme ironikusnak lenni, ha az ember Jiminnel beszél. Nem, az ő szótárában nem szerepel ez a szó.
- Tényleg, miért? Szóóóval, mikor mondod el neki? - emelte fel még mindig vigyorogva a szemöldökeit a beszélgetőpartnerem.
- MONDOM. NEM. VAGYOK. SZERELMES. YOONGI. OPPÁBA! - nyomatékosítottam kissé hisztérikusan.
- Oké, oké, vettem, nem kell kiszakítani a dobhártyáimat! - nevetett Jimin, majd felállt. - Nos, élveztem ezt a beszélgetést. Tudod, egyre jobban örülök annak, hogy ezt választottuk a... Mindegy. - szakította félbe önmagát. - Szóval, örülök, hogy itt vagyunk. Remélem, mára is valami érdekeset szerveztél nekünk. - kacsintott rám, és besétált a házba. Előtte azonban még visszaszólt az ajtóból. - Felkelt a szerelmed. - és még mielőtt reagálhattam volna, eltűnt a házban.

- Jó reggelt, Tek! Mi a kaja? - ugrott a hátamra Jona, amitől kis híján orrabuktam.
- Hé! Fogd már vissza magad! A húgod vagyok, te állat! - rivaltam rá.
- Bocsiiii, na! - nézett rám kiskutya-szemekkel, amitől mindig ellágyulok, ajj...
- Hjaj, megbocsátok, na... Csak a hátamat törted el... - legyintettem. - Amerikai palacsintát kaptok. Nyomás, az asztalnál kell enni! - csaptam a kezére, amelyik épp a tölteléknek szánt csokipuding felé kalandozott.
- Jól van, na, megyek... Hé, Bangtan Boys, asztalhoz!

A konyhaajtóban álltam és élvezettel néztem, ahogyan a többiek jóízűen falatoznak. Közben a gondolataim visszavándoroltak a korábbi eseményekhez.
Jimin távozása után én még kint maradtam, és csak néztem a tájat, miközben halkan dudorásztam.
- Jó reggelt!
*Ma reggel mindenki szívrohamot akar nekem okozni?!*
- 'Reggelt! - motyogtam, miután megnyugodtam, hogy ismételten nem egy jeti szólított meg. Csak Suga. Na jó, nem CSAK Suga. Hanem SUGA!
- Mit dúdoltál? Ismerős volt a dallam, de nem tudtam egészen kivenni. - telepedett le (ő is) mellém.
- Az N.Flying egyik dalát, a Ismered őket? - csillant fel a szemem.
- Mi az, hogy! Nagyon szeretem a dalaikat hallgatni. Akkor innen volt ismerős. Nem énekled el nekem?
- Ho-hogy énekeljem el? Neeem, bocsi, az ne-em fog menni... Mondtam, hogy nem szeretek emberek előtt énekelni... - motyogtam lehajtott fejjel.
- Naaa...! Légyszi. - kérte édesen.
- Sa-sajnálom, de nem megy. Nincs bátorságom hangosan énekelni. Sajnálom... - suttogtam.
- Ne sajnáld. Valahogy csak túlélem... - nevette el magát, majd meglökött a vállával. Megint. Szegény has-pillangóim...
- Megyek, és megcsinálom a reggelit. - ugrottam fel a hintáról, és besiettem a konyhába.
Kiötlöttem, hogy a reggeli ameriakai palacsinta legyen, és amint sikerült az izgalomtól még reszkető kezeimet lenyugtatnom, neki is láttam a tészta kikeverésének.

- Hahó! Teeeklaaaa! - rázott ki az elmélkedésből Fabella hangja. Megráztam a fejem.
- Igen? Bocsi, csak elgondolkoztam.
- Veszem észre. Van még csokipuding?
- Igen. Máris hozom, hugi.
Letettem a pudingot az asztalra, és visszaindultam a konyhába. Azonban J-Hope és Taehyung ezt másképp gondolták.
- Tekla, maradj itt, beszélgessünk! - mondták egyszerre. *MI VAN MÁR? MI EZ A NAGY BESZÉLGETNI AKARÁS???*
- Nyugi, nem fogunk kifaggatni az exeidről. Ne nézz ilyen ijedten! - nevetett Hobi. *Hát, az nem lenne valami hosszú beszélgetés...*
- Hyung! Ezzel csak zavarba hozod! - védett ki valami elképesztő édesen V.
- Jó, jó, bocsánat. - mosolygott rám a vétkes.
- N-nem haragszom. Miről akartok beszélgetni?
- Csak szeretnénk ma valahol edzeni egy kicsit, vagyis a koreókat gyakorolni. Hol lehetne ezt? - kérdezte Namjoon.
- Az attól függ. Akár kint is, mondjuk a tó mellett. - javasoltam.
- Szerintem jobb lenne valami zártabb.
- Akkor a pajta? Üres, még nincs betakarítás. Ott van elég hely, és zárt is, ugyanakkor szellőzik is. Az megfelelne?
- Gondolom, igen. Soha nem gyakoroltunk még pajtában. - vigyorgott rám a leader. - Srácok? Mit gondoltok?
- Szerintem jó lesz. - felelte Jin.
- O.K. - Jimin is egyetértett.
- Aha, jó lesz. - helyeselt Yoongi.
- Megfelel, szerintem. - mondta Jungkook.
- Juhé, pajta-próba! - éljenzett lelkesen Taehyung.
- Pajta-próba? Ez jó! - röhögött egyetértve Hoseok is.
- Akkor ezt megdumáltuk. Ebéd után gyakorolunk! Addig meg foglaljátok le magatokat valami értelmes dologgal. - adta ki a parancsot Rap Monster.

A délelőtt nevetéssel, beszéltgetéssel, olvasással, sok zenével, és ugrálással telt. Igen, ugrálással. Fabella és a maknae line megtalálták a régi trambulinunkat a pincében, megtakarították, aztán meg versenytugrottak. Mindeközben vegyes zenét hallgattunk, én olvastam egy fának dőlve, Jona a kocsin bütykölt valamit Namjoon és apa társaságában, Jin és Hoseok Kiki bácsival és anyával beszélgettek (illetve a két srác próbált angolul beszélni, ezt anya próbálta kibogozni, és fordította a bácsinak, aztán meg a srácoknak). Yoongi pedig elterült a füben nem messze tőlem, és aludt. Vagy mi.

Ebéd után apáék elvitték Kiki bácsit a faluba, mi pedig kivonultunk a pajtába. Örömmel konstáltam, hogy a fiúknak bejön a hely. Persze, nem egy BigHit gyakorlóterem, de a célnak megfelel. Először néhány apró bemelegítő gyakorlatot végeztek el a srácok. Már aki.

- Oké. Akkor először vegyünk egy régebbit! Jimin, tedd be a N.O.-t! - utasította RapMon.
Huh. Elképsztő volt testközelből látni őket gyakorolni! Hogy szerethetem őket ennyire? Helyesbítek. Hogy ne szeretném őket ennyire? *csillogó szemű vigyori pofi*.

Profik.
- Miss Fabe, van olyan koreográfia, amit látnál szívesen? - mosolygott V a húgomra.
- Igen, igen! Tekla, mi annak a címe, tudod, az, amelyikben a lánynak énekelnek, meg virágot adnak neki?
- Boy in luv.
- Igen, azt, légyszi!
- Igenis! Fiúk, hajrá!

- Huh, elfáradtam! - terült ki nagy sóhajjal Yoongi a földön.
- Csak még egyet, hyung! - nyújtotta felé a kezét Hoseok.
- Rr, oké. De akkor Tekla választ! - Komolyan? Akármelyiket? - csillant fel a szemem. - Akkor, táncoljátok el a Rise of Bangtan-t, légyszi!
- A kedvedért bármit. - nevetett fel Taehyung és Jimin.
- Ou, köszönöm. - vigyorogtam vissza rájuk.

A délután a gyakorlással telt el, és én nagyon, NAGYON élveztem! Sokat nevettem a fiúkon, akik szokás szerint végighülyülték az egészet. Utoljára végül a War of hormone-t gyakorolták, ami szintén szokásosan dilis lett.

Este mind el voltak fáradva, de mégis felpörögve. Ja, és éhesen. Annyi kaja még sosem fogyott egy étkezés alatt, mint aznap.

A fürdőszobából kilépve szembe találtam magam Sugával.
- Köszönjük a mait, Tekla. - hajolt meg felém.
- É-én köszönöm, hogy láthattalak titeket gyakorolni. Előben még profibbak vagytok!
- Profik? - nevetett. - Próbálkozunk. - korigálta az előző kijelentésemet. - Mindenesetre... Köszi, hogy itt lehetünk nállatok. - mosolygott rám nagyon édesen
- Ha belegondolsz, ezt is én kellene megköszönjem. Hi-hiszen nem én nyertem, de így még nagyszerűbb ajándékot kaptam... - suttogtam könnyes tekintettel, lehajtott fejjel.
- Szívesen tettük. *még a hangja is mosolyog...ah*
- Én... Most megyek aludni. - szorítottam magamhoz a hajamtól nedves törölközőt, és a szobám felé vettem az irányt.
- Rendben. Jó éjt! - búcsúzott el Yoongi, majd ő is a szobájuk felé indult. Az ajtóban még megállt, és csak annyit mondott: - Rá foglak venni, hogy énekelj hangosan. - kacsintott rám, és eltűnt az ajtó takarásában.

Halihó, cukorkák!
Visszatértem!
Sajnálom a hosszú szünetet... Rájöttem, hogy nyári szünetben sokkal kevesebb időm, kedvem van írni. :/
Hétfőn én is visszamentem suliba (12, ááá :'( ), és úgy érzem, hogy ennek ti örülni fogtok. Ugyanis ez azt jelenti, hogy több időm lesz. :D (Mondjuk, nem értem, hogyan...)

Szóval, remélem, tetszett, én élveztem megírni - mint mindig. :D

Legyetek édesek!
미리 (*^﹏^*)