Isabella szemszöge:

Olyan gyorsan rohantam ki a házunkból, ahogy csak tudtam. A kocsma felé rohantam, ahol Harry lehetett. Az anyámmal folytatott beszélgetés még mindig a fejemben volt.

"Anya, Harryvel szeretnék menni." mondtam, anya szemében először döbbentség, majd megértés csillogott.

"Tényleg úgy gondolod, hogy ez jó ötlet? Mégiscsak ő volt az első, aki elrabolt téged, Isabella." szavaira fejemet ráztam.

Isabella... annyira régen szólítottak a teljes nevemen, hogy már egészen szokatlan. Hozzászoktam, hogy Harry mindig csak Bellának nevez és arra sokkal gyorsabban is reagálok. De édesanyám sosem becézett engem semmilyen becenéven, szóval nem is most fogja elkezdeni. 

"Tudom, hogy ő rabolt el engem. De a dolgok változtak, anya. Mindig is kalandra vágyó voltam és arról álmodtam, hogy kalandozhassak! Kérlek, kérlek anya engedj el!" könyörögtem.

"Egyedül fogsz hagyni?" kérdezte.

"Nem tudtam, hogy egyedül fogsz maradni." motyogtam elnézve róla, de megrázva a fejem újra ránéztem. "Ezt kell tennem anya. Nem akarom, hogy mások irányítsák a sorsomat. Én szeretném irányítani a saját életemet! Egyedül kell elérnem a boldogságomat egyszer." anya elmosolyodott.

"Annyira büszke vagyok rád, édesem. Sokat tanultál oly kevés idő alatt. Természetesen mehetsz, sosem terveztem, hogy megállítalak téged. Csupán tesztelni szerettelek volna, hogy milyen erősek az érzéseid. Meg tudod csinálni, Isabella. A jövőd csak a te kezedben van és úgy fogod alakítani, ahogy te szeretnéd." tette kezeit vállaimra nagy mosollyal arcán. "Megértem. Most menj! Keresd meg és mondd el neki. Mielőtt elmész, még elbúcsúzom." ígérte, én pedig szorosan magamhoz öleltem őt, majd az ajtóhoz rohantam.

"Köszönöm, anya."

Mosolyogva emlékeztem a beszélgetésünkre, anya mindenkinél jobban megért engem. Kissé elszomorított, hogy itt hagyom őt, de a jövőm Harryvel van megírva és a kalandjainkkal. Erről álmodtam egész életemben.

A kocsma előtt megálltam és megvártam, amíg légzésem egyenletes nem lesz a sok futás után. Mikor beléptem rögtön felkutattam a szemeimmel a szobát, sok részeg embert láttam, akik hangosan nevettek vagy kiabáltak. 

Jobbra nézve megláttam a hosszú sort egy asztal előtt, ami mögött Harry ült. Louis, Niall és Zayn mögötte álltak, arcuk komoly volt. Harry önelégülten mosolyogva válogatta az embereket, néhányan csatlakoztak, néhányan pedig továbbálltak. 

Ahelyett, hogy egyszerűen odasétáltam volna hozzá, csak beálltam a sorba, amiért furcsán néztek rám a sorban álló férfiak. Nem hibáztatom őket.

Itt vagyok én, frissen felöltözve, tisztán és nos... bemutathatóan a nyilvánosságnak, míg a többiek a sorban piszkosak voltak a munkától, vagy valami mástól.

Figyelmen kívül hagyva a pillantásokat lassan haladtam előre a sorban, az előttem lévő embereket elküldték, néhányan pedig meg sem várva Harry válaszát elmentek. Mintha megijedtek volna. Ha valóban, nem is a megfelelő személyek, hogy kalózok legyenek. 

Louis vett észre először, vigyorogva figyelt engem, de ujjaimat ajkaim elé helyeztem, ezzel jelezve, hogy maradjon csendben. Louis rám kacsintott, ebből tudtam, hogy nem fog szólni Harrynek. A másik két fiú is észrevett, de ugyanúgy hallgattak, mint Louis.

Végre már csak két ember volt előttem, így hallottam Harry mély hangját, amint próbára teszi őket, hogy alkalmasak e arra, hogy a hajóján legyenek. Az első ember magabiztosan válaszolt, a barna haja enyhén Liamre emlékeztetett, s láttam Harry szemében egy másodpercre a szomorúságot, mielőtt invitálta a férfit, hogy csatlakozhat.

A második férfi hencegni kezdett Harrynek a dolgairól, amitől Harryt inkább dühösnek találtam, s egy intéssel elküldte maga elől a férfit, majd firkantott a maga előtt lévő papírra valamit.

A rozoga, régi faasztal elé álltam, vigyorogva tettem fel csizmámat az asztalra, amire Harry döbbenten nézett fel. Balra fordulva leugrottam az asztalról, pontosan Harry széke mellé.

Harry dühösen nézett fel a tettesre, de hevességét átváltotta ismét a döbbenet, ahogy meglátott engem. 

"Szeretnék csatlakozni, Styles kapitány." mondtam mézes-mázosan, s egy lépést közelebb tettem hozzá.

Szemeiben élvezet csillant, önelégült mosolyát megmutatva, karjait derekam köré téve ölébe húzott. "Ki vagy képezve?" viccelődött, mire ajkaimat övéhez nyomtam, közben hallottam Louis és a többi fiú kuncogását mögöttünk.

Elhúzódva tőle, pimasz mosollyal levettem kalapját a fejéről és a sajátomra tettem. "Azt hiszem igen." válaszoltam, a körülöttünk lévő férfiak suttogni kezdtek. 

"Szóval, csatlakozhatok kapitány?" kérdeztem, Harry felkacagott. 

"Szükségem van a nevére hölgyem, hogy a hajómra vezethessem." mondta, erősen küzdöttem, hogy ne nevessem el magamat.

"Isabella Perkins." kezdtem el felállni, de Harry felállt velem együtt, szorítása nőtt derekam körül. Arcaink csak centiméterekre voltak egymástól, bal karjával köröket rajzolt derekamra. Továbbra is közel tartott magához, kalapját pedig visszatette saját fejére.

"Üdvözlöm köztünk, Miss Perkins." csókolt meg, karjaimat nyaka köré fontam. Pár másodperc múlva elhúzódott, körülöttünk éljeneztek. Nevettem, Harry kezét nem engedtem el.

"Édesanyád igent mondott?" kérdezte, mire bólintottam.

"Azt mondta örül nekem. Bármikor mehetünk." Harry bólintott.

Új legénysége felé fordulva beszélni kezdett. "Számítok arra, hogy mindannyian keményen fogtok dolgozni, de közben nem felejtitek el, hogy mit is jelent kalóznak lenni és érzékelitek majd a vidámságot a világ körbehajózásában. Mi egy család leszünk, nem csupán néhány tökkelütött kalóz. Ezek a szabályaim. Valamint senki, semmilyen körülmények között nem vethet szemet az én Bellámra." mondta, a legénység bólintott.

"Éljen, éljen Styles kapitány!" örvendeztek. 

"Menjünk!" kiáltott vidáman és kisétáltunk a kocsmából. Harry és én mentünk elől, mögöttünk Niall, Louis és Zayn. 

"Nagyszerű műsort csaptatok onnan hátulról, egyébként." mondta Louis szarkasztikusan.

"Úgy gondoltam, jól kell megjelennem." nevettem.

"Nagyon vonzó voltál." suttogta a fülembe Harry, amibe belepirultam.

"Én csak boldog vagyok, hogy újra együtt vagyunk." mindenki egyetértett velem, egy percig viszont csendben maradtunk Liam emlékéért. Nem mondtuk ki a nevét, de mind tudtuk, hogy mindannyian rá gondolunk.

Megérkeztünk a Belladonnára, de egy ismerős hangra megfordultam. Teljesen ledöbbentem, a könnyeim patakzani kezdtek és a lélegzetem is elakadt. Kezeimet szám elé tettem, Harry zavarodottan követte tekintetemet és legalább úgy megdöbbent, mint én, még levegőt is elfelejtett venni.

Louis, Zayn és Niall is követte a tekintetünket, ők is lefagytak. Két ember sétált felénk.

"Nem lehet." suttogta Harry, az új legénység egy utat formált és zavarodottan pillantottak hátra.

Edward király tartott felénk, mellette a másik tag sánta volt, karját a király nyaka köré tette.

"Liam??" sikítottam, s feléjük futottam. Életben van? ÉLETBEN van? Hogyan? Hogyan van életben és hogyan áll itt ebben a pillanatban?

Éreztem Harry és a többi jelenlétét magam mögött, könnyeim megállás nélkül folytak. Megöleltem őt, ami miatt kis híján a földön kötöttünk ki. 

"Szia Bella." kuncogott, miközben én a vállába zokogtam, nem tudva hogy hogyan lehet itt. 

"Halott voltál. Halott voltál! Hogy lehetsz itt?" sírtam és elhúzódtam, a fiúk hozzám hasonlóan magukhoz ölelték a legjobb barátjukat.

"Hogyan..." kezdte Harry, amint elhúzódott a fiútól, aki sápadtnak tűnt, kötszer lógott ki ruhája alól, és biztos voltam benne, hogy ruhája alatt több is volt. Gyengének látszott, de ez nem számított. Életben volt.

"Majdnem meghaltam. Mikor leszúrtak, nem emlékszem hogy mi történt." szólt Liam bűnösen.

"A történések után bekötöttem a sebét, hogy elálljon a vérzés. Nem hittem, hogy működni fog, de ezek szerint mégis. Amikor a csata véget ért, azt hittem meghalt. De amikor a sebét tisztítottuk és öltöztettük fel, a kezemmel hozzáértem a mellkasához és éreztem a gyenge pulzusát. Nem akartam senkinek elmondani, mert nem voltam biztos benne, hogy tényleg igazam van e, vagy csak beképzeltem a dolgot." mesélte a király, Niall döbbenten emelte kezét a fejéhez.

"Mikor eljött az idő a temetéséhez, hezitáltam, hogy mit tegyek. Szóval adtam neki egy kis vizet és kenyeret és kényszerítettem, hogy megegye. Mikor letettük őt a földre a sírja mellé, észrevettem, hogy mozog. Egyikőtök sem vette ezek szerint észre. Szóval mikor mind elmentetek, kiástam Liamet és újra megnéztem a pulzusát. Ismét volt, csak gyorsabb. Bevittem őt és megbíztam a nővéreket, hogy foglalkozzanak vele. Még épp időben visszahoztuk őt." mondta a király mosolyogva, számat takarva nem tudtam, hogy sírjak vagy sikítsak a boldogságtól.

"Még mindig erősen sérült és időre van szüksége, hogy felépüljön. De újra itt van." mondta Edward, Harry nevetett, mégis könnyes volt a szeme, ahogy újra megölelte Liamet. Liam vidám tekintettel ölelte őt vissza. 

"Megmondtam neked, hogy nem halok meg olyan könnyen." viccelődött Liam Zaynnel, aki csak vállon csapta őt óvatosan. 

"Egy fasz vagy." szólt vissza Zayn, mire az öt barát hangosan felnevetett.

"Sajnálom, hogy miattam ezeken kellett átmennetek." sajnálkozott Liam.

"Nem érdekes. Életben vagy. Ez a legfontosabb." suttogtam és Liammel újra megöleltük egymást.

"Most már tényleg indulhatunk." mondta Niall, Harry mosolyogva bólintott és a királyra nézett.

"Te vagy a legjobb öcs a világon." borzolta össze a király haját.

Edward nevetve ölelte magához Harryt. Minden jó most. Minden jóra fordult.

Elköszöntünk a királytól. Láttam a szomorúságot és a megbánást Harry szemeiben, de azonnal el is tűnt. A hajót eloldottuk a kikötőtől, Edward ott állt a hajó mellett mosolyogva.

"Ne várj túl sokáig a viszontlátással Harry!" mondta, Harry integetett.

"Nem fogok. Pár év múlva visszajövök." felelte, Edward mosolyogva visszaintegetett.

Felnézve láttam édesanyámat az utcán, egy szomorú mosollyal az arcán. Könnyes szemekkel integettem neki, s figyeltem, ahogy visszainteget.

"Vissza fogok jönni!" kiáltottam neki, ő mosolyogva bólintott.

"Várni fogok rád!" kiabált vissza. Mindenkinek integettünk, miközben lassan elindultunk kifelé a kikötőből. 

Mikor már messzebb jártunk, Harry a legénysége felé fordult, én és a fiúk mellette álltunk. Kezeim közé vettem övét, mire elmosolyodott és szabad kezét Liam vállára tette.

"Kormányos!" kiáltott Harry, a hajót irányító férfi lenézett Harryre, várva a parancsára. Ahogy Harry ott állt a legénységével szemben, láttam a buzgó arcokat és izgatott tekinteteket. "Itt vagyunk Bella, erre vártunk." suttogta a fülembe, mielőtt visszafordult a kormányoshoz.

"Vegyük az irányt észak felé! Megyünk és keresünk magunknak valamiféle kalandot."