Isabella szemszöge:

Apám hadserege láttán szemeim nagyra nyíltak. Négyszáz ember biztosan volt vele. Még az ablakból is láttam az őrült mosolyt, ami az arcán ült. 

"Apa..." suttogtam, de végül a fejemet ráztam. 

Nem szabad bizonytalannak lennem a harccal kapcsolatban. Nem hagyhatom, hogy így gondolkozzak. Már át is haladtak a hídon, s egyenesen a palota felé meneteltek. 

"Zárjátok be a kaput." parancsolta a király, a hírvivő bólintott és már rohant is,  hogy továbbítsa a parancsot.

"Ha a kapu zárva van, megelőzhetjük a további vérontást." mondta, egyetértően bólintottam. 

"Menjünk." szólalt fel Harry kezét felém nyújtva, mindannyian gyorsan elhagytuk a szobát. Edward rögtön mögöttünk haladt, készen állva a harcra. Minden egyes lépés után éreztem, hogy Harry intenzitása egyre csak nő. 

Ő volt a legjobban felkészülve erre a csatára. Legbelül tudtam, hogy meg szeretné bosszulni apámon azt, hogy majdnem megölte őt. Az egyetlen dolog ami aggasztott, az az, hogy Harry milyen messzire mehet el. Ha bármi...

Nem szeretném, ha pont Harry ölné meg az apámat. 

A lépcsőkön leérve Edward mindenkinek adott egy kardot és fegyvert is. Szorosan a kezembe tartva őket elkaptam Harry egyik lopott pillantását. 

"Tudom, hogy nem szereted a gyilkolást, de tudnod kell Bella." mély levegőt véve bólintottam.

Féltem ettől az egésztől, de tudtam, hogy muszáj lesz erőszakhoz folyamodnom. 

"Rob, a királyi hadsereget." Rob elrohant, egy perccel később pedig már vissza is tért maga mögött a hadsereggel, akik egyszerre sétáltak és alaposan fel voltak szerelve fegyverekkel. 

"Essünk túl rajta." ropogtatta meg nyakát Harry felkészítve magát. Mély levegőt véve a király kivágta az ajtót és szembe nézett apám embereivel. 

"Mit művelsz, Will?" kérdezte a király, apám csak nevetett. 

"Mikor először megláttam, rájöttem. Ti ketten testvérek vagytok. Sajnos kudarcba fulladt a bátyád halála." egyre szorosabban szorítottam a kardomat.

"Ha ezt teszed Will, nem lesz visszaút." szólt Edward, figyelmen kívül hagyva apám könyörtelen szavait. Apám mosolyogva feltartotta a karját, a lovas sereg készenlétbe helyezkedett.

"Számítottam erre." emelte meg a király is a kezét, mindannyian megragadtuk a fegyvereinket. 

"A végzetedet kísérted." morogta Harry, de Will csak felnevetett és leengedte a kezét, mire mindenki rohanni kezdett és megkezdődött a harc. 

Apám hátul maradt, az emberei mögött, hogy véletlenül se essen bántódása. 

Átszaladtam az egyik lovas katona lándzsája alatt, közben megvágtam a lábát, amitől leesett a lováról. Harry és én voltunk elől, az embereket folyamatosan próbáltuk lelökni lovaikról különböző módszerekkel, hogy ne legyenek előnyben. 

De nem tettünk eleget ahhoz, hogy megállítsuk mindannyiukat. 

Hátra pillantva láttam a királyi hadsereg embereit a földre kényszerítve azok által a lovas katonák által, akiket én és Harry figyelmen kívül hagytunk.

Lehunyva a szemeimet döntést hoztam, s még épp időben nyitottam ki azokat, hogy elhajoljak valaki kardja elől. 

Meg kell ezt nyernünk. Ha vesztünk, az egész országban káosz fog kitörni. Fogaimat összeszorítva elütöttem az ember kardját.

"Takarodjatok az utunkból." morogta, mire lábszáron rúgtam, s kardomat gyomrába mélyesztettem. 

"Fejezzétek be a semmiért való harcot." válaszoltam, s kihúztam a kardomat. Elpillantva meglepett arcáról körbe néztem, hogy mi is történik. 

Halott emberek terültek el mindenhol, Harry egyszerre két emberrel harcolt. A tervünk, miszerint nem hagyjuk el egymást már akkor kudarcba fulladt, mikor a harc elkezdődött. 

Edward király valamin épp gondolkodhatott, ő csak egy emberrel harcolt. Nem volt egy harcos, de amint az első lépést megtettem felé, hogy a segítségére legyek, egy kard vágódott elém. 

"Védtelen kislányoknak nincs helye a férfiak harcában." morogta a férfi, én már csak a szemeimet forgattam. Kardomat felé tartottam, készen állva bármire. Megmutatom neked, hogy ki a kicsi és a védtelen. 

"Akkor gyere. Nézd meg, hogy te elbírsz e velem, mert eddig senki sem volt képes rá." kérkedtem vigyorogva, amitől dühösen arcom felé közelített kardjával, de kardomat felemelve blokkoltam azt. 

Elhúzva fegyverét újra támadni próbált, de könnyen hárítottam. Lábamat a magasba lendítettem és mellkason rúgtam őt, egy halk puffanással a földre érkezett. 

Megvágtam hasát, amitől fájdalmas, könyörgő tekintettel nézett fel rám.

"Ez nem a férfiak harca. Ez mindössze egy piti összecsapás, aminek minél előbb vége kell, hogy szakadjon." mondtam, s lehunyva szemeimet éreztem, ahogy a kardom testébe fúródik. 

Nem tudtam nézni a fájdalmat az ember arcán, főleg nem úgy, hogy pont megöltem őt. Kihúzva a kardomat megint csak körbepillantottam, a szomorúság rettegésben tartotta a testemet. 

Kisebb tüzek keletkeztek a tönkretett tárgyakból adódóan, emberek harcoltak egymással, kiabálások töltötték meg a csípős levegőt, a nap lassan eltűnt a horizontról. Ez nincs rendjén. Ezek az emberek ugyan abban az országban élnek. Nem kellene harcolniuk a saját önző gondolataikért. 

Könnyek szöktek szemembe a király kiáltása hallatán. A nap eltűntével egyre sötétebb lett a környezet. Edward próbálta visszavonultatni a seregét, de nem figyeltek rá. Már túlságosan belegabalyodtak a csatába, nem fogják abbahagyni. 

"Ez a csata éjjel is fog tartani." motyogtam, közben hallottam, hogy valaki mögöttem fut. Azonnal megfordultam és magam elé tartottam a kardomat, de csak Louis volt az. 

"Csak én vagyok." sóhajtott fel megkönnyebbülten.

"Gyere. Harry és a többiek visszamentek a királyhoz, mennünk kell. Úgy látszik néhányan Will emberei közül is visszavonultak. Valószínűleg várnunk kell reggelig, hogy befejezzük mindezt." hadarta Louis zilálva. 

Bólintottam és a sötétben a király hangját követve találtunk vissza. Amint odaértünk karok fonódtak körém. Először megijedtem, de amint felismertem Harry karjait, felsóhajtottam és visszaöleltem őt. Rendben van. Rendben van. 

"Annyira örülök, hogy semmi bajod." motyogta és én felmosolyogtam rá. 

"Örülök, hogy egyikünknek sincs." suttogtam.

"És most?" kérdezte Liam, a király sóhajtott. 

"Napkeltéig várakozunk. Valószínűleg Will is ezt tervezi, hisz minden embere visszavonult. Természetesen a királyi sereg is visszavonult." mind bólintottunk.

Letettem a kardomat, undorító volt, ahogy vér fedte be. Már előre tudtam, hogy egy hosszú és álmatlan estének nézünk elébe. 

Jól is sejtettem. 

Egyikünk sem aludt egy szemhunyásnyit sem éjszaka, és amint megláttuk a nap első sugarait, fel is kaptuk kardjainkat. A 'csatatérre' igyekeztünk, ahol apám emberei már fel is sorakoztak. 

Magabiztosan álltam ott, megvetően méregetve apámat. Mind a nyolcan újult erővel álltunk ott. Tudtuk, hogy ma muszáj ezt lezárnunk. Ez egy kimondatlan gondolat volt, de mind tudtuk.

Harry emelte fel először a kardját, én és a többiek pedig követtük őt. A királyi sereg is előjött éjszakai rejtekéből, fegyvereiket újratöltötték. Will felemelte a kezét, s az emberei hozzánk hasonlóan rohanni kezdtek.

Apám embereinek többé már nem voltak lovai, tegnap az összes lovat 'szabaddá' tettük. Magam elé emeltem a kardomat, s egy felém igyekező embert meg is sebesítettem. Nem halt meg, csupán harcképtelenné vált. 

Harry felugorva arcon rúgta az egyik embert, s arrébb is ugrott, hogy a következő őt támadó emberrel foglalkozhasson. A másik férfi felordított, miközben Harry rámérte a halálos csapást. 

Miközben mindenki harcolt, az eső eleredt, s eloltotta a keletkezett tüzeket. A hajam egyre vizesebb lett és vagy a hátamra, vagy a homlokomra tapadt. Szemeim elől viszont elsöpörtem, hogy rendesen lássak. 

Újabb három ember ellen kezdtem harcolni, akik elég kihívásnak látszottak számomra. A tengeren hajózó kalózokhoz képest ezek az emberek nem voltak túl nagy kihívások. Tulajdonképpen sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. 

Hátrafordulva szemeim nagyra nyíltak, mikor két ember lopózott a király háta mögé, aki épp egy másik ember ellen harcolt. 

Túl messze voltam ahhoz, hogy bármit is tehessek, de mindenesetre feléjük kezdtem rohanni. 

"Vigyázz!" sikítottam, de nem hallott engem.

A szívem hevesen vert, miközben Liam beslisszolt a két ember közé és az egyik embert, aki kardot emelt a király ellen a földre küldte. A másik ember felé fordult én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel, de ez a megkönnyebbültség azonnal eltűnt. 

Az ember, akit Liam a földre küldött több helyről is vérzett még is felállt. Felsikítottam, hogy felhívjam Liam figyelmét rá, de sajnos túl késő volt. 

A férfi kardja Liam hátába fúródott, Liam szemei megteltek meglepődöttséggel és fájdalommal. Szinte mindenki elcsendesült a sikolyom hallatán. 

Edward miután 'legyőzte' aktuális ellenfelét megfordult, s lesokkoltan nézett az emberre, aki megvédte őt és aki meghalt. 

Liam megfordítva fejét felém fordult és egy apró mosoly kúszott arcára, majd térdeire ereszkedett s elterült a földön, szemeit minden csillogás elhagyta. 

"Liam!" sikítottam s átrohantam az egész teret könnyes szemekkel, csak hogy odaérjek hozzá. Láttam Harry fájó tekintetét, miközben Liamet nézte, teste rázkódott a fájdalomtól és a dühtől. A másik három fiú Harryhez hasonló képet vágott.

Liam mellé térdeltem, s kezét a sajátomba vettem, reménykedve, hogy még életben van. Sietősen pillantottam körbe apám után kutatva, akire dühösen és bosszúsan néztem vissza.

"Ez volt az, amit akartál?" ordítottam, de ő csendesen, unalmas arccal nézett vissza rám. 

Edward könnyes szemekkel szúrta le mindkét embert, aki Liam halálát okozta. Harry dühe miatt ön feledett állapotban ölt meg minden ellenfeles embert a közelében. 

"Te rohadék, elég messzire mentél!" kiabált olyan könnyes szemekkel, mint amilyen Niallé, Louisé vagy Zayné volt. 

Lepillantottam Liamre, akinek sápadt arcán még mindig mosoly ült, miközben a harc tovább folytatódott még több életáldozattal. 

Elvették a barátomat.