Isabella szemszöge:

Ledöbbenve figyeltem az ikreket. IKREK? Harry és a király nevettek az arcomon, mindketten pontosan ugyan úgy nevettek. 

"Mire számítottál Bella?" kérdezte Harry, de nem találtam a szavakat. Hogy nem gondoltam arra, hogy valamiféle kapcsolat lehet kettejük közt? Harry viselkedéséből rájöhettem volna, hogy valami van vele és a királlyal. 

Néha túlságosan idióta vagyok. 

"Szeretnél magyarázatot kapni Isabella?" kérdezte Edward király, a hangja még a hajánál is jobban hasonlított Harryére, de talán egy kis különbséget tudtam tenni köztük. 

"Igen, szeretnék." mondtam, Harry rám mosolygott. 

"Amikor fiatalabbak voltunk, a szüleink imádták a tengert. Mindig velük tartottunk, mikor kirándulni mentek, de Harry viselkedése a tenger közelében kezelhetetlen volt." vigyorgott Edward, Harry önelégülten mosolygott. 

"De mindig a királlyal és a királynéval maradtam. Én vagyok az idősebb testvér, tehát eredetileg nekem kellene a királynak lennem." mesélte Harry, a szemeim nagyra nyíltak. Harry, mint király? 

"De hét évvel ezelőtt, a szüleink nélkülünk hajóztak ki, és sosem tértek vissza. Néhányan azt beszélték elvesztek, mások, hogy meghaltak. Ezt én és Harry sem akartuk elhinni. Még csak kisfiúk voltunk, fogalmunk sem volt hogy kell egy királyságot vezetni." mondta Edward.

"Nekem kellett volna a királynak lennem, szóval a palotában mindenki felém kezdett fordulni, de nekem ez nem tetszett. Nem tetszett, hogy mindenki azt hitte tudom mit kell tennem, miközben csak tizenhárom éves voltam. Durva volt. A kastélyban teljes volt a káosz." motyogott Harry, bűntudatot éreztem. 

"Harry úgy döntött, elmegy. Elhagyta a palotát és elhajózott mindenkit itt hagyva, velem egy üzenetben tudatta, hogy megkeresi a szüleinket. Harry azt akarta én is tartsak vele, de visszautasítottam. Én nem akartam elmenni és egyébként is én voltam a fiatalabb testvér, nem éreztem azt a fájdalmat, amit ő." magyarázta Edward király.

"Szóval miután Harry elment, néhány évig kereste őket. Megtalálta a hajójuk törmelékeit... kalózok támadták meg őket." ismét lesokkolódtam. Harry szüleit kalózok ölték meg? De akkor ő miért...

"Miután megtaláltam a szüleimet, dühös lettem. Újabb hajót loptam a kalózoktól és megöltem a kapitányukat. Ekkor jöttem rá, hogy nem vagyok többé Anglia hercege, de egy rettegett kalóz vagyok. Mikor visszatértem a palotába, láttam, hogy Edward milyen remekül kézben tartja a dolgokat, már akkor született király volt." mondta Harry, mire bólintottam.

"Megmondtam Edwardnak, hogy nyilvánítson halottnak. Egy kis idő után bele is egyezett, szóval király helyett kalóz voltam. Egy vagy két év múlva Edward hallott a sok galibáról amit okoztam a tengereken, de az egyetlen dolog amit küldött az egy levél volt, amiben annyit írt, hogy legyek óvatosabb." mesélte Harry vigyorogva, Edward a fejét rázta. 

"Sosem hallgatott rám. De ez csak annak a története, hogy Harry miért hagyta el a palotát és miért nem lett király, ahogy annak lennie kellett volna." nézett Edward Harryre. 

"Miért akartál velem találkozni, mikor őt raboltad el?" kérdezte a király kíváncsian.

"Miért, nem láthatom a kisöcsémet?" viccelődött Harry, a király szemeit forgatta. 

"Csak néhány perccel vagyok fiatalabb." morgott, mitől csendesen felkuncogtam. Évek teltek el, de mindketten úgy viselkednek, mintha tegnap találkoztak volna. 

"Látni akartalak, mert olyan híreket hallottam, mik szerint meghaltál. Ha ez igaz lett volna, te is tudod mily' dühös lettem volna." mondta Harry komolyan. 

"Szimpla hírek miatt? Ilyen könnyen nem halok meg." Harry elmosolyodott szavain. Miközben beszélgettek, egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Apám azt akarta, hogy a király fiához menjek hozzá... de... a király körülbelül húsz éves lehet...

Hogyan lehetne fia?

"Umm, elnézést." szólaltam fel, Edward király nagy mosollyal fordult felém. 

"Nem kell félénknek lenned Isabella. Harry barátai vagy barátnője előtt nem vagyok király, tekints csak a barátodnak." kezdtem elpirulni. 

"Oh." motyogtam. 

"Szeretnék hamarosan a sógorod lenni." mondta, én és Harry is kipirosodtunk. 

"Edward!" szólt rá Harry, zavartan temettem arcomat kezeim közé.

Edward nevetése és Harry morgása töltötte be a termet. 

"Sajnálom, sajnálom, muszáj volt." sajnálkozott Edward, tőlem csak egy sóhajtásra futotta. "Mit szerettél volna?" kérdezte ismét mosolyogva.

"Nos, az édesapám azt szerette volna, ha a király fiához megyek hozzá, de... nem hinném, hogy neked van fiad." motyogtam, apám említésére a király lehunyta szemeit. 

"Jobb, ha nincs neki! Mert ha mégis, szeretném megismerni a hölgyet. És nagyon szomorú leszek, hogy nem hívtatok meg a kölyök születésekor." magyarázott Harry, Edward vállon csapta őt. 

"Idióta! Nem hogy gyerekem, még feleségem sincs. Őszintén nem tudom mire gondolt az apád, Isabella. A királyságban egyetlen gyerek sincs. Nem tudom honnan szerezte az információit." válaszképp bólintottam. 

"Talán őt már teljesen felemésztette ez a dolog." mondtam szomorúan, a mögöttem álló négy fiú bekapcsolódott a beszélgetésbe. 

"Ne aggódj túlságosan." mosolygott rám Louis.

"Még ha fel is emésztette, akkor is az édesapád marad. Biztos vagyok benne, hogy az egyetlen, aki beszélni tud vele, az te vagy!" veregette meg vállamat óvatosan Liam. 

"Megpróbálhatom." bólogattam, Harry szélesen mosolygott rám. 

"Szóval, szeretnék valamit kérdezni, Ed." fordult Harry ikertestvére felé. "Mit jelent a..." Harryt kopogás szakította félbe. 

"Gyere be." szólt hangosabban a király, Harry morcosnak tűnt. Rob jelent meg az ajtó mögött, arca aggódó és kétségbeesett volt. 

"Most tényleg megtette, uram." mondta, a király a homlokát ráncolta. 

Rob kicsit lefagyott, mikor két ugyanolyan kinézetű embert látott, de egy fejrázással elterelte figyelmét. 

"Kicsoda?" hadart Edward. 

"Will. A palota felé tart... a saját hadseregével."