Isabella szemszöge:

"És az enyém vagy, drágám." 

A fenét! Kinek képzeli magát ez a srác? Talán kedvesnek tűnök, de nem fogom hagyni, hogy eltiporjon. Téved, és a tudtára is fogom hozni. 

Elhúzódtam érintésétől, és ő levigyorgott rám. "Aww, csak nem dühös vagy rám, drágám?" gúnyolódott velem, én csúnyán néztem rá. 

"Oh, mérges vagy. Tökéletes, szeretem a jó kihívást." mondta és rám kacsintott. A szemeimet összeszűkítettem, és végül kiabálni kezdtem vele. 

"Ki ne lenne mérges rád? Elraboltál otthonról és az életemet fenyegetted, azt hiszem jogosan vagyok dühös!" mondtam, hangom emelkedni kezdett. 

Vigyora eltűnt, szemeit összeszűkítette, mielőtt megragadta összekötött csuklóimat, és egy szobába húzott, nyilvánvalóan a kapitány lakrészébe. 

Egy székbe lökött engem, ügyetlenül estem bele, de kihúztam magam, habár kiengedtem egy apró sikolyt, amikor a székkel együtt a falnak nyomott és felém tornyosult, miközben dühösen nézett le rám. 

"Ne merj így beszélni velem, hercegnő, bajba fogsz kerülni miatta." fenyegetőzött, kényelmetlenül kezdtem érezni magam. 

"Figyelembe kell venned, hogy mit érzek!" védekeztem és gondolatban pofon vágtam magam, amiért nem tudtam csukva tartani a nagy számat. 

"Semmit nem kell figyelembe vennem!" fújtatott, összehúztam magam, miközben felrántott a székből és a földre lökött, majd felém mászott. 

Megfogta a megkötözött kezeimet és a fejem fölé emelte, így a kegyelmére voltam utalva. Nos, nagyon arcátlan tettei voltak. 

Ahogy fenyegetően volt felettem, teljesen megrémisztett, és próbáltam visszatartani könnyeimet. 

"Az én hajómon vagy kislány, és ha nem akarod holtan végezni a tengerbe dobva, azt javaslom fogd be és tanulj meg tisztelettel viselkedni." köpte, nyöszörögtem, ahogy szorítása egyre erősödött. 

"Felfogtad?" kiabálta mérgesen és bólintottam, egy könnycsepp folyt le arcomon. Mély levegőt vett, becsukta szemeit és megdörzsölte halántékát, mielőtt keményen nézett rám. 

"Jó. Mert ha így fogsz viselkedni végig, le foglak lőni." morogta, és én tágra nyílt szemekkel néztem rá. 

"M-mi?" dadogtam, mire horkantott egyet. 

"Nem értesz angolul? Le. Foglak. Lőni. Ha. Így. Viselkedsz tovább." mondta lassan, zöld szemei sötétebbé váltak minden egyes kimondott szó után. 

"I-igen. Megértettem." mondtam csendesen és végre leszállt rólam, amitől kieresztettem egy nagy sóhajt, amiről azt sem tudtam, hogy bent tartottam. Ördögien kuncogott a válaszomon és felhúzott. 

Jól szórakozott a védekező állásomon. Egy vigyor terült el arcán, mire idegesen nyeltem egyet. 

Ez nem jelenthet jót. 

Magához húzott, a testem az övé ellen nyomódott és államnál fogva felfelé billentette a fejem, így kénytelen voltam ránézni. 

"Idegessé teszlek, drágám?" kérdezte és azelőtt nyílt szólásra a szám, mielőtt gondolkoztam volna. 

"Igen.. úgy értem nem." dadogtam, vigyora még nagyobb lett. 

"Még sosem voltál ilyen közel egy sráchoz?" kérdezte és arcom égni kezdett kérdése miatt. "Mert ezen változtathatok." tette hozzá, mire felhorkantottam. Perverz. 

"Voltam." hazudtam, szemei jó kedvvel és valami más érzelemmel teltek meg, amire nem tudtam rájönni. 

"Érzem, hogy a szíved gyorsabban ver, hazudsz." mondta mélyen, én pedig nyeltem egyet. 

"Nem hazudok." mondtam és ő kuncogott egyet. 

"Érdekes egy hét lesz ez." mondta levigyorogva rám, a nézésétől megremegtem. 

Elővett egy kést és szabaddá tette a csuklóim. "Most már nem tudsz hová menekülni, szóval nincs okom megkötözni téged, hacsak..." tartott szünetet és a jobb fülemhez hajolt. 

"...nem adsz rá okot, hogy megbüntesselek." suttogta szexin és hátra húzódtam tőle, de valamiben megbotolva elestem. 

Rám vigyorgott és a fejét rázta, mielőtt lehajolt hozzám, kezei térdén pihentek és arca egy vonalba került enyémmel. 

"Ne legyél túl ideges. Attól függ hogyan viselkedsz, kedvesem." mondta és én lesütöttem a szemem és csak akkor ugrottam meg, amikor lehelete megütötte a fülemet. 

"Nem bánnám, ha meg kéne büntesselek, kedvesem." mondta szemtelenül és én csak motyogtam az orrom alatt. 

"Mi az kedvesem?" csattant rám, dacosan néztem rá. 

"Azt mondtam, a nevem Isabella." mondtam, próbáltam magabiztosnak hangzani. Mint mondtam, megpróbáltam. 

A szemeit forgatta és horkantott, megragadta a karom és felhúzott. "Ne aggódj drágám, ezt a nevet nem felejtem el." mondta. Próbált provokálni. 

Megállt az ajtónál és felém fordult, szigorú tekintettel nézett rám. "Ne próbálkozz semmi butasággal. Ne kerülj a legénységem útjába. Megértetted?" parancsolta, mire lassan bólintottam, féltem ellenszegülni. 

Bólintott és kinyitotta az ajtót, ahonnan zaj csapta meg a fülemet. A kapitány kisétált a hajó hátsó részére, és én követtem, ahol a korláthoz hajoltam és a tengert néztem. 

Érdekes következő hét hetem lesz. Ez a 'kapitány', akinek a nevét sem tudom, perverz, rémisztő, parancsolgató és nagyon megfélemlítő. Nem láttam a kedves oldalából semmit, ha egyáltalán volt neki. 

Elvesztem a gondolataimban, amikor éreztem egy érintést a vállamon. Enyhén megugrottam, megfordultam és egy kék szempárral találtam magam szembe. 

A fiatal srác nevetett a reakciómon, mire én félrenéztem. Nem voltam olyan hangulatban, hogy bárkivel beszélgessek. 

"Nem akartalak megijeszteni, csak magányosnak tűntél." mondta, brit akcentusa megütötte a fülem. 

"Pont ezt tetted." motyogtam és ő sóhajtott egyet és a korláthoz hajolt mellettem. 

"Sajnálom, hogy a kapitány ilyen durván bánik veled, de ne vedd a szívedre. Csak próbál rájönni hogy kezelje ezt az egészet." mondta, én pedig furcsán néztem rá. 

"Gondolod?" kérdeztem és ő bólintott. 

"A nevem Louis, amúgy." mondta és én elmosolyodtam. Egész kedves fiúnak tűnt egy kalózhoz képest. 

"Isabella." mondtam, most ő mosolygott rám. 

"Aranyos név. Talán-" kezdte, de félbeszakította egy mély hang, amitől félni kezdtem az elmúlt órákban. 

"Mit csinálsz?" kérdezte és mindketten megfordultunk. A kapitány - akinek a nevét még mindig nem tudtam, keresztbe font karral állt, nagyon dühösnek tűnt. 

"Csak beszélgettem vele." mondta Louis, én bólintottam. 

"Menj el." morogta, Louis sóhajtott, mielőtt bocsánatkérően nézett rám. 

Szomorúan néztem, ahogy a fiatal kalóz elsétált. Végre élveztem valaki társaságát. Most ismét vele kell megküzdenem. 

"Mi a pokolért beszéltél vele?" sziszegte, amint Louis hallótávolságon kívülre került. Védekezően körbe fontam a karom és keményen néztem rá. 

"Csak itt álltam! Idejött és beszélt hozzám, ami kedves volt tőle, mert ha hét hétig itt leszek, szeretném ha valakivel képes lennék beszélgetni!" vágtam vissza, de azonnal megbántam, amikor megláttam a szemében a haragot. 

"Gyere velem. Most." morogta összeszorított fogain keresztül, és mielőtt ellenállhattam volna vagy követhettem volna megragadta a karom, és elkezdett maga után húzni. 

Vissza a kabinba, ahol először beszéltünk. 

Nem akartam beszélni vele. 

Nagyon féltem. Mindössze azért, mert beszéltem valakivel. Ez nevetséges. 

Belökött, az ajtót rögtön becsapta maga után, idegesen nézett rám, szemei lángoltak és orrlyukai kitágultak. 

"Miért beszélnél bárkivel?" csattant rám, hitetlenkedve néztem rá. Oké, ezt nem bírom tovább. 

"Miért kiabálsz velem azért, mert beszéltem valakivel? Azt mondtad ne kerüljek a legénységed útjába és ne csináljak hülyeséget! Nem is csináltam! Szóval miért vagy mérges?" vágtam vissza és remegve engedett ki egy levegővételt. 

Felém sétált, én addig hátráltam amíg a falnak nem ütköztem és ő előttem állt, mindkét kezét a fejem mellé csapta. 

Megugrottam a hangtól és összehúztam magam kicsit, miközben felnéztem sötétzöld szemeibe. 

"Beszélgetni bárkivel az engedélyem nélkül rossz ötlet." morogta és szólásra nyitottam ajkaimat, de félbeszakított. "Nem beszélsz senkivel innentől, megértetted? Csak problémát okoznak neked. És nem érdekel, mint mondasz, az én hajómon vagy és azt fogod tenni, amit mondok." csattant rám, kezeimet ökölbe szorítottam. 

"Nem! Nem fogom elzárni magam! Jobb társaságom volt abban az öt percben, amit beszéltem vele, mint te egész idő alatt, amióta ismerlek! Többet tudok róla, mint rólad!" kezdtem, ő pedig összeszorította állkapcsát. "Még a nevedet sem tudom, de az övét igen! Csak veled beszélhetek, de hogy lehet, hogy barátságosabb volt, mint te? Bárcsak vele lehetnék az elkövetkezendő hét hétben!" kiabáltam, mire ő öklével a falba ütött, amitől ismét megugrottam. 

"Fogd be! Semmit sem tudsz ezekről az emberekről, szóval ne beszélj róluk így. Próbállak biztonságban tartani és-" kezdte el, én pedig felnevettem. 

"Biztonságban? Hogy érezném magam biztonságban, amikor folyamatosan fenyegetőzöl és kiabálsz velem? Számomra ők biztonságosabbak, mint te!" vágtam vissza és durván fogott meg a vállamnál. 

"Nem tudod, hogy mi folyik itt." hangja remegett a dühtől. 

Mindössze kifogásokat keresett, és ezt ő is tudta. Csak nem tudtam miért. 

"Ennek semmi értelme! Semmit sem értek! Miért keresel kifogásokat? Miért vagy dühös?" kérdeztem, ő pedig fújtatva túrt bele hajába egyik kezével. 

"Ez... csak.. a francba.. felejtsd el." motyogta és elengedett. Összezavarodva álltam a falnál. "Visszajövök vacsorára. Ne hagyd el a szobát, amíg vissza nem jövök." parancsolta, üresen bólintottam lehajtott fejjel. "És Isabella?" kérdezte, mire én ledöbbenve néztem rá, hogy a keresztnevemet használta. "A nevem Harry." mondta, és elment becsapva az ajtót maga után. Ez mi volt? 

Annyira összezavart, de alig egy órája ismertem. 

Mibe keveredtem?