Isabella szemszöge:

Miután Harryvel kiléptünk a doktortól, továbbra is fogta a kezem, ahogy végigsétáltunk az utcán. Lehajtottam a fejemet, próbáltam nem engedni, hogy a fájdalomtól sétálni se tudjak. Harry így is gyerekesen kezelt ebben a helyzetben, nem akarom, hogy azt higgye mindenben segítségre szorulok. 

"Bella?" kérdezte Harry, szemeim a padlóról felvándoroltak rá. 

"Igen?" kérdeztem, miközben enyhén összeráncolta homlokát. 

"Jól vagy? Vihetlek, ha gondolod." mondta, de én megráztam a fejemet. 

"Nem, meg tudom csinálni. Én... én nem vagyok gyenge." suttogtam, visszaemlékezve mennyire tehetetlen voltam, mikor Drake kegyelméért könyörögtem. Nem akarok újra így érezni, de ha mindig Harry segít nekem, ugyanaz a tehetetlen lány maradok, aki nem tud harcolni. 

"Ne hazudj nekem Bella. Tudom, hogy fájdalmaid vannak." mondta Harry komolyan és én megálltam, ezzel őt is megállítva, ahogy egymás kezét fogtuk. 

"Kit érdekel, hogyha fájdalmaim vannak?" kérdeztem, Harry döbbenten nézett rám. 

"Bella, engem érdekel." mondta, de én megráztam fejemet, azt akartam értse meg az álláspontomat. 

"Tudom, hogy téged érdekel Harry. Tényleg. De miért engedjem, hogy gyerekként kezelj engem, míg én nem csinálok semmit? Nem bírom ezt csinálni. Nem csinálom ezt! Nem akarok egész nap levert lenni a boldogtalanságtól és bánatos lenni, mert semmi sem történne utána. Meg kell állnom a lábaimon, Harry, hogy erős maradjak. Nem akarok úgy élni, hogy mások tesznek meg nekem mindent, amit én is meg tudok tenni, így nem bántok meg senkit sem a végén." mondtam könnyes szemekkel, Harry pedig rám mosolygott. 

"Sokkal erősebb vagy, mint gondolnád Bella. Más emberek akik hozzád hasonló dolgokon mentek keresztül beszélni sem mernek, de te megmutattad nekem mennyire erős vagy. Nem bántottál meg senkit, tudom. Egy erős lány vagy Bella, és nem hiszem hogy bármi is le tudna dönteni téged a lábadról." mondta, szabad kezével egy elveszett hajtincset visszatűrt a fülem mögé. "De nem zárkózhatsz el mindenkitől akkor, mikor tényleg segítségre van szükséged, különben máskor sem szívesen segítenének neked." mondta komolyan és én megértően bólintottam. 

"Köszönöm Harry. Ez egy olyan dolog, amit le kell küzdenem." mondtam és ő rám mosolygott, karjaival óvatosan egy laza ölelésbe vont. 

"Ne aggódj, mindvégig itt leszek melletted és ha szükséged lesz rám, nem leszek messze." suttogta fülembe, könnyeim hullani kezdtek. 

Visszaöleltem, fejemet mellkasának támasztottam és kiengedtem egy sóhajt. 

Mikor Harry eltolt magától, halkan kuncogott, én pedig összezavarodva néztem rá. 

"Mi az?" kérdeztem, ő önelégülten mosolygott rám. 

"Nos, most vettem észre hogy én még mindig félmeztelen vagyok és te még mindig az én ingemben vagy, amit szeretnék visszakapni. De ez nem történik meg ameddig nem szerzek neked egy új inget." mondta és én elpirultam, tényleg igazat mondott. 

"Gyere menjünk, hogy keressünk neked egy új felsőt." mondta, megszorítva kezemet ahogy újra elindultunk az utcán. Az előző beszélgetésünk még mindig a fejemben volt, azon gondolkoztam, hogyan is jutottunk el idáig. 

Az egész életem arról szólt, hogy mások megcsinálták az én dolgom is, révén hogy a Kormányzó lánya vagyok. Mindig megmutattam nekik ellenállásomat, de nem volt fontos, hogy ők mit akarnak, a beleegyezésem nélkül állandóan elvégezték a saját munkám is. Úgy gondolom ez a Drake dolog sok mindennel szemben megváltoztatta a véleményemet, felnyitotta a szememet. 

Visszatértem a gondolataimból, amikor Harry megállt, ezzel engem is megállítva. Felnéztem, hogy hol is vagyunk, egy ruhás bolt előtt álltunk. 

"Itt vagyunk." mondta, kinyitva nekem az ajtót és én bólintottam, megköszönve neki, hogy kinyitotta nekem az ajtót, hogy be tudjak menni, ő nyomomban járt mögöttem. 

"Rafael! Szükségem van valamire!" kiáltott Harry és láttam az emeletről lejönni egy alacsony, kövér férfit egy összezavarodott arckifejezéssel. 

"Harry, nemrég voltál itt. Miért..." Rafael megállt, ahogy meglátott engem is Harryvel. "Szóval neki vetted a ruhákat! Kedves lány." mondta kuncogva, én pedig Harry mögé bújtam. Ennyit ért, hogy maradj erős, ugye Isabella?

"Ne kezdj ki vele." morogta Harry fenyegetően, mire Rafael idegesen felnevetett. 

"Rendben, rendben. Mire van szükséged?" kérdezte, Harry még morgott valamit az orra alatt, mielőtt válaszolt. 

"Szeretnék egy inget, ami ugyanolyan amit tegnap vettem neki itt." mondta Harry és Rafael bólintott. Elment a bolt hátsó részébe és én felsóhajtottam. 

"Ez egy szatír." motyogtam, mire Harry kuncogni kezdett. 

"Igazad van. Ezért nem hoztalak el ide előző alkalommal. De most esélyem sem volt, hogy magadra hagyjalak. Sosem foglak többé egyedül hagyni." mondta Harry és én melegen rámosolyogtam.  

"Itt is van, Harry!" kiáltott Rafael, kezében egy ing volt, ami hasonló volt az előzőhöz, csak ez nem volt kettétépve. Rafael odadobta Harrynek, aki probléma nélkül elkapta. 

"Ez kerül..." kezdte Rafael, de Harry elé dobott az asztalra egy kisebb köteg pénzt. 

"Nem érdekel a pontos ára, tartsd meg azt. Mi megyünk." mondta Harry, türelme elszállt, én pedig halkan kuncogtam, ahogy Rafael elképedt a pénz láttán. Harry és én elhagytuk az üzletet az új ingemmel. 

"Ha visszaértünk a hajóra, átveheted ezt." mondta és én bólintottam. 

"Szóval a kirándulásunk hamarosan véget ér, ugye?" kérdeztem és ő haloványan rám mosolygott. 

"Igen, azt hiszem. Nem akarok semmit sem kockáztatni azzal, hogy túl sokáig itt maradunk." mondta ódzkodva és én újra bólintottam. Nem tudtam mire célzott ezzel, de nem vitatkoztam vele. 

Visszasétáltunk a hajóhoz, ahol már jelen volt Harry legénységének többi tagja is. 

"Oh, megtaláltatok minket srácok?" kérdezte Harry, a legénység bólintott. 

"Megértjük miért hagytál itt minket tegnap este, részünkről rendben van kapitány. Örvendünk, hogy visszahozta a kisasszonyt." mondta a legénység egyik tagja és rám mosolygott, én pedig nem bírtam ki és viszonoztam azt. 

Talán ezek a kalózok mégsem voltak annyira rosszak. Persze, van köztük néhány aki hitvány és borzalmas, de a többségük tréfás és igazán kedves. Nem a kalózok rosszak ezen a világon, azok, akik azt hiszik magukról, hogy jók, ők a leggonoszabbak. 

Apám szavai jelentek meg fejemben, mitől homlokomat ráncoltam. Mit csinálhat? Érdekli, hogy nem vagyok ott? Nem, egyértelműen nem. Ennyire azért nem érdeklem őt. Csak a társadalmi szerepe érdekli őt.

Harry és én a kapitányi részlegre mentünk, elbújva a legénység elől egy kis magányra vágyva. 

"Menj a szobánkba és öltözz át, megvárlak itt." mondta kezembe adva az ingemet és én bólintottam, megragadva kezéből az anyagot a szobába mentem, és egy megkönnyebbült sóhajjal csuktam be magam mögött az ajtót. Végre egyedül lehettem egy kicsit. 

Lehúzva magamról Harry ingét elkaptam tekintetemet a tükörben, szám enyhén tátva maradt látva magamon az öltéseket. A testem erősen véraláfutásos volt, főleg a hasam, az ostor nyomait egyenesen kiemelték az öltések. 

"Már vége van Bella. Ne gondolj erre." suttogtam magamnak, elfordulva a tükörtől óvatosan felvettem az ingemet, hogy véletlenül se okozzak magamnak valamilyen fájdalmat. 

Szemeim fáradtak voltak, hogy egész éjszaka nem aludtam és a kínvallatásom révén a fizikai egészségem sem volt a toppon. 

Kinyitva az ajtót láttam Harryt türelmesen várakozni rám, félénken néztem rá. 

"Mi az?" kérdezte, tekintetem a padlóra kaptam, majd újra fel rá. 

"Alud... Aludhatnánk?" suttogtam és ő rám mosolygott, bólintott egyet mielőtt felém lépett. Kezem óvatosan övébe csúsztatta, a hálószobába vezetett és becsukta mögöttünk az ajtót. Az ágyhoz vezetett és kuncogva ingét az ágy melletti asztalra dobta. 

Az ágyra csúsztam, a saját felemen maradva fejemet a párnára hajtottam és vártam Harryre. Ledőlt az ágyra és kedvesen pillantott rám. 

"Legyenek szép álmaid, Bella." suttogta, óvatosan körbeölelve karjaival közelebb húzott magához. Fejemet mellkasára hajtva biztonságban éreztem magamat, tudva, hogy nem engedi, hogy bármi rossz történjen velem. De még mindig, az előző este fájdalmas emlékei jelen voltak. 

"Remélem azok lesznek, Harry."