Isabella szemszöge: 

Követtem Harryt a hajóról lefelé, hagyva hogy a város felé vezessen. A legénység szétszórtan haladt körülöttünk. Zavartan fordítottam oldalra a fejemet, mielőtt homlokomat ráncolva fordultam Harry felé. 

"Harry, hova mennek?" kérdeztem, de ő csak kuncogott. 

"Mindig ezt szoktuk csinálni. Szórakozni mennek éjszakára, reggel pedig távozás előtt találkozunk. Ha nincsenek ott, hátrahagyjuk őket." mondta egyszerűen és én bólintottam, kicsit ledöbbenve egyszerű válaszán. 

"Mi hova megyünk?" kérdeztem félénken, mire ő önelégülten mosolygott rám. 

"Meglepetés." mondta kacsintva, ezzel engem nyögésre késztetve. Kezemnél fogva húzott végig a városon, elsétálva számtalan bolt és ember mellett. 

Ahogy sétáltunk, óvatosan körbenéztem a városban. Az emberek bámultak minket ahogy sétáltunk, mintha a meggyilkolásunkat tervezgetnék. A gondolattól reszketni kezdtem. 

Harry kinyitva nekem az ajtót a fogadóba vezetett, ami egészen fantasztikus volt. 

"Maradj itt, ne beszélj senkihez." suttogta a fülembe, mielőtt elengedte a kezemet és a recepcióhoz sétált, és az ott lévő hölggyel kezdett társalogni. 

Körbenéztem, megjegyezve, hogy a hely mérete legalább olyan jó volt, mint a minősége. Szépnek tűnt, sokkal szebbnek, mint amit el tudtam volna képzelni erről a városról. 

Abbahagytam a nézelődést, amikor Harry megérintette a vállamat, ezzel egy kicsit megugrasztva engem. Kuncogott rajtam, mielőtt megfogta a kezemet, közben önelégülten mosolygott. 

"Készen állsz?" kérdezte és én kíváncsian húztam fel szemöldököm. 

"Mire?" kérdeztem, önelégült mosolya pedig csak nőtt. 

"Ahogy mondtam, meglepetés." mondta titkolózva, mire tekintetem morcossá vált, közben ő kivezetett engem a fogadóból. 

"Miért mentél oda?" kérdeztem, de ő csak vállat vont. 

"Hogy biztosra vegyem, hogy tudunk aludni egy szép helyen, nem valami koszfészekben." mondta, elmosolyodtam előrelátóságán. 

"Köszönöm." mondtam és ő rám mosolygott, közben egy bárba mentünk. 

"Tennivalóm van, de segíthetsz." mondta és én szemeimet forgattam, ahogy leültünk egy asztalhoz és zsebéből egy pergament került elő. 

"Honnan szerezted?" kérdeztem és ő rám kacsintott. 

"Úgy hívják felkészültség, szerelmem. Szokj hozzá." viccelődött én pedig kissé megsértődtem. 

"Szóval, mi a meglepetés? Mit csinálsz itt? És miért van nálad az a papír?" kérdeztem, nem tudtam visszatartani a kíváncsiságomat ebben a szituációban. 

Harry felnyögött kérdéseimre, megrázta fejét mielőtt sóhajtott. "A meglepetés hamarosan jön, Bella. Azért vagyok itt, hogy toborozzak, nincs elég emberem, és ez az indok, amiért ez a papír nálam van." mondta, én pedig végre megértettem a dolgokat. 

"Oh." mondtam és ő kuncogott, egy önelégült mosoly kúszott ajkaira. 

"Nem kapjuk meg a legjobb embereket itt, de megteszik, ameddig nem érünk egy alkalmasabb kikötőbe. Ami nagyjából három hét múlva lesz, szóval." mondta, szemeim pedig lassan kidudorodtak az arcomból. Ezek után, megint kint ragadunk a tengeren három teljes hétig? 

"Wow." mondtam, mire ő önelégülten elmosolyodott. 

"Nem vagy ehhez hozzászokva, hercegnő?" kérdezte. 

"Nekem tökéletesen jó." mondtam makacsul és ő csak nevetett rajtam. 

Leültem egy székre Harry mellé, közben néztem ahogy a papírt maga elé helyezi és csak azt nézi, az emberek lassan felismerték, hogy Harry mit is tartogat maga előtt, néhány ember pedig elénk lépett. 

"Legénységre van szükséged?" kérdezte egy ember Harrytől, aki a harmincas évei közepén lehetett, koszos ruhákat viselt és haja fakó volt. Legkevésbé sem volt kellemes, de ahogy Harry mondta, nem a legjobbak az itteni emberek. 

"Igen. Hajlandó vagy megtenni?" kérdezte Harry, hangja jeges és próbára tevő volt. Zöld szemeit lassan összeszűkítette, testtartása megfélemlítő volt, amire valószínűleg szüksége volt, mint kapitány. 

"Igen, kapitány." mondta egyszerűen, szeme sem rebbent Harry megfélemlítő testtartásától, Harry pedig haloványan elmosolyodott. 

"Rendben, írd alá a neved cimbora." mondta a papír felé gesztikulálva a kalóz pedig bólintott, a neve alig volt elválasztható. 

"Mi a neve?" kérdezte Harry, ahogy a kalóz elsétált és én homlokomat ráncoltam. 

"Szerintem David, vagy valami ilyesmi." mondtam, Harry pedig bólintott. 

"Körülbelül öt emberre van szükségünk, szóval a te feladatod lesz, hogy ne kelljen átnéznem, mi a nevük. Mert az írásuk egyenlő a szarral." mondta. 

Nekem adja ezt a munkát....bunkó. De ugyanakkor egy kicsit boldog voltam. Harry megbízik bennem, ezért hálás vagyok neki. 

Sok ember jött és ment, Harry a felét elutasította, hogy nem alkalmas. Nem hibáztattam őt ezért, rendkívül ijedtnek tűntek amikor Harry rájuk nézett. 

Két új embert írt fel, Braydent és Williamet, két középkorú embert. Még két emberre volt szüksége, de az asztalnál még hárman voltak, ami azt jelentette, egyikük nem jöhet velünk. 

"Még két emberre van szükséged, Harry." suttogtam a fülébe és ő bólintott, keményen nézett a következő emberre. 

"Szeretnék csatlakozni a legénységedhez." mondta a férfi. 

"Komolyan úgy gondolod, hogy kezelnéd a legénységem?" kérdezte és az ember bólintott, szemei hidegek voltak és mozdulatlanul állta Harry tekintetét. 

"Üdvözöllek a Fekete Koponyában." mondta Harry egy ravasz mosollyal, a hajó nevét büszkeséggel mondta ki, miközben az ember felírta a nevét. Jasonnek hívták, kicsit idősebbnek tűnt a másik két férfinál. Harry lenézett, és írt valamit a papírra, miközben az újabb újonc elé sétált. 

Miért nincsenek olyan fiatal kalózok, mint Harry vagy a másik négy fiú a hajóján? Nem értettem, de nem is tudtam sokat a kalózokról, csak egy hete élek velük. 

A következő férfi megállt előttünk, a gondolataim a fiatal kalózokról pedig kitisztultak. A férfi fiatal volt, olyan mint Harry, magas, izmos, szőke haja és kék szemei voltak. 

Nagyon, NAGYON vonzó volt. 

"Csak nem Harry Kapitány?" mondta, hangja mély és lekezelő volt. Harry megfagyott, fogása a tollán erősödött, míg lassan fel nem nézett az új emberre, Harry szemei gyűlöletben úsztak, ahogy ránézett. 

"Nem tűnsz túl boldognak, hogy látsz engem. Szomorú érzés nekem." mondta a kalóz, szomorúságot tettetve, ahogy kezét szívéhez szorította. Nem tudtam ki volt ő, de nem voltam benne biztos, hogy kedvelném. 

"Takarodj ki innen." morogta Harry, a szőke hajú kalóz pedig nevetett, fejét rázta, miközben egy önelégült mosoly telepedett arcára. Elkapta a tekintetem, és felém fordult, egy széles vigyor nőtt arcára. 

"Szervusz gyönyörűm." mondta, fütyülve egyet, miközben végigvezette tekintetét testemen. Nem éreztem magam megdicsérve közönséges nézésétől. 

"Úgy látom, igazán jó példányt találtál magadnak Harry. Mi a neve?" kérdezte a szöszi, Harry pedig egyre dühösebb lett. 

"Menj innen ki. Nem kapod őt meg." köpte és a férfi nevetett, közben fejét rázta. 

"Rendben, rendben. Tudom, hogy mikor nincs rám szükség. De ne félj, még találkozunk." mondta rám kacsintva, mielőtt megfordult és kisétált a bárból. 

"Ki volt ez?" kérdeztem Harryt idegesen, közben ő még mindig a férfi hűlt helyét bámulta. Mély levegőt vett, hogy lenyugtassa magát. Nyilvánvalóan, akárki is volt ez, nem ápolt jó kapcsolatot Harryvel, ebben biztos vagyok. 

"Ne aggódj miatta. Gyerünk Bella. Menjünk." mondta, felkapva a papírt az asztalról és figyelmen kívül hagyva a harmadik személyt, váratlanul felállt és engem is magával húzott. Esélyt sem adott nekem a tiltakozásra, ahogy elhúzott engem az asztaltól egyenesen ki a bárból, mérgesen haladva az utcákon. 

"Harry állj!" mondtam és ellöktem magam tőle, így végre hátrafordult hozzám. 

"Mi az?" kérdezte és én csípőjére helyeztem kezeimet. 

"Nem mondhatod azt, hogy nem kérdezhetem meg mi folyik kettőtök között! És a bárból való kirohanásod sem jelenthet semmi jót!" mondtam és ő megforgatta szemeit. 

"Nem tudod ki volt az Bella. És ez az ok amiért nem mondom el neked!! Szóval fejezd be a visszakérdezést minden kibaszott dologra, amit teszek!!" kiabált és én egy lépést hátrébb léptem, meglepődve kitörésén. 

Mély levegőt vett, lelógatva fejét sóhajtott egyet. "Bella, sajnálom. Csak próbállak megvédeni." suttogta, majd szomorúan tekintett fel rám. "Nem akarom, hogy olyan szituációba keverjelek, amiben megsérülhetsz." mondta és én bólintottam, továbbra sem mondva semmit. Nem tudtam volna semmit mondani neki, ezért csukva tartottam a szám. 

Sóhajtott, majd újra megfogta a kezem és tovább vezetett kedvesen a fogadó felé. 

"Még mindig áll a meglepetésed?" motyogta és én nem bírtam ki, ezért felnevettem, így végre ő is elmosolyodott. 

"Természetesen Harry. Még mindig áll a meglepetés." mondtam és ő elvigyorodott, majd velem együtt végigsprintelt az utcán, közben válla felett rám tekintett, szemeiben csintalanság tükröződött. 

"Remélem tetszik a meglepetésed, hercegnő."