Külső szemszög: 

Isabella édesapja mérgesen csikorogtatta fogait, idegesen dobolva a padlón tönkrement házában. 

"Ezek a csavargó kalózok... beléptek a házamba, A HÁZAMBA! És tönkretettek mindent!" idegeskedett kezeit a magasba dobva, miközben felesége szomorúan hajtotta le fejét mellette. 

"Elvitték a lányunkat is." suttogta. 

"Természetesen el. Nem tudom mit akarnak a lányomtól a kalózok, de jobban teszik, ha visszahozzák! Van egy elrendezett házasság, amit megígértem, nem hagyhatom csak úgy elmenni! Isabellának óvatosabbnak kellett volna lennie. Tanácstalan, ezért vitték el. És most drasztikus lépéseket kell tennünk, hogy visszakapjuk őt a házasság miatt!" kiabált, Isabella anyukája durván nézett rá. 

"Na idefigyelj! A lányunk többet ér, mint egy idióta esküvő, amit elrendeztél! Az arany, amit kért, ki van válogatva, de ha a többit nem szerzed meg a királytól, esküszöm én fogom elérni, hogy megszerezd!" kiabált vele, amitől a férfi egy lépést hátrébb lépett. 

"Kedves, ne legyél ilyen." mondta idegesen, a nő megrázta a fejét. 

"Nem! Téged nem érdekel Isabella biztonsága és épp ezért vitték el őt! Nem érdekli őt, ha távol van az otthonától, mert sosem akart első helyen megházasodni. De te sosem hallgatod meg őt." mondta dühösen és a férfi sóhajtott, megadva magát a hölgynek. 

"Rendben, rendben. Megértettem, kedves. Beszélni fogok a királlyal." mondta alázatosan, Isabella anyukája győzedelmesen mosolygott rá. Büszke volt magára, hogy végre a lábára állt a férjével szemben. Belefáradt, hogy mindig ilyen szörnyen kezeli Isabellát, de ezelőtt nem mert tenni semmit. 

Isabella édesapja a szobából az irodájába sétált, felkapva a telefont tárcsázott egy számot. Ez túl messzire megy... ha sikerül összehoznom neki egy találkozót a királlyal, egy csoda vagyok. 

"Mit szeretnél, Will?" jött a hang a másik oldalról Will pedig sóhajtott, halántékát dörzsölte szabad kezével. 

"Figyelj, Rob. Isabellát elrabolták a kalózok, és hogy visszakapjam, egy találkozót követelnek a királlyal." hadarta, a vonal túloldalán csend volt. 

"Elment az eszed? Közel lehetetlen egy találkozó vele!" szidta Rob, Will pedig kezdett ideges lenni. 

"Nem az én döntésem volt Rob! Tudom, hogy vannak személyes kapcsolataid a királlyal, és szeretném ha beszélnél vele erről. Én vagyok a kormányzó, szóval magas rangú vagyok vele szemben is, de szükség van egy extra nyomásra ahhoz, hogy meghallgasson." mondta bosszankodva, hallotta Rob ideges sóhaját. 

"Megteszem, amit tudok Will. De nem ígérek semmit." szólt néhány másodperc után Rob és Will megkönnyebbülten sóhajtott fel. 

"Remek, mert van egy esküvő, amit meg kell szerveznem, és Isabella a távollétével az egészet elronthatja." mondta Will, közben hallotta Rob hitetlenkedését. 

"Komolyan Will? A lányodat elrabolták, és te arra a hülye esküvőre tudsz csak gondolni? Te megőrültél." morogta Rob, Will csak szemeit forgatta.

"Tök mindegy, csak kérlek, tégy nekem szívességet." mondta, mielőtt bontotta a vonalat és sóhajtva a fejét rázta.

"Most nagyon benne vagy, Isabella. Ha legközelebb látlak... esküszöm megbánod, hogy elvittek."  motyogta Will dühösen, kirontva az irodájából, hogy felmérje a javításokat a házon. Az ő fejében Isabella hibája volt a kalózok támadása, és az ő hibája, hogy elvitték. Mindennel őt vádolta, és biztosra megy abban, hogy megbánja ezt, ha legközelebb találkoznak. 

***

Mindeközben, Rob letette a telefont, fejét rázta Will kérésére. Ez az önző bunkó, nem is érdekli a saját lánya jólléte, mert elronthatja a 'jó nevét'. Néha elgondolkozom mi lenne, ha ennek az embernek szíve is lenne. Rob keserűen gondolkodott, majd elfordult a telefontól. 

Rob kisétált a szobából és felment a lépcsőn, az idegesség úrrá lett rajta, ahogy belegondolt mit fog tenni. Valóban a király legfőbb tanácsosa volt, de ez nem jelentette azt, hogy a király teljesen hallgat is rá. Rob most meghúzta maga előtt a határt, és ezt Willnek is tudnia kellene. 

Miről gondolkodom? Ezt a férfit nem érdekli, hogy elvesztem-e a munkámat vagy sem. Csak az esküvő érdekli. Rob komoran gondolkozott, lábait nézte, ahogy haladt fel a lépcsőn. Ha Isabellát elrabolták, miért kér egy kalóz találkozót a királlyal? Ez magában nem nyer sok értelmet, de úgy gondolom, hogyha kalóz vagy és tárgyalsz, annyi piszkos cselt felhasználhatsz, amennyit akarsz, és senki sem tagadhatja meg. 

"Milyen önző ember..." suttogta Rob szomorúan, tudva, hogy Isabella olyan dolgok közepébe csöppent, amibe nem is szeretett volna. 

A nagy, arannyal díszített ajtó elé ért a lépcső tetején, nagyot sóhajtott. Rob lassan az ajtóhoz emelte remegő öklét, idegesség tükröződött szemeiben, miközben a zárt ajtót nézte. 

"Gyere be." szólt bentről egy hang, mire Rob sóhajtott. Nagy levegőt vett, mielőtt a szobába lépett rettenthetetlen pillantással, nem kimutatva mennyire ideges. A király tud könyörtelen is lenni, ha a rossz oldalt választod. Robnak óvatosnak és kedvesnek lennie, főleg egy ilyen témában. 

"Királyom." szólította meg tiszteletteljesen Rob, finoman meghajolva mikor egy férfi felé fordult, széles vállakkal, piros palásttal, ami a földig ért. Zöld szemeiben döntőképesség csillant meg, ahogy visszanézett Robra. 

"Rob? Mit keresel itt ilyenkor? Nem szoktál jelenteni három órán belül újra." mondta a király elgondolkodva, gesztusaival hívta magához közelebb. Rob sebtében megtette, nem akarta váratni. 

"Tragikus híreket h-hallottam, uram." mondta Rob és a király felvont szemöldökkel tekintett rá, kíváncsian várta Rob mit fog mondani. 

"Mi az?" kérdezte, Rob mély levegőt vett és felnézett a királyra. 

"Isabella Perkinset elrabolták." mondta, a király szemei a döbbentségtől kitágultak, tekintete a földre esett. 

"Ki által?" kérdezte a király lassan, nem nézve Robra. 

"Egy kalóz által." mondta Rob, összezavarodott a király reakcióján. 

"Tudod a kalóz nevét?" kérdezte gyorsan a király, könyörgő szemekkel felnézve Robra. 

"N-nem, uram. Ezt az információt nem osztották meg velem." válaszolt Rob, egy lépést hátrébb tett a királytól. 

"Miért mondod ezt el nekem?" kérdezte a király, Rob lelógatta fejét. 

"A kalóz aki elfogta őt... egy találkozót akar veled. Ez volt az egyik feltétele, hogy visszaadja őt." mondta szomorúan, a király egyik kezével fejét támasztotta, nem tudva mitévő legyen. 

"Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem Rob. Találkozni fogok vele." mondta, Rob sokkolva nézett rá. 

"Oh... rendben. Megyek és elmondom Perkins kormányzónak." mondta Rob és gyorsan elhagyta a szobát. Miért viselkedett így? Rob gondolkodott, de kirázta a fejéből, amint becsukta maga után az ajtót. 

A király lentebb csúszott székében, kezét homlokára helyezte, úgy rázta meg fejét. "Miért? Miért most? Miért most mutatod meg magad?" motyogta komolyan, az ablakon keresztül kitekintett a tengerre. "A legjobb fenyegetés az összes közül... végül megcsinálta. És én nem készültem fel. Korábban meg kellett volna állítanom őt, amikor lehetőségem volt rá."  suttogta, szomorúan sóhajtott, mert tudta mi fog történni. 

"Ez nem jó."