J U N G K O O K

Teltek a napok, szinte elrepült az idő a fejünk fölött. Jimin már lassan három hónapja dolgozott nálam, én pedig ez idő alatt próbáltam a fél szememet rajta tartani és figyelni, hogy minden rendben van-e vele. A próbaidőn átment -mily meglepő-, most már teljes munkaidőben dolgozik. A hónapok alatt közelebb kerültünk egymáshoz és számomra már régen nem egy főnök-alkalmazott kapcsolat van közöttünk. Kezdünk barátokká válni, ami az elején engem is meglepett, de nem riadtam vissza és próbaltam mindenemmel azon lenni, hogy ne történjen meg az, ami három hónappal ezelőtt.

- Pontosan mikor leszel kész? - intéztem szavaim a titkáromnak, mire ő a mutatóujját felemelve jelezte, hogy várjak. Nem sok mindenki tehette ezt meg velem, de különös módon megengedtem, hogy Jimin így viselkedjen.

Olyan érzésem volt vele kapcsolatban, mintha már ezer éve nálam dolgozna és legjobb barátok lennénk. Hihetetlenül gyorsan megszoktuk egymás mellett és összhangban dolgozunk, bár sosem mondunk nemet egy kisebb vitázásra, ha úgy alakul. Akkor pedig kész káosz van, ugyanis Jimin egy makacs öszvér akárcsak én, így apró összeszólalkozásaink akár fél óráig is eltartanak.

A karórámra pillantottam és akkor tudatosult bennem, hogy Jimin már két perce várakoztat engem, így unottan visszadőltem a székembe és a plafont kezdtem el bámulni. Jimin torok köszörülésére felkaptam a fejem, mire ő nagy szemeivel pillantott rám.

- Kész vagyok - mondta halkan, mire én egy apró mosolyt eleresztve léptem mellé, hogy megnézzem, mennyire végezte jól a dolgát.

Kezeimet nadrágom zsebeibe csúsztattam, majd Jimin széke mellett megállva hajoltam a monitorhoz. Ennek köszönhetően kissé közelebb kerültem Jiminhez. Na jó, túlságosan is közel voltunk egymáshoz. Alsó ajkamat megnedvesítve figyeltem szigorúan a képernyőt, de fél szemmel láttam, ahogy Jimin rám pillant. Nem bírtam ki, hogy ne fordítsam felé a fejem, ezért egy 'miért ne' gondolat után tettem, amit az agyam diktált. Fejünk között pár centiméteres távolság tátongott, de ez kevésbé sem izgatott engem. Tekintetem mélyen Jimin szemeibe fúrtam és úgy éreztem, hogy menten rabjává válok azoknak a csokoládébarna íriszeknek. 

Mintha tekintete leláncolt volna és képtelen voltam kiszabadulni a fogságából, olyan szorosan tartott. Nagy nehézségek árán kaptam el tekintetem a szemeiről, ezzel megszakítva a szemkontaktust. Szemeim, Jimin dús és cseresznyepiros ajkaira tévedtek, aminek látványa miatt muszáj volt a zsebemen keresztül megmarkolnom a combom. Ilyen telt és gyönyörű ajkakat még életemben nem láttam és szívesen megkóstoltam volna. Ajkamba harapva szemeztem tovább Jimin párnáival, míg nem azoknak az ápolt ajkaknak a tulajdonosa kizökkentett a bambulásomból, ezzel megszakítva azt a bizonyos kísértést, miszerint meg kell csókolnom azokat a puha párnákat.

Zavartan kiegyenesedtem és megköszörültem a torkomat, majd egyik kezemmel a homlokomat piszkáltam, míg a másikkal magam mögé mutattam, ám fogalmam sem volt, hogy miért.

- Lejárt a munkaidó, szóval...izé... - habogtam zavartan, azt se tudva, hogy miről beszélek. Jimin teljesen kifordított önmagamból.

- Ideje mennem! - állt fel gondolataim főszereplője, majd zakóját felvéve, kezébe vette a táskáját.

- Hazavigyelek? - kérdeztem tőle illedelmesen, ám Jimin megingatta a fejét. - Akkor vigyázz magadra az úton!

Jimin egy halvány mosollyal közölte, hogy nem is ő lenne, ha nem vigyázna, majd egy meghajlás után kilépett az irodámból, magamra hagyva az idegesítően síri csenddel és az ő körül forgó gondolataimmal. Muszáj volt, valahogy kitisztítanom a fejemet, ezért gyorsan elvégeztem a maradék munkát, ami két órán át tartott. Szinte semmire sem tudtam figyelni, csakis Jimin dús ajkai és barna szemei lebegtek a szemeim előtt.

Már tíz óra volt, amikor végre kiléphettem az irodából. Egyenesen a kocsimhoz rohantam, hogy minél előbb beindíthassam és elérjek ahhoz a bizonyos bárhoz, ahol a hetek alatt szinte törzsvendégként számítottam. Csakis egy ember miatt mentem el minden este, hogy megnézzem, mivel készült az aznapi napra. Az a bizonyos táncos, akit Vadmacskának neveznek, már az első pillanattól fogva levett a lábamról, már akkor tudtam, hogy egy estét sem fogok kihagyni. Látni akartam, ahogy fenekét ringatva közeledik a színpad széléhez, majd egy rövidebb szemkontaktus után a rúdhoz szökdel, hogy arra felmászva csússzon le fejjel lefelé, hogy aztán ismét jobbnál jobb táncmozdulatokkal nyűgözzön le. Tudom jól, hogy velem szemez és észrevette, hogy mennyire csorgatom rá a nyálam, mintha a belsőm azt súgná, hogy ha máskor nem sikerülne, akkor még ma szerezzem meg őt egy éjszakára. És ahogy erre gondoltam vezetés közben, farkam keményedni kezdett már a gondolatától is, hogy ma sikerülhet valami.

Szaporán vettem a levegőt, amikor leültem a helyemre, ami még mindig az első helyen volt, így premier plánban láthattam a gyönyörűséget. Alig fél óra múlva elsötétült a bár, majd lilás fények kezdtek el világítani. Felcsendült Dua Lipa 'Break my heart' című száma, ami eléggé bejött, de fogalmam sincs, hogy miért választott a Vadmacska egy ilyen zenét, azok után, hogy eddig szexre buzdító zenékre ringatta a fenekét. Minden esetre kíváncsi voltam, ezért elkényelmesedtem a fotelban.

Kék füstött lőttek ki a színpad széléről és ekkor megjelent az a személy, akit szinte az egész bár várt. Teljes erőbedobással lépett ki a reflektorfénybe. Mint mindig, most is a színpad szélére lépett, hogy szemeimbe nézve kacsintson egyet, majd a rúdhoz ment. Farokbizsergető produkciójával pedig felrobbantotta a színpadot, amitől farkam már úgy állt, mint a cövek. Ő ismét közelebb lépett, így ezt a pillanatott tartottam a legalkalmasabbnak, hogy pénzt dobjak a színpadra. A gyönyörű alakkal megáldott Vadmacska egy pillanatra ledermedt, majd lassú léptekkel jött le a színpadról, egyenesen engem megközelítve.

Hevesen dobogó szívvel vártam őt és fújtam ki egy nagy adag levegőt, amikor nemes egyszerűséggel az ölembe ült, egyenesen a farkamra és így ruhán keresztül is még jobban felizgatott. Lassan felém hajolt és fülem mellett kezdett el sóhajtozni, amitől végig futott gerincemen a jól eső borzongás, ám vérem szinte megfagyott ereimben, amikor meghallottam hangját, hát még akkor, amikor realizáltam, hogy mit is mondott!

- Mit keres itt, Mr. Jeon?

J I M I N

Kár volt tagadnom azt, ami hetek óta emészt engem. Azt az apró szikrát is megpróbáltam elnyomni magamban, de
jó mélyen, hogy egyszer se kísértsen engem a nap minden egyes percében. Tudtam én és jól láttam, hogy a főnököm nem egy mindennapi kínézettel rendelkező férfi, de sosem gondoltam volna azt, hogy egyszer én, Park kibaszott kanos Jimin belehabarodom a főnökömbe. Muszáj volt magamnak bevallanom, hogy már hetek óta máshogy nézek Jungkookra.

Megrémisztett a tudat, hogy pont őt szemeltem ki, de nem tehettem róla, hogy folyamatosan ott terpeszkedik a bárban és sosem hagy ki egy estét sem. Akárhányszor megláttam, gyomrom görcsbe rándult és néha a táncot is elfelejtettem, amit annyira betanultam, hogy ébredés után is simán eltáncoltam volna. Egyszerűen elvette az eszemet és a kedves, törödő, gondoskodó énje sem segített a helyzeten. Bár hiába voltam belezúgva Jungkookba, tudtam, hogy nem illek hozzá és ismét dobhatom a kukába az érzéseim iránta. Nagyon sok ember van, akik szebbek nálam és jó anyagi helyzettel rendelkeznek, ezért is törődtem bele abba, hogy úgy sem lesz közöttünk semmi.

A fellépésem előtt ittam egy-két pohár sojut, ami kissé kitisztította a fejemet és ennek köszönhetően sokkal jobban teljesítettem az eddigieknél. Amikor megláttam Jungkookot az első sorban, hirtelen boldogság öntött el, hogy lehet miattam jön el minden este, de aztán ismét arra gondoltam, hogy más miatt van itt, aki sokkal jobb nálam. Aki jobban leveszi őt a lábáról, ezért is próbáltam mindenemet bevetni, hogy most az egyszer én is lenyűgözzem. Eljött az a pillanat is, amikor Jeon Jungkook pénzt dobott a színpadra, így összeszedve magamat, felé lépdeltem és egy ''most vagy soha' gondolattal ültem bele az ölébe.

Az alkohol kellő bátorságot adott nekem, lehetséges, hogy túl sokat is, ugyanis nem terveztem, hogy lebuktatom magam, de a fene egye meg az alkoholt és azt a nagy számat!

- Mit keres itt, Mr. Jeon? - suttogtam fülébe, majd játékosan felkuncogtam, mire Jungkook a derekamra markolt.

Kissé eltávolodtam tőle, hogy lássam a reakcióját, ami minden pénzt megérhetett volna akkor. Kitágult szemekkel és elnyílt ajkakkal mért végig, majd hátra hőkölve szűkítette össze szemeit.

- Jimin? - kérdezte hitetlenül, mire én elkezdtem a csípőmet ringatni, direkt a fárkát ingerelve.

- Csak nem meglepődött? - kérdeztem tőle, teljesen kifordulva magamból, bár ez természetes volt akkor, azon a helyen és abban a helyzetben. - Ugye tisztában van azzal, hogy pénz dobott a színapdra?

Jungkook válaszát meg sem várva álltam fel öléből, majd kezét megragadva húztam magammal a színpad mögötti kis szobába.

- Mondd, eszednél vagy? - ragadta meg csuklóm, amikor lefeküdtem volna az ágyra. - Mit keresel itt?

- Ezt én is kérdezhetném tőled! - tegeztem le, megunva a játszadozást.

- Én... - motyogott. - Nem válaszoltál a kérdésemre!

- Itt dolgozom - válaszoltam, lábaimat pedig kereszteztem, hogy elegánsabbnak tűnjek.

- Tudtommal nálam dolgozol.

- De itt is, míg összeszedem magam pénz kapcsán. - rantottam vállat, majd elmosolyodva mértem végig őt tetőtől talpig. - Most már szexelünk?

- Te képes lennél ezek után nyugodtan szexelni? - kérdezte hitetlenül.

- Miért ne?

- Hát ezt nem hiszem el! - nevetett fel Jungkook, majd fel alá járkálva kezdte el haját markolni. - A titkárom után csorgattam a nyálam hónapokon át!

- Itt vagyok és mindent hallok - intettem neki köszönésképpen, mire Jungkook megállt és egyenesen a szemeimbe nézett.

- Egyszerűen nem jutok szóhoz! - nevetett fel, tekintetét a plafonnak szegezve.

- Szeretném, ha ez titokban maradna - tereltem a témát komolyabbra, mire Jungkook felvont szemöldökkel pillantott rám. - Nem akarom, hogy mások egy ribancnak könyveljenek el, amiért ezzel keresem a kenyerem, miközben a titkárod vagyok.

Jungkook egy szót sem szólt, csak rám pillantott nagy, őzike szemeivel. Fogalmam sincs mennyi ideig néztük egymást, csak arra eszméltem fel, hogy Jungkook hirtelen kirohan a szobából, hangosan becsapva maga után az ajtót.

Hát ezt nem így terveztem, tulajdonképpen sehogy sem terveztem el, ugyanis időm se volt ezt átgondolni, egyszer csak kícsúszott a számon az a kérdés, ezzel pedig lehetséges, hogy tönkretettem a saját életem.

2020.06.24