J I M I N

Hazudnék ha azt mondanám, hogy másnap reggel teljesen nyugodtan léptem be Jungkook irodájába. Valójában rohadtul izgultam, konkrétan a semmiért, ugyanis egyikőnk se hozta fel az éjjel történteket. De ha jobban belegondolok, felesleges lett volna emlegetni. Megtörtént, aminek meg kellett történnie, azon kívül, hogy leszoptam, nem igazán lenne mit még mondani.

Ám kellemesebben telt a nap, hiszen Jungkook kedvesebb volt és nem szidott le minden kis apróságért, ami neki nem tetszett. Az órára pillantva tudtam meg, hogy már dél is elmúlt, így jó titkár módjára Jungkookhoz léptem.

- Melyik étteremben szeretnél ma ebédelni? - tettem fel neki a kérdést, mire ő pár pillanatig elgondolkodva bámulta a monitort.

- Ugyanabban, ahol tegnap is ebédeltünk - válaszolt, mire én már be is pötyögtem az étterem számát, hogy asztalt foglaljak. - Ott nagyon finom a tteokbokki - suttogta, mire muszáj volt egyetértenem vele.

Amint sikeresen lefoglaltam egy asztalt, Jungkook megigazította a papírokat az asztalán, majd zakóját és telefonját felvéve jelezte, hogy indulhatunk. A kocsit én vezettem, hiába mondta azt Jungkook, hogy nem szükséges. Öt percen át azon vitáztunk, hogy ki vezessen, de sikeresen meggyőztem és úgy beszéltük meg, hogy míg dolgozom, addig én vezetek. Részben a sofőre lettem, de nem bántam, úgy is rég vezettem már kocsit.

- Mit fogsz enni? - kérdezte Jungkook, miközben ujjaival az asztalon dobolt.

- Csípős kimcsi levest - már a gondolatától is összefutott a nyál a számban.

- Akkor én is - válaszolt, majd leadta a rendelést. - Egyébként el kell menjek egy üzleti útra és te is elkísérsz engem.

- Na várj! - emeltem fel a kezemet. - Micsoda?

- Elmegyünk egy üzleti útra, két hétre méghozzá. - válaszolt, mire én meglepve figyeltem tovább. - Japánba.

Szinte rögtön felcsillant a szemem. Olyan rég nem voltam Japánban, szinte már nem is emlékszem rá.

- Tokió egyik leghíresebb cége keresett fel minket, hogy együtt dolgozzunk - avatott be, mire én elismerően bólogattam. - Jövőhéten indulunk, addigra pakolj össze pár cuccot magadnak és ne felejtsd el a fontos papírokat sem!

Bólintva adtam tudtára, hogy megértettem. Épp ekkor jött ki a rendelt ételt, amit szinte perceken belül el is fogyasztottunk. Már rég lejárt az ebédszünet, de Jungkook még mindig az asztalnál ült, tteokbokkit (ejtsd: tokboki) habzsolva. Másodpercenként néztem az órára, míg lábammal doboltam.

- Bírsz még enni? - kérdeztem hitetlenül, mire hümmögött egyet.

Ő volt a főnök, akkor mehetett vissza dolgozni, amikor akart, nem is ez volt a probléma. Csak az, hogy még nagyon sok munka várt ránk, erre ő itt tömte a száját. Később már beletörődtem, hogy kicsit később fogunk visszaérni, így egy halvány mosollyal figyeltem főnökömet. Olyan jóízűen evett, hogy nekem is megjött az étvágyam, hiába voltam már tele a levessel. Éhségemet elnyomva helyezkedtem el a széken, majd türelmesen megvártam, hogy Jungkook végezzen az evéssel.

Elégedetten nyögve dőlt hátra, kezét a hasára simítva. Nyelvével lenyalta ajkait, majd rám pillantott.

- Végeztél?

- Azt hiszem, igen.

- Remek! - pattantam fel hirtelen az asztaltól. - Akkor ideje visszamenni dolgozni!

- De szorgalmas lettél hirtelen! - jegyezte meg egy halvány mosollyal. - Ez tetszik.

Figyelmen kívül hagyva indultam el a pénztárhoz, hogy kifizessem a mai ebédet. Jungkook már a kocsiban várt, amikor kiléptem az étteremből, így már nem volt más hátra, mint visszamenni a céghez és elvégezni a mai napra kiszabott munkát.

————

Ma korábban végeztem, ezért egyenesen a bárhoz vettem az irányt. Egy teljes éjszakát szenteltem annak, hogy mindent átgondoljak és nagy nehezen, de arra a döntésre jutottam, hogy felmondok. Hevesen verő szívvel léptem be a bárba, ami még csendes volt, egy ember sem volt még jelen. A színfalak mögé sétáltam, Namjoon irodájához, majd pár kopogás után beléptem hozzá.

- Jimin! - nézett rám meglepetten, mire egy halvány mosollyal leültem az asztala elé. - Hogy-hogy ilyen korán bejöttél?

- Igazából beszélni szeretnék veled - mindeközben ujjaimmal kezdtem el játszadozni.

Egy kisebb sóhaj kíséretében elővettem a felmondó levelemet, amibe leírtam az okot, hogy miért is mondok fel.

- Szeretnék felmondani. - csúsztattam át az asztalon a borítékot.

- Ilyen hirtelen? - kérdezte még mindig lepetten.

- Már nagyon régóta ezt terveztem - válaszoltam az alsó ajkamat harapdálva. - Remélem megérted és elengedsz

- Ebben nincs beleszólásom, te kell eldöntsd, hogy menni akarsz-e vagy sem. - mondta. - Bár sajnálom, hogy elmész, mégis örülök, hogy kitaláltál innen, egy új jövővel szembenézve.

- Köszönöm, Namjoon, nagyra értékelem! - hajoltam meg. - Mindent köszönök és hálás vagyok, amiért annyit segítettél nekem.

- Ez csak természetes - legyintett, majd felállt és barátiasan magához húzott egy ölelésre. - Sok sikert a továbbiakban, remélem tartani fogjuk a kapcsolatot!

- Mindenképpen!

Akármennyire is utáltam itt dolgozni, hiányozni fog a nyüzsgés, a tánc, a munkatársak és még Namjoon is. Lehetséges, hogy majd néha beugrok körülnézni, de az nagyon ritkán lesz. Le szeretném zárni ezt a korszakot és egy új fejezetet nyitni az életemben, amit részben Jungkooknak köszönhetek.

J U N G K O O K

Még két nap után sem léptem túl a tényen, hogy Jimin egy meleg bár egyik szobájában elégített ki. Tudtam, hogy sztriptíz táncos és nyílván nem csak orálisan okozott örömet a vendégeinek, de még akkor sem néztem ki belőle, hogy ilyen jól szopjon. Azok a dús, cseresznyepiros ajkak.. Istenem, mintha a csakis kizárólag a farkam szopására teremtették volna őket. Na és az a csók! Sok csókban volt már részem, de ilyen tökéletesre még egy sem sikeredett. Nem érdekelt, hogy akkor jártam a szájában, csak úgy faltam az ajkait, alig tudtam vele betelni. Ha nem fogtam volna vissza magam, még több is lehetett volna közöttünk és ezt mind ő váltotta ki belőlem. A titkárom!

Évek óta nem éreztem ilyen felszabadultan magam, mintha megkönnyebbültem volna, mintha már nem éreztem volna azt a nehéz dolgot a mellksomon, ami minden egyes nap csak megkeserítette az életemet. Egyetlen egy csóktól úgy szárnyaltam, mint még soha.
Sok ember úgy tartja, hogy senki sem tökéletes, ám véleményem szerint én még szavakkal se tudnám kifejezni, hogy Jimin mennyire tökéletes, kívül és belül is.

Már éppen lekanyarodtam volna az egyik mellékutcába, ami az 'Exotic' melegbárba vezetne, de időben csapott fejbe a felismerés, miszerint Jimin már nem doglozik ott. Egy széles mosollyal gondoltam vissza arra a pillanatra, amikor titkárom bejelentette, hogy felmondott, ezért az a minimum, hogy a tripláját adom a fizetésének. Nem is szerettem volna ellenkezni, azonnal beleegyeztem, hiszen mindennél jobban azt szerettem volna, hogy csakis nálam dolgozzon. Valamiért az a bár sosem volt szimpatikus, egyedül Jimin adott annak a helynek némi színt és csillogást.

Amint beparkoltam a garázsba, leállítottam a motort, majd a kulcsot és táskámat a kezembe véve léptem be a házba. Már az emeletről hallani lehetett Boram karmainak koppanásait, ahogy felém futott. Vigyorogva hajoltam le, hogy kitárt karokkal várjam egyetlen szerelmem testének becsapódását. Volt benne erő, nem is kicsi, ezért js estem hátra, mellkasomon a nagy melákkal, akinek oldalát paskolgattam.

- Ennyire hiányoztam, hm? - kérdeztem, miközben füle tövét nyomkodtam, hiszen azt nagyon imádtam. - Te is hiányoztál!

Boram a farkát csóválva vakkantott egyet, mintha értené, amit mondok. Bár sosem zártam ki a tényt, miszerint az állatok értenek olyan szavakat, amiket a gazdájuk alaposan megtanít nekik. Én sem voltam kivétel, amikor Boramot elhoztam a menhelyről, egy nagyon rendetlen kiskutya volt. Azóta megtanítottam neki az alapokat, a legfontosabb dolgokat, amiket a házban be kell tartania.

Miután sikeresen körbenyalta az arcomat, eltoltam magamtól és nyáltól ragadva léptem be a konyhába, hogy megetessem. Mikor már a kajával volt elfoglalva, felsurrantam a szobámba, majd elővettem egy fehér atlétát és egy szürke nadrágot. A cuccaimmal a kezemben mentem el zuhanyozni, azután pedig lementem a földszintre, hogy leakasszam Boram pórázát.

- Gyere, kislány, levegőzzünk egy kicsit! - hívtam magamhoz, mite szinte rögtön a lábaimnál termett és türelmesen kivárta, hogy a nyakörvére csatoljam a pórázt.

Útközben felhívtam Yoongit, hogy ha van kedve, akkor csatlakozzon hozzám Hollyval. Holly egy nagyon aranyos és csintalan toy uszkár, aki mindig talál valamit, amivel elfoglalhatja magát. Tulajdonképpen Yoongi báttya gondoskodott a kutyáról, hiszen az övé volt, de mivel sajnos nincs ideje a kutyával foglalkozni, ezért Yoongira bízta. Már három éve boldogítják egymást.

Az egyik parkba hoztam el Boramot, ahol kedvére rohangálhat és pillangót kergethet. Nem messze kezdett két alak kirajzolódni, közelebb érve pedig kinyújtottam a karom, hogy intsek nekik, ugyanis Yoongi és Hayley voltak azok. Legjobb barátom levette a pórázt Hollyról, én pedig követtem példáját, így a két kutya szinte egyszerre iramodott meg az egyik irányba, egymást kergetve.

- Hayley! - szólítottam meg a lányt, majd elé érve egy arcra puszi kíséretében magamhoz húztam egy baráti ölelésre. - Jó újra látni téged!

- Téged is, Jungkook! Hány éve már? - kérdezte szélesen mosolyogva, amitől csak úgy ragyogott.

- Már lassan két éve - válaszoltam feltett kérdésére, miszerint két éve találkoztunk utoljára. - Hallom, menyasszony lettél! Egyaltalán hogy viseled el magad mellett ezt a két lábon járó morcos csomagot?

- Vigyázz a szádra - emelte fel Yoongi a mutatóujját figyelmeztetően. - Igen is modern pasi vagyok és törődök a menyasszonyommal!

- Így van! - helyeselt Hayley. - Ő az én kiscicám - dörgölte orrát hófehérke orrához. Hófehérke, mert olyan fehér mint a hó. Igen, ezt én találtam ki..

- Imádlak! - hangoztatta Yoongi, majd egy csókot lehelt a lány ajkaira.

- Már túl nyálasak vagytok! - imitáltam hányást, mire Yoongi a sípcsontomba rúgott. - Ezt még visszakapod, te szemét!

Hayley jól elszórakozott a cicaharcunkon, már csak a pattogatott kukorica hiányzott a kezéből. Minden esetre, nagyon örültem, hogy végre találkozhattunk és beszélhettünk egy jót. Interneten keresztül valamiért másabb ez az egész. Személyesen minden jobb, mintha így jobban lehetne éreztetni a másikkal az érdeklődésed iránta és azt, hogy mennyire jó újra látni őt. Az következő pár órában még elszórakozgattunk, miközben Boram és Holly fáradhatatlanul kergetőztek a parkban.

Minden klappolt, a levegő is tökéletes volt, mégis éreztem valami megmagyarázhatatlan ürességet a mellkasomban. Fogalmam sem volt, mi váltotta ki belőlem, de mindenesetre nagyon furcsa volt.

2020.07.21