Nyúzottan ébredtem. Nagyon fáradt voltam. És össze voltam zavarodva.

A gépem elé ültem és elkezdtem keresgélni. Találtam egy őrzőlányt akinek Gina volt a neve. Pont mint amit a pasas mondott. Itt volt az elérhetősége is. Így hát felhívtam.

Halo?-szólt bele az ismeretlen lány a telefonba.

Üdv! Ginát keresem.-szóltam bele én is.

Én vagyok!-jött a válasz.

Á,szia! Ada Muchann vagyok! Nos,ez tudom hogy furán fog hangzani,de tegnap történt valami. És egy pasas keresett meg álmomban. Azt mondta hogy keresselek meg. Azt üzente hogy kinyílott a kapu. Azt mondta hogy érteni fogod.-hadartam el neki ami történt.

Tessék?! De...nem értem. Te hol laksz?

Hawkinsban. Az...

Ne! Ez nem lehet igaz!-vágott közbe.

Mi a baj?-kérdeztem.

Hol vagy most?

Itthon. A főúton a 42-es ház.

Odamegyek!-tette le a kagylót.

Míg nem jött Gina,áthívtam a barátaimat. És elmeséltem nekik hogy mi történt. Mind meg voltak rémülve. Reménykedtünk hogy Gina fog tudni válaszolni a kérdéseinkre.

Egyszer csak megjelent egy vörös hajú lány.

Sziasztok! Gina vagyok!-mutatkozott be.

Á,szia! Ada vagyok. Velem beszéltél. Ők a barátaim. Denis, Matteo, Luca és Luka.-mutattam sorba őket. Ők pedig sorban köszöntek.

Remélem nem baj hogy ők is itt vannak.

Nem. Vagyis nem hiszem. Őszintén nem igazán értettem amit mondtál. Csak a kapu maradt meg bennem. Elmesélnétek részletesebben hogy mi történt?

Igen,ülj le!-ezzel elkezdtem mesélni.

Tegnap a suliban volt egy 5-10 percig tartó áramszünet. Mindenki megijedt. De nem foglalkoztunk vele. Lehet ilyen. De mikor este lefekvéshez készültem,itthon minden fényt sugárzó tárgy elkezdett vibrálni. Mármint a fényük. De ezzel se foglalkoztam. Lefeküdtem aludni.

Aztán este furát álmodtam. Egy sötét helyen voltam. Körülöttem emberek harcoltak. Előttem volt egy nagy repedés. Piros fényt árasztott. És ott volt az a férfi. Odahívott magához. Ő mondta hogy keresselek meg. Ő mondta ezt a kaput. Ennyi kb.-a lány közben láttam hogy elgondolkodott valamin.

Ez baj. Ez nagyon nagy baj! Meg kell keresnem a barátaimat.-felelte.

De mi ez?-kérdezte Luka.

A barátaid hogy jönnek ide?-kérdeztem én is.

Én és a barátaim jópár évvel ezelőtt már megküzdöttünk azzal,ami a kapun túl van. Összehívom őket,és újra legyőzzük.

Ha elmondod hogy mi ez,talán segíthetünk.-vágta rá Denis.

Ez veszélyes! Inkább mindenki menjen haza. Hosszú lenne elmondani. Csak az tud harcolni,aki érti hogy mi is történt régen. Viszont nehéz lenne ennyi idő alatt elmondani. Ha tényleg kinyílott a kapu,akkor minden perc számít. 

Rendben! Akkor legalább azt engedd meg hogy addig veled legyünk,míg nincsenek itt a barátaid.-erősködött most már Luca is. 

Rendben! Sok év eltelt azóta. Nem tudom hogy hol lehetnek. Megpróbálok felhívni valakit.

Gina egy kék táskával érkezett,amiből egy fekete tárgyat vett elő.

Ez meg mi? Ilyet már rég nem használunk.-vágta rá Luka.

Ez mi?-kérdeztem.

Ez egy walkie talkie. Régen mindig ezzel kommunikáltunk egymással. Reméljük hogy még mindig van valakinek. Mert a számukat egyikőjüknek se tudom. Max az itteni régi címüket.-felelte a lány.

Várj,ti mikor beszéltetek utoljára?-kérdezte Denis.

A 80-as években. Akkor nyílt meg a kapu. Pontosan 1983-ban. Bezártuk. De rá egy évre kinyitották a szovjetek. Aztán rá egy évre megint kinyitották. Csak egy másik helyen. Nem a laborban, hanem a pláza alatt. Rá egy évre 4 kisebb kapu nyílt. De mindegy.-magyarázta.

Állítgatott valamit a cuccon,aztán elkezdett beszélni. 

Haló! Hallja valaki? Dustin? Lucas? Nancy? Valaki? Dustin! Steve? Halljátok?-kérdezte egyfolytában. 

Gina?-hirtelen elkezdett recsegni a cucc. Majd beleszólt egy férfi.

Dustin? Te vagy az?

Én vagyok! De mi történt? Régen hívtál.

Figyelj! Össze kell szednünk mindenkit mert...öh...mert kinyílott a kapu ha minden igaz.-mondta el neki.

Mi? Ne! Ó baszki. 

Sajnos ez a helyzet. 

Rendben! Megpróbálok szólni akinek csak tudok. De ez a te dolgod lesz jobban. Mert én Hollywoodban vagyok. 

Rendben! De gyere haza ahogy csak tudsz.

Indulok! Ó baszki.-ezzel letették a "telefont".

Induljunk!-pattant fel Gina a kanapéról.