Aurora nem tudott pár szónál többet beszélgetni más cseléd lányokkal, akiknek igazából csak parancsot adott. Már mindenki tudta az egész telken hogy ez a lány, szinte Gim asszony jobb keze, és ezt nem igazán nézték jó szemmel. Bár pletykákat nem tudtak kreálni róla még ez alatt az egy nap alatt, de biztosak voltak abban, hogy ezek a dolgok meg fognak változni. Ebben a házban mindig minden változott, és mindennek megvolt a maga menete. A jó cselédről kiderül hogy lop. A kedves kertész titokban a kukkolja a szolgálók fürdőhelyét. Mindenkinek voltak titkai, és előbb-utóbb a házon belül, de kiderültek. De Aurora egy vakfolt volt mindenki szemében. Tudták a nevét. Ismerték a helyet ahonnan jött és csak sejtették, hogy milyen körülmények között élhetett. De sosem mutatott ki egyetlen érzelmet sem, és sosem mondott egy felesleges szót sem. Egy megfejtendő rejtély volt. Ha egy rosszat akaró pletykát talált volna ki, senki sem hitte volna el egy szavát sem.

Tálcákra készítette elő a desszerteket és csipegetni való ételeket, melyet az Úrfinak és annak barátainak szántak. Szebbnél szebb tortaszeletek és sütemények sorakoztak fel előtte, melybe kedve lett volna beleharapni, olyan inycsiklandónak tűntek. De nem tehette. Megfogta a tálcákat, majd felsétált a lépcső, egészen az Úrfi játékszobájáig, ahol bekopogva az ajtón, azonnal valaki azt ki is nyitotta előtte. Egy ismeretlen férfi állt vele szemben, aki feltehetőleg az említett vendégek egyike volt. Ledöbbent a látványra ami elé tárulkozott, mint mindenki más, de azonnal észbekapva invitálta be.

- Jöjjön - állt félre az ajtóból - Az asztalra rakja.

- Igen Uram - mondta, majd a kérésnek megfelelően letette a tálcákat a szoba közepén elhelyezett asztalra, melyen egy üvegedényben pár szál cigaretta füstölgött.

- Új cseléded lett HoSeok? - kapta fel a fejét HyunWoo a billiárd játék közepéből ahogy meghallott egy ismeretlen hangot, és egy érdekes színű hajkoronát látott szeme sarkából - A cselédeknek nem lehet színes haja. Még pénzük sincs rá - sétált a lány felé, de még nem látta az arcát. Oda sem fordult felé. Felegyenesedett és a ház fejének irányába fordult, aki éppenséggel a másik irányba volt.

- Hozhatok még valamit Úrfi? - hajolt meg HoSeok előtt, aki a hatalmas ablak előtt ülve egy fotelban, kezében egy pohár erős ital és cigaretta társaságában beszélgetett egy másik férfival. A lány hangjára felkapta a fejét, de csak intett egyet hogy nem kell neki semmi, igy meghajolva még egyszer, fordult sarkon, majd az ajtó felé lépkedett. HyunWoo-t idegesitette a tudat, hogy sem saját barátja, sem a cseléd nem reagált a szavára. Megragadta Aurora karját és maga fele rántotta hogy lássa arcát és szinte kioktassa a szabályokról, de szorítása azonnal enyhült amikor meglátta kerek szemeit, melyek nem voltak mandulavágásúak, és íriszeit, amik csak úgy világítottak, de mindezt csak egy pillanatig szemlélhette meg, mert a lány lesütötte tekintetét. Olyan gyorsan történt mindez, hogy hirtelen nem akart hinni a szemeinek.

- Ez hogy került hozzád? - ordított a szoba másik végébe.

- Megvettem abból az intézményből amiről a múltkor meséltem - szívott vele egyet cigarettájába - Engedd el - mondta, mire a másik elengedte Aurora karját - Menj ki - adta ki a parancsotés a megszólított azonnal el is hagyta a helységet - Tegnap érkezett. Tetszik mi? - vigyorgott, miközben önelégülten beleszivott még egyet a koporsószögbe - Én sem számítottam arra hogy egy ilyen fog jönni.

- Elég furán néz ki, azt meg kell hagyni - jegyezte meg MinHyuk aki még mindig az ajtóban állt.

- Eladod? - kérdezte HyunWoo.

- Csak nem tetszik? - emelte fel szemöldökét.

- Sokkal feltűnőbb mint a többi. Ez pedig tetszik - válaszolt, miközben zsebre tette kezeit - Szóval?

- Nem eladó - zárta le a témát ennyivel.

- Úgy sem fogsz ragaszkodni hozzá sokáig, főleg miután ezt is meg fogod fektetni - jegyezte meg gúnyosan, de az igazságot híresztelve, mire a másik csak megrántotta a vállát. Ismerte magát és jó tudta, hogy barátja nem gúnyból mondja, hanem azért mert ő is pontosan tudta hogy ez lesz. Sosem változott. Soha senkiért. Sem egy nemesért, sem egy közemberért, sem egy cselédért. Ez sem fog változtatni rajta, mégha másmilyen is.

- De legalább tudom, hogy csak nekem van egy ilyen cselédem - mondta.

- Inkább egy új játékszer mint egy cseléd...

...

A házbélieket ismertették a hírrel, hogy az Úrfi vendégei a mai estét itt töltik, és vacsorával is így készültek. Sürgött-forgott az egész nép a konyhában és az étkezőben, míg Aurora az előkészített szobákat ellenőrizte le, hogy minden a megfelelő helyen van-e, a ház szabályainak megfelelően. Az utolsó szobában állva, kinézett az ablakon ami a hátsó kertre nézett. Olyan magasan volt, hogy szinte már óriásnak érezte magát, aki a többi ember fölé kerekedik. De nem ez a fajta pillanatnyi hatalom érzet volt az ami elvarázsolta, hanem a lemenő nap, ami a horizont mögé bújva, narancssárgára festette az eget. Fenséges látvány... Sok ideje, most először látta így az eget. Az intézet ablakaiból ilyen fajta látvány sosem tárulkozott fel előtte... Észbe kapva vette ki zsebéből a zsebóráját, és nézte meg rajta az időt. Sietnie kell, hamarosan tálalni kell az első fogást.

- Meglep hogy a szobámban találom - hangzott fel egy mély hang a háta mögül, mire arra pillantott. HyunWoo állt az ajtóban, zsebre tett kezekkel és fekete szemeit le nem vette róla - Mit keres itt?

- A szobák minőségét ellenőrzöm, Uram - horgasztotta le azonnal tekintetét, ügyelve, hogy az egyik legfontosabb szabályt ne szeglye meg. Lépteket hallott maga felé közeledni, míg nem egy pár lábat látott maga előtt.

- Nézz a szemembe ha hozzád beszélek - parancsolta, mire rávezette tekintetét, és akkor bizonyosodott meg róla, hogy jól látta amit látott korábban. Íriszei mintha csiszolatlan smaragdok volnának amik bárkit fel tudnának nyársalni. Ez a tekintet... Nem csodálozott volna, ha mindenki lefagy ettől a látványtól - Mi a neved?

- Aurora, Uram - válaszolt ridegen és érzelemmentesen - Miben állhatok a szolgálatára?

- Csak látni akartam a szemeidet - válaszolt - Nem zavar hogy máshogy nézel ki? - érdeklődött.

- Egy cselédnek nem számít, Uram - mondta monoton hangon, mintha egy betanult szövegett kellett volna felmondania - Elnézést Uram, de hamarosan tálaljuk a vacsorát. Kérem foglaljon helyet az étkezőben, hamarosan kivisszük az ételt - szólalt meg hirtelen félbeszakítva a férfi ismerkedési szándékát, és otthagyta egyedül a szobában. HyunWoo tudta hogy más is lapul emögött a mondat mögött. A szemei elárulták...

...

Vacsora után a nemes urak visszatértek a játékszobába és beszélgetésbe kezdtek. Italok és dohány társaságában fürödtek jókedvűen és gátlások nélkül. Egymás között nem voltak tisztelettudóak és nem tettek különbséget egymás között. Káromkodtak, ocsmányabbnál ocsmányabb vicceket és történeteket mondtak egymásnak, amelyek akár az üzletről vagy akár a szexuális életükről szólt. HyunWoo sokáig meg sem szólalt, csak magában merengve létezett a szobában a másik három ember társaságában. Rosszat sejtett minden szempontból. A furcsa lány felől, a barátja felől és a már előre megírt történet felől, amit már minden ittlévő kivülről fújt. Aurora egy felvásárolt tárgynak számított, amivel bármit bármikor meg lehet tenni, és semmire sem mondhat nemet amit az Úrfija mond neki. Érezte, sőt tudta, hogy ezek a dolgok hamarosan, a túl közeli jövőben meg is fognak történni.

- HyunWoo - szólította meg HoSeok - Na és mi van veled és az eljegyzéssel? Boldogits minket a hírrel, hogy legalább valamelyikünk elég érett ehhez a feladathoz.

- Anyám hozza folyamatosan hozzám az újabbnál újabb lányokat - vonta meg vállát - De tudjátok. Ha nincs nő, nincs sirás. Nincs kedvem nyavajgást hallani, de ha nincs nő, anyám nyavajog - jegyezte meg.

- Nem vagy egyedül, öregem - szólalt fel ChangKyun mire a többi is bólogatni kezdett - Talán ha nincs erőltetve vagy elénktolva, akkor menne minden. De igy! Kedvem sincsen eljegyezni vagy egyáltalán találkozni a szüleim barátainak az elkényeztetett lányaival. Legalább a közemberek nem annyira hisztisek és nem kell gyűrűt húzni az ujjukra ha dugni akarunk - magyarázta, de hangja már kezdett úgy hangzani, mint aki már az üveg aljára tekintget, amik közül, a többi ottlévő sem volt kivétel - De HoSeok, a te cselédedet kölcsön adhatnád.

- Minek az neked? - kuncogott, miközben rágyújtott egy cigarettára.

- Mert bármit megtehetnék vele és semmilyen következménye nem lenne. Sem hivás, sem követelőzés, semmi! Meg nem mindenki mondhatja magáról hogy dugott egy külföldivel. Biztos ha én is vennék egy cselédet, nem ilyet küldenének ki hozzám.

- Na ennyire ne fuss előre, barátom - fújta ki a füstöt - Még én sem törtem be. Ha nagyon tetszik, nem osztozom. Tudod hogy szeretem a jó dolgokat a magaménak tudni - nevetett.

- Tudom én azt, de mindenki szereti a jó dolgokat magának megtartani.

...

Aurora másnap reggel nyockor már az Úrfi szobája előtt állt, egy adag ágyneművel a karjaiban, egyik kezében lógott egy üres vödör, melybe minden egyes takaritó eszköz bele volt pakolva a törlőrongytól kezdve a vegyszerekig. Bekopogott az ajtón, mire egy halk parancsot hallott, hogy beléphet. A szobában HoSeok az ágy szélén ülve, egy törülközővel a dereka körül, fogta a fejét, ami majdˋ szétrobbant a túl sok ital utóhatásaképp. Azt gondolta, hogy a reggeli hidegzuhany valamelyest csökkenteni fogja ezt a fájdalmat, de szerencsétlenségére, minél jobban kezdett mindene éledezni, annál jobban zúdított rá.

- Jó reggel Úrfi. Jól van? - tette fel a kérdést az ajtóban állva.

- Csináld a dolgod - jelentette ki ridegen. A lány meghajolva vitte a takarító eszközöket a fürdőszobába, hogy azonnal ott kezdhessen azzal, hogy vizet tölt a vödörbe, amivel majd áttörölget minden egyes polcot. Kilépve a helyiségből, az ablakpárkányt vette kezelésbe. HoSeok lassan rávezette tekintetét Aurora alakjára, mely háttal állt neki. Számára még mindig furcsa volt maga a jövevény, mely csak nemrég került a birtokába. Tudja jól, hogy különleges, de miért akarja őt hirtelen mindenki? Már azon is elgondolkodott egy pillanatra, hogy valami varázs ülhet a leányon, ami mindenkit megbabonáz. Tisztában volt azzal, hogy ő az egyetlen aki irányithatja ezt a személyt. Ő kaphatja meg először ha úgy kívánja. Ráparancsolhat, ha mások azzal próbálkoznak hogy elcsenik tőle, azonnal utasitsa vissza hezitálás nélkül. Bár nem ismerte, de tudta, hogy az alatt a semmitmondó maszk alatt, egy érző lény van, aki vágyakozik, és nem volt teljesen biztos a másik hűségében. Az egy dolog, hogy beléjük verték az intézetben mindezen dolgokat, de nem azt jelenti, hogy ezt megtudják tenni.

A férfi komótosan felállt, majd halkan Aurora mögé sétált.

- Cseléd - szólította meg, amire a lány azonnal megfordult. Nem lepődött meg azon hogy az Úrfi már mögött áll. Kezeit maga elé téve, lehorgasztott szemekkel, csendben várta az utasításokat - Van neked bármilyen érzelmed egyáltalán?

- Van, Úrfim - jelentette ki röviden.

- Miért nem tudsz akkor mosolyogni sem? Idegesitő robot vagy - köpte oda neki a szavakat, de a lány reakciója semleges volt.

- Tiltott - mondta ki ezt az egy szót, mire HoSeok felhúzta egyik szemöldökét hallottakra.

- Ez az én házam és te már az én tulajdonomban vagy. Azt teszed amit mondok. De annyit árulj el, hogy miért is tiltott? - tette fel kérdését, ahogy kiváncsi énjét nem hagyta nyugodni ez az egy szó - Rendesen beszélj, ne tő mondatokban - parancsolt rá. Zavarta ha bárkitől bármi olyat kérdez amit úgy érez ki kell fejteni, az a személy egy szóban vagy egy mondatban letudja.

- Az intézetben, ahol eddig éltem, mindennapos volt a verés. Ha megszegtünk egy szabályt, ha eljárt a szánk, vagy ha bármilyen érzelmet is kimutattunk. A nevelők abban a hitben tanítottak minket, hogy egy cselédnek nincs szüksége érzelmekre, főleg, ha az náluk van felnevelve. Kevesebb probléma az Úrfiknak és az Úrihölgyeknek, ha a cseléd érzéketlen - mondta, még mindig lefele nézve, mely mégjobban felidegesitette a férfit, aki a lány álla alá nyúlva akarta hogy a szemeibe nézzen, de pillái meg sem mozdultak.

- Nézz rám! - parancsolt rá, mire lassan rávezette tekintetét. Egy pillanatra elbűvölte az a világoszöld szempár, ami most már farkaszszemet nézett vele - Ez itt, nem az intézet. Nem vernek meg itt senkit. Jól tudom hogy megvásároltalak, és azt is tudom hogy azt teszed amit mondok. Akármilyen nevelést kaptál, akkor is, azt teszed amit mondok - emelte ki az utolsó mondatot, hogy nyomatékositsa ezt Aurora-ban - Nincs helye itt érzéketlen robotoknak. Idegesitőek. Mosolyogj legalább, de ne ezt a fapofát lássam, akárhányszor szembekerülök veled. A kedvem is elmegy tőled - jelentette ki, majd eleresztette a lány állát, aki egy centit sem mozdult.

- Értettem, Úrfim - mosolyodott el halványan, mely olyˋ rendellenesnek tűnt már a számára, hogy elfogta a pillanatnyi rettegés felől, nehogy eltúlozza ezt az aprónak tűnő, mégis most hatalmasnak számító dolgot.

- Ezt még azért gyakorold - kuncogta el magát, a másik próbálkozásán - De nem reménytelen.