Az autó lassú tempója ellenére, úgy huppant fel s alá az erdő közepén elterülő göröngyös úton, mintha a tenger vizein úszna. A sofőr és a hátsó ülésen helyetfoglaló személy az út során, egy szót nem beszéltek, mivel nekik nem szabadott. Csak akkor válthattak egymással pár szót, ha valamelyikőjüknek üzenetet kellett átadnia a másik félnek. A sofőr, úgy mint a hátul ülő cselédlány, jól tudták a szabályokat. A férfi azonnal realizálta a helyzetet, amikor a személyért megérkezett. Egy olyan helyen fogadta az utast, ahonnan cselédek sokaságait nevelik ki árva gyermekekből, akik csak tanítóik, főnökeik és úrfiaik, kisaszonyaik szavára cselekedhetnek vagy válaszolhatnak. A sofőr sokszor nézett a visszapillantóba és figyelte a lányt, aki egyfolytában az ablakon kémlelt kifelé és egy hangot sem adott ki. Sem egy sóhaj, sem egy hümmögés nem hagyta el a száját amióta köszönt neki illedelmesen amikor beszállt. Furcsa egy teremtés volt számára és egyfajta ritkaság, mivel nem igazán látott vagy szállított egyetlen külföldi személyt sem. Egyáltalán nem hasonlított hozzájuk. Hófehér porcelán bőr, répavörös haj, és smaragd szemek amik szinte már olyan világosak voltak, hogy azt hitte fénylik. Az Úrfijának különleges cselédje lesz, és biztos volt benne, hogy az említett személy, amint megérkeznek, szemet fog rá vetni.

...

Megállt a jármű a hatalmas, fehér épület előtt, melyet mindenféle bokrok és világok öleltek körül. A lány szeme káprázott ahogy meglátta mindezt, és csak arra tudott gondolni, hogy amiket mondtak neki az intézetben, még csak a közelében sem álltak ahhoz, hogy leírják ezt a fenséges látványt.

A ház mellől egy szigorú tekintetű asszony lépett ki és sétált feléjük, miközben a sofőr kivette a lány holmijait az autó csomagtartójából.

- Magácska lenne Aurora? - tette fel a kérdést egy olyan hangnemben, ami meghazudtolta külsejét. Édes, mégis egy kicsit rekedtes hangon szólott hozzá, egy apró mosollyal az ajkain.

- Igen asszonyom - hajolt meg mélyen a nő előtt.

- Nem ilyennek képzeltelek el amikor mondták hogy egy szokatlan kinézetű cselédet küldenek ide - jelentette ki, miközben próbált a másik szemébe nézni, aki csak a földet méltatta vizslatni - Nézz rám leány. Hadd lássam a szemeidet - adta ki a parancsot, mire Aurora azonnal teljesítette a kérést - Ebben a házban az Úrfin kivül mindig a másik szemébe kell nézned, itt ez a szabály - mondta, mire egy "igen asszonyom" volt a válasz - Miért Aurora a neved?

- Amikor az intézetbe kerültem, az ott dolgozó orvos nevezett el. Az Aurora egy latin szó ami azt jelenti "hajnal". Azért kaptam ezt asszonyom, mert mikor még csecsemő voltam, egy hajnali órában találtak rám - válaszolt röviden, de mégis kereken, minden egyes fontosabb részletet megemlítve. A nő szinte megborzongott azoktól a zöld, világos szempároktól, melyek hegyes dárdaként nyársalták fel. Szelídek voltak, mégis ez az ismeretlen látvány arra késztette, hogy tartson tőle.

- Érdekesek ezek a latin nevek - jegyezte meg - De örülök hogy végre egy olyan lányt kaptunk ide, aki ismeri ezt a szakmát az elejétől a végéig. Tudnod kell, hogy az itt lévő cselédlányok nem annyira képzettek mint te. Szóval emiatt majd ne lepődj meg ha kicsit szétszórtak lesznek - figyelmeztette előre, mivel tisztában volt, hogy az előtte álló lánynak nem kell elmagyaráznia mit hogyan kell és nem kell hetekig betanitani, amiért áldotta az eget. Eggyel kevesebb gond és tennivaló - Megmutatom neked a lakóhelyedet, aztán körbevezetlek a házban. Majd akkor tájékoztatlak az itteni szabályokról. Egy fél óra múlva, itt találkozunk.

- Igenis asszonyom.

...

Aurora átvette ruháit a munkához megfelelően, és pontban, fél óra múlva már ott állt a megbeszélt helyen, kezeit maga elé térve, és várta a házvezetőnőt, aki nemsokkal utána ért oda.

- Remélem megtaláltál mindent a cselédszállóban.

- Igen asszonyom.

- Rendben, akkor kezdhetjük is.

Sorban megmutatta neki a hely minden egyes fontosabb szobályát, mint például a konyhát, mosodát, raktárat, pincét, de a fő szobákat amik az Úrfié voltak, oda nem tehették be a lábukat, csak engedéllyel, igy arról csak mesélni tudott.

- Az Úrfi mindig 7 órakor ébred, de a szobályába paplant cserélni és feltakarítani csak 8-tól tudsz. A dolgozószobájába csak akkor mehetünk, ha kiadja nekünk azt a parancsot egyszer egy héten minimum, hogy takaritsunk ki. Az Úrfi nem szereti ha zavarják munka közben, de szereti és elvárja ha időközönként viszünk be neki édeset vagy sósat, de ha biztosra akarunk menni, akkor mindkettőt - magyarázta folyamatosan, miközben levegőt is alig vett. Miközben mondta, addig a fejében próbálta összeszedni az összes információt, tabut, szabályt, amire a lánynak szüksége van - Mindig kopogj hogy biztosra menj és addig nem léphetsz be amig nem ad rá engedélyt - már-már hülyéne érezte magát hogy egy olyan személynek magyarázza az alapszabályokat, akibe szinte már beleverték mindet. Olyan sok laikus került hozzájuk, hogy az alapok el magyarázásai már reflexból jöttek ki a száján. Bár azt sem tudhatta biztosan hogy mennyire volt szigorú az a tanítás és neveltetés amit ott kaphatott - Téged foglak beosztani az étkezésekhez, mint fő felszolgáló, de ha az Úrfit zavarni fogja a kinézeted, akkor hátul maradsz a konyhában és te navigálod a többieket - magyarázta - Tudni illik, az Úrfi nagy nőcsábász, szóval ne lepődj meg azon, ha hetente látsz ismeretlen arcokat. Sokszor a lányaimmal is kikezd ha úgy tartja kedve, ezért figyelmeztetlek Aurora. Sok titok lapul ezek között a falak között, és bármi történik itt, annak sosem szabad kitudódnia - figyelmeztette - Az Úrfit heti szinten látogatják a barátai és két hetente a szülei. Akármikor jönnek, az egész birtokot ki kell takarítani és ügyelni arra, hogy minden tökéletes legyen. Holnap a barátai jönnek át kora délelőtt, szóval most arra kell készülnünk. Desszertek, étkezések, vendégszobák. Ez a három legfontosabb.

...

Aurora a részletes körbevezetés, és szabályok után, azonnal munkához is látott. Felhozta a pincéből a szakács által kért alapanyagokat a vacsorához, megmetszette az elülső kertekben a virágokat, és kezdte össze készíteni az étkezőt. A már eddig eltöltött órák alatt, folyamatosan suttogásokat hallott, amik a többi cselédlánytól szivárogtak felé. Nem érezte rosszul magát és nem is volt meglepődve a munkatársai reakcióin, mivel tisztában volt vele hogy kinézete szokatlan, és a most betöltött szerepe igazságtalan a régebben ittlévők szemében, de nem tudott mit tenni, ha a házvezetőnő erre a posztra találta a legalkalmasabbnak. Nem panaszkodhatott, nem hagyhatta el egy rossz szó sem a száját. Türelem és alázat bilincsei lógtak minden tagjától és kötötték meg szavait és tetteit, amik sokszor kimondatlanok és soha meg nem tettekké váltak az idők során. Érzelmetlenségre nevelték őket, amit verések formályában teljesültek be, hogy az illető jól megjegyezze mindezt, ha követett minden lépést, ha nem. De Aurora mégha ebben a neveltetésben is kellett felnőjjön, akkor sem dobta el emberi mivoltját, de mindezen titkos érzelmeket, csak magányos párnája és ágya ismerte. Titkon vágyott a szabadságra, amihez nem csak a négy falat kellett lerombolni. Szerelmes akart lenni. Mosolyogni akart. Sirni akár egy ember előtt és hangot adni a fájdalmának vagy a boldogságának. Ki akarta mutatni mindazon érzelmeket amik benne kavarogtak éveken keresztül. Mindig reménykedett hogy ez meg fog változni, akármerre viszi az útja. Most is reménykedett ezen a helyen, ahol az első Úrfiját szolgálja. De még nem tudta mi vár rá, hiszem hosszú évek után, most egyedül van a falakon kívül, és nem tudta hogy a rangjához képest mit és mit nem tehet meg a külvilágban. Ha őszintének kéne lennie, akkor szívesen elbeszélgetett volna azzal a fiatal sofőrrel is, aki idáig elhozta.

- Az Úrfi egy 20 percen belül vacsorázik lányok! - hangott fel hirtelen a házvezetőnő hangja a konyhában, ahol minden lány sürgött-forgott akár a veszett egér - Aurora, először a levest vidd ki - fordult felé, aki egy nem túl mély meghajlással válaszolt.

A lány miután tüzetesen megvizsgálta ruhájét hogy tökéletesen áll-e, kiegyenesitve hátát, kezébe fogta a levest és kilépett a konyhából az étkezőbe, ahol már egy sötét szempár várta, amely a meglepődöttséget tükrözte, elsősorban megkérdőjelezve hogy kicsoda ez és mit keres itt. De Aurora nem reagálva ezekre a pillantásokra, de az alatt a pár méter alatt amit megtett, végtelen magányosságot látott és érzett. A férfi egyedül ült, és senki sem volt körülötte. A ház tele volt élettel, emberekkel, de mégis ott, abban a helyiségben olyan csönd és magány telepedett le, hogy szíve összeszorult az érzésre.

Letette az Úrfi elé a tányért, majd jó étvágyat kívánva neki, állt oldalra elől összetett kezekkel és lesütött szemekkel. De a férfi még az asztalhoz sem ért, de a másikat úgy szuggerálta, hogy szinte lyukat égetett a testébe.

- Te meg ki vagy? - csúszott ki a száján a kérdés.

- Az új szobalány, Úrfim - válaszolt még mindig lesütött szemekkel.

- Gim asszony! - szólt hangosan a nőnek, aki abban a pillanatban be is lépett a szobába.

- Jó estét Uram - hajolt meg mélyen - Miben állhatok rendelkezésére?

- Ki ez a lány? - kérdőjelezte meg az asszonyt.

- A szobalány akit megvett az intézetből - válaszolt - A neve Aurora - mondta ki a nevét, de nem lepődött meg rajta. Inkább azon hogy koreaiul hallotta beszélni a nem idevalősi teremtést.

- És őt küldték? - tette fel következő kérdését, majd szemeivel végigmérte a lány alacsony, vékony alkatát.

- Igen, Uram.

- Nem gondoltam volna hogy egy ilyet küldenek - jelentette ki, ami úgy hangzott mintha egy tárgyról beszélne, mivel szinte az is volt. Azok az emberek akik abból az intézetből kikerülnek, felvásárolható tárgyakká válnak, amik a negyedét nem kapják meg annak a fizetésnek amit egy sima, ott dolgozó cseléd kap. Elszállásolják, etetik, és még fizettek is érte egy köteg pénzt. Mégha embernek is tekinti őket bárki, azok is mind tudják, hogy amelyiket megvették, annak a lelkét is felvásárolták. Az alacsony fizetéssel pedig ellehetetlenitették ezeket a személyeket attól is, hogy egyhamar elmehessenek a kiosztott helyeikről, mint szabad emberek. És ezzel Az Úrfi, Lee HoSeok is tisztában volt. De egyszerűen még pár perc után sem tudta levenni a szemét a másikról. Még a leves evése közben is csak őt nézte. Megtehette. Rajtuk kívül senki sem tartózkodott a helyiségben. A vörös haj egy rókára emlékeztette. Alakja egy márvány szoboréra, amiről lehagyták a plusz markolnivaló részeket. Nagyon vékony volt, de mellei normális nagyságúak voltak amit nem tudott hova tenni egy ilyen alkaton, amely azt a gondolatot ébresztette benne, hogy szinte szürreálisan volt felépítve a lány.

Kivitte neki a vacsora többi fogását is, majd amikor Aurora végleg elhagyta a szobát, HoSeok visszahívta a házvezetőnőjét.

- Miben segíthetek Uram?

- A szolgálólányról lenne szó - kezdett bele és sok szünetet hagyva utána, a nő Gim asszony azt gondolta, hogy baj van, ezért azonnal rávágta az első dolgot ami eddig a fejében motoszkált.

- Ha az Úrfit zavarta a lány kinézete, akkor áthelyezem egy másik pozícióba.

- Nem kell Gim asszony - intett egyet, leállitva a nő aggodalmát - Csak olyan szokatlan... - gondolkodott hangosan. Gim asszony gyerekkora óta mellette volt, és úgy érezte hogy neki bármit elmondhat. Barátjának tekintette, de nem kezelte sokkal különbül mint a többi szobalányt, de sokkal nagyobb tisztelettel nézett rá mint bárki másra ebben a házban - Sosem láttam még ilyen embert aki igy nézett volna ki... És őszintén, nem tudom hogyan kellene lereagálnom és hozzáállnom. Maga mit gondol a lányról?

- Szorgalmas és érti a dolgát - kezdte el röviden, de ki akarta fejteni a véleményét - Jobban ismeri ezt a szakmát mint bárki ebben az épületben, engem is beleértve. Szelídnek gondolom, de van valami a szemeiben ami nem hagy nyugodni... Mintha... Elfolytana valamit vagy titkolna - gondolkodott el - De... Ha a tényeket nézzük, akkor mindenki aki kikerül onnan, sokmindent elárul a tekintet, Úrfi - magyarázta, mire HoSeok a kezét a szájára tette és állát kezdte el morzsolgatni, ahogy elgondolkodott a nő szavain - De ezektől függetlenül elég különös teremtés - jegyezte meg egy apró mosollyal az ajkain - Maga kapott egy különleges jövevényt, amit akár a hasznára is fordíthat. Elvégre nem mindenki mondhatja el magáról hogy egy ilyen cselédje van - mondta, de szavai a férfi számára eléggé félreérthetőek voltak. Tudta, hogy a nő ismeri őt, de nem buzdítja arra hogy megkapja a lány testét de ő teljesen máshogy fogta fel a dolgokat és abba is belegondolt itt amire a másik nem kívánta még rávezetni sem.

- Akkor ezen leginkább csak nyerhetek, igaz? - Gim asszony bólintott - Nem is ronda a másságához képest, sőt, egészen szép is.