Ha Jungkook nem lett volna benne nyakig a bankrablásokban, akkor kérés nélkül elmondtam volna mindent, amit tudok. De így egyáltalán nem állt szándékomban bármi konkrétat is mondani. Nem fogom a barátomat a rácsok mögé küldeni. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig tartott az első kihallgatásom, de már javában besötétedett, amikor kikísértek a kihallgató szobából. Egy cellaszerű akármibe zártak, ahol egy kőből készült padon kívül csak egy vécé és egy csap volt. Egyedül voltam, még akkor sem láttam ismerős arcot, amíg a kihallgató teremből az ideiglenes zárkámba kísértek. Hol lehet mindenki?

Az egész éjszakámat a plafon bámulásával töltöttem. Akkor sem bírtam volna aludni, ha altatót adnak be nekem, mert a szívem hevesen vert, az adrenalin pedig csak úgy dolgozott a testemben. Csak arra tudtam gondolni, hogy vajon mi lehet Jungkookkal. Ő elárulta a társait, vagy tartja a száját? Kezdtem beleőrülni abba, hogy semmit sem tudok róla. Azt mondta az engem kihallgató férfi, hogyha segítőkész leszek, akkor elintézi, hogy láthassam Jungkookot. Viszont miután végeztek velem, nem történt semmi, csak a cellámba kísértek, azóta pedig még csak rám sem néztek. Nagyon remélem, hogy nem vert át és komolyan gondolta, hogy beszélhetek majd Jungkookkal legalább csak pár perc erejéig.

Végül csak sikerült elbóbiskoljak, mert arra riadtam fel, hogy valaki kinyitja a cellám ajtaját. Azonnal felültem a kényelmet kőből készült pad szerűségről, majd az ajtóban álló egyenruhás pasasra néztem.

- Megint kihallgatnak, szóval kellj fel! – lépett be hozzám, majd jelezte, hogy menjek oda hozzá.

Mivel előző este nem szedték le rólam a bilincset, így csak megragadta azt, és annak segítségével vezetett maga előtt a kihallgató terem felé. Nem ellenkeztem, mert még mindig abban reménykedtem, hogyha kellőképpen együttműködő leszek, akkor találkozhatok Jungkookkal. Kissé csalódott voltam, amikor a tegnapi rendőrrel találtam csak szembe magamat a teremben, mert reménykedtem abban, hogy talán barátom vár majd rám.

- Hogy telt az éjszakád, Jimin? – kérdezte tőlem, mikor leültettek pontosan ugyanoda, ahol tegnap is órákat kellett egyhelyben ücsörögjek.

- Nem volt a legjobb – vontam meg a vállaimat. – Nem tudok semmi újjal szolgálni Önnek, sajnálom.

- Biztos vagy benne? – mosolyodott el. – Tegnap kihallgattunk mindenkit és érdekes, mindenki teljesen mást mondott. Mindenki a saját irháját mentette, és azon voltak, hogy a másikat bemocskolják. Például az is szóba került, hogy Jungkook nem csak ezt a bankot, hanem mellette még két kisboltot is kifosztott Limoges területén. Erről mi a véleményed? – könyökölt az asztalra, majd megdörzsölte állait.

- Először nem a bankrablásra kellene fókuszálni? – motyogtam, mert kicsit sem tetszett, hogy Jungkookot próbálják meg bemocskolni.

- Először is mindenkit egyesével kihallgattunk, és felmértük a helyzetet. Természetesen a bankrablásra fókuszálunk, viszont úgy tűnik, hogy a kis csapat még sem annyira összetartó, mint először hittük.

- Mikor láthatom Jungkookot? – kérdeztem tőle, és azon voltam, hogy figyelmen kívül hagyjam a kisebb monológját.

- Ha végre megembereli magát és őszintén elmondd mindent. Addig még csak álmodni se álmodjon arról, hogy akárcsak egyetlen szót is beszélhet vele.

Nem válaszoltam neki semmit, csak összefontam a mellkasom előtt a kezeimet. Egyáltalán nem tetszett a hangneme, de meg tudtam érteni. Eléggé bosszantó lehet, amikor hatfajta információkat kap, neki meg el kell döntenie, hogy akkor melyiket is higgye el. Én viszont továbbra sem vagyok hajlandó beárulni Jungkookot. Samuel úgy tűnt, hogy akár egész nap képes lenne elüldögélni néma csendben, engem viszont már egy perc múlva kikészített a csend. Nem tett jót a stressz és az egyedüllét sem, a csend csak rontott a helyzeten. Sóhajtottam egy hatalmasat, majd beharaptam az ajkaimat és a velem szemben ülő férfire pillantottam.

- Ha továbbra is hazudni fogsz, akkor te is bűnrészes leszel, illetve bíróság elé kerülhetsz félrevezetés gyanújával. Jól gondold át, hogy mit választasz, Jimin, mert tisztában vagyok azzal, hogy te nem vagy rosszfiú. Csupán rosszkor voltál rossz helyen, ennyi az egész.

- Jungkook sem rossz fiú, hiába próbálja mindenki rossznak beállítani – sóhajtottam fel.

- Magyarázza el, hogy Jungkook miért nem rossz fiú.

- Jungkook apja vezeti a bandát, Jungkooknak pedig nem volt választása, hogy benne akar-e lenni, vagy sem. Ebbe nőtt bele, erre kényszerítették. A többi srácot pedig szintén Jungkook apja vette fel még régebben. – adtam be végül a derekamat, azt viszont nem említettem, hogy korábban Dél-Koreában rengeteg bankot kiraboltak már.

- Máshol is raboltak már ki bankokat, vagy ez volt az első alkalom?

- Ez volt az első kísérletük – vágtam rá azonnal gondolkozás nélkül. – Én mondtam, hogy nem egy ilyen nagy és ismert bankkal kellene kezdeni, de Jungkook apja bizonyítani akart.

Értem – bólintott egyet. – Köszönöm szépen, hogy elmondtad – kelt fel az asztaltól, mire rémültem pillantottam utána, mert nem tudtam, hogy most hova megy.

- Most hova megy? – kérdeztem tőle.

- Mindjárt visszajövök – mondta, azzal elhagyta a kihallgató termet, én pedig megint egyedül maradtam. Fejemet az asztalnak döntöttem és behunytam a szemeimet. Muszáj volt hazudnom, hiába nem akartam, mert egyszerűen nem mondhattam el a teljes igazságot...

Azonnal felpattantam a székről, amikor nyílt a terem ajtaja, és tényleg majdnem elsírtam magam, amikor megpillantottam Jungkookot. Mivel a bilincset leszedték rólam, miután leültettek a helyemre, így most gondtalanul rohanhattam Jungkookhoz és ugorhattam konkrétan a nyakába. Annyira örültem annak, hogy minden oké vele és jól van. Szívem hevesen kalapált és azon voltam, hogy minél közelebb húzzam magamhoz. Hatalmas kő esett le a szívemről, amiért végre láthatom őt és a saját szemeimmel is megbizonyosodhatok arról, tényleg rendben van.

- Annyira aggódtam érted – hajoltam el tőle, de csak annyira, hogy arcát két tenyerem közé foghassam.

- Én is aggódtam érted, baba – nyomott egy gyors puszit a számra. – Majdnem beleőrültem abba, hogy semmit sem mondtak rólad. Amikor szó nélkül kivezettek a cellámból, azt hittem, megint csak kihallgatnak. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy hozzád hoznak.

- Sajnálom, de be kellett számoljak apád bandájáról – suttogtam, mire eleresztett egy apró mosolyt és közölte, hogy nem baj. – De azt mondtam, hogy ez a bankrablás volt az első – tettem hozzá a lehető leghalkabban.

Bólintott egyet, majd ismét nyomott egy csókot a számra. Eszem ágában sem volt elhajolni tőle, mert még mindig remegtek a végtagjaim, amiért újra láthatom Jungkookot. Nem igazán zavart, hogy három rendőr premier plánban végignézte az érzelgős jelenetünket, jelenleg teljesen kizártam mindent és mindenkit, csak is a barátomra fókuszáltam.

- Meg kell, ígérj nekem valamit – suttogta, mire kíváncsian vártam, hogy mégis miről van szó. – Ígérd meg, hogy bármi fog történni, nem makacskodsz, nem lebbezel fel, csak elfogadod a ránk szabott büntetéseket.

- Ezt mire érted? Tudod, hogy mi lesz a büntetésed? – kérdeztem tőle döbbenten.

- Börtönbe fogok kerülni, Jimin – motyogta, én pedig nyeltem egy hatalmasat. – Sajnos nem vagyunk olyan helyzetben, ahol én megúszhatom. De mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy te megúszd.

- Ha te börtönbe kerülsz, akkor én is – vágtam rá azonnal, mire sikerült kicsaljak egy apró mosolyt Jungkookból.

- Én lennék a világ legboldogabb embere, ha életem végéig velem lennél, de sajnos nem lehet. Te nem vagy bűnöző, te nem vagy börtönbe való, csupán rosszkor voltál rossz helyen. Szóval ígérd meg nekem, hogy bármilyen döntés születik, te elfogadod és megpróbálsz továbblépni.

- Hogy kérhetsz tőlem ilyet? – kérdeztem tőle könnyes szemekkel. – Hogyan várhatod el, hogy szó nélkül hagyjam, hogy börtönbe kerülj?

- Muszáj ezt tenned, Jimin – válaszolta, majd nyelt egy hatalmasat. – Te ennél sokkal jobbat érdemelsz.

- Te is sokkal jobbat érdemelsz a börtönnél – szipogtam, ugyanis miután megláttam, hogy Jungkook is teljesen elérzékenyült, nem bírtam tovább magamba tartani a könnyeimet. – Nem vagy rossz ember, Jungkook – zokogtam fel hangosan, hiába akartam csendes maradni, hogy a beszélgetésünket ne hallja a három rendőr, aki még a szobában tartózkodik. Nem válaszolt semmit, csak eleresztett egy apró mosolyt, majd letörölte arcomról a könnycseppjeimet.

- Szeretlek, Jimin – nyomott egy puszit az ajkaimra. – Köszönök neked mindent. Nagyon hálás vagyok, amiért megismertelek. Sajnálom, hogy nem lehetek veled ott életed végéig, de úgy gondolom, rengeteg dolgon mentünk át, amiket egyikünk sem fog soha elfelejteni.

- Mi... miért búcsúzol? – markoltam meg Jungkook pólóját, ugyanis szavaiból egyértelművé vált, hogy búcsúzik tőlem. – Találkozni fogunk még. Minden nap látogatni foglak a börtönben, nem szabadulsz tőlem!

- Nem búcsúzok, csak ezeket már nagyon régóta el szerettem volna mondani neked. Hálás vagyok, amiért melletted jó embernek érezhettem magam. Megmutattad, hogy vannak még olyanok, akikben lehet bízni, akik nem saját magukat helyezik előtérbe, és akik nem árulnak el még akkor sem, ha fegyvert szegeznek a fejükhöz. Nagyon szeretlek, és tényleg sajnálom, hogy a kettőnk kapcsolata nem lehet happy end. – mondta mindvégig a szemeimbe nézve, miközben már nem csak én sírtam, hanem ő is.

- Én is nagyon szeretlek, Jungkook – döntöttem a fejemet a mellkasának, majd amilyen szorosan csak tudtam odabújtam hozzá.

- Légy erős, legyél bátor, és kérlek szépen, ne fordulj magadba, jó?

Nem válaszoltam neki, mert a sírástól képtelen lettem volna akárcsak egy igent is kinyögni. Ezért csak bólintottam egy aprót, majd ha lehet, akkor még görcsösebben szorítottam Jungkook pólóját. Nem akartam elengedni, mert az sem biztos, hogy valaha látom még őt. Legszívesebben összebilincseltem volna magunkat, a kulcsot pedig a tengerbe dobtam volna, hogy senki se tudjon minket szétválasztani. Az egész annyira hihetetlen volt, hogy nem sikerült még akkor sem teljesen felfognom Jungkook szavait, amikor óvatosan lefejtette görcsösen szorító ujjaimat a pólójáról és egy utolsó puszit adott a homlokomra.

- Szeretlek, baba – simított végig még utoljára az arcomon, majd fogta magát és kisietett a kihallgatóteremből.

Fogalmam sincs, hogy még meddig állhattam egyhelyben, miközben az ajtót bámultam, amin Jungkook távozott. Üresnek éreztem magam, és nem tudtam, mit kellene kezdeni magammal. Azzal, hogy Jungkook távozott azon az ajtón, belőlem is kiszakadt egy darab. Hogyan tudnék ezek után erős maradni? Mindig is ő tartotta bennem a lelket, ő bátorított és biztatott engem. Nélküle nem is tudom elképzelni magamat. Annyi mindenen átmentünk már együtt, több mint fél éve ismertem már, erre lehet, hogy soha többet nem látom?

Csak akkor eszméltem fel, amikor odalépett hozzám egy rendőr, és visszakísért az ideiglenes cellámba. Sírni lett volna kedvem, de nem bírtam, ehelyett csak ültem és magam elé bámultam, mint aki szellemet lát. Nem kavarogtak gondolatok a fejemben, egyszerűen csak ültem és bámultam ki a fejemből. Jungkook komolyan börtönbe kerül? Mennyi időre? Ha kell, akkor ötven évet is várok arra, hogy kiszabaduljon és utána együtt legyünk. Egész végig úgy beszélt hozzám, mintha tudna valamit, amit én nem. Mintha egy lépéssel előttem járna, és tudná, mit kell mondani nekem. Én viszont még mindig nem hiszem el, hogy elbúcsúzott tőlem. Még találkozni fogunk, nem ez volt az utolsó alkalom... igaz?