A fekete teherautóban néma csend volt, miközben a bank felé tartottunk. A kormányt szorongattam, miközben többször is a mögöttem ülő Jungkookra sandítottam a visszapillantóból. Sajnos egyszer sem sikerült szemkontaktust kialakítanom vele, mert egész végig lefelé bámult. Láttam rajta, hogy izgul, pedig általában nem szokott. Most viszont hol ajkait, hol körmeit, hol pedig az ujjainál lévő bőrt harapdálta, így én sem bírtam csak is pozitív dolgokon gondolkodni. Ha ő fél, akkor én egyenesen rettegek.

A hangulat csak romlott, mikor leparkoltam a Jungkook által megadott helyre. Itt fogjuk majd Jungkookékat várni kettesben. Nyeltem egy hatalmasat miután leállítottam az autót, majd a mellettem ülő Jungkook apjára pillantottam. Összecsapta tenyereit, majd hátrafordult a csapatához.

- Bízom bennetek, ügyesek lesztek – mondta. – Rengeteg bankot raboltunk már ki, ez sem fog majd ki rajtatok! Okosan, mindent a megbeszéltek szerint tegyetek. Sietnetek kell, mert szerintem alig lesz negyed órátok a rendőrök kiérkezéséig. Mi Jiminnel itt várunk majd rátok, nektek csak a lehető leggyorsabban el kell hagyni a bankot, természetesen a lopott pénzzel. Értve vagyok? – kérdezte a fekete álruhát viselő fiúktól, akik bólogattak, majd egyenként egy határozott igennel válaszoltak.

- Tényleg ez az utolsó alkalom – mondta nekem Jungkook, mielőtt még kiszállt volna a furgon hátsó üléséről. – Utána új életet kezdünk együtt, rendben?

- Rendben – eresztettem el egy szomorú mosolyt. – Vigyázz magadra és nagyon szeretlek.

- Én is szeretlek – nyúlt az arcomhoz, majd gyengéden végigsimított a bőrömön.

- Jól van, elég lesz a nyáladzásból – szakított félbe minket Jungkook apja. – Menjél, mert idő van – förmedt rá a fiára, aki bólintott egyet, de azért mielőtt még végleg kiszállt volna a kocsiból, villantott egy biztató mosolyt nekem.

Sóhajtottam egy hatalmasat, majd végigkövettem a szemeimmel, hogy Jungkook és három társa a bank felé indulnak. Hiába fogok mindent hallani, ami velük, attól még féltem. Mi van, ha valami váratlan dolog történik? Itt fogok ülni ölbe tett kezekkel, miközben Jungkook élete forog kockán? Próbálok tényleg nem ilyen rossz dolgokra gondolni, de előre sem merek inni a medve bőrére. Nem állhatok hozzá úgy, hogy profik, szóval kisujjból kirázzák majd a rablást és minden rendben lesz. Inkább most parázok rá az egészre, hogy aztán nevetve gondoljak vissza a mai napra, mondván; semmiség volt az egész.

- Fel a kezeket! – hallottam meg Jungkook határozott hangját az apja voki tokijából.

- Mindenki álljon fel a helyéről és menjen a terem közepébe! Most azonnal! – kapcsolódott be a parancsolgatásba Hosung is. – A telefonokat pedig ebbe a vödörbe tegyétek bele!

- Itt van Barnabé Gagne? – kérdezte Jungkook.

A következő percek olyan lassúsággal teltek, hogy azt hittem sosem lesz vége ennek a rémálomnak. Jungkook és a három csapattársának kiabálásait lehetett csak hallani, illetve több kétségbeesett sikítást, sírást és könyörgést, hogy ne bántsanak senkit sem. Egy csecsemő is bent volt, ugyanis az anyja minden erővel azon volt, hogy elcsitítja, de sajnos nem járt sikerrel. Bele sem merek gondolni abba, hogy min mehetett keresztül a pár hónapos csecsemő. Még én huszonéves létemre is sokkot kaptam, amikor hozzánk törtek be, akkor ő? Tudom, hogy nagy valószínűséggel nem fog erre emlékezni, ha felnő, de akkor is. Akaratlanul is végigfolyt egy könnycsepp az arcomon, mert nem bírtam nem a majdnem egy éve történt bankrablásra gondolni. Azt hittem, hogy sikerült túl tegyem magam rajta, de úgy néz ki, nem jártam sikerrel. Hihetetlen, hogy akkor egy áldozat voltam, most pedig én is bűnrészes vagyok.

Az utca egyik pillanatról a másikra rendőrautók szirénáival telt meg. A kék és piros fényeket láttuk a kocsiból, pedig több utcára voltunk a banktól. Jungkook apja sürgetni kezdte a csapatát, akiknek egyébként sikerült pénzt szerezniük, mert az a bizonyos Barnabé ott volt a bankban, így beütötte a széf kódját, a fiúk pedig szabad utat kaptak. Szívem a tokromban dobogott és úgy voltam vele, hogyha a fiúk nem jelennek meg két percen belül, elájulok, ők pedig sofőr nélkül maradnak.

- Fel a kezeket és azonnal szálljanak ki a járműből! – jelent meg a semmiből két egyenruhás rendőr a fekete furgon előtt.

Szemeim hatalmasakra tágultak, mert egyáltalán nem számítottam a rendőrök megjelenésére. A mellettem ülő Jungkook apja is meglepődött, de ő sokkal jobban tartotta magát, mint én. Kérdőn pillantottam rá, hogy mi legyen, ő pedig bólintott egyet, hogy szálljunk ki. Csiga lassússággal kinyitottam a kormány felöli ajtót, viszont még becsukni sem volt időm magam után, mert az egyik rendőr nekinyomott a furgon oldalának, és rám kiáltott, hogyha megmozdulok, akkor agyon lő. Igazából nem teljesen értettem, hogy mit mondd, mert törte az angolt, de nagyvonalakban azért sikerült kivegyem mondanivalójának lényegét. Kattant a bilincs a két csuklómon, és miután átnéztem a kocsi túloldalára, láttam, hogy Jungkook apját is hasonlóan letámadták, mint engem.

- Mégis hova visznek? – kérdezte Jungkook apja, amikor mindkettőnket elvezették a fekete furgontól. Pár másodperc múlva még több rendőr jelent meg, akik nekiláttak a kocsi alapos átvizsgálásának.

- A rendőrségre, mégis mit gondol? – szólt vissza neki flegmán az egyik, bennem pedig csak ekkor kezdett el úgy igazán tudatosulni, hogy mi akkor most lebuktunk.

Mégis hogyan találtak Jungkook apjára is rám? Mi van a többiekkel? Őket is elkapták? De hogyan? Mit rontottunk el? A fejem tele volt kérdésekkel, amikre sajnos még akkor sem kaptam választ, amikor már a rendőrautó hátsó ülésén ültem Jungkook apja mellett. Folyton beszélgetni próbált az egyenruhásokkal, de ők vagy ignorálták, vagy kicsit sem kedvesen megkérték arra, fogja be. Természetesen a két ürge franciául beszélgetett egymással, hogy még véletlenül se értsük meg őket. Hol van Jungkook és mi van vele?

Nem utazhattunk olyan sokat, bár nekem egy örökkévalóságnak tűnt. A bilincs baromira szorította a csuklóimat és a sírás kerülgetett, amiért nem tudtam, mi történik. A legjobban még is az idegesített, hogy semmit sem tudtam Jungkookról. Legalább csak annyit mondtak volna, hogy él és virul. A rendőrségre sem a legkedvesebben kíséretek be minket, viszont a folyosón külön választottak Jungkook apjától, így teljesen egyedül maradtam. Sok ilyen filmet láttam már, szóval kikövetkeztettem azt, hogy nagy valószínűséggel ki fognak hallgatni. Tudom, hogy csak is az igazat kellene mondanom, de nem beszélhetek Jungkook apjának bankrabló csapatáról. Nem árulhatom el egyik tagot sem, mert annak én szívom majd meg a levét. Ők is kiállnak majd a végzetekig egymás mellett, nekem sem szabad azonnal eláruljam őket. Lehet, hogy tetetnem kellene, hogy nem beszélek angolul és akkor békén hagynak.

- Jó napot – ült le az asztal túloldalára egy középkorú férfi. – Park Jimin, igaz? Samuel Roux vagyok, és engedd meg, hogy feltegyek neked pár kérdést.

Nem szóltam egy árva szót sem, csak a bajszos férfit bámultam. Úgy döntöttem, hogy nem fogok megszólalni, mert nem akarok senkit sem bajba keverni. Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet, de jelenleg annyira rettegek, hogy jobb ötletem nem támadt.

- Nem fog megszólalni? Úgy elég nehéz lesz beszélgetni. – nevette el magát, viszont én továbbra is csak ültem, mert az én szememben kicsit sem volt vicces a kialakult helyzet. – Beszél angolul? Érti, amit mondok? Hát, rendben. Akkor nem kell beszélgetnünk, de elmondom, hogy miért is van itt, ha esetleg nem tudná. Tisztában vagyunk azzal, hogy részese volt a Place Fournier utcai HSBC bank rablásának. Az összes részvevőt elfogtuk, jelenleg mindenkit kihallgatunk egyenként.

- Mindenkit? – kaptam fel a fejemet, viszont amint tudatosult bennem, hogy megszólaltam, összehúztam magam. A fenébe... Csak annyira megörültem, hogy ezek szerint minden rendben van Jungkookkal, hogy nem bírtam csendben maradni.

- Igen, mindenkit – mosolyodott el. – Most már hajlandó velem beszélni?

- Nem láthatom őket, igaz? – kérdeztem, mire biccentett egyet. – Csak egy kicsit sem?

- Sajnos nincsen olyan helyzetben, hogy alkudozni kezdjen. Jelenleg arról van szó, hogy börtönbe kerülhet bűnrészesedés vádjával. Az ön helyében én inkább a saját helyzetemmel törődnék, nem máséval. – kulcsolta össze ujjait az asztalon. – Dél-Koreából jött?

- Igen – motyogtam, miután beletörődtem abba, hogy válaszolgatnom kell a kérdései.

- Miért?

- Nyaralni jöttem a barátommal – hazudtam.

- Nyaralni? Milyen romantikus. A többiek hogyan kerültek a képbe akkor, ha csak ketten jöttek?

- Utánunk jöttek.

- Miért? – kérdezte, mire megvontam a vállaimat.

- A barátom apja nem tudott arról, hogy eljövünk, ezért megkeresett minket és utánunk jött.

- Jungkook a barátja? – kérdezte, én pedig csak egy aprót bólintottam. – És az apja Ilhoon – biccentette, miután sikeresen összerakta a szálakat. Hát, ezek szerint így hívják. Egyszer sem említette a nevét, így sikerült meglepnie a középkorú férfinak. Mondjuk nem pont ezt a nevet képzelném el egy bankrabló csapat vezetőjének, de mindegy.

- Jungkookkal sem beszélhetek? – próbálkoztam be még egyszer, hátha belemegy abba, hogy legalább barátomat lássam.

- Egyelőre nem – válaszolta. – De ha segítőkész és együttműködik velem, akkor talán elintézhetem.

- Rendben – sóhajtottam fel.

Tisztában voltam azzal, hogy Jungkookot használja fel arra, hogy információkat húzzon ki belőlem. Nem fogok semmi konkrétat elmondani neki, de mindenképpen együttműködőnek kell, legyek, mert akkor talán láthatom Jungkookot. Ha csak egy picit is, de nagyon jót tenne a lelkemnek. Egyrészt meggyőződnék a saját szemeimmel is azon, hogy minden rendben van vele, másodszor pedig egy kicsit talán engem is megnyugtatna a közelsége. Na, meg nem érezném magam egyedül és nem lennék teljesen elveszett. Remélem tényleg láthatom őt, és nem csak átverés az egész, hogy így szerezzenek tőlem információkat.