Jungkook apjának felbukkanása nem csak engem lepett meg teljesen, hanem a nekem védőfalat álló fiát is. Szerintem ő még jobban kiakadt, mint én, mert nagy valószínűséggel ő sem számított arra, hogy őse a szobában fog ránk várni. Csak álltunk némán a szállodai szobánkban, miközben Jungkook munkatársai még mindig fegyvert szegeztek ránk, az apja meg úgy vigyorgott, mint valami idióta. Én csak arra voltam képes, hogy a lehető legjobban elrejtőzzek barátom mögé, miközben amilyen erősen csak tudom, szorítom a felkarját. Mindenre számítottam, csak erre nem. Eszembe sem jutott, hogy Jungkook apja majd a szállodai szobánkban vár minket. Nem tudom, hogy mégis hogyan talált ránk, de sikerült neki, hiába menekültünk több tízezer kilométert.

- Na, nem üdvözlöd az édesapádat? Nem is hiányoztam neked? Majdnem két hónap eltelt, mióta elszöktetek Szöulból. – szólalt meg jókedvűen az apja, amikor szerintem tudatosult benne, hogy önszántunkból egyikünk sem fog megszólalni.

- Hogyan találtál ránk? – tette fel a nagy kérdést barátom, ahelyett, hogy üdvözölte volna az apját.

- Ezt majd később megbeszéljük – tért ki a válaszadás elől, majd Jungkook munkatársaira pillantott és biccentett egy aprót.

Heejun, Hosung és Yoonho ekkor leeresztették a pisztolyaikat, majd eltették azokat. Ha lehet, akkor még közelebb húzódtam Jungkookhoz, mert rossz előérzetem volt. Ugye nem fognak minket szétválasztani? Ha kell, akkor a lehető leghangosabban fogok kiabálni és sikítozni, hiába nem férfias. Vigyenek bárhova, csak ne válasszanak minket szét!

- Menjünk – szólalt meg a velünk szemben álló főnök.

- Hova? – kérdezte Jungkook, mire közölte velünk, hogy az itteni rejtekhelyére. Komolyan? Már az is van neki? Akkor bele sem merek gondolni abba, hogy mióta tudnak a pontos tartózkodási helyünkről.

Szerencsére nem kellett elengednem Jungkookot még akkor sem, amikor már elhagytuk a szobát. A munkatársai cipelték a cuccainkat, mi pedig az apját követtük szótlanul. Felesleges lett volna a szökésen agyalni, mert ők négyen vannak, mi meg csak ketten. Na, meg nem viselkednek velünk kegyetlenül, nem vertek meg, nem vették el a pénzünket, csupán a hátsó kijárat felé vezettek, ahol kevesebben láttak meg minket, mintha a főbejáraton távoztunk volna. Igazából meg sem lepődtem, amikor a benzinkúton látott fekete furgonnal találtam szembe magunkat a parkolóban. Gondoltam, hogy nem csak egy átlagos kocsiról van szó, ahhoz túlságosan feltűnő és kívülálló volt.

Kellemetlenül éreztem magam, mert igaz, hogy Jungkook mellett lehettem, de az apja velünk szemben foglalt helyet, mellette pedig Hosung ült. Hol fiát, hol pedig engem méregetett, látszott rajta, hogy többször is elsütött volna valamilyen poént, de végül csak akkor szólalt meg, amikor már nagyjából fél órája úton lehettünk.

- Őszinte leszek veletek – csapta össze tenyereit. – Jó sokáig bírtátok. Én egy hónapot sem adtam volna nektek, erre ti majdnem két hónapig bírtátok. Le a kalappal, de tényleg. Viszont, annyi hibát vétetteket, amik miatt egyáltalán nem meglepő az, hogy ilyen hamar rátok találtam. Jungkook, azt hittem, hogy okosabb vagy te ennél. Komolyan azt hitted, hogy nem találom meg az újonnan vett autódat? Komolyan azt hitted, hogy nem tudok a kártyádról? Azt gondoltad, hogy hagylak csak úgy megszökni? Azt hittem ismersz annyira, hogy nem eteted be Jiminnek azt, hogy már rég lemondtam rólatok.

- Te intézted el, hogy ne férhessek hozzá a kártyához? – kérdezte Jungkook, mire apja csak bólintott egyet. – Kicsit sem érdekelt, hogy a fiad éhezni fog és esetleg az utcára kerül?

- Tudtam, hogy fel fogod magad találni – mosolyodott el. – Nem gondoltam volna, hogy kisboltokat fogsz kirabolni, de jobb, mintha utcán fosztogattál volna.

- Miért, azt hitted, hogy bankot fogok rabolni? – horkantott fel Jungkook.

Ha nem ilyen helyzetben lettünk volna, akkor még viccesnek is találtam volna Jungkook és az apja közti történő beszélgetést, de erről most szó sem volt. Amikor így beszél az apjával, utána általában mindig elverik. Többször is bokán rúgtam, hogy most már elég lesz, abbahagyhatja, de ő nem igazán törődött velem, hanem továbbra is visszaszólogatott a velünk szemben ülőnek. Ennek még később megissza a levét, az is biztos.

- És most mi lesz? Visszamegyünk Szöulba, aztán kényszeríteni fogod, hogy újra bankot raboljak a csicskáiddal? – kérdezte Jungkook. – Vagy esetleg Jimint újra a bandád tagjává akarod tenni?

- Ennél sokkal izgalmasabb dolgok várnak rád – válaszolta az apja sejtelmesen, mire nyeltem egy hatalmasat. Rossz előérzetem van, megint...

Az út hátralevő részében Jungkook az apját faggatta a tervei miatt, de természetesen semmit sem sikerült neki kiszednie belőle. Visszamentünk Limogesbe, viszont egyáltalán nem volt ismerős az utca, ahol leparkoltunk. Kicsit hasonlított a szöuli búvóhelyük gettós kinézetére, viszont egyáltalán nem volt kihalt az utca, sőt rengeteg autó parkolt az elhagyatott épületek előtt, illetve több ember is sétálgatott az út mentén. Majdnem az utca legvégén álltunk meg, egy szürke színű épület előtt, ami jóval kisebb volt, mint a szöuli rejtekhely.

- Nem lesz annyira menő, mint a szöuli házunk, de egynek elmegy. Úgy sem fogunk már olyan sokáig itt maradni. – mondta Jungkook apja, majd kiszállt a kocsiból, nekünk pedig mutatta, hogy kövessük.

Próbáltam szemkontaktust kialakítani Jungkookkal, de ő csak némán bámult maga elé. Olyan volt, mint egy zombi, ennek pedig egyáltalán nem örültem, mert ha ő nem összeszedett, akkor én sem tudok az lenni. Annyira lehangolt volt, gondolom magát okolta, amiért az apja ránk talált. Nem ő tehet arról, hogy az őse profi. Lehetetlen lett volna elbújni előle, mert minden erejével azon volt, hogy megtaláljon minket. Szerintem még akkor is sikerült volna neki, ha egész nap a szállodai szobánkban dekkolunk, és el sem hagyjuk azt.

Valóban nem volt nagy szám a búvóhely. Nem kellett végigmenni egyhosszú folyosón, ahogyan egy pincébe sem, mint azt Szöulban kellett. Ahogy beléptük a bejárati ajtón, már be is fordultunk az első ajtón, ahol egy hatalmas íróasztallal találtam szembe magamat, meg Jungkook apjának pár cuccával. Jungkooknak és nekem le kellett üljek az asztalával szemben, míg a három munkatárs mögöttünk állt, mintha csak a testőreink lennének. Nagyon nem tetszett Jungkook apjának levakarhatatlan vigyora, mert tudtam, hogy amit most mondani fog, az ránk nézve nem lesz egy tündérmese. Csak essünk túl rajta...

- Szóval – csapta össze tenyereit Jungkook apja, majd egy kicsit feltűrte ingjének ujját, aztán pedig végignyalt ajkain. – A terveim között továbbra is szerepel az, hogy Jimin a csapatom része legyen.

- Még mit nem! – csattant fel azonnal a mellettem ülő Jungkook, de ekkor Hosung a fejének szegezte a pisztolyát, és közölte vele, hogy maradjon csendben.

- Szóval, szerintem Jimin nagyon tehetséges. El tudom képzelni a csapatomban,ugyanis már lőni is megtanult a kis szökésetek előtt. Persze, van még mit tanulnia, de fuvarosként már most is remekelne.

- Nem fog Jimin tagja lenni a rohadt csapatodnak – fújtatott Jungkook idegesen, hiába szorítottak fegyvert a fejéhez még mindig. – Bármit megteszek, csak ne keverd bele ebbe az egészbe őt is.

- Bármit? – ráncolta össze szemöldökeit az apja. – Jól átgondoltad ezt, fiam?

- Igen – vágta rá azonnal a mellettem ülő.

- Nos, mivel gondoltam, hogy nem fogsz olyan könnyen belemenni abba, hogy a pasidból is bankrablót faragjak, így számoltam a makacsságoddal. Lenne itt valami, amivel meg tudnád menteni Jimint. – villantotta ki fogait, testemet pedig átjárta a libabőr, mert éreztem, hogy szándékosan valami olyat fog kérni a fiától, ami teljesíthetetlen.

- Miről lenne szó? – kérdezte Jungkook magabiztosan, viszont amint apja kimondta, hogy miről is van szó, már egyáltalán nem tűnt határozottnak.

- Egy laza kis bankrablásról lenne szó, itt Limogesben.

- Tessék? – tágultak hatalmasra Jungkook szemei.

- Micsoda? – kérdeztem én is, mert azt hittem, csak rosszul hallottam, amit mondott.

- Ugyan már – legyintett egyet. – Már több száz bankot raboltunk ki, Jungkook. Miért lepett meg ez ennyire téged?

- Külföldön is köröztetni akarsz minket? Nem elég, hogy egész Dél-Korea utánunk szaglászik?

- Téged már köröznek a bolti lopások miatt, szóval miről is beszélünk? – vágott vissza azonnal Jungkooknak, aki ezek után nem tudott megszólalni. – Adok egy kis gondolkozási időt neked, addig elmegyek lőni egyet Jiminnel – kelt fel az asztaltól Jungkook apja, majd várakozó tekintettel rám pillantott.

Természetesen felkeltem, mert nem volt elég merszem ellenkezni. Én nem Jungkook vagyok, aki gondolkozás nélkül visszaszól és visszabeszél. A béke érdekében csendben azt teszem, amit Jungkook apja akar, és akkor talán nem lesz semmi probléma. Barátom fel akart kelni, amint én is lábra álltam, de a munkatársai nem engedték neki, ugyanis most már három pisztolyt szegeztek a fejéhez.

- Minden rendben lesz – suttogtam oda neki. – Jól gondold át, hogy mit választasz.

Nem szólt semmit, csak bólintott egy aprót, majd egy sóhajtás kíséretében végignézte, amint apjával távozok a szobából. Sajnos túl jól ismerem ahhoz Jungkookot, hogy tudjam, mindenképp a bankrablást fogja választani. Már a kezdetek óta azon van, hogy engem ne keverjen bele az illegális ügyeibe, ezért szerintem nagyjából mindenre képes lenne, csak ne legyek részese. Ennek baromira nem örültem, mert én meg pont úgy voltam vele, hogy inkább leszek a csapat tagja, minthogy Jungkook megint bankot raboljon. Elég az, hogy kirabolt két kisebb boltot, nem szeretném, ha megint visszaesne a szökés előtti életéhez.