A harmadik ideiglenes szálláshelyünk nézett ki eddig a legelfogadhatóbban. Nem voltak nagy elvárásaim, mert eddig nem a kinézetre, hanem az olcsóságra mentünk. Most viszont Jungkook egy olyan helyet keresett, ahol nem régi, dobozos tévé volt, hanem plazma, illetve étterem is volt a szállodában, így nem kellett minden egyes alkalommal elhagynunk az épületet, amikor enni akartunk. Az egész hely sokkal hangulatosabb volt, mint az előző kettő. Tisztán tartott, alaposan kitakarított, egyáltalán nem puritán berendezéssel találtam magam szemben, amikor felmentünk a szobánkba. Kifejezetten tetszett a sötétzöld és a krémszín keveredése a falnak és a textíliáknak köszönhetően.

- Nem lesz túl drága a szállás? – kérdeztem Jungkooktól, mikor már a fürdőbe és a vécébe is bekukkantottam.

- Nem – válaszolta. – Akció volt a szobára, szóval csak egy kicsivel drágább, mint az előző két szállásunk.

Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam egyet, majd a hatalmas asztal fiókjait is átnéztem, hátha találok értékes dolgokat. Egy kávéfőzőt, poharakat, kis kiszerelésű cukrot és tejet, meg egy tálcát találtam a tévé alatt lévő szekrényben, aminek kifejezetten örültem, mert nem kell majd külön költenünk a kávékra sem, amit mindig reggeli mellett szoktunk meginni.

- Beszélhetünk, vagy még mindig nem akarsz hozzám szólni? – kérdezte Jungkook, miután alaposan végignéztem mindent a szobában.

- Elmegyek tusolni – mondtam, kicsit sem törődve az előbb mondottakkal.

- Megyek veled – indult meg azonnal utánam, de én hevesen megráztam a fejemet, mert nem igazán vágytam most társaságra a zuhany alatt. – Miért nem?

- Meg leszek egyedül is – vontam meg a vállaimat, aztán gyorsan berohantam a fürdőbe, és a biztonság kedvéért még az ajtót is magamra zártam, nehogy Jungkook utánam jöhessen.

Még mindig haragudtam rá, amiért felnőtt létére ilyen meggondolatlanul cselekszik. Nem szabadott volna ilyen mélyre süllyednie, kerülnie kellett volna az illegális dolgokat, hogy hátrahagyja a múltját. Ő viszont nem ezt tette, hanem gondolkozás nélkül belement abba, hogy akkor ő úgy fog pénzhez jutni, hogy lop. Csodálom, hogy eddig csak kisboltokat nézett ki magának, nem egy hatalmas bankokat, amilyeneket Szöulban is folyton kiraboltak a csapatával. Mindegy, tusolás után lehet beszélnem kellene vele, mert nem fogok semmit aludni az este, ha haragban válunk el elalvás előtt. Szeretnék végre egy nyugalmas estét, amikor odabújhatok Jungkookhoz, aki viszonozza a gesztusomat, nem pedig hátat fordít nekem, mintha két idegen lennénk.

- Hozattam fel vacsorát – mondta, miután kiléptem a fürdőből.

- Nem kellett volna, mert nem vagyok éhes – sétáltam oda a bőröndömhöz, majd kikaptam onnan egy tiszta pólót és felhúztam, mert a fürdőbe elfelejtettem magammal vinni, olyan nagy hévvel rohantam be oda Jungkook elől.

- Nem ettünk ma semmit sem a reggelin kívül – mondta, majd az ágy melletti asztalra mutatott, amin egy hatalmas fém tálca pihent, rajta finomabbnál finomabb ételekkel.

Hasam korgott egy hatalmasat, amint tudatosult bennem, hogy ma tényleg alig ettünk pár falatot, és azt is csak reggel. Végül úgy döntöttem, hogy abbahagyom a makacsságot és leülök enni, mert már a hasam is megfájdult, annyira vágyakoztam valami ehető után. Jungkook velem szemben foglalt helyet, és többször is megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de egyszer sem válaszoltam neki, vagy pedig eltereltem a témát. Nem volt kedvem megint ugyanazt elmondani huszadjára is, mert úgy sem fogja különösebben érdekelni Jungkookot. Most gondolom csak azért akar ilyen görcsösen beszélni velem, mert ő is aludna már egy jót. Még jó, hogy beszélni akartam vele elalvás előtt...

Miután végeztünk a kicsit korai vacsorával, Jungkook elment tusolni, én pedig bebújtam az ágyba és bekapcsoltam a tévét. Reménykedtem benne, hogyha koreai nem is, de legalább angol csatorna lesz, mert azt legalább megértem valamennyire. A francia nyelv egyébként nagyon szép, mindig csodálkozva hallgatom a bolti eladókat és a recepciósokat is, amint egymással kommunikálnak. Ha nyugis napjaink lennének, akkor talán el is kezdenék foglalkozni a nyelvvel, de Jungkook remek ötletei mellett erre időm, kedvem és energiám sincsen. Sikerült elbóbiskoljak, miközben egy angol nyelvű mesét néztem, viszont arra felriadtam, hogy Jungkook kijött a fürdőből.

Nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet a barátomnak, mert félig aludtam már. De azt még érzékeltem, hogy bemászik mellém az ágyba és nyom egy puszit a homlokomra. Arra sem volt erőm, hogy elmosolyodjak, így csak közelebb másztam hozzá és fejemet a mellkasának döntöttem. Biztos vagyok abban, hogy Jungkook elmosolyodott, hiába nem láttam az arcát. Átkarolta a vállamat, majd úgy hozott közelebb magához, én pedig vettem egy jó nagy levegőt, mert hiába használtuk a szálloda tusfürdőjét, attól még a pólójának tipikus Jungkook illata volt, amiért én egyenesen odavagyok. Gyengéden cirógatni kezdte a csupasz felkaromat, majd több puszit is adott nekem, így szerintem percek alatt álomba merültem.

- Szeretlek, és nagyon sajnálom – mondta, bár nem vagyok biztos bennem, hogy ezt nem csak beképzeltem, vagy esetleg álmodtam.

Mikor is mondta utoljára, hogy szeret? Mikor puszilt vagy csókolt meg, esetleg bújt hozzám? Hát, nem mostanában, az is biztos... Így persze, hogy arra gondoltam először, hogy csak beképzeltem.

Azt hittem, hogy addig majd nem tudok aludni, amíg nem beszéltünk, de ez koránt sem így történt. Túlságosan kimerültem az előző pár nap miatt, ezért muszáj voltam aludni egy jó nagyot. A tudat, miszerint Jungkook azt mondta, hogy ez volt az utolsó rablás, egy kicsit megnyugtatott. Nagyon reméltem, hogy komolyan is gondolta, nem csak azért mondta, hogy lenyugodjak. Ha még egyszer boltot akar rabolni, akkor az általa kölcsönzött fegyverrel csapom fejbe, de komolyan. Az pedig, hogy azt mondta szeret, szintén csak megnyugtatott. Ezek szerint még mindig számítok neki, csak a rablások sikeresen elterelték a figyelmét, így nem tudod rám kellően odafigyelni. Hát, remélem, hogy most már tényleg észbe kap, mert ennek így semmi értelme nincsen. Vagy együtt, vagy sehogy.

Én keltem fel kettőnk közül hamarabb. Mivel este nem húztuk el a sötétítő függönyöket, így tökéletesen ráláttam Jungkookra. A mellkasán ébredtem fel, majdnem ugyanabban a pózban, amit este is felvettünk. Távolabb csúsztam tőle, mert az volt a reggeli tervem, hogy addig nézem, amíg fel nem kel. Alvás közben mindig olyan ártatlan és aranyos fejet vág. Mint egy kisgyerek, aki az ég adta világosan semmi rosszat nem követett el. Mintha nem rabolt volna ki két kisboltot, mintha nem lenne igazi fegyvere, amit az emberek megfélemlítésekkor használ. Mintha a kisgyerek Jungkook feküdne most mellettem, nem a huszonhárom éves Jungkook.

Szerintem egy-két órát biztosan nézegethettem a békésen szuszogó Jungkookot, de aztán ébredezni kezdett, én pedig úgy döntöttem, hogy akkor főzik ki kávét magunknak. Mivel most már minden egyes mozdulatomat látta, így nem néztem rá, mert azt akartam, hogy egy kicsit rosszul érezze magát az eddigi viselkedése miatt. Azt akartam, hogy bocsánatot kérjen tőlem, elmondja ismét, hogy mennyire szeret, és megint megígérje, hogy nem fog többet pénzt lopni.

- Jó reggelt – szólalt meg szokásos reggeli rekedtes hangjával.

- Jó reggelt – mondtam, miközben pakoltam ki az asztal legfelső polcáról a kávéfőzőt és két poharat is nekünk. – Csinálok kávét.

- Rendben, köszönöm. Jól aludtál egyébként?

- Aha – válaszoltam. – Te?

- Aludhattam volna jobban és többet is.

- Sokáig voltál fent? – kérdeztem, mire hümmögött egyet.

- Nem bírtam aludni, sokat agyaltam – válaszolta, én pedig inkább meg sem kérdeztem, hogy min, mert biztosan azt mondta volna, hogy rólunk. Vagyis csak reménykedni tudok abban, hogy rajtunk és nem egy újabb rabláson agyalt. – Nem kérdezed meg, hogy min?

- Min?

- Ennyire nem érdekelnek már a velem kapcsolatos dolgok? – kelt ki az ágyból, majd odasétált hozzám, és megállt mögöttem.

- De, érdekelnek – válaszoltam, mert tényleg érdekeltek, csupán féltem, hogy újabb lopást tervez.

- Akkor meg? Miért viselkedsz ennyire távolságtartóan? – kérdezte, mire sóhajtottam egy nagyot és szembefordultam vele.

- Mert félek.

- Mitől? Itt vagyok melletted és megvédelek mindentől. – mondta, mire eleresztettem egy szomorú mosolyt.

- Attól félek, hogy újra pénzt fogsz lopni és különböző üzletekbe fogsz betörni.

- Mondtam már, hogy ez nem fog megtörténni. Ez volt az utolsó, nem lesz több.

- És ha elfogy a pénzünk? Akkor mi lesz? – kérdeztem tőle széttárt karokkal.

- Nem tudom, Jimin. Nem gondolkoztam még rajta, de megoldjuk jó? Csak bíznod kell bennem, és nem kételkedni. – nyúlt a kezeimért, majd összekulcsolta az ujjainkat. – Tudom, hogy messzire mentem, de leállok. Sokat gondolkoztam azon, amiket mondtál és igazad van. Belátom, hogy hibáztam, ahogyan azt is, hogy nem hallgattam rád, amikor te végig csak az igazat és a jót mondtad. De te jelented számomra a mindent, így nem űzhetlek el saját magam mellől. Nem veszíthetlek el, mert te vagy az egyetlen ember, aki szeret és törődik velem.

- Nem fogsz elveszíteni, Jungkook – suttogtam könnyes szemekkel. – Én itt vagyok veled, mindig is itt leszek, mert szükségünk van egymásra.

- Igen, szükségem van rá – motyogta, és láttam, hogy az ő szemei is megtelnek könnyekkel. – Kérlek, tényleg ne haragudj rám, amiért ekkora fasz voltam.

- Nem haragszom rád, csak megijedtem. Teljesen kifordultál magadból, én pedig nem tudtam, mit kezdeni a kialakult helyzettel.

Nem szólt semmit, csak derekam két oldalára csúsztatta tenyereit, majd odahúzott magához és szorosan átölelt. Azonnal összekulcsoltam az ujjaimat a nyakánál és amennyire csak tudtam, odabújtam hozzá. Nagyon hiányoztak már az ilyen pillanataink, illetve nagyon örültem annak, hogy Jungkook belátta, hogy tévedett. Remélem, minden egyes szavát komolyan gondolta, mert ha igen, akkor még nincsen semmi sem veszve. Úgy sem buktunk le, plusz órákra vagyunk az előző két kisbolttól, így nem látom sok esélyét annak, hogy felismerjenek, vagy esetleg ránk találjanak.

Jungkook óvatosan az állam alá nyúlt, majd a hüvelykujjával megcirógatta azt és nyomott egy apró puszit a számra. El akart húzódni tőlem, de én utána hajoltam, mert szükségem volt a csókjára. Testemet szokásosan ellepte a jóleső bizsergés, amit csak is Jungkook közelsége tud kiváltani. Gyengéden csókolt, ugyanakkor egyre gyorsabb tempót diktált, én pedig igyekeztem tartani a lépést. Annyira hiányzott már. A homlokát az enyémnek döntötte, miután elhajoltunk egymástól, és szinte egyszerre mosolyodtunk el.

- Szeretlek, Jimin – suttogta ajkaimra, majd ismét megszűntette közöttünk a távolságot.

- Én is szeretlek, Jungkook – mondtam neki két puszi között.

Az idilli pillanatot a tévé mellett lévő vezetékes telefon csörgése szakította félbe. Megköszörültem a torkomat, majd elhajoltam Jungkooktól és felvettem a telefont. Gondolom, a recepcióról hívnak, mert végeztek a tegnap leadott ruháink mosásával.

- Igen? – szóltam bele a vezetékes telefonba, amikor a fülemhez emeltem.

- Végre, hogy rátok találtam – szólalt meg egy számomra nagyon is ismerős hang a túloldalról, de nem tudtam így hirtelen sehova sem beazonosítani.

- Tessék? Kivel beszélek? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Én a ti helyetekben jobban odafigyelnék magamra, mert ha nekem sikerült Dél-Koreából rátok találjak, akkor a rendőröknek is menni fog.

És ekkor leesett, hogy honnan is ismerős nekem ez a férfihang. Jungkook apja. Igen, biztos vagyok abban, hogy ő az, most már teljes mértékben felismertem. A rohadt életbe...