A vasárnapi napomat ismét otthon töltöttem a szobámba zárkózva, pár vígjáték társaságában. Elhittem, hogy ha egész nap szétnevetem az agyam, akkor este nem fogok félni, és végre túlteszem magam a bankrabláson, de sajnos még mindig ugyan úgy féltem, mint mondjuk két napja. Étvágyam sem volt, egyszerűen annyira görcsben volt a gyomrom, hogy egyetlen falat sem ment le a torkomon. Meg is látszódott rajtam, hogy fogytam, pedig eddig sem lehettem hatvan kilónál több, most viszont csoda, ha elértem az ötvenötöt. Jungsoo volt olyan rendes, és vasárnap este felhívott, hogy rákérdezzen, mi a helyzet velem. Próbáltam megjátszani magamat, hogy már teljesen kipihentem a hétfőn ért sokkot, de túlságosan is ismert ahhoz, hogy még telefonon keresztül is leessen neki, hogy még mindig ramatyul vagyok. Végül megbeszéltük, hogy holnap fél négykor vár az irodájában, hogy beszélgessünk egy kicsit. Oké, csak addig még túl kellett éljek egy napot. Értékeltem, hogy ennyire aggasztja, hogy mi van velem, de nem szeretném, hogy ez miatt kivételezzenek majd velem. Még kell pár nap, hogy megemésszem a történteket, de igyekszem úgy viselkedni, mint a többi munkatársam.

Este ismét órákat ültem az ágyamon, nyakig betakarózva és a tévém fekete képernyőjét bámultam. Izgalmas program volt, mit ne mondjak, de jól esett, hogy csak ültem és bámultam ki a fejemből. Nem tehetek róla, de eszembe jutott Jungkook. Különlegesnek találtam őt, és vágytam a társaságára, csak nem tudom, hogy még is miért. Hiszen csak segített nekem elpakolni a könyveket a könyvtárban, utána pedig beszélgettünk pár órát a pubban, egészen addig, amíg be nem kattantam. De ő ezek után is próbált pozitív lenni, és még a kedvenc számomról is kérdezett. Tudom, hogy idegen, a korán és a nevén kívül csak annyit tudok, hogy egy gyárban dolgozik és, hogy nem végezte el a középiskolát, de nagyjából ennyi. Én még is úgy érzem, hogy már az első perctől fogva megbíztam benne, és vártam, hogy keressen. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogunk másodjára is összefutni, de holnap elmegyek a könyvtárba, hátha ott lesz.

Ezekkel a gondolatokkal aludtam el és ez volt az első nap, amikor nem szorongattam semmit a kezeimbe, attól parázva, hogy valaki rám támad az éjszaka közepén. Reggel viszonylag emberi formát öltöttem magamra, és felvettem az álarcomat, ami szerint már kutya bajom sincs, szóval nem kell értem aggódni. Kár, hogy a munkatársaim úgy ismernek már, akárcsak a saját tenyerüket, így már akkor leesett nekik, hogy még mindig kivagyok, amikor átléptem az öltöző küszöbét.

- Miért nem maradtál otthon? - kérdezte Minji köszönés helyett.

- Neked is szia - sóhajtottam fel, majd a szekrényemhez sétáltam és belepakoltam a cuccaimat. - Nem akartam már többet hiányozni, így is hálás vagyok, hogy kaphattam egy hét pihenőt. Rendben leszek, nyugodjatok meg.

- Nem festesz valami csodásan, de te tudod - sóhajtott fel Hayoung.

- Csak legyen már három óra - vontam meg a vállaimat, majd ki is siettem az öltözőből, hiszen nem nagyon volt kedvem most beszélgetni a többiekkel.

Hála égnek gondtalanul letelt a munkaidő, mondjuk azt nem mondanám, hogy gyorsan és nyugalmasan. Az ajtót muszáj volt percenként leellenőrizzem, hiába volt most kettő biztonsági őr ott, még mindig attól tartottam, hogy visszajönnek a fegyveresek, és ismét sokkot fogok kapni, de ez nem történt meg szerencsére. Egy hatalmas sóhajtás kíséretében siettem hátra az öltözőbe, leültem az egyik székre, arcomat a kezeimbe temettem, és próbáltam lenyugtatni most már magam, hiszen konkrétan remegtem. Amikor kettőt ütött az óra, még levegőt is elfelejtettem venni, szerencsétlen ügyfél meg csak nézett, hogy még is miért dermedtem meg, mint a kocsonya. Egészen negyed háromig nem voltam képes mozdulni, így szerencsétlen férfi inkább el is ment, mondván, hogy szedjem már össze magam, a rablás egy hete történt. Hát köszönöm, minden erőmmel azon vagyok, hogy végre túltegyem magam rajta, de egyszerűen nem megy.

- Szia, Jimin - hallottam meg Jungsoo hangját, mire azonnal felkaptam a tekintetem. - Minden rendben? - kérdezte, mire zavartan bólintottam egyet. - Beszélhetnénk az irodámban?

- Pe... persze - dadogtam és már fel is keltem a székről, hogy kövessem őt.

Elmondta, hogy ez így nem mehet tovább. Tudott a felháborodott ügyfélről, aki kettő után távozott, és nem igazán értette, hogy egy hét után miért vagyok még mindig paranoiás. Erre sajnos én sem tudtam a választ, viszont amikor közölte velem, hogy szerinte jobb lenne, ha másik munkát keresnék. Teljesen ledermedtem. Hogy mi? Nekem ez a munka az életem, nem rúghat ki. Azonnal bepánikoltam, és bizonygatni kezdtem, hogy minden rendben van, holnaptól összeszedem magam, és olyan leszek, mint régen. Nem szabad elveszítenem ezt a munkát, ennél jobbat szerintem akkor sem találhatnék, ha keresnék. Végül abban egyeztünk meg, hogy holnap figyelni fog, és majd eldönti, hogy van-e értelme annak, hogy itt maradjak.

Kicsit szétesve rohantam ki a bank épületéből, még a kabátomat sem húztam fel magamra, jelenleg az sem érdekelt, hogy tél van. A könnyeim mardosták a torkom, és ostoroztam magam, amiért ilyen szerencsétlen vagyok. Tegyem már túl magam a történteken, basszus. Nagy kapkodásomban sikeresen neki is mentem valakinek, a táskám ki is esett a kezemből a kabátommal egyetemben.

- Oh, basszus ne haragudjon - motyogtam, de nem is néztem fel az illetőre, hiszen rettenetesen zavarban voltam, és kellemetlenül éreztem magamat.

- Jimin? - szólalt meg az idegen, mire azonnal ledermedtem. Ismerős volt a hangja, még sem voltam benne biztos, hogy jó emberre gondolok-e. - Minden rendben?

- Jungkook - sóhajtottam fel, amikor felpillantottam rá. - Bo... bocsi, én csak szét vagyok esve egy kicsit.

Egyik felem iszonyatosan örült neki, hogy ismét találkoztunk, másik felem viszont átkozta a sorsot, mert nem éppen vagyok jó állapotomban. Felajánlotta, hogy beülhetnénk valahova, szívesen meghív egy forrócsokira, vagy valami, nekem pedig eszem ágában sem volt elutasítani őt, hiszen a tervem az volt, hogy hazamegyek és bőgök a nyomorult életemen, de Jungkook ajánlata csábítóbb volt, így gyalog indultunk el az egyik közeli kávézóba, ahol elmondása szerint isteni a fekete.

- Nem zavarlak egyébként? Csak mert éppen tartottál valahova, én meg sikeresen neked mentem. - kérdeztem tőle, mire elmosolyodott.

- Nem zavarsz. Amúgy is csak az egyik haveromhoz mentem volna, de te fontosabb vagy, mint ő. - vonta meg a vállait.

Hogy lehetnék fontosabb, mint a barátja? Hiszen tegnap találkoztunk először, és nem is ismerjük egymást úgy igazán. Meg is lepett, de egyben zavarba is hozott kijelentése, és nem is tudtam igazán hova tenni. Lassan két éve volt utoljára kapcsolatom, azóta pedig egyetlen emberrel sem volt bármiféle testi kapcsolatom, mondjuk nem is volt időm rá, meg kiszemeltem sem, szóval ez az apró kijelentés megdobogtatta a szívemet.

- Akkor jó - mosolyodtam el ma először.

- Na, és elmondod, hogy mi történt? Csak mert eléggé ki lehettél, ha konkrétan nekem rohantál a bank előtt. Gondolom a munkahelyeden történt valami.

- Igen, ott - sóhajtottam fel. - Csak nem vagyok toppon a rablás óta, és igazából még mindig rohadtul parázok, hogy meg fog ismétlődni. Nem bírtam ma sem koncentrálni, ezt pedig a főnök is megtudta, így lényegében holnap figyelni fog, és akkor dől majd el, hogy maradok-e, vagy kirúg és kereshetek új állást. - vallottam be őszintén a történteket.

- Huh, az kemény. De miért gondolod, hogy meg fog ismétlődni a rablás? Nem hinném, hogy kétszer ugyanoda betörnének, mert gondolom most jobban oda is figyelnek a biztonsági őrök.

- Nem tudom, csak félek. Még attól is félek, hogy a házamba betörnek, én tényleg nagyon paranoiás lettem. - harapdáltam szám belsejét és a járdát bámultam, mert nem mertem Jungkoora pillantani.

- Figyelj, nem vagyok jártas az ilyenekben, de szerintem feleslegesen parázol rá. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fognak még egyszer betörni a munkahelyedre, abban pedig még biztosabb vagyok, hogy a házadhoz nem fognak elmenni. Nyilván nem miattad rabolták ki a bankot, hanem a pénz miatt, így nyilván nem is tudják, hogy ki vagy és merre laksz. - mondta teljesen nyugodtan, ami egy kicsit rám is hatással volt, de azért még mindig féltem.

Ekkor értünk oda a Jungkook által említett kávézóhoz, ő pedig udvariasan maga elé is engedett, így én léptem be elsőre a sarki helyiségbe. Biccentett, hogy kövessem, én pedig szótlanul tettem, amit kért. Egy eléggé eldugott asztalt szemelt ki nekünk, elmondása szerint azért, hogy nyugodtan beszélgessünk. Bevallom őszintén, hogy jól esett kibeszélni magamból a dolgokat, amik nyomasztanak, és egyáltalán nem zavart, hogy ezt egy olyan emberrel teszem, akit nem ismerek olyan rég óta. Jól esett, hogy meghallgatott, hogy kíváncsi volt rám és, hogy elmondta az ő véleményét is, valamiért hittem neki, hogy talán nem fognak visszajönni, és talán nem is tudják, hogy ki a fene vagyok.

- Szóval, hol tartottunk? - kérdezte, amikor Jungkook kért nekünk két feketét.

- Ott, hogy attól még nem tudok megnyugodni, hogy nem száz százalék, hogy tudják ki vagyok. Attól még ugyan úgy félek. - sóhajtottam fel.

- Hogyan tudnálak végre meggyőzni, hogy nem kellene ennyire félned? - pillantott rám, mire megvontam a vállaimat.

- Nem hiszem, hogy meg tudnál győzni.

- Fogadjunk? - húzta pimasz mosolyra ajkait, mire jobbnak láttam, ha az asztalt kezdem tanulmányozni.

- Még is miben?

- Adj egy hetet, és simán elfeledtetem veled a történteket - mondta, én pedig továbbra sem értettem, hogy mégis hogyan szeretné ezt csinálni.

- Hogyan? - pillantottam fel rá.

- Majd meglátod - nyalt végig alsó ajkán, amitől teljesen zavarba jöttem.

- O... oké - motyogtam és hálás voltam, amiért pont most hozta ki a felszolgáló a kávékat.

Nem is tudom, hogy mikor váltott ilyen irányt a beszélgetés, de bevallom őszintén, hogy tetszett. Mondjuk fogalmam sem volt, hogy még is mik a tervei, de kíváncsian vártam, hogy mikkel próbálkozik majd.

- Finom - motyogtam, miután belekortyoltam a gőzölgő italba.

- Ugye? Mondtam, hogy isteni. - villantotta ki fogait, mire helyeselve bólogatni kezdtem.

- Ez az egyik kedvenc helyem, ezért is járok sokszor ide, mondjuk ez a munkám miatt mostanában kevesebbszer történik meg, de azért igyekszem hetente egyszer eljönni ide.

- Akkor pont jó, hogy összefutottunk - mosolyodtam el, mire Jungkook rávágta, hogy micsoda véletlen egybeesés. Végre valami pozitív dolog is történt velem, nem csak negatív.